News here

HÍREK

Bencsik András félti az unokáját a „másságos” emberektől, miután Novák Katalin egy LMBTQI-szervezettel egyeztetett

A Demokrata főszerkesztője azt mondta, létrehozna egy olyan civil szervezetet, amely a „normális, heteroszexuális, természetes ösztönű” embereket fogná össze.

Link másolása

Novák Katalin szerdán a Sándor-palotában fogadta a Háttér Társaság képviselőit. A találkozó után az LMBTQI-szervezet azt írta a Facebook-oldalán, hogy olyan problémákról beszéltek, „amelyeket ők most a legfontosabbnak éreznek”.

Ezek között szerepelt, hogy a köztársasági elnök álljon ki a társadalmi kisebbségek mellett, az őket érő támadásokat, gyűlöletbeszédet nyíltan ítélje el, nyújtson be olyan törvényjavaslatot, amivel újra lehetővé válik a nem, és ehhez kapcsolódóan a név megváltoztatása. De azt is kérték tőle, hogy az elnöksége alatt a parlament által esetlegesen megszavazott, az LMBTQI emberek biztonságát, szabadságát vagy egyenlőségét csorbító törvényeket ne írja alá.

A kormányközeli médiában azonban nem volt mindenki elragadtatva a szerdai találkozótól. A Hír TV Vezércikk című műsorában nagy vitát váltott ki, hogy a köztársasági elnök az egyik legnagyobb hazai LMBTQI-szervezet képviselőivel találkozott.

Ókovács Szilveszter, az Operaház igazgatója lefagyott annál a kijelentésnél, hogy egyeztetni fog a köztársasági elnök az LMBTQI-embereket érintő témáról, mert szerinte minden kérdés érint mindenkit. Szerinte még az ársapka is érinti az LMBTQI-embereket, így akkor arról is kellene egyeztetést folytatni.

Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője pedig arról beszélt, hogy egy civil szervezetet hozna létre a „normális embereknek”.

„Nem viccből mondom, tök komolyan, hogy azon gondolkodtam ennek a hírnek az olvasatán, hogy lehet, hogy vállalnám is ennek a kezdeményezését. Egy olyan civil szervezetet létrehozni, amelyik az NHTM-embereket fogná össze, ez a normális, heteroszexuális, természetes ösztönű és a másik nem iránt vonzódó embereket jelenti”

– mondta, majd hozzátette, hogy egy olyan világot élünk, amikor mindent a civil szervezetek intéznek.

Ő az "NHTM" szervezetével menne már Novák Katalinhoz és megkérné, hogy az ő jogaikat tartsa szem előtt. Itt kifejtette, hogy

„pokoli kockázatnak látná”, ha abban az óvodába, ahová az unokái járnak, ezek közül a „másságos” emberek közül valaki be tudna „furakodni”.

Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója szerint magánügy, hogy ki kit szeret.

„A tolerancia az nem helyeslést jelent, hanem eltűrést jelent” - mondta, hozzátéve, hogy őt addig nem érdekli az egész, amíg a gyerekét rá nem kényszerítik, hogy ezt kelljen néznie.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


HÍREK
Hadműveletet jelentett be Orbán Viktor
Megvette az adventi koszorút az irodájába.

Link másolása

Sikeres hadműveletet bonyolított le a hétvégén Orbán Viktor. A magyar miniszterelnök azonban nem a szomszédban hónapok óta dúló háború kapcsán számolt be erről az akcióról, hanem

az adventi koszorú megvásárlását jellemezte hadműveletként legutóbbi Facebook-bejegyzésében.

A miniszterelnök délelőtt már egy videót is megosztott arról, ahogy betér egy virágüzletbe, hogy az irodájába vegyen egy adventi koszorút. A kormányfő végül egy fehér gyertyás verzió mellett döntött, mert az eladó szerint az a tisztaság jele.

A katonai kifejezésekhez láthatóan vonzódó kormányfő „Advent-hadművelete” így sikeresnek tekinthető, hiszen

elérte stratégiai célját: megszerezte a vágyott koszorút.

A bejegyzés alatti hozzászólások között azonban többen megjegyezték, hogy „a békés advent” jegyében feltöltött képsorozatnál talán nem a legszerencsésebb kifejezés a hadművelet szó.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Rendőri intézkedés közben halt meg egy férfi Balatonalmádiban
Korábban az autójával elsodort egy biciklist Alsóörsnél, ezért állították meg a rendőrök.

Link másolása

Rendőri intézkedés közben rosszul lett és meghalt egy 55 éves budapesti férfi Balatonalmádiban vasárnap.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnapi közleménye szerint 15 óra 30 perc körül kaptak egy bejelentést arról, hogy az Alsóörs külterületén található kerékpárúton egy futót elsodort egy személygépkocsi, majd a sofőr segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.

A rendőrök nem sokkal később Balatonalmádi Káptalanfüred városrészében, a vasútállomásnál állították meg az autóst.

Az 55 éves férfi azonban az intézkedés közben rosszul lett és összeesett.

A rendőrök azonnal megkezdték az újraélesztését, amit a kiérkező mentősök folytattak, az életét azonban már nem tudták megmenteni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Olcsóbban lehet enni egy belvárosi hotel éttermében, mint a Vörösmarty téri karácsonyi vásáron – kiakadt a belvárosi ellenzéki képviselő
Kovács Alex Gábor bejegyzése szerint a Kempinski éttermében 3280 forintért lehet például gulyáslevest enni - a vásárban ugyanez 3500 forintba kerül.

Link másolása

Olcsóbban lehet enni egy belvárosi luxushotel éttermében, mint a Vörösmarty téri karácsonyi vásáron - ez derül ki Kovács Alex Gábor, belvárosi ellenzéki önkormányzati képviselő vasárnapi Facebook-bejegyzéséből. Kovács Alex Gábor - a posztban lévő képek alapján -

a Kempinski Hotel éttermének árait hasonlította össze a vásáron tapasztalt árakkal.

Ezek szerint például:

  • A vásárban a grillezett csirkemell 4500 forintba kerül, a köret további 2500 forint. A luxushotel éttermében azonban a rántott csirke sültburgonyával 4280 forintba kerül.
  • A libamájért 8000 forintot kérnek a Vörösmarty téren, a köret szintén további 2500 forint. A szállodai étteremben a grillezett libamáj lecsókrémmel, debreceni chips-szel, macaire burgonyával 6480 forintba kerül.
  • A marhapörkölt a vásárban 6000 forintért kínálják kenyérrel együtt, a hotel éttermében a tradicionális magyar paprikás 5480 forintos árral szerepel az étlapon.
  • A gulyásleves 3500 forintért kerül a tányérba a Vörösmarty téren - az árban a kenyér is benne van. Az étteremben a gulyáslevest csipetkével 3280 forintért lehet megrendelni.

    Így Kovács Alex Gábor szerint „nem csoda, ha az ételért-italért sorban állók között magyar szót ritkán hallani”, azonban a politikus annak is fültanúja volt a vásárban, hogy már a turisták is sokallták az árakat.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


  • HÍREK
    Lőszereket találtak abban az autóban, ami vasárnap reggel frontálisan ütközött egy busszal a Ferihegyi Repülőtérre vezető úton
    A balesetben az autó sofőrje és az utasa is meghalt.

    Link másolása

    Lőszereket találtak a rendőrök abban a kocsiban, amiben ketten meghaltak vasárnap reggel, miután frontálisan ütköztek egy busszal a Ferihegyi Repülőtérre vezető úton - tudta meg az rtl.hu.

    A rendőrség lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés miatt indított nyomozást.

    Ahogy mi is beszámoltunk róla, vasárnap reggel két ember meghalt, amikor az autójukkal átsodródtak a szemközti sávba a Ferihegyi Repülőtérre vezető úton, majd nekiütköztek egy autóbusznak. Az ütközés erejétől szinte teljesen eltűnt a kocsi eleje, és hiába nyíltak ki a légzsákok, a sofőr és utasa is meghalt a balesetben.

    A két középkorú, Pest megyei férfi holttestét a tűzoltók emelték ki a roncsból. A buszban a sofőrön kívül senki sem sérült meg, mert nem szállított utasokat.

    Az RTL információ szerint a baleset helyszínén lőszereket találtak a helyszínelők. A lap értesülését később a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) is megerősítette. Mint írták,

    a „balesettel érintett gépkocsiban, illetve abból kiszóródva a rendőrök lőszereket találtak”,

    ezért lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés miatt nyomozást rendeltek el az ügyben.

    Ezekre a két férfinak nem volt engedélye. Azt, hogy pontosan mennyi és milyen típusú lőszert találtak, azt egyelőre nem árulta el a hatóság.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET: