Bayer Zsolt Ferenc pápáról: Megbántam, hogy egyszer bántottam
A Fidesz-közeli publicista korábban többek között „demens vénembernek”, „gazembernek” és „genderben hívő marhának” is nevezte a húsvéthétfőn elhunyt Ferenc pápát.
Bayer Zsolt publicista egy Facebook-posztban reagált Ferenc pápa halálhírére.
„Istenem...Megvárta húsvét vasárnapját, a feltámadást, Urbi et Orbi áldását adta utoljára, és aztán elment...Isten nyugtassa. Bántottam egyszer. Megbántam. Imádkozzunk érte. Jó ember volt, jó pápa volt...”
- fogalmazott Bayer.
Igaz, arra nem tért ki, hogy pontosan mire gondolt azalatt, hogy megbántotta. A Fidesz-közeli publicista ugyanakkor 2010-es évek közepén, a nagy menekültválság idején többször élesen kritizálta Ferenc pápát, aki a menekültek befogadása mellett érvelt.
2016-ban egy blogbejegyzésben pedig úgy fogalmazott:
„A pápa vagy egy demens vénember, aki teljességgel alkalmatlan a pápai poszt betöltésére, vagy egy gazember”.
De 2017-ben a miskolci televízióban Bayer a következőket mondta Ferenc pápáról: „Ne képzelje azt, hogy amit ő mond, az isteni kinyilatkoztatás, egy hülye, ostoba politikai vélemény, és ekképpen is kell hozzá viszonyulni”. Emellett még „argentin libsinek” és „derék liberális, genderben hívő marhának” is nevezte a húsvéthétfőn elhunyt Ferenc pápát korábban.
Bayer 2023-ban aztán elnézést kért a korábbi mondataiért.
Bayer Zsolt publicista egy Facebook-posztban reagált Ferenc pápa halálhírére.
„Istenem...Megvárta húsvét vasárnapját, a feltámadást, Urbi et Orbi áldását adta utoljára, és aztán elment...Isten nyugtassa. Bántottam egyszer. Megbántam. Imádkozzunk érte. Jó ember volt, jó pápa volt...”
- fogalmazott Bayer.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter: Orbán Viktornak ilyen aljas, gusztustalan gondolat után nincs helye a közéletben
A TISZA Párt elnöke kikérte magának, hogy Orbán Szálasihoz, Rákosihoz és Károlyi Mihályhoz hasonlította. Szerinte nem az ő családja volt lelkes kiszolgálója a kommunista terrornak, hanem épp Orbán Viktoré.
„Orbán Viktor ma egy újabb határt lépett át, amikor a szokásos gyűlölet félórájában egy demokratikus párt, a TISZA vezetőjeként engem Szálasihoz, Rákosihoz és Károlyi Mihályhoz hasonlított” - írja a FacebookonMagyar Péter ahhoz a videóhoz, amiben a miniszterelnök hétfőn adott interjújának egy részlete látható.
A kormányfő a Harcosok órájában nyilatkozva azt mondta az ellenzéki szereplőkre, hogy „veszélyesek, de közbe azért félnótások”. Majd kifejtette, hogy ez szerinte nem új jelenség a magyar politikában.
„Károlyi Mihály, aki szintén egy félnótás volt, és tönkretette az országot, azt a franciák küldték ránk. A Szálasit a németek juttatták hatalomra. A Rákosit meg, aki szintén bolond volt, azt meg az oroszok... illetve a szovjetek. Magyar Pétert meg a brüsszeliek akarják. Ez ugyanaz a történet” - fogalmazott a miniszterelnök.
„Ezzel a mondatával Orbán Viktor egyszerre gyalázta meg a holokauszt és a kommunista terror több százezer áldozatát. Orbán Viktornak ilyen aljas, gusztustalan gondolat után nincs helye a közéletben” - írja a reagáló posztban Magyar Péter. Hozzátette,
„Emlékeztetném a hatvanpusztai maffiafőnököt, hogy nem az én családom volt lelkes kiszolgálója és haszonélvezője a kommunista terrornak, hanem az övé.”
A TISZA Párt elnöke zárásképpen azt írta, Orbán talán „elfelejtette, hogy ha a legjobb barátján, Kövér Lászlón múlik, akkor a Bibó Szakkollégiumot Károlyi Mihályról nevezték volna el.”
„Vége van, elvtársak, lehet elrepülni Moszkvába!” - szúrt oda végül Magyar Péter.
„Orbán Viktor ma egy újabb határt lépett át, amikor a szokásos gyűlölet félórájában egy demokratikus párt, a TISZA vezetőjeként engem Szálasihoz, Rákosihoz és Károlyi Mihályhoz hasonlított” - írja a FacebookonMagyar Péter ahhoz a videóhoz, amiben a miniszterelnök hétfőn adott interjújának egy részlete látható.
A kormányfő a Harcosok órájában nyilatkozva azt mondta az ellenzéki szereplőkre, hogy „veszélyesek, de közbe azért félnótások”. Majd kifejtette, hogy ez szerinte nem új jelenség a magyar politikában.
„Károlyi Mihály, aki szintén egy félnótás volt, és tönkretette az országot, azt a franciák küldték ránk. A Szálasit a németek juttatták hatalomra. A Rákosit meg, aki szintén bolond volt, azt meg az oroszok... illetve a szovjetek. Magyar Pétert meg a brüsszeliek akarják. Ez ugyanaz a történet” - fogalmazott a miniszterelnök.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Vesszőfutás címmel írt könyvet írt K. Endre, a kegyelmi ügy egyik főszereplője, Kocsis Máté hányinger ízű bűnről beszél
„Másfél éve cipeljük a politikai terhét egy olyan ügynek, amely a legmélyebb indulatpontján talál el minden normális embert” - a Fidesz frakcióvezetője máris reagált K. Endre kötetének megjelenésére.
Megjelent K. Endre, a kegyelmi ügy egyik főszereplőjének könyve Vesszőfutás – Egy koncepciós per története címmel – hangzott el az RTL Házon Kívül című műsorában.
A Fidesz frakcióvezetője Facebookon reagált a hírre, hosszú posztban bírálta a szerzőt.
„A könyv címe: Vesszőfutás. Természetesen a saját nyavalygásáról szól. Vesszőfutás. Megható, de senki nem fogja megkönnyezni ennek az embernek a személyes problémáit, sőt vagyunk egy »páran« ebben az országban, akik úgy gondoljuk, hogy ezek a bűnözők nem szenvedtek annyit, amennyit megérdemeltek volna”
Kocsis Máté azt írja K. Endre „a könyvírás helyett tehát jobban tenné, ha inkább bocsánatot kérne, és eltűnne örökre. Az ő élete nem vesszőfutás, hanem egy összeomlott, hányinger ízű bűn, kudarc és bukás. Egy morálon kívüli élet, ami minden iránytűjét elvesztette, és kilépett a normalitás egészéből. Senkit nem érdekel a magyarázkodása. ”
A frakcióvezető a politikai következményeket is megemlítette a posztban: „Sokan vagyunk a jobboldalon, akik azt sem tudják, kik maguk, de másfél éve cipeljük a politikai terhét egy olyan ügynek, amely a legmélyebb indulatpontján talál el minden normális embert”, ráadásul „a bűnük mellesleg felépített egy Magyar Péter nevű ócska hazudozót a politikában!”
A rendőrség 2024 márciusa óta folytat nyomozást K. Endre ügyében, amiről az RTL egy évvel ezelőtt készített riportot. A műsorban bemutatott hangfelvétel szerint K. Endre egy bicskei gyermekotthonban molesztált áldozatot próbált rávenni arra, hogy változtassa meg a korábbi vallomását. A Budapesti Rendőr-főkapitányság hivatalból rendelt el nyomozást az RTL Házon kívül című műsorának riportja nyomán. Ahogy áprilisban megírtuk, gyanúsítottat mindeddig nem hallgattak ki.
Megjelent K. Endre, a kegyelmi ügy egyik főszereplőjének könyve Vesszőfutás – Egy koncepciós per története címmel – hangzott el az RTL Házon Kívül című műsorában.
A Fidesz frakcióvezetője Facebookon reagált a hírre, hosszú posztban bírálta a szerzőt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kisberk Szabolcs lett Gyömrő polgármestere, a Mi Hazánk jelöltje nyerte az időközi választást
A párt kommunikációs igazgatója, Kisberk Szabolcs alig kétszáz szavazattal előzte meg ellenfelét a húszezres településen. A Tisza és a Fidesz sem indított jelöltet.
Kisberk Szabolcs, a Hír TV korábbi riportere, a Mi Hazánk kommunikációs igazgatója a valasztas.hu szerint 1838 szavazatot kapott a vasárnap tartott gyömrői időközin. A valamivel több mint 30 százalékos eredmény már elég volt ahhoz, hogy kevés híján kétszáz szavazattal megverje a függetlenként indult Váradi Attilát.
Gyömrőn azért tartottak választást, mert júniusban, vagyis egy évvel a megválasztása után lemondott az addigi polgármester, a Jó Itt Élni (JIÉ) színeiben indult Tóth János. A döntését azzal indokolta, hogy „olyan indulatok szabadultak el mind a közösségi médiában, mind a képviselő-testületben, melyek számára lehetetlenné teszi az érdemi munkavégzést”.
A lemondás közvetlen előzménye egy testületi ülés volt, amit az akkor képviselőként dolgozó Kisberk szétszirénázott, így tiltakozva a nehéz anyagi helyzetbe került önkormányzat költségeit csökkenteni akaró válságcsomag ellen.
Vasárnap két másik településen is volt időközi választás. A zalai Tótszerdahelyen az eddigi alpolgármestert, a független Mihovics Istvánt választották meg – írja az MTI. Ott azért kellett választást tartani, mert a falut 2019 óta vezető Havasi Viktória indoklás nélkül távozott.
Bezeréden is voksoltak a választópolgárok. Két független jelölt közül Szecsődi Krisztián 62, Fekete János pedig 46 szavazatot kapott. Itt az előző, független polgármester Kálmánné Németh Erika személyes okok miatt mondott le.
Kisberk Szabolcs, a Hír TV korábbi riportere, a Mi Hazánk kommunikációs igazgatója a valasztas.hu szerint 1838 szavazatot kapott a vasárnap tartott gyömrői időközin. A valamivel több mint 30 százalékos eredmény már elég volt ahhoz, hogy kevés híján kétszáz szavazattal megverje a függetlenként indult Váradi Attilát.
Gyömrőn azért tartottak választást, mert júniusban, vagyis egy évvel a megválasztása után lemondott az addigi polgármester, a Jó Itt Élni (JIÉ) színeiben indult Tóth János. A döntését azzal indokolta, hogy „olyan indulatok szabadultak el mind a közösségi médiában, mind a képviselő-testületben, melyek számára lehetetlenné teszi az érdemi munkavégzést”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Gulyás Gergely: Semjén minden gyanú felett áll, Dobrev ugyanazt a lelkiséget képviseli, mint a „tömeggyilkos nagyapja”
A Szőlő utcai javítóintézet ügyében Gulyás szerint alapjaiban sérült az emberi méltóság - mármint a politikusoké, akiket kapcsolatba hoztak vele. A miniszter összehangolt kormányellenes akciónak tartja a fejleményeket.
Gulyás Gergely a Hír TV Bayer show című műsorában beszélt a Szőlő utcai javítóintézet ügyéről. Azt mondta, az emberi méltóság alapjai sérültek, és összehangolt kormányellenes támadás zajlik, amelyhez becsületes, tisztességes embereket használtak eszközként.
A miniszter szerint az ügy minősíthetetlen, és bár sokszor mondják, innen nincs lejjebb, de még mindig van, hogy hova; nem tudni, de még sok idő van a választásig.
A Mandiner Gulyástól idézve azt írja, „ha valaki a magyar politikai életben minden gyanú felett áll, az éppen Semjén Zsolt”.
Gulyás az üggyel aktívan foglalkozó Dobrev Klárával kapcsolatban közölte: amit a pártelnök művel, az azt jelzi, hogy a DK már nem az a párt, mint Gyurcsány Ferenc vezetése alatt, hanem „ugyanaz a párt, mint az Apró család és Apró Antal pártja volt.
Arról nem tehet Dobrev Klára, hogy a nagyapja tömeggyilkos volt, de arról igen, hogy ugyanazt a lelkiséget képviseli a magyar politikában, mint a tömeggyilkos nagyapja.”
Dobrev Klára előbb nyílt levélben kérte számon Pintér Sándor belügyminisztert, többek között arról, hogy „Hol tart jelenleg a Szőlő utcai gyermekotthon ügyében indított nyomozás, és mikor hozzák nyilvánosságra az eddigi eredményeket?” és „Mit tett eddig a rendőrség és az ügyészség annak érdekében, hogy feltárja az ügyet? Nem tartja vállalhatatlannak, hogy hallgatásukkal a bűnözőket védik?”, majd nyomravezető díjat ajánlott fel azoknak, akik bizonyítékokkal rendelkeznek politikusok érintettségéről a gyermekotthont érintő prostitúciós ügyben.