Az LMP nem bojkottálja a parlament alakuló ülését - erről Ungár Péter, a párt elnökségi tagja írt a Facebook-oldalán.
"Az az igény, hogy a negyedik kétharmad után gondoljuk teljesen újra a politikánkat jogos. De ha azt gondoljuk, hogy a magyar emberek akkor fogják az ellenzéket választani a Fidesz helyett, ha a parlament nyitóülésén való részvételből csinálunk politikát, akkor félő, hogy nagyon rossz irányba indulunk"
- kezdi posztját Ungár, szerint az előző ciklusban is elég pontosan és részletesen elmondták a választóknak, hogy "álláspontunk szerint ez nem teljeskörű demokrácia és az ellenzéki politizálás lehetőségei korlátozottak".
"Tudtuk milyen feltételekkel lehet politizálni ellenzékből Magyarországon, de elindultunk ezen a választáson. Súlyos vereséget szenvedtünk, de ezt csak súlyosbítja, ha utólag a körülményekre próbáljuk fogni. Nagyobb vereség volt ez annál, mint amit a Fidesz túlhatalma magyarázhatna, ezért érdemes először magunkba keresni a hibát"
- írja.
Az LMP-s politikus, majd kifejti, ők nem fogják bojkottálni a parlamentet.
"Mi nem fogjuk bojkottálni az alakuló ülést, mert a jelenlegi helyzetben nevetségesnek éreznénk. Nem fogunk bojkottálni semmit, mert az ellenzék korlátozott lehetőségeinek a megoldását nem a további önkorlátozásban látjuk. És nem fogunk bojkottálni semmit, mert megértettük, hogy a legelkötelezettebb ellenzéki szavazókon kívül senkit nem érdekel a siránkozásunk. Ott leszünk és el fogjuk mondani, hogy a kormány cserbenhagyta a szociális dolgozókat, hogy a klímaváltozás tragédia lesz hazánk számára, és hogy megfizetethetetlen hazánkban a lakhatás. Ennek látjuk értelmét"
- fogalmaz Ungár Péter.
A negyedik kétharmad után felmerült a kérdés, hogy az ellenzék beül-e a parlamentbe. A Momentum korábban már korábban jelezte, hogy ők bojkottálják az Országgyűlés alakuló ülését, amennyiben nem teljesülnek a párt demokratikus garanciát biztosító követelései.
Az LMP nem bojkottálja a parlament alakuló ülését - erről Ungár Péter, a párt elnökségi tagja írt a Facebook-oldalán.
"Az az igény, hogy a negyedik kétharmad után gondoljuk teljesen újra a politikánkat jogos. De ha azt gondoljuk, hogy a magyar emberek akkor fogják az ellenzéket választani a Fidesz helyett, ha a parlament nyitóülésén való részvételből csinálunk politikát, akkor félő, hogy nagyon rossz irányba indulunk"
- kezdi posztját Ungár, szerint az előző ciklusban is elég pontosan és részletesen elmondták a választóknak, hogy "álláspontunk szerint ez nem teljeskörű demokrácia és az ellenzéki politizálás lehetőségei korlátozottak".
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Összekarolva fotózkodott a terrorizmusért elítélt Budaházy Györggyel Kocsis Máté a Békemeneten
A fotót Budaházy Edda posztolta a közösségi média oldalán. Budaházy György 2023 április végén szabadult a váci börtönből, miután Novák Katalin aláírta, Varga Judit pedig ellenjegyezte a kegyelmi kérvényét.
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője és Budaházy György összekarolva szerepelnek egy fotón. A felvétel a Békemeneten készült. A képet Budaházy Edda pénteken tette ki a Facebookra.
„A jobboldalon mi egy vérből valók vagyunk, hiába uszítanak minket egymás ellen. Ezt szeretném szimbolizálni az alábbi képpel”
Bejegyzésében Edda arról írt, hogy a 2010-es évek elején a „nemzeti radikálisok” még kinevették a Fideszt a Békemenetek miatt, de szerinte megváltozott a helyzet. „Azóta változtak az idők.
A Fidesz sokat tanult a nemzeti radikalizmustól, szerintem becsületesebb lenne, ha ezt beismerné. Szinte minden téma előtt, ami ma a kormány identitáspolitikáját adja ők vágták az utat, megszenvedve minden pillanatot amikor betiltották, bántalmazták, rabosították, kinevették őket, vagy eljárást indítottak ellenük, amiért nem kértek az EU-ból, a bevándorlókból, a Pride-ból, a gender ideológiából, vagy amikor utcára mentek a trianoni igazságtalanság miatt, vagy a budapesti 1945-ös kitörés hőseire emlékezve (ennek felvállalásához úgy tűnik még kell egy-két év).”
Edda szerint a csütörtöki Békemeneten olyan magyarok voltak, akiknek az elvei, vágyai és hite nem különböznek attól, amit egy nemzeti radikális érez.
Budaházy György 2023 április végén szabadult a váci börtönből, miután Novák Katalin aláírta, Varga Judit pedig ellenjegyezte a kegyelmi kérvényét. A 2007–2008 közötti, akkori kormánypártok irodái és politikusai elleni támadások miatt elítélt Budaházy hátralévő bő kétévnyi börtönbüntetését felfüggesztették.
A 444 békemenetes videójában Budaházy azt mondta, hogy nem kifejezetten fideszes, nagyon fontosnak tartja, hogy a Mi Hazánk bejusson a parlamentbe. Jövőre nem tud szavazni, mert 2028-ig eltiltották a közügyektől.
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője és Budaházy György összekarolva szerepelnek egy fotón. A felvétel a Békemeneten készült. A képet Budaházy Edda pénteken tette ki a Facebookra.
„A jobboldalon mi egy vérből valók vagyunk, hiába uszítanak minket egymás ellen. Ezt szeretném szimbolizálni az alábbi képpel”
Magyar Péter videót tett közzé a másfél órán át hömpölygő tömegről, amit folyamatosan vett egy kamera
A Tisza Párt elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy a Bajcsy-Zsilinszky útról akkor indult el a menet vége, amikor az eleje már 15 perce megérkezett az akkor már félig megtelt Hősök terére.
„Nos, kedves propagandisták és Orbán Viktor, itt lehet számolgatni az Andrássy úton, a Nemzeti Meneten másfél óráig hömpölygő tömeget” – kezdte Facebook-bejegyzését Magyar Péter, aki egy videót is közzétett, amivel alátámasztotta szavait.
A Tisza Párt elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy
a Bajcsy-Zsilinszky útról akkor indult el a menet vége, amikor az eleje már 15 perce megérkezett az akkor már félig megtelt Hősök terére.
„Az Andrássy út 2400 méter hosszú és 25 méter szélességben vonult a tömeg. És ehhez a sokasághoz még hozzá se számoltuk az út mellett végig sorfalat álló embereket és az eleve a Hősök terére érkező több tízezer honfitársunkat” – fogalmazott Magyar, amjd a Békemenetről is szót ejtett.
„Ehhez képest mit tudtak produkálni falubuszokkal, fenyegetéssel és utalvánnyal a Békemeneten? Alig tudták megtölteni egy pillanatra a 600 méter hosszú és 25 méter széles Margit hidat és egyetlen drónfotót sem mertek lehozni a félig színpaddal beépített, szellős Kossuth térről”
– jelentette ki Magyar Péter.
A Tisza Párt elnöke szerint 30 éve nem szenvedett ilyen látványos vereséget a Fidesz tömegrendezvényen.
Ezt egyébként Orbán Viktornak is köszönhetik, akit a kampánystáb hiába próbált lebeszélni arról, hogy a bukott állampárt is Budapestre szervezzen menetet.
„Nos, kedves propagandisták és Orbán Viktor, itt lehet számolgatni az Andrássy úton, a Nemzeti Meneten másfél óráig hömpölygő tömeget” – kezdte Facebook-bejegyzését Magyar Péter, aki egy videót is közzétett, amivel alátámasztotta szavait.
A Tisza Párt elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Tisza Párt négy női politikusa nyílt levélben kér számon kormányzati szereplőket az október 23-i Békemenet és a Kossuth téri állami ünnepség miatt. A levél címzettje Orbán Viktor miniszterelnök és Vitályos Eszter kormányszóvivő – írja a Telex.
Az aláírók: Forsthoffer Ágnes, a Tisza alelnöke, Bódis Kriszta, a párt társadalompolitikai szakértője, Bujdosó Andrea, fővárosi frakcióvezető és Lakos Eszter, EP-képviselő. Ők azt sérelmezik, hogy szerintük kiemelt szerep jutott olyan közszereplőknek, akiket nőket érintő ügyekkel hoztak összefüggésbe.
„Dopeman nőverésre buzdító és erőszakot támogató kijelentései, Curtis által elismert fizikai bántalmazás, valamint Nagy Feró kijelentése a Szőlő utcai ügyben egyaránt olyan megnyilvánulások, amelyek szöges ellentétben állnak a nők védelméről szóló kormányzati kommunikációval. Ezek a megjelenések egyetlen üzenettel bírnak a magyar nők számára: a nők elleni bántalmazás nem kizáró ok a politikai színpadra lépéshez, sőt bizonyos esetekben ünnepelt státuszt is eredményezhet”
– áll a levélben.
A politikusok több konkrét kérdést tesznek fel. Rákérdeznek,
elfogadható-e, hogy a nők bántalmazásához köthető személyek kiemelt szerepet kapjanak állami rendezvényeken.
Egyértelmű nyilatkozatot kérnek arról, hogy a nők méltóságának megsértése politikai haszontól függetlenül elfogadhatatlan. Azt is tudni akarják,
terveznek-e a miniszterelnök és a kormányszóvivő hivatalos elhatárolódást az ilyen múlttal vagy kijelentésekkel rendelkező közszereplőktől.
Felvetik a Vitályos Eszter által alapított Bántalmazott Nők Digitális Polgári Kör álláspontját is. Megkérdezik, a szervezet hogyan viszonyul azokhoz, akik a nők elleni fizikai vagy verbális erőszakhoz köthető ügyek miatt váltak ismertté, mégis kiemelt szereplők voltak a Békemeneten és az állami ünnepségen.
A levélben azt is leszögezik, hogy a nők biztonsága és méltósága nem lehet kampányeszköz vagy díszlet semmilyen politikai vagy állami rendezvényen. Konkrét kormányzati lépéseket kérnek, hogy a téma ne puszta kommunikáció legyen, hanem következetes közpolitika.
A Tisza Párt négy női politikusa nyílt levélben kér számon kormányzati szereplőket az október 23-i Békemenet és a Kossuth téri állami ünnepség miatt. A levél címzettje Orbán Viktor miniszterelnök és Vitályos Eszter kormányszóvivő – írja a Telex.
Az aláírók: Forsthoffer Ágnes, a Tisza alelnöke, Bódis Kriszta, a párt társadalompolitikai szakértője, Bujdosó Andrea, fővárosi frakcióvezető és Lakos Eszter, EP-képviselő. Ők azt sérelmezik, hogy szerintük kiemelt szerep jutott olyan közszereplőknek, akiket nőket érintő ügyekkel hoztak összefüggésbe.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Viktor a közösségi oldalain jelentette be, hogy elindul a Digitális Polgári Körök (DPK) első országjárása. A miniszterelnök szerint
„október 23-án nemcsak Budapest utcáin, de az online térben is a béke hangja volt a legerősebb”, ezért döntöttek úgy, hogy személyes találkozásokra is sor kerül.
A DPK tájékoztatása alapján az országjárás célja, hogy több helyszínen személyesen is összekapcsolják azokat a polgárokat, akik tenni szeretnének a hazájukért.
A rendezvények ingyenesek, de kizárólag a Digitális Polgári Körök tagjai vehetnek részt rajtuk, így nem nyilvános eseményekről van szó.
Az első állomás Győr lesz november 15-én, ezt követi Nyíregyháza, Kecskemét, Mohács és Szeged.
A bejelentés azt követően érkezett, hogy véget ért Magyar Péter 80 napos országjárása, amely Tokajból indult és Budakalászon zárult október 23-án, a Nemzeti Menet után. A Telex összesítése szerint Magyar július 15. és október 23. között 128 településre látogatott el, ahol beszédet mondott vagy beszélgetést tartott, így a választók személyesen is találkozhattak vele, regisztráció nélkül.