HÍREK
A Rovatból

„Azt mondtuk, hogy akkor itt a vége” – traktorokkal vonulnak a parlament elé a gazdák és a méhészek

Nem áll mögöttük sem párt, sem más szervezet, a vasárnapi tüntetés költségeit is maguk a gazdák adták össze. Kernbaum Anita szerint azért kapott csak tavaly 35 kormányhivatali ellenörzést, mert ki merte nyitni a száját.


Vasárnap délután traktorokkal vonulnak a parlament elé a gazdák és a méhészek, hogy nyomatékot adjanak elkeseredésüknek az alacsony felvásárlási árak miatt, és amiatt is, hogy a földalapú, normatív támogatásokat szerinte rendre az utolsó pillanatban fizeti ki a minisztérium, ami a tőkehiányos gazdálkodók számára nagyban megnehezíti, hogy elkezdhessék a munkáikat. Márpedig már bőven dologidő van a földeken.

A tüntetés egyik szervezőjével, Kernbaum Anitával beszélgettünk, aki maga is gazdálkodó, Lábodon.

– Voltak gazdatüntetések Európában, ez is ebbe a sorba illeszkedik?

– Részben igen, ugyanazok a problémák sújtanak minket is, mint Európa más országában, de nem csak ennek szerettünk volna hangsúlyt adni, hanem hangsúlyozni szeretnénk azt is, hogy nálunk európai viszonylatban nézve sokkal alacsonyabb a felvásárlási ár, tehát egy német gazda drágábban tudja eladni a terményét, egy francia gazda drágábban tudja eladni a terményét, mint itt. A környékbeli országokban, amit ki tudtunk deríteni, például Horvátországban egy azonos növényvédőszert olcsóbban kap meg egy gazda, mint mi. A gázolaj költségünk, az nyilvános, tehát azt meg lehet nézni interneten, bárhol. Európa egyik legmagasabb gázolaj-ára mellett kell nekünk dolgozni.

Azt mondtuk, hogy akkor itt a vége. Magyarországon nem érezzük azt, hogy lenne valóban egy olyan érdekképviseletünk, aki minket meghallgat, aki valóban értünk akar tenni.

Volt Záhonynál egy gazdatüntetés, amit az Agrárkamara szervezett. ott elmondták, hogy nem engedik be se a gabonát, se a mézet. Aztán ugyanaz az ember, aki ott felszólalt, aláírta azt a papírt, hogy márpedig jöhet be Ukrajnából a méz, arra hivatkozva, hogy Magyarországon elfogyott. Holott ez nem igaz.

– Ki volt, aki ezt mondta és aláírta?

– Parlamenti képviselő, a Magosz elnöke, egyben az Agrárkamarának elnöke is.

– Megfogalmazták konkrétan a kéréseiket, követeléseiket?

– Természetesen. 12 pontban szedtük össze. Úgy kezdődik, hogy valódi érdekképviseletet szeretnénk. Azt szeretnénk, hogy legalább adjanak a nehéz helyzetbe jutott gazdáknak lehetőséget arra, hogy kimásszanak a nagy gödörből, és a felszámolásokra hozzanak moratóriumot, azaz ne számolják fel a mezőgazdasági cégeket.

– Ön azt is nyilatkozta a Népszavának, hogy csak tavaly 35 kormányhivatali ellenőrzést kapott, mert nyíltan kritizálja a helyzetet. Miből gondolja, hogy van összefüggés?

– Látom, hogy a szomszéd gazdát milyen sűrűn ellenőrzik, és a mi gazdaságunkat milyen sűrűn. Ebből lehet levonni a következtetést.

– Mit gondol most, hogy megszervezi ezt a tüntetést, megint kap a nyakába egy ellenőrzést?

– A mi gazdaságunknak egy év tartaléka van. A jövő év nem mutatkozik jobbnak a tavalyinál, ami azt jelenti, hogy jövő ilyenkor a csőd szélén fogok állni.

Tehát nekem teljesen mindegy, hogy egy kormányhivatali döntés, egy NÉBIH döntés, vagy valami hasonló visz csődbe.

Én megpróbálom a lehető legtisztességesebben és a jogszabályokat betartva termelni a növényeket, tartani az állatokat. De ha végül mégis a bírságok miatt megyek csődbe, akkor is el tudom mondani azt, hogy legalább tettem valamit magamért. Az életem munkáját próbálom megmenteni.

– Mennyiben múlik a nehéz helyzetük a kormányon?

– Most nincs más kiút, mint a támogatásokba kapaszkodni. Nálunk érvényes a területalapú támogatás. Ezeknek a kifizetése a tavaszi munkálatokkal nem jött meg. Csak minimális része jött meg.

Vannak olyan gazdálkodók, akik nem kaptak egy fillért sem. Nekik azért kellene, hogy vetőmagot tudjanak venni, gázolajat tudjanak venni, egyáltalán, fel tudják szántani a földet, bármit tudjanak elkezdeni.

Mi azt szeretnénk, ha nem tolnák ki a kifizetést június 30-ig, mert a jogszabály azt mondja, hogy június 30-ig kell kifizetni a 2023-ban igényelt támogatást. Eddig erre az időszakra 80 százaléknál szoktunk tartani, most csak 20-30 százalék, ami megjött. Ezzel nagyon nagyot tudna rajtunk segíteni a kormány. Nem egy ördögtől való történet, Ausztriában időben kifizetik.

– Miért három napos az önök által szervezett rendezvény?

– Nagyon sok gazda fejében még mindig az a kép él, hogy a 2000-es évek elején felszerelték a traktorral behajtani tilos táblákat Budapestre. Még mindig azt gondolják, hogy nem lehet traktorral bejönni. Nekem nincs pénzem fizetett hirdetésekre, én nem tudom elmagyarázni azt, hogy márpedig lehet. Van útvonaljavaslatunk, azt is közzétettük. Arra számítunk, hogy ha mi megjelenünk, ha már vannak traktorok, akkor ennek lesz akkora hírértéke, az országos média legalább megmutat minket, és akkor lesznek gazdák, akik ennek hatására szintén elindulnak.

– Azt is írják, hogy vasárnap négy órakor felszólalások lesznek. Kik fognak ott beszélni?

– Szarka Tamás méhész, és még a legnagyobb bánatomra én leszek felszólaló még. Bocsánat, én parasztlány vagyok, tehát nekem azért ez még egy kicsit szokatlan terep. Továbbá Bence János, aki a mi munkánkat besegítette, ő parlamenti képviselő. Ő az elmúlt másfél évben járta az országot, nyakába vette az országot, és a problémáinkat bevitte az országgyűlésbe, így próbált segíteni nekünk.

– Kinek adják át a követeléseiket?

– Az Agrárminisztériumra szeretnénk átadni. Az utolsó közlés szerint várnak minket, átveszik a petíciónkat.

– Hogy tudták összekalapozni a rendezvényre a pénzt?

– Saját magunk, a gazdák összeraktuk az utolsó forintjainkat.

– Tehát nincsen önök mögött valamilyen szervezet?

– Nincsen mögöttünk párt, hogyha erre gondol. Sőt, kértük is mindenkitől, hogy tartsa meg a két lépés távolságot. Azaz nyugodtan támogasson minket, azzal, hogy jelen van, azzal, hogy toborozza a gazdákat, az nekünk már hatalmas segítség, azonban

anyagi segítséget pártoktól nem fogadtunk el, és pártlogó mentessé szeretnénk tenni a rendezvényt.

Itt nem az a cél, hogy kormányt váltsunk, hanem az agráriumot kell nagyon-nagyon rendbe rakni.

– Tehát, ahogy ahogy manapság a civil tüntetéseknél szokás, a résztvevők tették össze a pénzt.

– Így van. Vannak olyan tételek, például a vécék bérlése, amit ki kell fizetnünk, nincs mese. De ahol lehet, ott spóroltunk. Színpadot például nem bérlünk, mert plató lesz. Amennyire lehet, a biztonsági szolgálatot is saját magunk oldjuk meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter szerint olyan felvételt terveznek nyilvánosságra hozni, amin intim együttlét közben látható akkori barátnőjével
Kedden elindult a radnaimark.hu, ahol egy széttúrt ágyról készült fotó jelent meg. A felirat szerint ennél több is következik hamarosan a weboldalon.


Magyar Péter egy keddi Facebook-posztban arról írt, hogy a Partizán-interjújának holnapi, második évfordulója a Fidesz számára is szimbolikus nap, mert állítása szerint „ekkor reccsent meg a megingathatatlannak hitt hatalmuk”.

A Tisza Párt elnöke szerint a Fidesz erre „nem úgy készül, ahogy normális emberek tennék, mondjuk szembenézéssel és bocsánatkéréssel, hanem inkább zsarolással és fenyegetéssel”. Azt állítja, régóta zsarolják és fenyegetik videófelvételekkel, lejáratással, és szerinte az évfordulón „meg is indítják az eddig elképzelhetetlennek tartott orosz típusú hadjáratot”.

„Sok újságírónak megküldtek ma egy linket, amelyen egy bekamerázott szoba látható. Sejtem, hogy egy olyan, titkosszolgálati eszközökkel rögzített és esetleg hamisított felvételt terveznek nyilvánosságra hozni, amelyen az akkori barátnőmmel intim együttlét közben vagyunk láthatóak. Hogy mit akarnak ezzel elérni, a gödi halálgyárról és az Orbán-kormánynak abban játszott szerepéről való figyelemelterelésen kívül, azt nem tudom”

– írta a posztban Magyar Péter.

Hozzátette, 45 éves férfiként szokott szexuális életet élni felnőtt korú partnerrel, és van három kiskorú gyereke, akiket véleménye szerint „semmibe vesz ez az aljas »családbarát« hatalom”. Kijelentette, hogy eddig sem engedett és ezután sem fog semmilyen zsarolásnak. Felsorolta, hogy nem ő lopott el 650 milliárdot a Nemzeti Bankból, nem ő mentett fel pedofil segítőket, és nem ő asszisztált több ezer állami gondozott gyermek tönkretételéhez és több tízezer ember egészségének megkárosításához.

A bejegyzést így zárta:

„Kedves fideszes rettegők, hozzatok ki bátran mindent, hamisítsatok kedvetek szerint, én sem zsarolásoknak, sem fenyegetésnek nem fogok engedni. Sem a magyar politikai-gazdasági maffia, sem az őket támogató nemzetközi hàlózat tagjainak. Magyarország nem eladó, nincs az az ár, amiért cserben hagynám honfitársaimat.”

Ahogy korábban mi is beszámoltunk róla, kedd délután óta elérhető egy Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke nevével indított honlap. A weboldalon egy széttúrt ágy látható, és feliratban hirdetik, hogy hamarosan ennél több is megjelenik a honlapon:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Fekete-Győr András: Hollywoodi horrorba illő világbotrány, ha a kormány tudott a gödi mérgezésről
A Momentum politikusa szerint ez az ügy súlyosabb, mint a kegyelmi botrány volt. Szerinte a kormány a legsötétebb árulást követte el a magyar emberekkel szemben.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 10.



Fekete-Győr András, a Momentum volt elnöke egy Facebook-posztban reagált a Telex gödi Samsung-gyárról szóló cikkére. A politikus szerint ha igaz, amit a lap állít, a miniszterelnöknek nem lemondania kellene, hanem a tettestársaival együtt feladnia magát a rendőrségen. Úgy véli, ez az ügy súlyosabb a kegyelmi botránynál és a Szőlő utcai ügynél is.

A volt pártelnök haladéktalanul választ vár a kormánytól arra a kérdésre, hogy

„igaz-e, amit a Telex állít, és valóban létezik az a titkosszolgálati jelentés, ami feketén-fehéren leírta, hogy mérgezik a magyar embereket? Igaz-e, hogy önök tudtak arról, hogy a határértéket több százszorosan meghaladó rákkeltő anyagok kerülnek a levegőbe, és mégsem tettek semmit?”

Fekete-Győr szerint ha ez igaz, akkor az egy „hollywoodi horrorba illő világbotrány”.

A politikus szerint az állam legszentebb kötelessége a polgárai védelme, és ha a feltárt információk helytállóak, akkor a kormány ezt az esküt árulta el, amikor a külföldi gazdasági érdekeket a magyar életek fölé helyezte. Fekete-Győr úgy fogalmazott, a cégek azért választhatták Magyarországot, mert úgy ítélték meg, hogy Európában nincs még egy kormány, amelyik ennyire elnéző lenne a környezetszennyezéssel szemben.

A posztban a Momentum politikusa felszólította a miniszterelnököt, hogy nézzen a gödi családok szemébe.

„Nézzen annak a gödi édesanyának a szemébe, aki a gyártól pár száz méterre, remegő gyomorral vitte be ma reggel az óvodába a gyermekét, és bizonyítsa be neki, hogy a Telex cikke rágalom, és a gyerekek biztonságos levegőt szívnak be az udvaron! Nézzen a szemébe annak a várandós kismamának, aki most rettegve olvassa a híreket a magzatkárosító anyagokról – az Átlátszó szerint 88 tonna (!) mérgező hatású oldószer került a levegőbe 2019 és 2022 között –, és merje azt mondani neki, hogy a kormánya nem söpörte a szőnyeg alá a mérgezés tényét! Nézzen a szemébe annak a nagymamának, aki már az ablakot sem meri kinyitni, mert félti az unokáit a láthatatlan portól, és bizonyítsa, hogy a kormány nem áldozta fel őket a profit oltárán! Nézzen a szemébe annak a dolgozónak is, aki bízott az állami intézményekben, és erősítse meg neki, hogy önök nem hagyták hidegvérrel, hogy rákkeltő anyagokat kelljen belélegeznie a műszakja alatt!”

Fekete-Győr szerint ha a Telex cikkének csak a fele igaz, az a „legsötétebb árulás”. Azt írta, április után minden titkosított akta ki fog nyílni, és az ügyben érintetteknek az igazságszolgáltatás előtt kell felelniük. A poszt végén Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterhez is szólt, felidézve egy korábbi parlamenti felszólalását, amelyben a miniszter azzal ütötte el a mérgezéssel kapcsolatos aggodalmakat, hogy a közelben lakóként nem tenné ki a saját családját a kockázatnak. Fekete-Győr szerint ha a Telex állításai igazak, akkor a miniszter vagy politikai haszonlesésből a saját családjának is hazudott, vagy Rogán Antalék a tudta nélkül mérgezték meg az ő családját is.

A Telex hétfőn arról írt, hogy 2023 tavaszán az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzeti Információs Központ jelentést tett a kormány asztalára, amely a gödi Samsung SDI gyárban a határértéket akár több százszorosan meghaladó rákkeltő por jelenlétét rögzítette. A cikk szerint a kormányülésen felmerült a gyár működésének felfüggesztése, amit Rogán Antal támogatott. A kormány végül nem állíttatta le a gyárat, hanem határidőt adott a problémák megoldására.

Kedden a Samsung közleményben tudatta, hogy a gödi üzem minden előírásnak megfelel, és jogi lépéseket fontolgat a „hamis, félrevezető információk” miatt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Titokzatos ággyal indított honlapot valaki Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke nevével
A radnaimark.hu címen egy fekete-fehér kép jelent meg egy üres ágyról, „coming soon” felirattal. A Tisza alelnöke szerint az időzítés nem véletlen, és egy tudatos lejárató akció része.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 10.



Egy fekete-fehér kép egy üres ágyról, felette a „coming soon”, vagyis a „hamarosan” felirat – ezzel a rejtélyes oldallal indult el kedden a radnaimark.hu. Ahogy Radnai Márknak, a Tisza Párt alelnökének nevével fémjelzett oldal megjelent, a kormánypárti médiában máris híre kelt, hogy hamarosan egy állítólagos orgiáról kerülhet ki kompromittáló felvétel, amelyen ő és Magyar Péter is szerepel.

Az ügyben maga Radnai Márk kereste meg a 444.hu-t, és kategorikusan tagadta, hogy bármi köze lenne a képen látható helyszínhez.

„Sokat költöztem az elmúlt időszakban, de a képen látható szoba nem valamelyik lakásom, egyáltalán nem ismerem” – jelentette ki a Tisza Párt alelnöke. Hozzátette, a lejáratási kísérlet nem érte váratlanul.

„Hallottam már arról az elmúlt hónapokban, hogy valamiféle homoszexuális kapcsolattal akarnak hírbe hozni. Egyáltalán nem vagyok homofób, ezért nem is akartam ezekre eddig reagálni.”

Radnai szerint bármilyen anyag is kerül elő, azt cáfolni tudja. „Bármivel is állnak elő, azt azonnal cáfolni tudom, mert nem volt olyan kapcsolatom, ami bármilyen szinten közügy tárgyát képezhetné.”

A rejtélyes ágy (fotó: radnaimark.hu)

Radnai az akció időzítését sem tartja véletlennek: szerinte az Magyar Péter nagy port kavart, első Partizán-interjújának február 11-i, kétéves évfordulójára van kihegyezve. A politikus arról is beszélt, hogy a radnaimark.hu domaint éppen a hetekben szerette volna levédetni, amikor kiderült, hogy az már foglalt. A domainadatok szerint a címet egy magánszemély már több mint egy éve, 2024. december 30-án megvásárolta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Kubatov Gábor: Tiszás a balmazújvárosi lúzer, amikor meg a zacskó volt, akkor meg tagadják
Kubatov Gábor szerint a baloldali média is arról cikkezett, hogy ez egy Tisza-Fidesz meccs lesz, most pedig, amikor jött a vereség, már mindenki tagad.


Ti erőltettétek, hogy ez egy Tisza-Fidesz meccs legyen - mondta Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója egy videóban, ahol tegnapi posztjának sajtóvisszhangjára reagált. Korábban megírtuk, hogy mindössze 28 szavazat döntött Balmazújvárosban, ahol a Fidesz–KDNP jelöltje, Nagy Zoltán nyert a február 8-i időközi önkormányzati választáson. Nagy 397 szavazatot kapott (47,09 százalékot), míg a Közösen Balmazújvárosért Egyesület jelöltje, Molnár Péter 369 voksot szerzett (43,77 százalékot).

Ezután Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója a közösségi oldalán osztotta meg a Nemzeti Választási Iroda eredménylapját, csakhogy az általa közzétett fotón Molnár Péter neve mellett nem a jelölő szervezete, a Közösen Balmazújvárosért Egyesület szerepelt, hanem az, hogy „Független, Tisza” - amire a Szeretlek Magyarország is felhívta a figyelmet, hogy szerkesztett kép, és a jelöltek függetlenként indultak.

A fideszes politikus szerint Molnár Péter többször is elmondta, hogy ő tiszás, és a Tiszával közös lakossági fórumokat szervezett, a helyi Tisza Sziget pedig felszólította a választókat, hogy szavazzanak rá.

„Látom, hogy az összes baloldali portál azon van felháborodva, hogy tiszásnak neveztem a balmazújvárosi lúzert, aki álfüggetlen jelölt volt” – közölte a fideszes politikus.

„Aztán a végén, amikor meg a zacskó volt, akkor meg tagadják. Nincs valami zavar az erőben?”

– tette fel a kérdést Kubatov.

A politikus egy másik videóban két cikket is a támogatói figyelmébe ajánlott, amely szerinte bizonyítja, hogy a baloldali média is arról cikkezett, hogy Molnár a Tisza jelöltje. A 444-es cikkben valóban van szó arról, hogy a helyi Tisza-sziget Molnárt ajánlotta a választók figyelmébe, de arról is írnak, hogy

a helyi ellenzékiek tagadják, hogy bármi kapcsolat lenne köztük és a párt között.

A másik Kubatov Gábor által mellékelt cikket az Infostart jegyzi, ami szintén csak úgy ír a balmazújvárosi választásról, hogy „Ma lesz egy választás, amely teljesen olyan, mint egy Fidesz-Tisza-meccs”. Az újság viszont nem feltétlenül tartozik a klasszikus „baloldali” lapok közé.

A Tisza Párt  közölte, nem indítottak jelöltet Balmazújvárosban, és nincs közük az indulókhoz. Molnár Péter szintén cáfolta, hogy a Tisza Párt jelöltje lett volna, és hangsúlyozta, hogy a valasztas.hu-n látható eredeti adatlap a valós.

Az időközi választást azért kellett kiírni, mert a körzet korábbi képviselője, a Közösen Balmazújvárosért Egyesület színeiben mandátumot nyert Demeter Pál novemberben lemondott. A választás tétjét a kormánypártok is hangsúlyozták, Orbán Viktor miniszterelnök pedig nagy győzelemként értékelte az eredményt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk