HÍREK
A Rovatból

Egyetlen, rosszul címkézett kábel okozta a hat halálos áldozatot követelő baltimore-i hídomlást

A személyzetet nem találták hibásnak a tragédiában. Az új híd felépítése viszont csillagászati összegbe, 1600 milliárd forintba fog kerülni.


„Olyan volt, mint tűt keresni a szénakazalban” – jellemezte a nyomozást Jennifer Homendy, az amerikai közlekedésbiztonsági hivatal (NTSB) elnöke, miután kedden nyilvánosságra hozták, mi okozta a baltimore-i Francis Scott Key híd tavaly tavaszi katasztrófáját. A vizsgálat feltárta, hogy egyetlen, rosszul címkézett és emiatt lazán csatlakozó kábel indította el a tragikus eseménysort, amely hat ember életébe és több milliárd dolláros kárba került.

Az NTSB megállapításai szerint a hibás címke miatt a vezeték nem tudott megfelelően rögzülni egy kismegszakítóhoz a Dali nevű konténerhajón, ami két egymást követő áramszünetet idézett elő. A helyzetet súlyosbította egy rosszul megtervezett üzemanyagpumpa, amely áramkimaradás után nem indult újra automatikusan.

A hajó így kormányozhatatlanná vált és a híd egyik tartópillérének ütközött. A nyomozás a hajó legénységét nem találta vétkesnek. A híd azért omlott össze kártyavárként, mert nem rendelkezett az ilyen ütközések ellen védő korszerű rendszerrel.

Az összeomlott híd pótlása a marylandi tisztségviselők szerint a korábban becsült közel kétmilliárd dollár helyett nagyjából 4,3–5,2 milliárd dollárba, vagyis átszámítva több mint 1600 milliárd forintba fog kerülni. „Olyan költségekkel szembesülünk, amelyek magasabbak a kezdetben tervezettnél. Ez aggodalomra ad okot” – mondta Bruce Gartner, a marylandi közlekedési hatóság (MDTA) ügyvezető igazgatója. Az új átkelő legkorábban 2030-ra készülhet el.

Miközben az FBI szövetségi bűnügyi vizsgálatot folytat, a felelősség kérdésében komoly vita bontakozott ki. A marylandi közlekedési hatóság álláspontja szerint „a Francis Scott Key híd összeomlása és a tragikus emberélet-veszteség kizárólag a Dali és annak tulajdonosai, illetve üzemeltetői súlyos gondatlanságának a következménye”. Ezzel szemben a hajót építő HD Hyundai Heavy Industries közleményében azzal vágott vissza, hogy a hajó tulajdonosa és üzemeltetője „megkerülte a biztonsági előírásokat”.

A szingapúri zászló alatt közlekedő, csaknem 300 méter hosszú Dali 2024. március 26-án ütközött a hídnak. A balesetben hat, a hídon dolgozó munkás vesztette életét. A szerkezet egy része a teherhajóra zuhant, a roncsokat az Egyesült Államok keleti partjának legnagyobb, ezer tonna emelésére képes darujával és irányított robbantásokkal távolították el. A hajó három hónappal a baleset után hagyta el Baltimore-t, hogy Norfolkban javításokat végezzenek rajta.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Fico szerint széteshet a NATO, és Orbán nélkül véget érhet a jó szlovák-magyar viszony
Robert Fico a szlovák közrádióban méltatta Orbán Viktor ukrajnai vétópolitikáját, tapasztalt politikusnak nevezve őt. A miniszterelnök szerint a két ország kapcsolata megromlana egy kormányváltás után.


Felbomolhat a NATO, és egy magyar kormányváltás a szlovák–magyar közeledés végét hozhatja – Robert Fico szlovák kormányfő szombaton a közszolgálati rádióban vázolt fel több, a régióban is komoly hullámokat vető forgatókönyvet, írja az Új Szó. A miniszterelnök szerint teljesen reális, hogy szétesik az Észak-atlanti Szerződés Szervezete, ami akár az Egyesült Államok távozásával is bekövetkezhet. Fico meg van győződve arról, hogy a régi világrend a széthullás felé tart, miközben az ENSZ vagy az Európai Unió már nem képes befolyásolni az eseményeket.

A szlovák kormányfő szerint a jelenlegi helyzetben az Uniónak a saját gazdasági erejére kellene összpontosítania. „El kell felejtenünk a zöld butaságokat, amelyek visszafogják az iparunkat és gazdaságunkat” – fejtette ki Fico, aki szerint az iráni háború, az orosz-ukrán konfliktus, a venezuelai beavatkozás és egy esetleges kubai intervenció egy nagy, globális konfliktus kezdetét jelzi.

Az Unió sikerének titkát a gazdasági fellendülés mellett a belső reformban látja, amelyet a nagyobb tagállamok vezetőinek, például Emmanuel Macron francia államfőnek kellene szorgalmaznia. Fico szerint Orbán Viktornak „politikailag igaza van,” amikor blokkolja az ukrajnai kölcsönt, és tapasztalt politikusnak tartja a magyar miniszterelnököt.

Fico kijelentette, fél attól, hogy egy esetleges magyarországi kormányváltás esetén véget érne a két ország közti jó viszony.

Hozzátette ugyanakkor, hogy közvetlenül egyetlen felet sem fog támogatni a választás előtt, és a magyarországi kampányrendezvényeken sem vesz részt. Ezzel szemben a szlovák-cseh kapcsolatok javulhatnak: március végén, hároméves szünetet követően megszervezhetik az első közös kormányülést.

A miniszterelnök a belpolitikai ügyekre is kitért, többek között Ján Ferenčák Hlasból való kizárására. Fico elmondta, hogy továbbra is együttműködne a képviselővel, mivel a koalíció számára káros a távozása. A politikus nem zárta ki, hogy a lépés az állami tisztviselői pozíciók terén is változásokat okoz majd, és Ferenčák esetleg nem képviselőként folytatja.

„Ez egy jó lecke a jövőre nézve mindenki számára. Ne rakjunk a listánkra olyan embereket, akiket zseniálisnak tartunk, mert nem lesznek sosem lojálisak. A lojalitás a frakciók stabilitásának kulcsa” – mondta Fico a kizárásról.

A kormányfő beszélt arról is, hogy az adósságplafon átlépése kapcsán a kormány az Alkotmánybíróság döntésére kérhet majd bizalmat a parlamentben. Fico szerint a koalíción belül nincs megegyezés a hiányzó alkotmánybírák pozíciójának betöltéséről, és jelezte, hogy Jozef Ráž közlekedési miniszter lehet a koalíció pozsonyi polgármesterjelöltje, bár végleges döntés még nem született.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Jön a fordulat az időjárásban: a tavaszias kezdés után havas eső és hó is érkezhet jövő héten
A jövő hét elején még sok napsütésre és 15 fok körüli csúcshőmérsékletre számíthatunk, a hét közepétől azonban lehűlés érkezik. Megerősödik a szél, nő a csapadék esélye, nyugaton havas eső és hó is lehet.


A jövő hét elején még sok napsütés várható 15 Celsius-fok körüli csúcshőmérséklettel, majd a hét közepén viharos széllel lehűlés érkezik, megnő a csapadék esélye és többfelé várható eső, a Dunántúlon akár havas eső, hó is hullhat. A hétvégén már csak 6 és 12 fok között várható a csúcshőmérséklet - írja az MTI a a HungaroMet vasárnapi előrejelzése alapján.

Hétfőn folytatódik a felhős idő hosszabb-rövidebb napos időszakokkal, huzamosabb időre ismét inkább délelőtt süthet ki a nap. Délelőtt elvétve, a déli óráktól helyenként előfordulhat zápor, de egy-egy zivatar sem kizárt. A keleties szelet inkább csak csapadékgócok környezetében kísérhetik élénk lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 17 fok között valószínű.

Kedden a fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés valószínű, de néhány helyen előfordulhat zápor. Az északiasra forduló szelet élénk, néhol erős lökések is kísérhetik. A minimum döntően 1 és 7 fok között, a kevésbé felhős, szélvédett helyeken fagypont körül alakulhat. A maximum 14 és 18 fok között várható.

Szerdán a fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütésre lehet számítani, majd délutántól nyugat felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és a nyugati tájakon estefelé már előfordulhat eső, zápor. A délire, délnyugatira forduló szelet több helyen élénk, néhol erős lökések kísérhetik. A hőmérséklet hajnalban mínusz 2 és plusz 6, délután 15 és 19 fok között alakul.

Csütörtökön nyugat felől egyre nagyobb területen beborul az ég, de keleten még több órára kisüt a nap. Több helyen valószínű eső, zápor, a Dunától keletre esetleg zivatar, míg nyugaton havas eső, hó is hullhat. A nyugati tájakon jelentős mennyiségű csapadék eshet. Keleten a délies szél többfelé megélénkül, megerősödik, míg a Dunántúlon az északira forduló szél lesz helyenként viharos. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunától keletre 12 és 19, a Dunántúlon 6 és 11 fok között várható.

Pénteken jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég, és sokfelé valószínű eső, zápor, sőt nyugaton havas eső, hó is előfordulhat. Az északnyugatira, északira forduló szél többfelé erős, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon viharos lesz. A minimum-hőmérséklet 1 és 7 fok között valószínű, a hőmérséklet csúcsértéke az ország nyugati felén 3 és 10, keleten 11 és 15 fok között alakulhat.

Szombaton nagyrészt erősen felhős vagy borult idő várható több helyen esővel, záporral, nyugaton havas esővel, havazással. Az északias szél sokfelé erős, főleg a Nyugat-Dunántúlon viharos lesz. Hajnalban 1 és 6, délután 6 és 12 fok közötti hőmérséklet valószínű.

Vasárnap szakadozott felhőzet mellett hosszabb-rövidebb napos időszakok is lehetnek, eső, zápor előfordulhat. Az északias szelet többfelé erős lökések kísérik. A hőmérséklet hajnalban 1 és 5, délután 6 és 11 fok között alakul.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter szerint húszcentis késsel támadtak Radnai Márkra egy kesztölci rendezvényen
A Tisza Párt alelnökét ért támadásról Magyar Péter a szentgotthárdi rendezvényén számolt be. A támadót elfogták, a politikus pedig a köztársasági elnököt is felszólította az erőszak elítélésére.


Egy férfi húsz-harminc centiméteres késsel támadt rá Radnai Márkra, a Tisza Párt alelnökére a párt kesztölci fórumán – jelentette be Magyar Péter vasárnap Szentgotthárdon, ahová a történtek miatt késett is. A Tisza Párt elnöke szerint a támadót a rendőrök bilincsben vitték el a helyszínről, írja a 24.hu.

Magyar Péter a szentgotthárdi felszólalását azzal kezdte, hogy a miniszterelnökhöz fordult.

„Orbán Viktor vonja vissza a janicsárjai, és bűnözőit az utcákról!”

– mondta a politikus. Hozzátette, korábban is történt már több atrocitás, őt magát lefejezéssel is megfenyegették, ezért felszólítja a miniszterelnököt és a köztársasági elnököt, hogy szólaljanak fel az erőszak ellen. Egyúttal arra kérte a támogatóit, hogy senki ne üljön fel a provokációknak.

A Tisza Párt a hétvégén a nyugati országrészben, Vas és Zala megye településein tart gyűléseket. A vasárnapi programban Torony, Szentgotthárd, Lenti és Nagykanizsa szerepelt. Magyar Péter a szentgotthárdi késését a kesztölci támadással indokolta.

A Kesztölcön történtekről nem sokkal később Radnai Márk egy videót is megosztott a Facebookon:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Receptje volt, mégsem kapta meg az esemény utáni tablettát Dunakeszin – a patika a nézeteire hivatkozott
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt listavezetője, Nagy Dávid számolt be a dunakeszi esetről. A politikus szerint a magyar szabályozás következménye, hogy ilyen esetek előfordulhatnak az országban.


Nem adták ki egy nőnek az esemény utáni tablettát egy dunakeszi gyógyszertárban, azzal az indoklással, hogy a készítmény tartása „nem fér össze a patika nézeteivel” – számolt be ma az Index. A bejelentés után a Magyar Kétfarkú Kutya Párt listavezetője, Nagy Dávid és Ringwald Panka személyesen mentek el a Szent Jobb Gyógyszertárba, hogy ellenőrizzék a panaszt.

Ringwald megpróbálta kiváltani a nevére szóló, felhőbe feltöltött receptet, de először azt a választ kapta, hogy a gyógyszer nincs készleten, majd közölték vele a valódi okot. A politikus szerint a gyógyszertárban azt mondták, azért nem tartanak esemény utáni tablettát, mert az

„a patika nézeteivel nem fér össze”.

Nagy Dávid az esetről úgy nyilatkozott: „Mi is megpróbáltuk, és tényleg elhajtottak. Döbbenetes. Ez nem egyszeri eset, hanem rendszerszintű probléma: Magyarország az utolsó EU-s ország, ahol vényköteles az esemény utáni tabletta”.

A politikus által említett rendszerszintű probléma arra utal, hogy Magyarország maradt az egyetlen olyan uniós tagállam, ahol a sürgősségi fogamzásgátló továbbra is vényköteles. A kormány korábban egyértelművé tette, hogy nem tervezi a szabályozás megváltoztatását, álláspontjuk szerint ez egy egészségügyi szakmai kérdés, amelyben a szakmai testületek véleményét követik.


Link másolása
KÖVESS MINKET: