Az összes buszát átvizsgálja a BKV az elmúlt napok tűzesetei után
A BKV azonnali, teljes körű tűzbiztonsági vizsgálatot rendelt el valamennyi autóbuszán, miután két nap alatt két jármű gyulladt ki, egynek pedig füstölt a motortere.
„Egyik balesetben sem sérült meg senki. A társaság autóbuszai továbbra is biztonságosan használhatók” – közölte a cég, hozzátéve: az eddigi vizsgálatok szerint egyedi, véletlenszerű esetekről van szó, és „semmilyen műszaki vagy üzemeltetési összefüggés nem állapítható meg”.
A BKV hangsúlyozta: „ezek a sajnálatos esetek nem a BKV-buszok általános biztonságát tükrözik”, és a dolgozók mindent megtesznek azért, hogy a beruházási források csökkenése ellenére is biztonságos szolgáltatást nyújtsanak.
A társaság közölte, hogy a vizsgálatok az elektromos és üzemanyagrendszerekre, a motortér állapotára, valamint a tűzoltó berendezések működőképességére is kiterjednek. A buszok mindegyike automata tűzoltóberendezéssel van felszerelve, amelyek a mostani esetekben is működésbe léptek, ám például a szerdai tűznél nem tudták megakadályozni, hogy a jármű teljesen kiégjen.
A cég tájékoztatása szerint augusztus 13-án egy 2015-ben beszerzett Karsan Atak, másnap reggel pedig egy 24 éves Mercedes-Benz Citaro gyulladt ki, délben pedig egy másik, szintén 24 éves Citaro motorterében keletkezett füst, de azt sikerült eloltani.
A BKV hozzátette: szakmai tapasztalataik szerint az autóbuszok optimális maximális életkora tíz év, a közlekedés biztonságát pedig leginkább új járművek folyamatos beszerzése biztosítja. Az érintett idős Mercedesek hónapokon belül új buszokra cserélődnek, és a flotta megújítása a következő években is folytatódik.