HÍREK
A Rovatból

Beméri a kicsengő telefonokat a TEK, így kutatnak a földrengés túlélői után

A magyar mentőcsapatok eddig 17 túlélőt mentettek ki a romok alól, és 29 halottat hoztak felszínre, valamint több állatot is kimenekítettek.

Link másolása

Megrendítő posztban számol be az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a törökországi földrengés túlélői utáni kutatásról, melyben a magyar szakemberek is részt vesznek. Mint írják: nem adják fel a reményt.

„Feszült várakozás, majd üdvrivalgás, összeölelkezés – ez történik, valahányszor kihoznak egy élő embert a mentőcsapatok a romok alól Törökországban.

Az Antakya városában lévő, hátfalára dőlt szállodába, és a környező, itt-ott még lángoló épületekbe egyre nehezebben tudnak még a legtapasztaltabb szakemberek is behatolni. A HUNOR mentőcsapata az erőgépek, markolók és betontörők által feltárt területen dolgozik, olykor maguk által készített eszközökkel.

A két részre osztott csapat, az Alfa és a Bravo tagjai jól vannak, éjszakára sem állnak le a kutatással.

Eddig tizenhét túlélőt mentettek ki a romok alól, és huszonkilenc halottat hoztak felszínre, valamint több állatot is kimenekítettek.

A beszámoló szerint csak lassan tudnak haladni az erőgépekkel is, huszonnégy óra alatt pár tíz métert tárnak fel. Még mindig rengeteg, szinte áthatolhatatlan mennyiségű a törmelék. A magyarok maguk gyártotta, vizes ballonokból kialakított vödrökkel merik azt, így tudnak igen lassan, de centiméterről centiméterre haladni.

Gondot okoz, hogy többnyire nincs áram és víz sem.

A magyar csapat bázisán lévő aggregátorral a helyiek tölthetik a telefonjaikat, akik még reménykednek abban, hogy szeretteiket el tudják érni a romok alatt. Ez fontos információ, hiszen a kicsengő telefonokat a TEK munkatársai bemérik, ezzel adva támpontot ahhoz, hogy merre induljanak a kutatók.

A török mentőcsapatok is kérik a magyarok szakmai segítségét, az is előfordult, hogy az általuk mért adatokat is felülvizsgáltatták a magyar csapat műszereivel. A HUNOR aggregátora az orvosok munkáját is segíti, ezekkel melegítik az infúziót.

Az egyik legnagyobb gond az üzemanyag pótlása. Ezért a helyiek a roncsautókból szívják le a benzint, így segítik a csapatokat. De kávét, élelmet és takarókat is visznek a mentőcsapatoknak, így fejezve ki hálájukat a segítségért.

A HUNOR a TEK, az Országos Mentőszolgálat és a Magyar Honvédség orvosaival, valamint a kint dolgozó többi magyar és külföldi önkéntes csapattal vállvetve küzd a túlélőkért. A város lakói mindeközben türelmesen várakoznak a kutatási területen kívül” - írják a közleményben.

„A hátfalára borult szállodában lévő liftakna járható maradt, de annak feltárása nagyon veszélyes, ugyanis az utórengések miatt folyamatosan mozgásban vannak a romok. Itt a keresőkutyák jelzéseit követik, de a szűk rések feltárása és a nehéz elemek eltávolítása hosszabb időt vesz igénybe.

A HUNOR hivatásos tűzoltói minden eszközt felhasználnak, ami a rendelkezésükre áll, gyártottak már hosszabbítót és elosztót is a romok között fellelhető anyagokból. Saját épségükre fokozottan ügyelnek, a két csapat alegységvezetője arról számolt be, hogy töretlen a munkabírásuk, de figyelnek arra, hogy kellő pihenőidő is jusson mindenkinek” - áll a Facebookon közzétett beszámolóban, amelyhez képeket is csatoltak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Molnár Piroska szerint Vidnyánszky Attila a fia ballagására hivatkozva nem gratulált Kulka Jánosnak
A színésznő az RTL-nek nyilatkozva elmondta, hogy nem csak szokásjog, de a grémium szabályzatában is szerepel, hogy a Nemzeti Színház igazgatójának kell a Nemzet Színészét értesíteni.

Link másolása

Kulka Jánost választották a Nemzet Színésznének, ám a hírt nem a Nemzeti Színház igazgatójától tudta meg, hanem Molnár Piroska hívta fel és gratulált neki.

A színésznő az RTL-nek adott interjút, amelyben elmondta, hogy Vidnyánszky Attila azért nem hívta fel a színészt, mert a fia ballagására ment.

A Kossuth-díjas színésznő szerint a mindenkori Nemzeti Színház igazgató feladata, hogy a döntésről értesítése az új Nemzet Színészét. Ez pedig nem csak szokásjog, de a grémium szabályzatában is szerepel.

A csatornának elmondta, hogy az igazgató hívta össze a színészeket, de neki csak adminisztratív feladata van ilyenkor, nem javasolhat és nem szavazhat. A grémium pedig egyhangúlag döntött Kulka János mellett.

A színésznő úgy tudja, hogy az igazgató családi elfoglaltsága, kisebbik fia ballagása miatt nem hívta fel Kulka Jánost.

"Nem emlékszem, hogy lett volna olyan eset, hogy nem az igazgató hívja föl de Vidnyánszky Attila esetében sem volt soha eddig ilyen".

Emlékeztett rá, hogy mikor meghalt Benedek Miklós, majd Vidnyánszky Attila megbetegedett, két hónapig nem válaszottak új tagot a nemzeti színészei közé. Ezt Molnár Piroska nem értette, mert nincs olyan szabály, hogy az igazgatónak ott kéne lennie a döntéshozatalkor.

Az RTL próbálta megtudni Vidnyánszky Attilától, hogy mi volt az oka annak, hogy nem hívta fel Kulkát, ám elutasító választ adott.

Ezzel kapcsolatban Molnár Piroska azt mondta:

"Én láttam ezt a riportot, ilyen nincs, hogy valakinek nincs joga kérdezni. Természetesen neki meg joga van nem válaszolni, bár ezt kicsit megkérdőjelezném, mert egy ekkora intézmény vezetőjének, aki vezető szerepet elfoglal sok más intézmény élén tudtommal, ebben az esetben, majdnem kötelessége lenne válaszolni hogyha kérdezik valamiről!"

Arról, hogy az igatgató később felhívhatta volna a színészt, úgy vélekedett: "Az az ő dolga nekem ebben nincs kompetenciám. Az hogy nekem van e véleményem hogy fel kellett e hívni, azt megtartom magamnak".

VIDEÓ: Az RTL beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor elmondta, hogy miért kellett letakarni a tibeti zászlókat a kínai elnök látogatása alatt
A kormányfő szerint Magyarországon gyülekezési- és véleménynyilvánítási szabadság van, az ideérkező vendégeket azonban megilleti a vendégjog.

Link másolása

A három napos magyarországi látogatásának végén egy nyilvánosan meg nem hirdetett programon találkozott pénteken délelőtt Hszi Csin-ping kínai elnök és felesége, Peng Li-jüan, akik közös ebéden vettek részt Orbán Viktor miniszterelnökkel és feleségével, Lévai Anikóval Budapesten.

A Telex újságírójának lehetősége nyílt, hogy a budapesti Mol-toronynál néhány kérdést feltegyen a miniszterelnöknek. Ebből kiderült az is, hogy miért takarták le például a Gellért-hegyen felbukkanó tibeti zászlót egy kínaival.

„Ez egy régi vita. A magyar kormány álláspontja világos. Magyarországon gyülekezési- és véleménynyilvánítási szabadság van, az ideérkező vendégeket pedig megilleti a vendégjog. Ezt a két jogot kell összehangolni”

– magyarázta a magyar kormányfő, aki megjegyezte azt is:

„Mi nem engedjük meg azt, hogy a hozzánk érkező vendégek látogatásának értékét lerombolják, és a tiszteletlenség miatt ártsanak Magyarország nemzeti érdekeinek. Gyülekezni is lehet, tüntetni is lehet és üdvözölni is lehet a kínai elnököt, de a kettőt térben egymástól nagyon messzire el kell választani.”

A miniszterelnök szerint a kínai rendőrök érkezése az egy közrendvédelmi kérdés, aminek semmi köze nincs a nemzetbiztonsághoz.

A Telex interjúját ITT tudod megnézni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Lázár János szerint neki nagyon sok embere van, érdemes vele vigyázni
Megint megkérdezték a minisztert arról a pletykáról, miszerint Magyar Péter az ő embere. Szerinte ez egy nagyon gyönge pletyka.

Link másolása

Lázár János közlekedési miniszterként sikernek tartja, hogy Magyar Péter a debreceni tüntetésre vonattal utazott.

"Sikernek értékelem, ha minél többen vesznek jegyet, hogy az Intercity nem győzi kiszolgálni az érdeklődőket. Van úgy, hogy az összes jegy elkel és pótjáratokat kell indítani. Valójában, minden tüntetést támogatok, ami vidéken vagy a fővárosban történik, mert ha vasúton jönnek rá, ők is jegyet vesznek.

Én vagyok az az ember, aki a tüntetések és a demokrácia virágzásában leginkább érdekelt vagyok, mert a tüntetések jelentősen növelik a Volán és a MÁV bevételeit"

- mondta Lázár János a Blikk kérdéseire válaszolva.

A lap arra is rákérdezett, hogy mit szól hozzá, hogy azt beszélik róla, hogy Magyar Péter a beépített embere, és az ő hatalaomra kerülését készíti elő.

A miniszter erre visszakérdezett:

"És azért utazik vonattal, mert az én emberem? Akkor nagyon sok emberem van, hiszen sokan utaznak vonattal. Ha ez igaz lenne, érdemes velem vigyázni.

Ám ez egy nagy butaság. Szerencsére Magyarország megőrizte azt a régi barátságos jellegét, hogy kávéházország, ezért a politika jelentős része is a pletykákból tevődik össze. Ez egy nagyon gyönge pletyka. Nincs közöm Magyar Péter politikai tevékenységéhez" - közölte.

A lap megkérdezte tőle azt is, hogy szurkol-e a TISZA Párt alelnökének, hogy leváltsa az ellenzéket? Lázár erre azt mondta:

"Megvárjuk a június 9-i választások eredményét, és 10-én értékeljük".

A miniszter elmondta, hogy nem szokott találgatni, így arra sem válaszolt, hogy milyen eredményt vár. "Kovács Lászlótól azt tanultam, hogy nem a közvélemény-kutatásokat, hanem a választásokat kell megnyerni" - tette hozzá.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Dobrev Klára: Lesz vita a köztévén! Molnár Csaba levelet írt az MTVA-nak, 24 órát adott a válaszadásra, ami már meg is érkezett
A DK listavezetője szerint megunták a várakozást, hiába ígérgette, Magyar Péter nem küldött semmiféle levelet, ezért a DK-MSZP-Párbeszéd közös lista kampányfőnöke levelet írt az MTVA vezérigazgatójának. Aki válaszolt.

Link másolása

Dobrev Klára a közösségi oldalán jelentette be, hogy lesz vita a köztévében a választások előtt.

A DK listavezetője Magyar Péter korábbi bejelentésére is reagált.

Mint írja:

"Lesz vita a köztévén!

Meguntuk a várakozást, hiába ígérgette, Magyar Péter nem küldött semmiféle levelet, ezért

Molnár Csaba a DK-MSZP-Párbeszéd közös lista kampányfőnöke ma levelet írt az MTVA vezérigazgatójának. Felszólította, hogy rendezzenek élő EP-listavezetői vitát a “köztévében”. Molnár Csaba 24 órát adott a válaszadásra".

Az MTVA válaszolt is:

"A vezérigazgató azt írja, hogy “(…) megkezdtük egy nyilvános vita megszervezését az EP-választáshoz kapcsolódóan. Így hamarosan pártjának elnöke, Gyurcsány Ferenc és valamennyi jogerősen listát állító párt elnöke kézhez veheti a DMSZ és MTVA hivatalos megkeresését”

- áll a levélben.

Dobrev Klára hozzátette:

"Tehát lesz vita! A részletekre majd érdemes lesz figyelni, hiszen jól ismerjük a “köztévét”.

Ezzel elhárult az akadály, hogy jövő pénteken mindenki ott legyen a Partizán által szervezett első vitán és Magyar Péternek sem érdemes újabb indokot találni arra, ha nem akar részt venni. Én ott leszek!"

Az MTVA-s válaszlevél teljes szövegét a kommentek között találjátok.


Link másolása
KÖVESS MINKET: