prcikk: Az ukrán háború titkos története – hogyan készültek és miben tévedtek a titkosszolgálatok? | szmo.hu
SZEMPONT
A Rovatból

Az ukrán háború titkos története – hogyan készültek és miben tévedtek a titkosszolgálatok?

A Washington Post szerint az orosz FSZB annyira biztos volt a győzelemben, hogy Kijevben lakásokat is előkészítettek a tisztjeiknek, az ukrán titkosszolgálat pedig egyszerűen nem hitte el, hogy totális támadás készül.


Az orosz és az ukrán titkosszolgálat sem állt a helyzet magaslatán a háborút megelőző hetekben és hónapokban – ez derül ki a Washington Post legújabb oknyomozó cikkéből, amelyben megpróbálták feltárni, mi történt a színfalak mögött a háború kitörése előtt, és mi történik most.

Az egyértelműnek tűnik, hogy az oroszok tévedtek nagyobbat. Az ukrán és nyugati biztonsági szolgálatok birtokába jutott bizalmas információk a lap szerint arról árulkodnak, hogy az orosz FSZB túlságosan is magabiztos volt, készpénznek vette a kijevi kormány megdöntését.

Néhány nappal a február 24-i támadás előtt, az FSZB rejtjeles üzeneteket küldött kijevi informátorainak, hogy mielőbb távozzanak a fővárosból, de hagyják hátra lakásuk kulcsait.

A Washington Post szerint ez is annak bizonyítéka, hogy az oroszok biztosak voltak a sikerben, és abban, hogy embereik hamarosan kényelmesen beköltözhetnek az oroszbaráttá vált országba.

A kijevi lakásokra pályázó egyik magas rangú FSZB-tisztet a lap meg is nevezte. Igor Kovalenko évek óta a legfőbb kapcsolattartója volt a Moszkva által titokban pénzelt ukrán politikusoknak és kormánytisztviselőknek. Az ukrán hatóságok elfogták üzenetváltásait egy beépített emberrel, innen tudják, hogy ő is egy informátor lakását szemelte ki magának.

Kovalenko az FSZB „hadműveleti információs osztályához” tartozott, amelynek vezetője, a régi KGB-s Szergej Beszeda. Ő az ukránok szerint a majdani forradalom győzelme óta azon dolgozott, hogy ismét orosz-barát kormány legyen Kijevben. Ennek érdekében az FSZB 2019 óta folyamatosan erősítette ukrajnai jelenlétét, a terepen dolgozó tisztek létszáma 30-ról tavaly nyárra 160-ra nőtt.

Az FSZB, amely egyfelől az orosz belbiztonságért, másfelől pedig a volt szovjet államokban folytatott hírszerzésért felelős, évtizedek óta amúgy is Ukrajnát tekintette egyik legfontosabb terepének. Intézményekbe épültek be, tisztségviselők fizettek le, és megpróbáltak minden Nyugat felé irányuló törekvést megakadályozni.

Ám hiába áramlott hozzájuk rengetek információ,

elemzőik nem számoltak erőteljes ukrán ellenállással.

Pedig egy olyan közvéleménykutatás, amely 2021 áprilisában az orosz titkosszolgálat megbízásából készült, egyértelműen figyelmeztetett: Putyin rendkívül népszerűtlen Ukrajnában. Kiderült, a megkérdezettek 84%-a megszállásnak tekintené az orosz katonai beavatkozást, és csak 2% üdvözölné felszabadításként.

Egy másik, 2022 januárjában készített felmérés pedig arról árulkodott, hogy az ukránok 48%-a kész akár fegyverrel is megvédeni hazáját.

A számokat azonban az FSZB totálisan félreértelmezte. Ők azt a következtetést vonták le az adatokból, hogy a többség nem harcolna.

Elszámították magukat abban is, mennyire lesznek hűségesek hozzájuk fizetett ügynökeik egy háborús szituációban. Voltak, akik teljesítették az elvárásokat, de voltak, akik zsebre tették a pénzt, aztán a harcok kezdetétől szabotálták a moszkvai parancsokat.

A lehallgatott beszélgetésekből kiderült, hogy az ellenzéki pártelnök és médiamogul Viktor Medvedcsuk volt a leghangosabb abban a kórusban, amely elhitette Moszkvával, hogy Zelenszkij gyenge, és a kormánya össze fog omlani.

Medvecsuk az elmúlt években médiabirodalmát is az orosz érdekek szolgálatába állította. TV-csatornái rendszeresen támadták Zelenszkijt és oroszbarát propagandát sugároztak, többek közt azt terjesztették, hogy az Egyesült Államok olyan laboratóriumokat hozott létre Ukrajnában, amelyekben biológiai fegyvereket állíthatnak elő. Egyik cégének pedig érdekeltsége volt egy dél-oroszországi olajfinomítóban, és az onnan származó pénz is az oroszbarát erőkhöz áramlott.

Medvedcsuk nemcsak Putyin jóbarátja volt, az orosz elnök a legkisebb lányának a keresztapja is. Az oligarchát már 2021 májusa óta háziőrizetben tartották, de a háború első napjaiban megszökött, és két hónapnyi bujkálás után áprilisban kapták el az ukrán hatóságok.

Bár felajánlották, hogy egy fogolycsere-akció keretében elengedik, a Kreml nem mutatott érdeklődést az ajánlat iránt. Egy volt donyecki kormányzó tanácsadója az amerikai újságnak arról beszélt, hogy Medvedcsukot Moszkvában ma már árulónak tekintik, aki csak bezsebelte az oroszok pénzét, de nem adott érte semmit.

A FSZB-nek állítólag két forgatókönyve is volt az oroszbarát kormány felállítására. Az egyik szerint Janukovicsot helyezték volna vissza hatalmába. Ő március elején Minszkből próbálta meggyőzni Zelenszkijt, hogy a vérontás megállítása érdekében mondjon le. A másik szerint a volt elnök kormányának tagjai vették volna át a hatalmat, akik Ukrajna délkeleti, oroszok által megszállt részén várakoztak Oleg Carjov vezetésével, bár ezt Carjov a Postnak adott telefoninterjújában tagadta.

Ugyanakkor nemcsak az oroszok tévedtek nagyot a háborúval kapcsolatban. Az ukrán hírszerzés sem állt a helyzet magaslatán, ugyanis nem hitték el, hogy Putyin totális invázióra készül.

Pedig Január 12-én William J.Burns, a CIA igazgatója személyesen járt Kijevben, és elvitte az orosz tervek részletes dossziéját. Munkatársaival igyekezett meggyőzni Zelenszkijt és belső körét, hogy küszöbön áll a teljes háború.

Az ukránok azonban február közepén hírszerzőket küldtek Oroszországba a katonai egységek készültségét felderíteni. A lazaságból, amit tapasztaltak, Zelenszkij több biztonsági tanácsadója is azt a következtetést vonta le, hogy ebből nem lesz támadás, és ma sem értik, hogy ilyen felkészületlenül hogyan vághattak bele az oroszok a háborúba.

A harcok kitörése után azután az ukrán titkosszolgálat a legjobb formáját hozta.

Mivel az SZBU közvetlenül a KGB-ből nőtt ki, és sok tisztjét még a moszkvai KGB-akadémián képezték ki, számos vezető aggódott: vajon lojálisak maradnak-e az idősebb tisztek. Nem kis meglepetésre pontosabban és határozottabban hajtották végre a parancsokat, mint a háború előtt. Ezt részben a Zelenszkij példamutatásával magyarázzák, azzal, hogy az elnök úgy döntött: a fővárosban marad.

Voltak azért árulók, mint például a herszoni iroda parancsnoka, aki azt parancsolta alárendeltjeinek, hogy hagyják el posztjukat, miután az oroszok megtámadták a körzetet.

Az ukrán belügyminisztérium szerint összesen több mint 800 embert tartóztattak le azzal a gyanúval, hogy információval vagy szabotázsokkal segítették az oroszokat.

Volodimir Zelenszkij elnök pedig júliusban menesztette az SZBU igazgatóját, Ivan Bakanovot is, aki pedig gyerekkori barátja volt.

Az oroszoknál ellenben az FSZB vezetője a helyén maradhatott, ahogy Szergej Beszeda is. Bár voltak olyan sajtóhírek, melyek szerint leváltották, sőt, bebörtönözték, amerikai és nyugati titkosszolgálati vezetők szerint ez nem igaz.

Más jelentések arról szóltak, hogy az orosz katonai hírszerzés, a GRU vette át az FSZB szerepét a terepen. Ukrán illetékesek viszont úgy vélik: az FSZB ügynökeit csak átcsoportosították Ukrajna déli és keleti megszállt területeire. Most Mariupolban, Melitopolban, Herszonban próbálják végrehajtani azt, amit eredetileg Kijevben terveztek.

Herszonban például, ahonnan a 300 ezer fős lakosság fele elmenekült, júniusban letartóztatták a város polgármesterét, Ihor Kolihajevet, miután nem volt hajlandó együttműködni az orosz megállókkal. Holléte azóta ismeretlen. Helyét egy volt KGB-tiszt vette át, aki valamikor az SZBU-nak is dolgozott.

Az ukrán hírszerzés szerint az FSZB most egy népszavazás előkészítésén dolgozik, amely alapján a várost és környékét Oroszországhoz csatolhatnák. Kérdés, hogy erre lesz-e elég idejük. Az ukrán haderők ugyanis épp egy nagyobb ellentámadást készítenek elő, amelynek célja, hogy visszafoglalják Herszont.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pogátsa Zoltán: Az Orbán-rendszer arra játszott, hogy maradj függésben, és vezethessenek leegyszerűsített, bugyuta üzenetekkel
Ebben a Kádár-rendszerre hasonlít, mondja a szociológis-közgazdász. Orbán Viktor egy ideig Pogátsa szerint meg akarta változtatni az embereket, de aztán feladta, és olyan függésben tartó rendszert épített ki, aminek a tetején ő ül. Mérlegen az elmúlt 16 év.


Magyarország nemhogy közeledett volna a nyugati társadalmakhoz, az utóbbi 16 évben inkább távolodott az ottani világtól. A függő viszonyoktól a mindenható államon keresztül az árszabályozásig számos olyan dolog visszaköszön, ami a sokaknak a szocializmusból lehet ismerős.

Hogyan jutottunk el a Kádár rendszertől a Kádár 2.0-ig, miért választotta Orbán Viktor 2010 után ezt az utat, miért tett le bármiféle progresszióról, reformról? Korszakértékelő sorozatunkban Pogátsa Zoltán közgazdász-szociológussal beszélgettünk arról, mi hiányzott ahhoz, hogy a dolgok ne így történjenek, mit kell, és mennyire lehet másképpen csinálni, ha nem akarunk tovább egy helyben járni.

— Mi volt az a startpont, ahonnan indítunk?

— Alapvetően onnan lehet indítani, hogy egy demokráciához kell középosztály, egy középosztályhoz pedig kellenek állami újraelosztó rendszerek. Addig voltak a demokráciák erősek a világban, és ez leginkább a második világháború utáni pár évtized, ameddig az állami újraelosztó rendszerek, mint az oktatás, az egészségügy, a közösségi közlekedés, afelé mutattak, hogy a gazdaság növekedésével egyre több ember egyre egészségesebb lehet. A 70-es években ezeket elkezdik leépíteni. Ezt nevezik neoliberalizmusnak, Hayek, Mises, Friedman voltak a szószólói.

A neoliberalizmus viszont meggyengítette a középosztályt. Középosztály nélkül demokráciát nem lehet csinálni. A középosztályból kihulló vagy oda fel sem zárkózó emberek pedig egyre inkább populista politikusokra kezdtek szavazni.

Ezek a politikusok elhitették velük, hogy értük dolgoznak, valójában viszont elképesztő mértékben destabilizálták a demokráciákat, sőt, mára már a nemzetközi rendszert is, gondoljunk csak Trumpra. Ezek a populista demagógok csak a saját érdeküket szolgálják, és szerintem ezért bármit képesek megtenni. Innen indulunk.

— Tehát amikor ’90-ben Magyarország a többi országgal elindult a demokrácia felé, a váltók már át voltak állítva? Ezért is sántít minden olyan összehasonlítás, hogy a nyugat-európai országok mennyi mindent értek el a háború után ugyanennyi idő alatt?

— Igen, én is így gondolom: már át voltak állítva a váltók – ez egy jó megfogalmazás. Ha a rendszerváltás az 50-es–60-as években történt volna, talán még a 70-es évek elején is, akkor Kelet-Közép-Európa egy olyan környezetbe került volna, ahol még a jóléti államok domináltak. Akkor sokkal világosabb lett volna, hogy nemcsak jogi értelemben kell demokráciát csinálni, tehát annyi nem elég, hogy mindenkinek legyen szavazati joga, politikai és emberi jogai, hanem az is kell, hogy az állami újraelosztó rendszerek esélyt teremtsenek egy erős középosztálynak. Amikor mi rendszert váltottunk, helyesebben, amikor Gorbacsov elengedte a kelet-európai rendszereket, addigra már Nyugat-Európában és Amerikában is olyanok domináltak, mint Reagan meg Thatcher.

Egy leépülőben levő jóléti állam volt a modell, ezért azt mi be se vezettük valójában. Az is tény, hogy korábban a Kádár-rendszer voltaképpen valamiféle jóléti állammal helyettesítette a kommunizmust meg a szocializmust.

Amikor rájöttek, hogy nem tudnak kommunizmust csinálni, és sose lesz ilyen, akkor a legitimitásukat megtartandó egy nyugat-európai típusú jóléti államot kezdtek kiépíteni.

— Polgárság nélkül.

— Egy nagyon alsó polgárságot azért kiépítettek. A Horthy-rendszer hárommillió nincstelenjéből és a pármillió nagyon szegény parasztjából létrehoztak egy kispolgári világot. Itt a polgárságnak az a fogalmi kerete, ami a tudáshoz, autonómiához, önrendelkezéshez, közösségi fellépéshez kapcsolódik, nem volt meg, sőt tudatosan el volt nyomva. Viszont a materiális része megvolt: javultak a lakhatási körülmények, iskolába járhattak a gyerekek, építettek rengeteg iskolát, orvosi rendelőt. Az anyagi polgárosodás megindulhatott, de a szellemi polgárosodás előtt zárva maradtak a kapuk.

A rendszerváltás után pedig még ezt az anyagi polgárosodást is hátráltatták azzal, hogy leépítették azokat a szolgáltatórendszereket, amelyek ezt segítették volna. Minden rendszerváltás utáni kormány alulfinanszírozta az oktatást, az egészségügyet, leépítette a vasutat, az alsóbbrendű utakat, a közösségi közlekedést.

Így érkezünk el 2010-re: egy olyan országhoz, ahol a minden értelemben polgárnak mondható emberek számaránya egyszámjegyű. Azok az emberek pedig, akik nem értik, mi történik körülöttük a világban, egyre inkább politikai táborok hálójába kerülnek. Különböző színezetű demagóg politikusok a saját szakállukra dolgozva egyre több, sajnos azt kell mondjam, tudatlan embert be tudtak húzni a saját csapdájukba.

— Tehát az a furcsa helyzet állt elő, hogy bár Magyarországon, a többi rendszerváltó országgal ellentétben, volt is valamiféle polgárság és jóléti állam, ami helyzeti előnynek tűnhetett, de ez mégsem volt elég. Mik voltak azok a beépített aknák, amelyek oda vezettek, hogy 2010-re egy végtelenül megosztott társadalom állt a kétharmados Fidesz-győzelem küszöbén?

— Ez nem volt helyzeti előny, mert ahogy mondtam már, a Kádár-rendszerben anyagi jellegű polgárosodás zajlott. Építettek kényelmes lakásokat vízvezetékkel, vécével, meleg vízzel, voltak ingyenes iskolák, óvodák, orvosi rendelők, nyaralások. De ez nem járt együtt szellemi polgárosodással. A városlakó polgár klasszikus értelmezése: hogy kritikusan gondolkodik, tájékozódik a világ dolgairól, nyelveket beszél, aktív közösségi életet él, gyakorlatilag el lett nyomva. Ennek a hátrányait mind a mai napig érezzük: a magyar társadalom extrém módon atomizált. A szociológusok úgy mondják: familizmus, familiarizmus van, tehát a család a magyar társadalom alapvető egysége. Az látszik, hogy egészen a TISZA megjelenéséig alapvetően nem voltak tömegpártok, csak ötfős kis pártocskák.

— Ez igaz a rendszerváltozás idejére is?

— A rendszerváltáskor volt egy nagy fellángolás, hogy itt szabadság lesz, és voltak tömegtüntetések: elégedetlen emberek kimentek Bős–Nagymaros ellen vagy Nagy Imre temetésére, ahol akár 400–500 ezres tömegek is létrejöttek ideig-óráig.

De aztán a pártok tagsága leépült, és a 2000-es évekre már meg is született a kifejezés: üzenetrögzítős pártok.

Az egyházaknál a legutolsó népszámlálás szerint megfeleződött a tagság. A civil szervezeteknek se pénzük, se idejük, az emberek nem vállalnak közösségi szerepet. A szakmai szervezetekbe, kamarákba, szakszervezetekbe nem lépnek be; mindösszesen 9% a szakszervezeti tagok aránya. Az, hogy egy kamara élén Parragh László eltölthetett 30 évet, azt mutatja, hogy azok sem működnek rendesen. A magyar emberek nagy része nem él közösségi életet, nem tud tájékozódni, mert nem beszél nyelveket, mközben az internet 92%-a angolul beszél, be van szorulva egy szűkös nyelvi közegbe, ahol a médiafogyasztás az egyre rosszabb minőségű magyar nyelvű médiára korlátozódik. Minden rendszerváltás utáni kormány ígért mindent, de nem azt csinálta: folyamatosan becsapták az embereket, és egy elitcsoport a saját szakállára élt egyre inkább nyugat-európai színvonalú életet. Az adatokból is látszik: a felső 10–20% elért egy korrekt nyugat-európai szintet, a helyén van, és mindenki más gyakorlatilag nincstelenségben, nyomorban és tudatlanságban éli az életét.

Sosem hozták létre azokat az állami rendszereket, amelyekkel az emberek tájékozottá, egészségessé válhatnának, és nem amortizálnák, hanem bővítenék a tudásukat, egészségüket, kapcsolatrendszerüket. Ez lenne a polgári hozzáállás, de ezt leépítették.

A Fidesz, az Orbán-rendszer pedig, ahogy a Kádár-rendszer is, kifejezetten arra játszott, hogy ne legyél autonóm szereplő, maradj függésben, és vezethesselek téged leegyszerűsített, bugyuta üzenetekkel.

— Ez tudatos döntés volt 2010-ben? Hogy csinálunk egy Kádár-rendszer 2.0-t, mert az kényelmes, nincsenek meglepetések, és a recept is adott?

— Az a benyomásom, hogy Orbán Viktor fiatal politikusként körbejárta az országot, gyakorlatilag mindenkivel találkozott, és az lett a tapasztalata, hogy itt így működnek az emberek. Ha hatalmon akar lenni, el kell fogadnia, hogy Magyarországon egy nem polgárosodott, függésben lévő társadalom van. Nagyon emlékszem arra a híres videóra, nem Orbánról, hanem Lázár Jánosról, amikor ül a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatalban, és jönnek be az emberek mindenféle kéréssel. Olyanokkal, hogy a fiának legyen munkája vagy felesége, teljesen abszurd dolgokkal. Lázár ezeket mind „elintézi”, aztán kimennek az épület elé az újságíróval, aki megkérdezi: tudod, hogy ezek nem polgármesteri feladatok? Lázár meg mondja: pontosan tisztában vagyok vele, de látod, ezek az emberek ezt várják el. Szerintem ez így működik:

a politikus egy bizonyos közegben operál, és ha hatalmon akar maradni, két dolgot tehet: vagy megpróbálja megváltoztatni az embereket, vagy alkalmazkodik hozzájuk.

Lehet ennek kombinációja is, de Orbán egy idő után teljesen feladta, hogy megváltoztassa az embereket. Azt mondta: minél tovább hatalmon akarok maradni, ezért alkalmazkodni kell ezekhez az elvárásokhoz.

— Biztos, hogy az Orbánék valaha is meg akarták változtatni az embereket?

— Azt hiszem, igen. A korai Fidesz, ha megnézzük, mit mondtak a parlamentben, egy nyugatos liberális párt volt, és kifejezetten kiálltak bizonyos dolgok mellett. Még 2008-ból is ott van az a híres videó, amikor Orbán próbálja elmagyarázni az embereknek, miközben Gyurcsány Putyinnal barátkozott, hogy nekünk a Nyugat a megoldás, nem az oroszok. Akkor mondta a híressé vált mondását: „lehet, hogy az olaj keletről jön, de a szabadság mindig nyugatról”. Tehát még 2008-ban is voltak ilyen gondolatai, aztán ahogy mentünk előre az időben, ez egyre kevésbé volt így.

— 2010-ben már eldöntötték, hogy letesznek a társadalom megváltoztatásáról?

— Ezt sem mondanám ennyire egyértelműen. 2010 után például volt a Szócska Miklós-féle egészségügyi reformkísérlet. Beszélgettem Szócskáékkal is, rengeteg orvossal, intézményvezetővel, és egyöntetű a vélemény: komolyan meg akarták reformálni az egészségügyet, és nem is volt rossz a terv. De beletört a bicskájuk. Annyira begyepesedett rendszer volt az egészségügy, amit Lantos Gabriella „orvosbáróknak” hív, de más érdekeltségi viszonyok is működtek, hogy Szócska bicskája beletört. Erős vélemény orvos-közgazdászok között, hogy

Orbán ebből azt tanulta meg: ilyen nagy reformkísérleteket nem kell csinálni.

Nem kell külön egészségügyi miniszter, nem kellenek tervek, hagyjuk működni, erre jó lesz Pintér Sándor, mert katonás rendben elviszi a rendszert, de reformálni nem kell. Tehát szerintem még 2010 után is pár évig voltak reformkísérletek, aztán Orbán fokozatosan elvesztette az összes ilyen típusú indíttatását.

— A tanügyi reform is egyfajta visszalépés volt, amihez kapcsolódik, hogy a korábbi, Magyar Bálint-féle oktatási reformokat a pedagógustársadalom egy része is idegenkedve fogadta. Így akkor támogatták a visszalépést, mert az egy egyszerűbb, felülről irányított megoldásnak tűnt.

— Szerintem a Magyar Bálint-féle reform a legjobb példa arra, hogyan ne csináljunk reformokat. Arról szólt, hogy pénzt nem adunk, ellenben megmondjuk, mit kell csinálni – például szabad iskolaválasztást. Ezt csak úgy lehetett volna, ha rengeteg pénzt adunk, és minden iskola elég jó lesz. Ne merüljhessen fel, hogy a család azért viszi másik iskolába a gyerekét, mert fél a cigányoktól, mert ha minden iskola egyenlően jó, akkor nincs ez az ügy. Ehelyett Magyar Bálinték nem adtak pénzt, az oktatás állandóan alulfinanszírozott maradt, brutálisan alulfinanszírozott volt, évről évre csökkent a ráfordítás. Ezzel szemben mindenféle elvárásokat támasztottak a tanárokkal szemben. Ezt így nem lehet. Teljesen értem, hogy a tanárok ezzel nem tudtak azonosulni.

— Tehát eljutottunk oda, hogy Orbánnál nincs reform, helyette túlélés van. Amit kormányzásnak nevezünk, az innentől kezdve igazából csak a dolgok kommunikációs igazgatása?

— Több is, mint túlélés. Amit az oktatásban meg az egészségügyben csináltak, az már konkrétan a rendszerek katonai rendbe szervezése volt. Ez már nem reform, nem Nyugat-Európa, hanem egy autoriter társadalom mentalitásának végigvitele, és függésben tartás.

Végigviszik az egész társadalmon, hogy mindenki legyen függésben a fölötte lévőtől, a legtetején pedig ott ül Orbán Viktor.

Ez egy abszolút felülről lefelé építkező, parancsuralmi elképzelés, ahol az orvosoknak megmondhatják, melyik nap hol műtsenek.

— A másik oldalon pedig ott a mérhetetlen vagyonkoncentráció, nevezzük nevén korrupciónak, lopásnak, ami a rendszer sajátjává vált. De ez sem a 2010-es években kezdődött, hiszen már a ’98–2002-es ciklusban is voltak furcsa történetek, sőt, visszamehetünk a székházügyig. Nem arról van szó, hogy a Fidesz a kormányzást mindig alárendelte azoknak a gazdasági céloknak, amiket jó darabig Simicska vitt, aztán Orbán vett saját kézbe?

— Igen, de ne tegyünk úgy, mintha ez csak a Fidesz lett volna. Ugyanúgy ott volt az MSZP–SZDSZ oldal is. z a Magyar Bálint, aki ma korrupciós szakértőként szerepel, nyakig benne volt például a Tocsik-ügyben. Ott volt a K&H-bankbotrány, amelyben vezető szocialista politikusok voltak érintettek, Hagyó Miklósék és a többiek. Ne felejtsük el az egész privatizációs történetet Suchman Tamással, Horn Gyulával és Princz Gábor Postabankjának kimentését sem. Szerintem a politikusok a rendszerváltás után elkezdték tolni a falat, és kiderült, hogy nincs fal, csak egy papírdarab. Az összegek pedig egyre nőttek: az elején tízmilliókat loptak, aztán százmilliókat, milliárdokat, tízmilliárdokat, a végén pedig ezermilliárdokat. Ez nem csak fideszes történet, hanem egy exponenciálisan növekvő folyamat, aminek a végén tényleg a Fidesznél már ezermilliárdos tételek vannak, de ebben ugyanúgy benne volt az óbaloldal is.

— Sőt, gondolom voltak nagy átállók, akik mindkét oldalon megtalálták a helyüket.

— Így van. Rengeteg embernek még csak politikai oldala sem volt. Ahogy jött a 2010-es választás, látták, hogy most a másik oldalra kell állni.

— Ez mennyire magyar sajátosság? Amikor itt ülünk 2024-ben, és sóvárogva nézünk Lengyelország felé, ahol van működő gazdaság, prosperitás, teljesen máshogy fest a történet. Nekünk voltak ennyire tehetségtelen politikusaink, vagy a társadalomban volt valami tragikus kód, ami miatt ez így alakult?

— A lengyeleknek van egy óriási előnyük: az ország térszerkezete. Magyarország gyakorlatilag, az utolsó népszámlálás adatai szerint, már szinte csak Budapestből és környékéből áll. Minden Budapesthez kapcsolódik, a vidéki városok leépültek, nincs érdemi pólusképző erejük. Egy nagy Budapest az egész ország. Lengyelország viszont úgy néz ki, hogy Varsó sem olyan nagy, és van egy német típusú térszerkezete, nem véletlenül, hiszen az ország egy része egykori német terület, ahol Gdańsk, Wrocław, Katowice, Krakkó külön értelmiséget, külön sajtót, külön gazdasági elitet, vállalkozókat tartanak el. Ott nem lehetett megcsinálni, hogy egy elit elvigyen mindent, mert egymással versengő elitek voltak. Ez óriási előny volt Lengyelországnak. Ezzel együtt nem túloznám el, hova jutottak. Nem lett belőlük a világ egyik leggazdagabb országa, nem lettek nyugat-európaiak, csak nagyon jól kihozták, amit ebből a közép-európai modellből lehetett.

— Az ember persze innen nézve azt mondja, hogy szívesen lenne lengyel...

— Valóban. De szerintem itt nem az a történet, hogy a lengyelek milyen kitűnőek. Ők tisztességesen felhasználták az uniós pénzeket, építették az autópályákat, a vasutat, felújították a városokat, nem lopták el az uniós pénzeket, de semmi igazán kiemelkedőt nem csináltak.

Az igazán érdekes történet az, hogy a magyarok még ezeket sem csinálták meg. Nálunk van egy alulteljesítés, a lengyeleknél pedig egy átlagos teljesítmény, amit ki lehetett hozni ebből a modellből,

de igazából senki nem emelkedett ki a kelet-európai térségből. Nem tudok mondani egy olyan kelet-európai országot, amelyikre azt mondanám, hogy na, ez már egy nyugat-európai színvonal: magas hozzáadott érték, kutatás-fejlesztés, saját cégek, saját nagyvállalatok. Tehát nem lett senkiből Japán, Dél-Korea, Szingapúr vagy valami hasonló.

— Lehet, hogy pont az volt az oka, amivel kezdte: már be voltak állítva a váltók, és nem tudtuk azt az utat bejárni, mint ezek az országok ’45-től ’70-ig?

— Ettől még csinálhattuk volna, ha tudtuk volna, hogy mit kell csinálni. Ha lett volna egy erős középosztályunk, amely kiköveteli, hogy ez történjen. Nekem az a nagy reményem, hogy mostanában jönnek rá arra, hogy ez nem fog menni, ha nincsen rendes oktatási rendszer. Most, hogy már megvannak az autópályák, megvan a vasút, már minden ehhez hasonló infrastruktúrát megépítettek, szerintem rá fognak jönni a lengyelek is, meg mások is. Vannak is erre jelek, a lengyelek például már nagyon sokat költenek kutatás-fejlesztésre. Az oktatással is kezdtek valamit. Igen, igen. Mintha lennének ilyen zöld rügyek itt a térségben is, és talán-talán eljutunk oda, hogy valami hasonlót csináljanak. De hát az a szomorú ebben, hogy a Távol-Keleten ezt csinálták az első pillanattól. Tehát Koreának, Tajvannak, Szingapúrnak, Kínának az első pillanattól világos volt, hogy a humántőkébe kell befektetni.

— Magyarországon a Fidesz-éra a rendszer fokozatos radikalizálódásáról szólt. A nagy kérdés, mennyire határozza meg az egyén a történelmet. Mintha Orbán Viktor személyes útja lenne 1989 óta Magyarország útja is, függetlenül attól, hogy éppen ellenzékben van-e vagy kormányon.

— Nagyrészt igen, de azért ebben benne van Gyurcsány Ferenc is. Szerintem ő egy elképesztően fontos szereplő, aki gyakorlatilag tönkretette a másik oldalt.

Ha Gyurcsány nem tette volna tönkre a másik oldalt, akkor nem alakult volna ki ennyire torzan az egyik irányba elbillenő politikai rendszer, és akkor Orbán nem nyert volna folyamatosan kétharmadokat.

Ehhez kellett az az elképesztő rombolás is, amit Gyurcsány csinált, meg az, hogy nem volt hajlandó eltűnni a politikából. Tehát igen, mind a kettő kellett hozzá.

— Itt vagyunk 2026-ban. Hogyan tovább?

— Az a nagy kérdés, ha most az Orbán-rendszer megdől, és jön egy új kormány, akkor mennyit értettek meg ebből. Mert a TISZA Pártnak alapvetően az a nagy összetartó ereje, hogy korrupció, elszámoltatás. Ha csinálnánk egy szövegfelhőt Magyar Péter beszédeiből, akkor annak a nagyon-nagyon nagy része a korrupcióról és az elszámoltatásról szólna. A TISZA egy ernyőszervezet, vannak benne konzervatívok, szocdemek, liberálisok, zöldek, nácik, bármi.

Itt nagyon sokfajta ember jött össze, és ezeket egy dolog tartja össze: a korrupció elszámoltathatósága. Most, ha ez megtörténik, az egy olyan élmény lesz a magyar társadalomnak, amit gyakorlatilag generációk óta nem élt meg.

Minden generáció azt tanulta meg, legyen az a ’45 utáni időszak, amikor átálltak a nyilasok kommunistának, legyen az 1989, amikor senkit nem számoltattak el, vagy 2010, amikor hiába ígérte a Fidesz, de senkit nem számoltatott el, hogy itt nincsenek következmények. Vagy nézzük azt a filmet, ami most jött ki a Kutyapártról: hiába ígéri Kovács Gergő, hogy elszámoltatja Pokornit, nem számoltatja el.

Folyamatosan azt éli meg a magyar társadalom, hogy itt nincsenek elszámoltatások.

Ez egy első, de döntő kérdés: megadja-e magának a magyar társadalom azt az élményt, hogy igenis lehet ebben az országban elszámoltatást csinálni? Vagy azt az élményt adja meg magának, hogy itt mindenki mindent megúszik? Mert ha igen, akkor ez még generációkra belekódolja a magyar társadalomba, hogy legyen itt bármi, mindig együtt kell dolgozni a rendszerrel. A másik pedig az, hogy érti-e a Tisza Párt, hogy nem elég csak ez, hanem el kell kezdeni építkezni is. Tehát oktatás, egészségügy, vasút: kineveznek-e olyan embereket, adnak-e nekik elég pénzt, elindul-e egyfajta építkezés, vagy nem? Szerintem ez a két nagy kérdésünk.

— 1989-ben a külpolitikai konstelláció adott egy lehetőséget, most viszont külpolitikai ellenszélben kellene rendszert váltani. Ez adhat a társadalomnak egy plusz szabadságélményt, ami segíthetné a polgárosodást, hogy saját erőből érte el a sikert?

— Szerintem igen, óriási lendülettel le lehetne söpörni az összes olyan érvet, hogy a magyarok nem képesek összefogni. Mert minden passzivizmus ellenére, ami az elmúlt évtizedekben jellemző volt Magyarországra, egy bizonyos ponton mégis megtörtént valamifajta összefogás, ami elsöpörte Gyurcsányt, és valószínűleg elsöpri Orbánt is.

— Visszatérhet Orbán még?

— Ha az nem történik meg, amit az előbb mondtam, akkor simán. Tehát ha az elszámoltatás nem történik meg, és ha nem indul el egyfajta építkezés, akkor simán. Azt megint csak hangsúlyozzuk, hogy egy szivárványpárt, egy ernyőpárt a Tisza. Itt nagyon nagy az esélye annak, hogy előkerülnek a különböző nézetek, tehát nagyon nehéz egyben tartani egy ilyen pártot. És ha nincsen előremozdulás, hanem beállunk arra, hogy se elszámoltatás, se építkezés, akkor akár hónapokon belül kormányválság lehet belőle. Én azt gondolom, hogy akár egy fél éven, egy éven belül is kormányválság lehet, ha nem kezd el érdemben dolgozni ez az új kormány. Akkor nagyon könnyen visszajöhet Orbán Viktor, igen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor elárulta, mit tartana a legjobb kimenetelnek a vasárnapi választáson
A politikai elemző a választás előestéjén hosszú Facebook-posztban értékelte a kampányt. Szerinte a legjobb kimenetel egy olyan politikai verseny lenne, ahol a hatalmat folyamatosan kontrollálják.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. április 11.



Török Gábor politikai elemző a választás előestéjén a hivatalos Facebook-oldalán közzétett hosszú bejegyzésben összegezte gondolatait a kampányról és a politikai elemző szerepéről. Rögtön a kampány értékelésével kezd, amely szerinte hosszú idő után a legizgalmasabb volt, és kifejti, miért ragaszkodik a pártoktól független, mérlegelő állásponthoz.

„Tudtam előre, hogy nem lesz könnyű megmaradni annál az értelmező-mérlegelő felfogásnál, ahogy szerintem egy elemzőnek viszonyulnia kell a politikai versenyhez, ahogy azt is sejtettem, hogy ez sem népszerű, sem sokaknak elfogadható nem lesz” – írja.

„Hiába a nyilvánosságban az a rengeteg pártos beszélő fej, az elkötelezett és feltüzelt támogatók mindenhol megerősítésre vágynak, s nehezen viselik el, ha valaki árnyaltan akar beszélni a politikáról és pártpolitikai mérlegelés nélkül elmond mindent, amit lát és gondol.”

Török Gábor szerint a kampányban számított a címkézésre, de meglepetések is érték. „Arra is számítottam, hogy sok mindent mondanak majd rólam, leszek tiszás és fideszes is, ahogy korábban is, neveznek mindennek, de azért akadtak meglepetések” – fogalmaz, majd konkrét példákat hoz. „Amikor engem amúgy személyesen ismerő kollégák értekeztek nyilvánosan arról, hogy milyen politikai pozíciókra vágyom, vagy amikor régi egyetemi munkatársam egy műsorban - először el sem hittem, pedig tényleg ezt mondta - a gyermekkori feldolgozatlan traumáimmal magyarázta a véleményemet, akkor - bár persze értettem a politikai célt és megfontolást - azért csodálkoztam.”

Az elemző a politikai tér kettéosztottságára is kitér, de elutasítja az ahhoz való igazodást. „Megértem persze, hogy amikor egy ország várja izgatottan a holnap esti eredményeket, mindenki azt szereti csak hallgatni, ami erősíti, támogatja a véleményét, ahogy az is világos, hogy a politikai szereplőknek a nyilvánosságban csak két pozíció létezik: velük vagy ellenük. Megértem, de nem alkalmazkodom: az elemzőnek szerintem nem pozíciókhoz, pártérdekekhez kell idomulnia, hanem arra kell törekednie, hogy minél jobban értse, ami történt és történik.”

„Hiába vágyik napsütésre, ha felhőket lát, azt kell mondania.”

Török Gábor szerint a valóság összetett, és az elemzőnek ezt kell tükröznie, még ha ez népszerűtlen is. „Sokaknak nem tetszik az egyrészt-másrészt, pedig, fájdalom, a világ ezekből áll” – írja. Úgy látja, „sok esetben bizony két, pártpolitikailag összeegyeztethetetlennek hitt dolog egyszerre igaz. S ha mindkettőt mondod, akkor - bár egyik oldalnak sem fog igazán tetszeni - jársz el korrekt módon.”

Arra a gyakori felvetésre is reagál, hogy az elemző miért nem vállalja fel politikai nézeteit. „Igen, gondol, de a munkája nem erről szól. A személyes vélemények nem zárhatóak ki, de az elemző szakma nem zászlók lengetését jelenti, hanem azt, hogy megpróbáljuk a lehető legjobban megérteni, mi és miért történik.”

A poszt végén Török áttér arra, hogy elemzőként milyen kimenetelt tartana kívánatosnak az ország számára. „Nekem most az a legfontosabb, hogy a 2026-os választás nyomán olyan politikai képlet jöhet létre, amelyben a politikai verseny előnyei láthatóvá válnak.” Úgy véli, a 16 évnyi egypárti kormányzás a gyors cselekvőképesség mellett rávilágított a kontroll hiányának veszélyeire.

Török szerint a legjobb forgatókönyv az lenne, „ha egy olyan politikai verseny feltételei teremtődnének meg, amelyben a hatalmon lévők elegendő felhatalmazást kapnak a programjuk megvalósítására, de a politikai versenyben folyamatosan számolniuk kell azzal, hogy minden döntésüket meg kell védeniük a potens politikai riválisok, az ellenőrző-független intézmények és a figyelő közvélemény előtt.”

Török Gábor bizakodóan zárja sorait. „Erre most komoly esély van. Holnap és utána is érdemes lesz követni.” A Nemzeti Választási Iroda szerint vasárnap 20 órától érkeznek az előzetes eredmények; a végleges végeredmény a külképviseleti és átjelentkezős szavazatok számolása után, várhatóan a következő hét végére készül el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Egy 8 éves kislány a Híradótól rettegve akart elmenekülni az országból - személyes történettel illusztrálta a propaganda mérgező hatását Pottyondy Edina
A youtuber egyik ismerőse a „háborúpárti, éhező, fázó nyugatról” látogatott haza a húsvéti ünnepekre, és esténként az M1 és a TV2 híradóit nézték.


„Apa, azonnal menjünk haza, mert itt háború lesz” – Pottyondy Edina szerint egy nyolcéves kislány mondta ezt az apjának, miután pár napot Magyarországon töltött és megnézte a híradókat. A youtuber egy Facebook-bejegyzésben ezen a történeten keresztül írt arról, szerinte milyen pszichológiai hatással van a kormányzati háborús kommunikáció a gyerekekre és a társadalomra.

Pottyondy azzal kezdi a posztját, hogy egy ismerőse a „háborúpárti, éhező, fázó nyugatról” látogatott haza a húsvéti ünnepekre. A család estékenként megnézte a Híradókat az M1, az RTL és a TV2 csatornákon.

„A harmadik nap, fektetéskor a nyolcéves kislánya felült az ágyban, nagy, komoly szemekkel ránézett, és azt mondta: »Apa, azonnal menjünk haza, mert itt háború lesz.«”

A youtuber szerint nem egyedi esetről van szó.

Azt írta, mióta meséli ezt a történetet, a barátai rendre azzal válaszolnak, hogy az ő ismeretségi körükben is van olyan gyerek, aki szorong a háború miatt. „Hallottam olyan kislányról, akinek az óvónők pszichológust javasoltak, mert annyira szorongott” – tette hozzá.

Pottyondy a kormányzati kommunikációt tette felelőssé a jelenségért.

„Ez az iszonyú göbbelsi gonoszság hatással van mindannyiunkra. Mérgez bennünket a propaganda, a hazugságok, az összeesküvés-elméletek, a paranoia, a háborús pszichózis, a polgárháborús logika.”

A „háborús pszichózis” vádja nem új a kormánykritikus oldalon. Korábban Magyar Péter is azzal vádolta a kormányt, hogy „évek óta háborús pszichózisban és riogatásban tartja az országot”.

Pottyondy a bejegyzésében a saját tapasztalatairól is beszámolt, utalva a kegyelmi botrány után szervezett influenszer-tüntetésre.

„Minket, az influenszer-tüntetés szervezőit azért kergettek szorongásba, álmatlan éjszakákba, valakit majdnem a halálba, mert YouTube-videókat készítettünk, és politikusi ambíció nélkül felszólaltunk valami ellen, ami baszta a csőrünket.”

Úgy látja, a legrosszabb következmény a társadalmi megosztottság, hogy „magyar gyűlöl magyart, mert mást gondol a politikáról”.

Bejegyzését egy felhívással zárta: „Most itt a lehetőség véget vetni az őrületnek. Hajrá!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Videó: „Fogadtam a papámmal 40 ezer forintban, hogy a Tisza fog nyerni” - A Rendszerbontó Nagykoncerten jártunk
A koncerten részvevőktől kérdeztünk. Az eseményen Pankotai Lilit és Szendrői Csabát is elkaptuk. Riport.


Már három órája tartott a Rendszerbontó Nagykoncert a Hősök terén, a tömeg mégis folyamatosan özönlött. A zene sokak számára már csak háttérzaj volt.

Ez a hatalmas tömeg praktikus gondokat okozott, ahogy egy fiatal nő megjegyezte: „Én csak nagyon bízom benne, hogy nem lesz ilyen insane (őrült) sok ember, és ki tudok menni WC-re.” A hangulatot főképp a humor jellemezte: a hazafiságot jelképező sál mellett feltűnt a „fizetve vagyok” felirat is, amire viselői rákontráztak, mondván, ők nem ukrán, hanem Pick-szalámis, vagyis „szegedi kémek”.

Az egyik résztvevő elárulta, hogy „Én fogadtam a papámmal 40 000 forintban, hogy a TISZA fog nyerni.” Majd a kormányváltástól tartóknak, köztük a saját nagyszüleiknek azt üzente, hogy tájékozódjanak több forrásból.

„Ne csak a tévét nézzük, ne csak az adott médiafelületeket; tényleg mindent nézzünk át, hogy mi az igazság” – mondta egyikük. Egy másik fiatal pedig egyenesen a nagyszüleinek címezte szavait: „Igazából a mi jövőnket nézzék.”

A fideszes szavazók aggodalmaira is reagáltak. Arra a felvetésre, hogy a kormányváltással „odavész a haza”, Szendrői Csaba, az Elefánt zenekar frontembere határozottan felelte: „Nem fog odaveszni, és nagyon vigyázni fogunk rá mi is.” A távozó politikusoknak pedig szarkasztikus állásajánlatokat tettek: „Például a Szijjártó Peti menjen el szíjat gyártani, a Deutsch Tomi legyen némettanár.”

A helyszínen feltűnt Pankotai Lili is, aki egy „Mocskos NER” matricát adott az egyik riportalanynak. A kérdésre, hogy mit üzen a katasztrófát vizionálóknak, a demokrácia alapvető működését hangsúlyozta:

„Nem tudom, hogy jobb lesz-e, de te honnan tudod, hogy rosszabb? Ha esetleg rosszabb lenne, akkor elzavarjuk közösen őket is akár. Erről szól a demokrácia: verni kell az asztalt, amíg azt nem kapjuk, amit akarunk.”

A kormánypropaganda egyik fő eleme, a háborús félelemkeltés a családi beszélgetésekben is megjelent. Egy fiatal elmesélte, hogy a nagymamája csak azért fideszes, mert fél, hogy az unokáit elküldik Zelenszkijhez katonának. A válasza erre egyértelmű volt: „Azt mondtam neki, odáig eljutottam, hogy én ezt szívesen csinálnám, hogyha emiatt muszáj lesz.”

Egy megszólaló pedig már a jövőbe tekintett, és elvárásokat fogalmazott meg a leendő hatalommal szemben: „Azt remélem, hogy tudnak tanulni abból, amit ez a váltás remélhetőleg hozni fog. És hogyha négy év múlva indulnak, akkor tudnak ebből tanulni, és ezeken változtatni, amit csináltak 16 évig.”

Riportunk a Rendszerbontó Nagykoncertről:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk