HÍREK
A Rovatból

Az USA bérelt repülőgépeket küld Izraelbe az amerikai állampolgárokért

A hivatalos becslések szerint mintegy 160-170 ezer amerikai tartózkodik Izraelben turistaként, életvitelszerűen, vagy más keretek között. Legkevesebb 27 amerikai áldozata van a harcoknak eddig.
MTI, fotó: - szmo.hu
2023. október 13.



Az amerikai kormányzat péntektől bérelt repülőgépeket küld Izraelbe az amerikai állampolgárokért, akik elhagynák a Hamász támadása nyomán bizonytalanná vált térséget - közölte csütörtökön az Egyesült Államok külügyminisztériuma.

Matthew Miller szóvivő közleménye szerint a lépést az indokolja, hogy a menetrend szerinti repülőközlekedés korlátozottá vált. Azt is hozzátette, hogy az adminisztráció egyeztet a légitársaságokkal is, hogy a következő napokban szélesítsék a lehetőségeket Izrael elhagyására. A hivatalos becslések szerint mintegy 160-170 ezer amerikai tartózkodik Izraelben turistaként, életvitelszerűen, vagy más keretek között.

A washingtoni Fehér Ház helyi idő szerint csütörtök délután bejelentette, hogy

már legkevesebb 27 amerikai áldozata van a 6 napja tartó harcoknak. John Kirby, a Nemzetbiztonsági Tanács kommunikációs koordinátora elmondta, hogy az eltűntként nyilvántartott amerikaiak száma 14, és arra kért minden amerikait, készüljön fel további rossz hírekre.

Pénteken az Egyesült Államokból útnak indul egy második haditengerészeti kötelék a Földközi-tenger keleti medencéje felé - közölték kormányzati tisztségviselők. A bejelentés szerint a Virgina állambeli Norfolk haditengerészeti támaszpontjáról indítják el a második, hadihajókból álló egységet, emellett a légierő további egységeit vezényelték a Közel-Keleten működő amerikai katonai támaszpontokra. Amerikai szakértői elemzések szerint a katonai felvonulás arra az aggodalomra adott reakció, hogy az Izraelben kitört konfliktus kiszélesedhet. Az amerikai katonai jelenlét erősítése az "elrettentő erő" fokozásáról szól.

Kedd óta már a térségben van a Gerald Ford repülőgép-hordozó vezetése alatti haditengerészeti kötelék.

Lloyd Austin védelmi miniszter a tervek szerint pénteken Izraelbe utazik, hogy az amerikai katonai segítség kiszélesítéséről tárgyaljon.

A Pentagon vezetője csütörtökön Brüsszelben tartott sajtótájékoztatóján azt hangoztatta, hogy az Egyesült Államok sürgősséggel intézkedik arról, hogy Izrael minden eszközhöz hozzájusson, amire az önvédelemhez szüksége van. A miniszter hozzátette, hogy országa képes egyszerre támogatni Izraelt és Ukrajnát.

A miniszter egy nappal korábban azt közölte, hogy az amerikai különleges műveleti erők egy kisebb egysége segíti az izraeli partnereket hírszerzési és tervezési munkában. Lloyd Austin hangsúlyozta, hogy az amerikai egység egyelőre nem kapott megbízást arra, hogy részt vegyen túszmentésben, ugyanakkor hozzátette, hogy ez megtörténhet, ha érkezik ilyen kérés.

Csütörtökön Izraelben tárgyalt Anthony Blinken külügyminiszter, aki a tárca közlése szerint folytatja utazását a Közel-Keleten, így tárgyal Jordániában, Egyiptomban, Katarban és Szaúd-Arábiában is. A bejelentés szerint a miniszter célja, hogy az egyeztetésekkel segítsen megelőzni a konfliktus kiszélesedését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Így már érthető, hogy Orbán miért ellenzi a milliárdosok vagyonadóját és az Európai Ügyészséghez csatlakozást
A Forbes új milliárdoslistáját továbbra is a miniszterelnök egyik legjobb barátja vezeti. Mészáros Lőrinc a tiszás politikus számítása szerint naponta 1,3 milliárd forintot keresett az utóbbi egy évben.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 03.



Péntek reggel jelent meg a Forbes új listája a leggazdagabb magyarokról. A lap összesítése alapján továbbra is Mészáros Lőrinc és családja áll az első helyen, sőt, ők az egyetlen billiomosok a listán. A lap számításai szerint a felcsúti milliárdos 1749 milliárd forint felett diszponál, ráadásul egyetlen év alatt 8000 darab átlagos budapesti lakás árával gyarapodott a vagyona.

Nem sokkal a lista megjelenése után Magyar Péter is kommentálta Orbán Viktor barátjának további gazdagodását.

„Mészáros Lőrinc (vagyis Orbán Viktor) vagyona 1700 milliárd forint fölé nőtt. 8000 átlagos lakás árával gazdagodott egy év alatt. Naponta 1,3 milliárd forintot harácsolt össze” - írta a poszt elején a Tisza Párt vezetője.

„Orbán Viktor 10 év alatt négyszer gazdagabbá vált, mint az angol királyi család 400 év alatt. Rövidesen Orbán Viktor lesz az új Soros György” - szögezte le Magyar. Hozzátette:

„Így már érthető, hogy miért ellenzi a milliárdosok vagyonadóját és miért utasítja el, hogy hazánk csatlakozzon az Európai Ügyészséghez.”

Ezután kitért arra is, hogy pártja kormányra kerülése esetén mivel kellene szembenéznie a jelenlegi miniszterelnöknek.

„Van egy rossz hírem Orbán Viktornak: a TISZA-kormány felállítja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatalt és 20 évre visszamenőleg vagyonosodási vizsgálatot kezdeményez a politikusokkal (strómanjaikkal) és családtagjaikkal szemben” - írta a bejegyzésben, melynek végén mindenkit arra kért, hogy szavazzanak a Tisza most indult online konzultációján, melyben a vagyonadóról is kérdezik az embereket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„Van egy rossz hírem Zsolti bácsinak” - Juhász Péter szerint hamarosan kiderülhet Zsolti bácsi teljes neve
A volt politikust péntek délelőtt tanúként megy az ügyészségre a Szőlő utcai ügyben. Elmondta azt is, hogy a nála tartott házkutatás miatt panaszt tett.


Juhász Péter péntek délelőtt tanúkénti meghallgatásra megy az ügyészségre a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatója elleni nyomozás kapcsán, számolt be róla a Blikk. Ugyanakkor hozzátette: panaszt tett a nála tartott házkutatás miatt, amiről azt mondta:

„Maguk az ügyészség nyomozói jöttek ki öten, és emberileg teljesen korrekten jártak el. Jogilag azonban más kérdés: nyilván utasításba kapták ezt, mert semmi jogalapja nincs a házkutatásnak. Panasszal is éltem ezzel kapcsolatban, hiszen azon a határozaton, amellyel elrendelték a házkutatást, a Juhász Péter Pál ügyében nyomoznak, és ennek kapcsán kérték azt a hangfelvételt, amely a Zsolti bácsi néven vált ismertté, és amelynek semmilyen kapcsolódása nincs a Juhász Péter Pál ügyhöz.”

A Klubrádiónak azt mondta, szerinte egyre nyilvánvalóbb, hogy pedofilokat védő hálózat működik Magyarországon. Az Index szerint ezt a Szőlő utcai ügyből, Kuslits Gábor és a „Zsolti bácsis” interjú állításaiból, valamint Füssy Angéla videóiból vett állítások támasztják alá.

„Van egy rossz hírem Zsolti bácsinak”

– mondta. Közölte, hogy megadta az informátora nevét a rendőrségen, és a hatóságok előtt köteles minden információt átadni: „meg kell mondani a vezetéknevét”.

Úgy fogalmazott, ezután a név jegyzőkönyvbe kerül, miután tanúként tesz vallomást. Hozzátette:

„a fiatalok elmondták, csak én hívtam fel a figyelmüket, hogy mivel nincs rá bizonyíték, ezért ne mondjanak vezetéknevet semmilyen módon”.

Juhász egyben kijelentette: nem tervez magas emeletről kiugrani, és továbbra is képviseli az abuzált gyerekek ügyét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Kórházban élő kisfiú: miniszteri biztos járt annál a családnál, amely örökbe fogadná a gyereket
A Házon kívül mutatta be múlt vasárnap azt a családot, amely jogi segítséget kért, hogy örökbefogadhassa a pécsi kórházban rácsos ágyban élő kisfiút. Az eset nyomán petíció indult, melyet már több mint 200 ezren írtak alá.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. október 03.



„Fordulat a kórházban élő kisfiú ügyében” – ezzel a címmel tett közzé videót az RTL Házon kívül a Facebookon, miután Gyurkó Katalin, a Kulturális és Innovációs Minisztérium miniszteri biztosa ellátogatott ahhoz a családhoz, amely örökbe fogadná a kórházi ágyban élő kisfiút. A műsor felkarolta a történetet, Tapasztó Orsi influenszer pedig petíciót indított az örökbefogadásért, amelyet már több mint kétszázezren írtak alá.

A Házon kívül közlése szerint

a miniszteri biztos csütörtök este érkezett a családhoz, és azt mondta, a születése óta kórházban élő kisgyerek megérdemli, hogy szerető családban nőjön fel, ezért új, független szakértői véleményt kérnek az ügyben.

A műsor múlt vasárnap mutatta be a családot, amely jogi segítséget is kért, hogy örökbe fogadhassa a pécsi kórház rácsos ágyában élő kisfiút. A gyerek veleszületett rendellenességek miatt speciális ápolást igényel, szülei lemondtak róla, és nem találtak számára új szülőket. Egy kórházi ápoló és férje fél éve foglalkozik vele, örökbe is akarták fogadni, de eddig nem tudták - azt mondják, ezt a rendszer nem engedte, noha elvégezték a szükséges képzéseket.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Putyin: A magyarok többsége magyar akar maradni, és támogatni fogja Orbánt
Az orosz elnök Franciaországot és Németországot is példaként hozta, Magyarországot pedig Orbán Viktor irányvonala miatt emelte ki. A migrációt az EU-t belülről gyengítő tényezőnek nevezte.


Európában egyre nagyobb teret nyernek a nemzeti orientációjú politikai erők - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön Szocsiban, a Valdaj nemzetközi vitaklub éves rendezvényén.

„Európában most egyre nagyobb teret nyernek a nemzeti orientációjú politikai erők. Franciaországban (…) és Németországban is. Magyarország Orbán Viktor vezetésével természetesen már régóta ilyen álláspontot képvisel (...) Ha ezek az erők Európában továbbra is erősödnek, akkor Európa újjá fog születni”

- idézte a politikus szavait az MTI.

Kérdésre válaszolva közölte, hogy nem követi Magyarország belpolitikai eseményeit, de úgy gondolja, hogy a magyarok többsége magyar akar maradni, és támogatni fogja Orbánt, és ha nem akarnak magyarnak maradni, akkor támogassák Ursula von der Leyent (az Európai Bizottság elnökét), de akkor Ursula von der Leyenek lesznek.

Európáról szólva egyebek között megjegyezte, hogy az ellenőrizetlen migráció „belülről rágja szét” az uniót, és hogy Oroszország látja, „miként igyekszik bevakolni az EU az épületén végigfutó repedéseket”.


Link másolása
KÖVESS MINKET: