„Az öregúr bajban van” – Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktor most bukik meg
„Az öregúr bajban van” – írta Gyurcsány Ferenc a nála amúgy két évvel fiatalabb Orbán Viktorról a Facebook-oldalán csütörtökön.
A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke arra a tíz pontra reagált, amelyet a kormányfő osztott meg szerdán, és amely Orbán szerint „Magyarországot lokális kivétellé tehetjük egy globális recesszió idején”.
Gyurcsány ennek kapcsán úgy fogalmazott, hogy „aki úgy hirtelen előránt tíz nemzetmentő pontot, az nem a nemzetet menti, hanem önmagát”.
A DK-elnök szerint a kormányfő érzi, hogy „elment mellette a valóság”.
„Egyedül maradt. Szövege áporodott, könnyű, mégis mérgező, cselekedni már nem tud” – fejtette ki Gyurcsány Ferenc, aki már úgy látja:
Az egykori miniszterelnök azt is hozzátette, hogy az „menőfélben van”, ők pedig készülnek.