Az oltás nem járhat kiváltságokkal, mert az olyan, mintha kötelező lenne a német belügyminiszter szerint
Nem szabad többletjogokat biztosítani mindazoknak, akik beadatják az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni oltást - mondta egy vasárnapi lapinterjúban a német szövetségi belügyminiszter.
Horst Seehofer a Bild am Sonntag című lapban közölt interjúban kiemelte, hogy
"Együtt kerültünk bele a válságba, és együtt, szolidárisan is kell kiverekednünk magunkat belőle" - húzta alá a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa.
Arra a kérdésre, hogy mit lehet tenni, ha nem az állami intézményrendszer, hanem vállalatok vagy társadalmi szervezetek, például légitársaságok vagy sportegyesületek biztosítanak előnyt a védőoltással rendelkezőknek, azt mondta, hogy ezt el kellene kerülni, mert a társadalom megosztásához vezetne.
- emelte ki.
Az államnak mindenképpen semlegesnek kell maradnia, és nem gyámkodhat a polgárok felett. Az orvostudomány naponta szolgál tanácsokkal és gyakorlati magatartási útmutatókkal, ami fontos hozzájárulás a felvilágosításhoz és a megértéshez, de a politikától visszafogottságra van szükség ezen a területen - fejtette ki a miniszter.
Németországban a szövetségi kormány által meghirdetett menetrend szerint hivatalosan vasárnap kezdődött az oltási kampány. Az első mintegy 150 ezer adag oltóanyag szétosztását a tartományok között szombaton fejezték be. A vakcina kiszállítása a tartományokhoz a szövetségi kormány feladata, az oltás beadását a tartományi kormányok szervezik meg.