KULT
A Rovatból

„Az irodalom most szar, de azért szeretjük” - Varga Vencel „TikTok-tanárként” népszerűsíti az irodalmat

Varga Vencel egyfajta modern polihisztor, otthon van slam poetryben, irodalomban, politológiában, és erről szívesen is beszél rádióban, újságban, YouTube-on, TikTokon. Pedig még nem töltötte be a 21-et sem.
Malinovszki András - szmo.hu
2021. február 19.



Varga Vencellel mindenképp szerettem volna interjút készíteni, annak ellenére, hogy jószerivel az is nehezemre esett (esik a mai napig), hogy pontosan megfogalmazzam, ki ő. A slam poetry hozta meg számára a hírnevet az erre fogékonyak körében, majd irodalomnépszerűsítő önjelölt magyartanárként kezdte járni az ország középiskoláit – amíg ez lehetséges volt, meglehetősen nagy sikerrel. Magam a TikTokon találkoztam először rövid, szórakoztató, szintén az irodalommal kapcsolatos videóival - annak ellenére, hogy korai Y-generációsként elvileg ez már nem is az én közegem. Vencel egyébként tartott már TED-előadást is, szerepelt rádióműsorban, újságokba írt, sőt nemrég még a Szeretlek Magyarország is hírt adott egy posztjáról.

Ja, és mindemellett politológiát hallgat az ELTÉ-n. Ezekhez már nem sok mindent tudtam volna hozzáfűzni, úgyhogy inkább őt kérdeztem.

– ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, politológia. Patinás egyetem, nemes hivatás – de akkor hogyhogy mégis az irodalommal szerepelsz a nyilvánosságban?

– Alapvetően a politológia szak nekem egy kényszermegoldás volt. Nagyon úgy nézett ki a dolog, hogy külföldön fogok tovább tanulni, szociológiát hallgattam volna Grazban. Aztán pont a felvételi előtt két héttel felkértek, hogy tartsak egy előadást a saját slamjeimből. Akkor ennek nagyon megörültem, és anyukámék is azt mondták, lehet, hogy ezzel kéne kezdeni valamit. Megállapodtunk abban, hogy valamiket megjelölgetek itthon is. Valami olyat kellett választani, ami nagyjából elvégezhetőnek tűnt a hallottak alapján, és azért nem rokkanok bele, ellenben haszna is lehet – így jött a politológia. Az irodalom pedig, a slamből adódóan is, mindig egy szerelemprojekt volt, bár ennyit soha nem foglalkoztam vele, mint amennyit most a TikTok megkövetel, hogy pontosan tudjam visszaadni az információkat.

@notthefakevenci♬ eredeti hang - Vencel Varga

– Akkor tulajdonképpen a mostani életedet nézve tűnik csak logikusnak, hogy akár magyar szakra is jelentkezhettél volna?

– Az a helyzet, hogy semmiképp nem akartam emelt magyar érettségit tenni, és a magyartanításról is elég sokan lebeszéltek. Így lettem TikTok-tanár.

– Tulajdonképp az egész azzal indult, hogy tarts előadást a slamről, onnan pedig laza átkötéssel az irodalomról. Az hogy jött, hogy aztán számos iskolába is eljutottál, és sok helyütt élőben is beszélsz érdekességeket irodalomról és a határterületeiről? Pontosan mik is ezek? Rendhagyó irodalomórák, stand up-előadások?

– Mindkettő helytálló. Még tizenegyedikes voltam és slammeltem, mikor bementem az iskolába, ahol édesanyám tanít fodrászokat. Valami szalagavató ünnepség volt, és a helyi magyartanár megkérdezte, hogy mikor megyek hozzájuk órát tartani. Én meg mondtam, hogy a jövő héten – és következő héten tényleg elmentem órát tartani. Ugyan fogalmam sem volt, hogyan kell ezt csinálni, de rájöttem, hogy ez tök szórakoztató. Aztán később egy vizsgaidőszakomban háromszor egymás után buktam egy tantárgyból, és rám tört egyfajta kapuzárási pánik. Rájöttem, hogy ebből végül is lehetne pénzt is csinálni. Úgyhogy írtam kb. 200 e-mailt 200 különböző giminek, olyan szöveggel, hogy „Helló, Varga Vencel vagyok, slammer, van már kevés gyakorlatom, szeretnék rendhagyó irodalomórát tartani, elsősorban a slam poetry témájában. Ha visszaírnak, megegyezünk valahogyan, valamiben”.

– Ha nem titok, az azért érdekelne, hogy 200 iskolából körülbelül hányan jeleznek vissza.

– Az elején nagyon kevesen, de ez főleg annak volt köszönhető, hogy fogalmam sem volt, hogyan kell egy ilyen e-mailt megírni, vagy egyáltalán magadat eladni. Ugyanis nem is akartam magam annyira eladni, hiszen azt hittem, hogy majd az eredményeim önmagukért beszélnek. Csakhogy valahogyan el kellett indulni, ahol meg még nem volt eredmény. Majdnem két szék között a pad alá estem, de szerencsére szép lassan elkezdett indulgatni.

Aztán a szépen alakuló turném közepén éppen Kiskunhalason tudtam meg, hogy másnaptól a koronavírus miatt nekem haza kell mennem – ez elég kellemetlen volt.

Az első órán még fogalmam sem volt, hogy mit csinálok, azután a visszajelzések és az építő kritikák mentén igyekeztem haladni, és úgy felépíteni, hogy az a tanárnak meg a diákoknak is tetszen. Amikor pedig azt érzem, hogy benn van 80 ember, és abból körülbelül 75 figyel, arra azt mondom, hogy az egy jó út, és azt is viszem tovább.

Úgy nézett ki a felépítés, hogy az elején beszélgetek a diákokkal, amíg bírok meg amíg ők aktívak, és amikor már nem aktívak, akkor annál többet slammelek. Aztán azon kaptam magamat, hogy amikor elkezdtek figyelni, egy idő után túlzottan csapongóvá vált a beszélgetés, úgyhogy el kellett kezdenem komolyabban jegyzetelnem, hogy legyen valami tanulsága, konklúziója vagy egyáltalán haszna annak, hogy az irodalomról beszélgetünk.

Úgyhogy elkezdtem kérdéseket feltenni, főleg a kortárs irodalom hasznáról, praktikáiról – és hogy egyáltalán miért olvasnak kevesebb irodalmat a mai diákok.

– Ha a kortárs irodalomról kezdesz beszélni a mai középiskolásoknak, akkor nem jön egy „lefagyás”? Tudnak róla, ismerik? Én többször tapasztaltam, hogy diákok rácsodálkoznak arra, hogy ma is vannak olyan emberek, akik versek vagy regények írásából élnek.

– Eléggé általános dolog, hogy a magyarórákon háttérbe szorulnak a kortárs írók és költők. Amikor felmerül a nevük, akkor az önjelölt bölcsészeken kívül a többiek általában csak néznek, hogy tényleg a mai napig léteznek ilyen emberek? Aztán elkezdünk róluk beszélni, és kiderül, hogy van néhány név a fejükben, slammerek, költők – még ha nem is mindig a legjobbak. De ez is jó arra, hogy elmondjam, hogy szerintem kik az igazán jók, és így akár együtt megismerjük őket. A mai költők közül elég sokan hozzák fel Lackfi Jánost, Simon Marcit, rajta keresztül meg a Polaroidokat, ami a magyar költészet Tumblr-je.

– „A nagy irodalmi vitát” nem most fogjuk eldönteni, de azért csak meg kell kérdeznem a te véleményedet is: a slam poetry irodalom vagy nem? Illetve mekkora jelentősége van ennek a kérdésnek?

– A slam szerintem pont félúton helyezkedik el a szórakoztatóipar és az irodalom között.

Nem tudsz jó és hatásos slamet írni anélkül, hogy ne helyezz el benne jó metaforákat vagy más, irodalomhoz szükséges dolgokat. Ugyanakkor, ha nincsen színpadi jelenléted, akkor szintén bukó az ügy.

Ennél a műfajnál ügyelni kell, hogy mind a kettő legyen benne.

– Te odamész a sulikba, korban közelebb állsz hozzájuk, nem te vagy a tanár, lazábbak vagy kötetlenebbek a szerepek. Tapasztalod azt, hogy a diákok maguk is alkotnak, netán neked meg is mutatnak párat a saját műveikből?

– Én sokkal kevesebb alkotó középiskolást gondoltam, mint amennyiről kiderült, hogy létezik. A már említett kiskunhalasi állomáson történt, hogy valamiért az exekről beszéltem, és utána az egyik lány rám írt, hogy „szia, én ezt írtam az exemről”, és küldött egy anyázós verset, amin elég jót nevettem.

Majd amikor bejött az életembe a TikTok, akkor az egyik videóban megemlítettem, hogy lehet nekem nyugodtan küldeni verseket, és majd mondok róluk véleményt. Mivel nem vagyok profi, és a slammerek között sem én vagyok a legjobb, ezért persze a véleményem szubjektív lesz, és csak a személyes tanácsaimat tudom elmondani. Aztán ez durván felrobbant, és

amikor olyan napi nyolc ember küldte el a saját versét, akkor sokkot kaptam, mert így belehelyeztem magam egy olyan helyzetbe, amire nem számítottam – ugyanakkor ez egy abszolút pozitív csalódás volt.

De a legtöbben a fióknak írnak, a tanároknak meg sokszor nem merik megmutatni, mert az ő véleményüktől tartanak. És azért a „lúzer irodalmárnak” mindig is volt, ma is van egy általánosan negatív képe.

– Ezt igyekszel lerombolni valamelyest. Ebben van valamiféle misszió? Hogy megmutasd nekik, hogy az irodalom menő?

- Szerintem alapvetően az irodalom annyira már nem is lesz menő sosem. Sokkal inkább azt akarom megmutatni, hogy nem kell feltétlenül annak az embernek lenni, akit bezárnak ebbe a különc skatulyába, csak azért mert több irodalmat fogyaszt. És úgy akarom ezt megmutatni – ebből a szempontból lehet ezt missziónak is nevezni –, hogy én is egy átlagos srác vagyok, ugyanazt szeretem, mint ők, zenét hallgatok, csajozok, focimeccset nézek, haverokkal inni járok – és mellette ott az irodalom is, ami kedvesen kiegészíti az életemet, és semmiben nem különül el a többi hobbitól. Ez azért érdekes, mert úgy is kell előadnom az egész mondanivalóm, hogy kvázi egy legyek a diákok közül – aki ugyanúgy telefonozott annak idején az összes létező órán.

– Nem régen érettségiztél (2019-ben), és azóta is iskolák környékén mozogsz. Te is látsz egy csomó mindent, ami a hibája, negatívuma a magyatanításnak. Nem kérem, hogy rendezd listába, de azért pár dolgot ki tudsz emelni, ami miatt az irodalom olyan alacsony státuszban van, ahol éppen tartózkodik, ami miatt nem menő?

– Szerintem a legnagyobb hibája, hogy az egészet egy halott tárgyként kezeljük. Az irodalom lassan olyan, mint a latin nyelv: valaha volt, valaha számított valamit, fura emberkék ma is foglalkoznak vele – isten tudja, miért –, de az életnek már nem meghatározó része. És ez nagy gáz, mert az irodalom teljesen párhuzamba állítható például a mindenki által hallgatott zenével, mert ugyanúgy az érzelmeinkre hat, és mindenkinek meg kell találnia benne azt, ami őt megszólítja. De sajnos azt nem tanítják meg a diákoknak, hogy bizony nekik maguknak is utána kell keresni kicsit.

Amit még rossznak tartok, az a kötelező olvasmányok rendszere. És elsősorban nem is a művekről beszélek, amiket el kell olvasni, hanem sokkal inkább a sorrendiségről. Szerintem egy Antigonét egy kilencedikes gyerek nem tud még annyira feldolgozni, különösen hogy a nyelvezet sem könnyíti meg a dolgot. Inkább rá kéne vezetni a diákot, hogy a könnyebb nyelvezetűektől haladjanak a nehezebbek felé.

És talán a moralitásdrámákat kéne inkább későbbre hagyni, az elején pedig több szórakoztató vagy akár humoros irodalommal kéne találkozniuk. A kortárs pedig szinte teljesen kiesik, és például nem is emlékszem, tanultunk-e kortárs irodalmat. Tulajdonképpen csak akkor kerül szóba, amikor előjön, hogy kell egy kötelező kortárs témakör az érettségin. Az alkotóra és a munkásságára pedig nem is marad sok idő, mert kb. az utolsó két hónapban bedobják, hogy „ja, amúgy ő létezik, és még mindig él”.

– Azt sem kérem, hogy Varga Vencel itt és most reformálja meg a magyar nyelv és irodalom oktatását, de ha tehetnéd, hol és hogyan nyúlnál bele a rendszerbe?

– Mindenképp több önálló felfedezésre alapuló munkát adnék a diákoknak, az biztos. Ezt úgy értem, hogy mondanék bizonyos témát, például plátói szerelem a kortárs irodalomban. De lehet ennél sokkal földhözragadtabb is. Lehet persze, hogy amikor a diák beírja a keresőbe, hogy „szerelmes versek”, kihoz valami gusztustalanul nyálas borzalmat, de addig is elkezdett kalandozni, és saját maga elkezdett verseket olvasni. Szerintem sokkal jobb, ha a diák maga találja meg a neki tetsző dolgokat, mintha valamit megpróbálnánk ráerőltetni.

Biztos az is, hogy nem tanítanék ennyire lineárisan sem, de persze, hogy ezt hogy lehet jól megoldani, azt a jelenlegi oktatási vezetésre bíznám. De lehet, hogy inkább nem is...

– Én végülis mégis csak a TikTokon találkoztam először a neveddel és a rövid videóiddal...

– Vicces, hogy ezt mondod, mert akkor már egy csomó ilyen-olyan projektem futott, és mégis a TikTok lett a nyerő. De ekkor nekem már volt podcastem, egy nagyon rosszul működő YouTube-csatornám, valamilyen szintű slammer „karrierem”, ha azt lehet annak nevezni, illetve három éve én is cikkeket írok az f21.hu-nak. Mégis, most úgy néz ki, hogy a TikTok lett, ami a semmiből meghozta a minimális áttörést, a zacskócelebséget.

– Ott több mindennel foglalkozol, popkulturálisabb dolgokkal is, de mégiscsak az irodalom a fő irányvonal. Ez a TikTokon mennyire jön át? Egypercesre csomagolt videókban mennyire hatásosan lehet átadni az irodalmat? Főleg úgy, hogy ott nem csak kortársról, de klasszikusokról is beszélsz.

– Azt észre kell venni, hogy a diákok figyelme – egyébként hála ezeknek az applikációknak – leredukálódott egy-két percekre, vagyis nekik állandóan új és új impulzusok kellenek.

Én az egyperces videókban nem a legfontosabb infókat szoktam elmondani, hanem sokkal inkább fun facteket, vagy olyan dolgokat, amik kissé akár drasztikusnak hangzanak.

De ha a néző addig is foglalkozott irodalommal, akkor én már elértem a célomat. Szerintem egyébként hasznos. Körülbelül három hónapja vagyok fenn TikTokon – vagyis elég friss tartalomgyártó vagyok –, és most van az a pont, hogy az újabb és újabb íróknál nem mindig annyira áttörő a siker. De ez csak azt jelenti, hogy mindig meg kell egy picit újulni, most például új vágási technikákkal próbálkozom, hellyel-közzel amúgy be is jön. Szerintem ez egy jó megoldás lehet az irodalomtanításra is meg párhuzamba állítható a slammel, hisz ott is csak három perced van meggyőzni valakit.

– A legtöbb vers sem hosszabb... Szóval akár be is lehetne csomagolni a kortárs vagy a klasszikus irodalmat is korszerű formába.

– Be, persze. Csak elég nehéz. Mert például, ha végighallgatsz egy Latinovits-előadást, konkrétan, ha beleraknák a tejet a szájába, megaludna. Szóval új tartalmak is mindenképpen kellenek. A TikToknak az előnyére írható, hogy képeket, videókat, poénokat dobálhatsz be mellé, a poénok alá is írhatsz be újabb poénokat, szóval ha jól kezeled, mégiscsak több dimenzióban tud működni, mint egy irodalmi mű elolvasása.

– Akkor a TikTok afféle kóstolónak jó az irodalom megszeretéséhez vagy az érdeklődés felkeltéséhez?

– Amin én sokkot kaptam, főleg a legelső videóm kapcsán – ami amúgy a mai napig a legnézettebb, ma is jönnek még rá kommentek –, hogy például egy novellaelemző videón 40 ezer lájkot össze lehet gyűjteni. Azt nem tudom megmondani, hogyan futott be, mert olyan nagyon nem is érdekes. Az volt az egyetlen igazán fontos szempont, hogy kövessek el benne hibákat. Mert azt sejtettem, hogy ha az elsőkben maradnak hibák, akkor jönnek ténylegesen tanárnak tanuló emberek, elözönlik a kommentszekciót, és így az algoritmust kihasználva egyre több emberhez jut el. Ennek köszönhetően a tíz-, majd a húszezer is elég hamar meglett, most pedig úgy néz ki, hogy az irodalom ilyen 20-24 ezer követőre elég jelenleg három hónap alatt.

@notthefakevenciHa utálod az irodalmat, vagy nem megy a fogalmazás, leszek én az embered❤️ ##fy ##foryou ##foryoupage ##hungary ##irodalom ##erettsegi♬ eredeti hang - Vencel Varga

Ami a TikTokban rettenetesen zavar – de ez külföldön ugyanígy megvan –, azok a lopott poénok, az angolról magyarra lefordított trendek, és hogy nagyon igénytelen és tök rosszul összerakott videókkal is össze lehet hozni 10 ezer lájkot. Ebből a szempontból az igényes kontent még mindig alulértékeltebb, pedig azért sokan vagyunk, akik figyelünk arra, hogy jó eredmény jöjjön ki a kezeink közül. Én például napi két videót meg is vágok rendesen, videóvágó programmal, ami nem gyakori a magyar TikTokon, de még a külföldiek között is ritkának számít.

Azért azt hozzá kell tennem, hogy ennek ellenére nem tartom a követőimet „TikTok-sznoboknak”, sem a fura alterlányok közösségének.

– Az irodalom múltját valamelyest ismerjük, a jelenéről beszélgettünk. A jövőjéről van valami elképzelésed? Ha nem változik, és marad ugyanez a szisztéma, akkor végképp begyöpösodik valamilyen értelmetlen és feleslegesnek tűnő tantárggyá? Mert láthatjuk, hogy miközben – akár nemzetközi színtéren is megjelenő – remek íróink, költőink vannak, mégis belesüppedünk ebbe a mocsárba, hogy akárhogy is, de a Légy jó mindhaláligot mindenképp kikérdezzük valahogy.

– Meg fognak engem lincselni azért, amit most mondok, de azért is elmondom:

az irodalmat a territoriális védekezés fogja megölni.

Általánosan is el tudjuk mondani, hogy ha bármilyen alter zenét hallgatsz, akkor jönnek a zenekar öreg rajongói, hogy „Te nem is ismered az első albumot, és nem is vagy igazi rajongó!”. Ugyanez érződik az irodalomban sokkal passzív-agresszívabb formában. „Én nem is vagyok irodalmár”, mert ugye nem magyartanárnak tanulok, vagyis hogyan jövök ahhoz, hogy ezt meg azt tanítsak TikTokon, vagy akár korrepetálásokon. Ezek a védekezési mechanizmusok ki fogják nyírni az irodalmat. Mégpedig azért, mert a végén valóban el fognak hidegülni azok az emberek, akik egy laikus, de mozgatható réteget képeznének.

Nagyon nehéz őket megszólítani, én azért is kezdtem irodalmat tanítani, mert jól éreztem magam ebben a szerepben, és mert tetszett, hogy laikus embereket kellett meggyőznöm arról, hogy például a slam is valahol irodalom. És ha azt látom, hogy ül benn mondjuk öt focista, aki életében nem találkozott az irodalommal, és utána odajön hozzám, hogy „váó, ez kurva jó volt”, és az egyik este még elküldi, hogy megtalálta Bárány Bencét, és hogy szerintem mennyire jó – egyébként nagyon –, akkor azt mondom, hogy ennek volt értelme.

– Zárjuk a beszélgetést egy nagyon tipikus kérdéssel, ami szerintem a te esetetben mindenképp érdekes: mit hoz a jövő? A valamikori nyitás után folytatódnak a középiskolai „turnéid”? Esetleg vannak már megkereséseid?

– Vannak, sőt! Tavaly szeptemberben felfogadtam egy jó barátnőmet, hogy legyen ő a menedzserem, mert én már nem tudtam egy kézben tartani, hogy szervezzem is magamnak, és közben a tartalmat is gyártsam. Ő a turnékat szervezi, és nagyon sokan megkeresték december végén és január elején, amikor még úgy számoltak, hogy februártól már lehet menni mindenfelé. Én már nagyon várom, hogy újra mehessek, ahogy azt is, hogy ebből aztán még több tartalom lehessen. Az mondjuk elég durván érintene, ha ez csak szeptemberben jönne el.

@notthefakevenci

KOSZ TO LÁNY I vagy BaBitch, vagy Adyson AndRae??‍♂️ ##fy ##foryou ##magyar ##irodalom ##tanár ##school ##hungary ##magyartiktok ##foryoupage ##kosztolányi

♬ eredeti hang - Vencel Varga

– És akkor még egy tipikus utolsó kérdés: mindezen kultúrmisszió mellett ott van a politológusi karriered. Van-e sejtésed arról, hogy melyik fog győzni? Röviden: „mi leszel, ha nagy leszel”?

– Volt egy pillanat kilencedikben, amikor mindenkinek feltették ezt a kérdést. Én azt mondtam, hogy rocksztár leszek, és embereknek fogok beszélni. Nekem az első és legnagyobb szerelmeim jelenleg is az önálló estek. Az, amikor slammelhetekek - bár a legutóbbi, ami múlt novemberre időzítettünk, már-már inkább stand upra hajazott. A fő csapásirány tehát, hogy előadásokat szeretnék tartani. Azt, hogy ebben mennyire lehet előre tervezni, egyelőre nagyon nehezen tudnám megmondani.

A TikTok pedig főleg egy eszköz, hogy a jövőben még több emberhez, még autentikusabban eljussak.

Itt azért folyamatosan vannak új ötleteim, például a zeneajánlóim is úgy jöttek, hogy nem akartam Az arany emberről videót csinálni, mert reggel hatkor nem voltam a topon. A YouTube még lehetne egy opció, de azt nem biztos, hogy minden pillanatban ugyanazon a színvonalon tudnám csinálni, anélkül meg nem fogom. Mivel nem tudok pontosat mondani, inkább fejezzük be sejtelmesen: majd meglátjátok... Persze most még kéne olyan mondatokat mondanom, amiből jó cím lehetne, igaz? Például legyen:

„Az irodalom most szar, de azért szeretjük!”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Amikor a múlt színpadra lép: így kel új életre Cseh Tamás és Bereményi Géza klasszikusa
Cseh Tamás és Bereményi Géza közel félévszázados, helykereső albuma, a Frontátvonulás fiatal színházcsinálók kezei között született újjá – a különleges előadás július 28-án látható a Városmajori Szabadtéri Színpadon.


Az, hogy egyelőre viszonylag kevesen ismerik a Sicc Production nevét, véletlenül sem az általuk készített előadások minőségéről, sokkal inkább arról tanúskodik, hogy milyen nehéz ma a minket körülvevő zajban kiszűrni a tiszta hangokat.

Aki ugyanis már látta és hallotta a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Novák Eszter és Selmeczi György irányítása mellett 2024-ben végzett zenés színészosztály valamelyik produkcióját, az azonnal függő lesz.

És bár első ránézésre a tegnaphoz mintha több közük lenne, mint a mához, jegyezzük meg jól a nevüket, mert valójában ők a jövő.

Kapkodás nélkül, ütemesen épül a repertoárjuk. Eddig bemutatták Nagy Feró kis híján elfeledett, punk-rockoperaként emlegetett Hamletjét, illetve Majd, ha fagy! címmel neoreneszánsz rallyt vezényeltek, éles párhuzamot vonva többek között a százévekkel ezelőtti London és a mai Budapest között. És ha nem is épp Shakespeare korához, de azért a mából szemlélve erősen a régi időkhöz látszik kötődni a 2024 nyarán bemutatott, azóta folyamatosan játszott, fesztiváljáró Frontátvonulás is.

Koncert, színház, koncertszínház a műfaj: Cseh Tamás és Bereményi Géza azonos című albuma jelenti a kiindulópontot a delikát találkozáshoz. Ha már találkozás: Ecsedi a pesti flaszteren futkos fel s alá, hogy rátaláljon barátjára, Vizire, aki két liter kávélikőr elfogyasztása után megvilágosodik, és a Keleti pályaudvarra megy, ami azonban csak egy álpályaudvar, ahova és ahonnan „nem érkeznek és nem is indulnak” vonatok... A játszók szülei (óvatosan mondjuk: nagyszülei...) generációjának jól ismert a létező szocializmusban, a hetvenes évek legvégén fogant kerettörténet, de vajon mi közük mindehhez a mai pesti srácoknak?

Krasznai Vilmos zene- és szövegérzékeny, a muzikális helyzeteket színházivá emelő rendezésében hat fiatalember kelti életre az összes karaktert. Kerek Dávid, Liber Ágoston, Fülöp Kristóf (egyben az előadás zenei vezetője), Turi Péter, Sas Zoltán és Vatamány Atanáz magabiztosan teremt néhány gesztussal és minimális számú kellékkel hiánytalan világot, ami véletlenül sem másolja a nyolcvanas évek egyszerre áporodott és kedélyes hétköznapjait. A frissdiplomás színészek ennél vakmerőbbek, de nagyon is jól teszik, hogy mernek kockáztatni: a mai magyar fiatalok kilátástalansága, reményvesztettsége, a sokakat nyomasztó politikai és társadalmi légkör nem erőszakolt üzenetként, hanem megélt tapasztalatként jelenik meg a színen.

Cseh Tamás-estet sokat láttunk már, fogunk is még, de a Sicc Production Frontátvonulása nem áll be a sorba:

egyes dalokat teljesen újrahangszereltek, másoknak a vokális előadásmódját változtatták meg, és az egész zenei világot szigorú dramaturgiai megfontolások mentén gondolták tovább.

Céljuk egyértelmű: ez az est nem az üres tiszteletről, hanem az emblematikus album és mondanivalója mély értéséről és feltétel nélküli szeretetéről szól. A hat szereplő kézről kézre adja a nyolc hangszert, már csak azért is, mert a szűk, de átjárható cellákból épült jelzésszerű díszlet összezárja őket. És épp ez a lényeg, vagyis az, hogy ők is szorosan összezárnak, és így néznek kihívóan a holnap szemébe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
„A toi toi vécék tetejéről játszottunk az utcán rekedt közönségnek” – Besh o droM-interjú
A több mint 25 éve aktívan koncertező zenekar két tagja, Barcza Gergő és Pettik Ádám elsősorban a Művészetek Völgyéhez kapcsolódó emlékeiről mesélt nekünk.


A Besh o droM története szorosan összefonódik a Művészetek Völgyével: 1999-es megalakulásuk óta visszatérő fellépők a kapolcsi központú fesztiválon. Az utóbbi időben több alkalommal is szabályos tömegjelenetek alakultak ki a koncertjeiken, mivel sokkal többen voltak kíváncsiak rájuk, mint a helyszín befogadóképessége, ahol játszottak. Idén azonban biztosan nem fenyeget ez a veszély, ugyanis most először a Panoráma Színpadon kaptak helyet. Ebből az alkalomból kérdeztük a zenekar két alapítóját.

– Mi az első emléketek a Művészetek Völgyéről, akár látogatóként, akár fellépőként?

Pettik Ádám: Ando Drom koncert a romok között 30 éve, iszonyat katartikus volt, ott dőlt el véglegesen, hogy világzenével fogok leginkább foglalkozni.

Barcza Gergő: Nekem is ugyanebből az évből van a legelső emlékem, nagyon élveztem a kellemesen kaotikus, teljesen újszerű falusi fesztiválhangulatot. Emlékszem, reggelente lehetetlen volt péksüteményhez jutni, a kisboltokból már hajnalban elfogyott a kifli, zsömle. A piaci résbe azonnal meg is érkezett a házi palacsinta...

– Itthon és világszerte is rengeteg fesztiválon játszottatok az elmúlt 26 évben. Van-e bármi, ami miatt a Völgy kiemelkedik ebből a mezőnyből?

Ádám: A legtöbb helyszínen ezen a fesztiválon játszottunk, és magasan kiemelkedik a tavalyelőtti, toi-toi vécék tetejéről az utcán ragadt közönségnek adott koncertünk.

Kicsit többen ragadtak kint, mint ahányan befértek a Kocsor udvarba, de a technikusok kegyetlen, buligyilkos főnöke nem engedte elhúzni a hátsó függönyt, pedig akkor legalább hátulról láthatta volna a koncertet szegény hoppon maradt közönségünk. Ezért akinek a zenekarban zsinór nélküli mikrofonja volt, az időnként a színpad háta mögé ment és a támfal tetejéről játszott a kint rekedt tömegnek.

A fal alatt az utcán, kissé jobb oldalt volt három mobil wc, aminek a tetejére viszonylag könnyen át lehetett lépni az alacsony kerítésen keresztül, és Légrádi úr óriási sikert aratott, amikor úgy döntött, hogy az egyik szólóját onnan fogja celebrálni. Nem szakadt be.

Gergő: Nagy lendülettel én is fel akartam ugrani az egyikre, de rögtön elképzeltem, ahogy szomorúan kászálódok ki a szörpből, így inkább kihagytam. Légrádi Gábor, fiatalabb és könnyebb kollégánk viszont valóban nem tétovázott, felpattant az egyik tetejére, onnan fújta. Remekül szórakozott mindenki.

– Az olvasztótégely elég jó kifejezés a zenétekre. Mennyi mindent szívtatok magatokba a kezdetekhez képest ebben a bő két és fél évtizedben?

Ádám: Az operetten és k-popon kívül mindent.

Gergő: Az én fejemben folyton megy a zene, csak akkor áll meg egy-egy pillanatra, ha meghallok valami más zenét egy külső hangforrásból. Akkor betárazom azt az agyam megfelelő polcára. Zeneírás közben aztán onnan dől ki a megfelelő zenei anyag, gondolkozni nem is nagyon kell.

– Mindketten nagyobbrészt külföldön éltek. Egy átlagos évben hányszor ingáztok Budapest, Bristol és Jeruzsálem között, és hány koncertfelkérésre kell nemet mondanotok logisztikai okokból?

Ádám: Nem túl sok buli marad el ilyen okból, 15-20 alkalommal biztos megfordulok, és jóformán az egész nyarat itt töltöm.

Gergő: én is igyekszem minél gyakrabban jönni, de a Közel-Keleten nem mindíg úgy történnek a dolgok, ahogy azt az ember eltervezi.

– Mi a fő tevékenységetek, amikor nem vagytok Magyarországon és nem a zenekarral foglalkoztok?

Ádám: Szervezem a további bulikat, intézem a zenekar és a saját ügyeimet, tagja vagyok a Bujdosó oktettnek és kvartettnek, valamint van egy új kvartettünk Babindák-Juhász-Papesch-Pettik néven. Zajlik az élet.

Gergő: Írom, gyártom a többiek segítségével a Besh o droM zenéjét, nálam állnak össze a három országban felvett zenei anyagok, intézem a zenekar külföldi útjait.

Amikor épp nincs háború, és általában nincs, akkor a legkülönbözőbb helyeken, stadionoktól az utcazene-fesztiválokig minden lehetséges helyszínen fellépek, gyakran szinte éjjel-nappal. Most épp leggyakrabban az óvóhelyen ülök, de a zene ott is megy a fejemben.

– Ádám többször is fellépett már a Duckshell vendégeként, és elmondta, hogy ők a kedvenc fiatal zenekara. Kiket követtek/kedveltek még a jelenlegi hazai színtérről?

Ádám: Sickratmen, cserihanna, Zsiványjazz és még sokan mások.

– Egyike vagytok annak a nem túl sok zenekarnak, akik saját Patreon-oldalt üzemeltetnek, a legutóbbi lemezetek költségeit is közösségi finanszírozással igyekeztetek előteremteni. Mennyire jelentős ez a láb a bevételeitekben?

Ádám: Reméljük, lesz még sokkal jobb is.

Gergő: Első körben összegyűlt egy kicsi, de annál kitartóbb támogatói kör. Hálásak vagyunk nekik, mindenkit bíztatunk, hogy nézzen el hozzánk, legyen a támogatónk egy kávé árával, vagy akár többel.

– Idén első alkalommal játszotok a Völgyben a Panoráma Színpadon. Mekkora szintlépés ez számotokra?

Ádám: Játszottunk már a Völgyben nagyszínpadon többször is, bár akkor nem ott volt még és nem így hívták, csak aztán a Bárka színpadhoz és később a Kocsor Házhoz való hűségünk ezt a dolgot felülírta.

Ez a helyzet tavalyelőtt tarthatatlanná vált és azóta akkora színpadon játszunk, hogy végre odafér az egész közönségünk. Nem hiszem, hogy zavarba jönnénk, ha már a montreali jazz fesztiválon nem jöttünk 25 ezer ember előtt 4 alkalommal.

– Lesz-e a alkalmatok több időt is a fesztiválon tölteni a koncerten túl? Ha igen, mit szeretnétek még mindenképp megnézni?

Ádám: Tervezem, tervezzük, de ameddig nem sikerül megfejteni, hogy melyik napokon tudok maradni, addig nem fájdítom a szívem. Mókus udvarába biztos elnézek, mert ott valahogy mindig valami izgalmas történik.

Gergő: Minden évben körbejárjuk a helyszíneket, idén sem lesz másképp.

Jegyvásárlás a fesztiválra EZEN A LINKEN lehetséges, a részletes programot ITT találod.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Túl gyorsan lopott, imád hokizni, és nem volt hajlandó levetkőzni a Playboynak – 35 dolog, amit nem tudtál a 35 éves Margot Robbie-ról
Ő játszotta az első biszexuális karaktert az ausztrál tévében, és egy partin összetévesztette Harry herceget Ed Sheerannel – ilyen és ehhez hasonló érdekességekkel ünnepeljük a színésznőt.


1. 1990. július 2-án, hétfőn, reggel 7:45-kor született Ausztráliában, a queenslandi Dalbyban Margot Elise Robbie néven.

2. A Focus – A látszat csal című filmben játszott szerepéhez trükköket tanult a tanácsadó Apollo Robbinstól, aki „úri tolvajnak” nevezi magát. Robbins olyan jól tanította őt, hogy a produkció azt kérte Margot-tól, hogy lassabban csinálja, mert a kamerák nem csípik el, ahogy más szereplőktől lop.

3. Szeret leveleket és képeslapokat küldeni a barátainak és a családtagjainak a világ minden tájáról, ahol épp forgat, mert úgy gondolja, hogy az emberek nem kapnak elég levelet, vagy legalábbis olyat, ami nem számla.

4. A Wall Street farkasa (2013) című filmért kapott gázsijának (347 ezer dollár) egy részét az anyja házán lévő jelzálogkölcsön törlesztésére fordította.

5. Tíz évvel később, a 2023-as Barbie-ért már 50 millió dollárt kapott az alapgázsival és a bevételi bónuszokkal együtt.

6. A hatalmas vagyona ellenére Robbie állítólag nem költ sokat, és míg nem volt férjnél, inkább szobatársakkal élt, hogy ezzel is pénzt takarítson meg. Azt állítja, hogy gyerekkori élményei, amikor nem volt mindenhez hozzáférése, örök életére alázatossá tették.

7. Nem volt hajlandó lefogyni Jane Porter szerepéért a Tarzan legendája (2016) című filmben, és azt mondta, hogy inkább az egészségére koncentrál, mint a karcsúságra.

8. A Suicide Squad – Öngyilkos osztag (2016) című filmben a kaszkadőrmunkák nagy részét ő maga végezte. A rendező, David Ayer elmondta, hogy a dublőre több időt töltött a lakókocsiban, mint a forgatáson, mert Robbie mindent maga akart csinálni.

9. Londonban részt vett egy partin jó barátnője, Cara Delevingne társaságában, és közös képeket készített egy fotóautomatában Harry herceggel. Csak Margot nem tudta, hogy az Harry volt, ugyanis összetévesztette őt a brit énekes-dalszerző Ed Sheerannel.

10. 8 éves korában Ausztráliában cirkuszórákat vett, és trapézoklevelet szerzett. A Suicide Squad – Öngyilkos osztagban Harley Quinn szerepéhez újra elővehette ezt a tudását.

11. Miután otthagyta a Neighbours, azaz a Szomszédok című ausztrál szappanoperát (2008 és 2011 között szerepelt benne), azt akarta, hogy a karakterét drámai módon megöljék. A sorozat írói azonban úgy döntöttek, csak főiskolára küldik, így lehetőséget adva Robbie-nak, hogy visszatérjen a sorozatba, ha nem jön össze a hollywoodi karrierje.

12. Mint tudjuk, nagyon is összejött a karrier Margot-nak, aki ettől függetlenül 2022-ben egy epizód (a 8903.) erejéig mégis visszatért a Neighboursbe Donna Freedmanként, aki egyébként az első biszexuális karakter volt az ausztrál tévézés történelmében.

13. Lehúzott egymás után három tequilát, mielőtt leforgatta a szexjeleneteit Leonardo DiCaprióval A Wall Street farkasában.

14. Elutasította a Playboy magazin ajánlatát, hogy pózoljon nekik, mondván, ő csak művészi célból vetkőzik meztelenre (erre egyébként eddig csak A Wall Street farkasa kedvéért volt hajlandó).

15. Három hónapig tanult korcsolyázni, hogy eljátszhassa Tonya Hardingot az Én, Tonya (2017) című filmben. Mivel dublőrökre sem lehetett számítani, hiszen a történelem során csupán 8 nőnek sikerült versenyen tripla axel ugrást végrehajtania, CGI-t, azaz számítógépes animációt használtak a jelenet megalkotásához.

16. A természetes hajszíne a barna, de szőkére festette azt a karrierje elején, miután rájött, hogy a filmipar a szőke színésznőket részesíti előnyben.

17. Robbie épp egy hátizsákos utazáson volt Európában, amikor jött a hívás, hogy részt vehet egy Will Smith-szel közös utolsó meghallgatáson a Focus – A látszat csalhoz. 48 óra alatt ért át a horvátországi Hvar szigetéről Párizsba, majd onnan New Yorkba, és alig pár órával a meghallgatás kezdete előtt ért oda. A légitársaság útközben elvesztette a poggyászát, így új ruhákat kellett vásárolnia a castingra.

18. Allergiás a csirke tojásának fehérjére. A Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása) (2020) című filmben, ahol Harley Quinn tojásos szendvicset eszik, a produkciónak kacsatojást kellett biztosítania neki, hogy elkerüljék az allergiás reakciót.

19. 2013-ban a Francia szvit (2014) című háborús dráma forgatásán ismerkedett meg Tom Ackerley-vel, aki harmadik asszisztens rendezőként dolgozott a filmen. 2016. december 19-én házasodtak össze az ausztráliai Byron Bayben.

20. Imádja a hokit, az Egyesült Államokba való költözése után csatlakozott is egy amatőr jégkorongligához. Gyerekkora óta rajong e sportért, amióta látta a Kerge kacsák (1992) című filmet, de Ausztráliában, a lakóhelye környékén nem volt jégpálya, ahol gyakorolhatott volna.

21. A queenslandi Somerset College-ban tanult, miközben három állásban is dolgozott: titkárnő volt, szörfdeszkákat árult, és szendvicseket készített a Subwayben. 17 évesen, miután leérettségizett, Melbourne-be költözött, hogy teljes munkaidőben színészkedjen.

22. A Suicide Squad – Öngyilkos osztag forgatása alatt kezdett el érdeklődni a tetoválások iránt. A felvételek közben megnyitotta a Harley's Tattoo Parlour nevű tetoválószalont, ahol a többi színésznek, a stáb tagjainak és a rendezőnek, David Ayernek is csinált tetoválást, illetve egyet magának is. Will Smith-nek és Jared Letónak nem.

23. A rajongótáborát „Robbersnek” (rablóknak) nevezi.

24. Az Édesanyja, Sarie kísérte őt az oltár elé, mivel az apjától, Dougtól régen elhidegült a család. A nővére, Anya volt a koszorúslánya.

25. Az öccse, Cameron a nővére sikereit látva úgy döntött, hogy ő is színész lesz. A bátyja, Lachlan pedig szintén a filmiparban dolgozik, ő kaszkadőrként.

26. Elutasította Sam Thomson szerepét a Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) (2014) című, később a legjobb film Oscar-díját is elnyerő filmben. A szerepet végül Emma Stone kapta, aki ezzel kiérdemelte az első Oscar-jelölését.

27. Mindig magával hordja az anyjától kapott kvarcot, mert szerinte szerencsét hoz neki, és állítása szerint még mindig a gyerekkori játék nyuszijával alszik.

28. Sokan fiús lányként hivatkoznak rá, mert szeret szörfözni, motorozni és barkácsolni.

29. A filmek közül az egyik legnagyobb kedvence a Tony Scott által rendezett 1993-as Tiszta románc. Jó választás.

30. A saját nevét „furcsa, formális, öregasszonyos névnek” tartja.

31. Már a 30. születésnapja előtt két színészi Oscar-jelölése volt: az Én, Tonyáért és a Botrányért (2020). Azóta begyűjtött még egyet, csak produceri minőségében a Barbie-ért.

32. Skót és német származású.

33. Margot ADHD-s, ezért 6 éves kora óta Ritalint szed. A hiperaktív-impulzív típusú rendellenességben szenved.

34. Josh Trank rendező első választása volt Sue Storm szerepére a Fantasztikus négyes (2015) című filmben, de a stúdió végül Kate Marát választotta. Utólag már tudjuk, hogy Robbie járt jól.

35. 2024. október 17-én lett először anya, egy kisfiút hozott a világra. Az apa a férje, Tom Ackerley.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Ezt még Scarlett Johansson sem menthette meg: miért bukik el a Jurassic World: Újjászületés?
A Jurassic World: Újjászületés nem megújulás, hanem egy kaotikus, ötlettelen lehúzás, amelyből hiányzik minden kreativitás. Ez a film nem megidézi az eredeti Jurassic Park varázsát, hanem fájdalmasan emlékeztet arra, milyen mélyre süllyedt a franchise.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. július 02.



A Jurassic World: Újjászületés pontosan az a film, amely után az ember elgondolkodik, vajon miért is ülte végig ezt a több mint kétórás mozgóképes szenvedést.

Ez nem újrafelfedezés, nem tisztelgés az eredeti előtt, hanem az egyik legnagyobb összevisszaság, színtelen-szagtalan lehúzás a franchise történetében.

Érezni a stúdió kézlenyomatát az egész projekten, látni minden jegyzetet, amit a producerek rákényszerítettek a rendezőre: ide kell egy gyerekkarakter, itt muszáj egy Jeep-es rész, ha már itt vagyunk, hol vannak a raptorok? T-Rex is van, Űber Homlok Rex is van, mi kell még?

A történet akár egy közepesen érdektelen videojáték küldetéslistája is lehetne. Egy gyógyszergyártó cég titkos megbízással küldi ki a „teljesen megbízható” reprezentánsát (Rupert Friend), hogy három DNS-mintát szerezzen nekik. Erre egy korszakalkotó gyógyszer miatt van szükség, mellyel megelőzik a szívbetegségeket. A halott dinoszauruszvér már „nem jó” a film saját lehetetlen, körmönfont logikája szerint.

Kapunk egy nagy adag tudományos blablát, magyarázatnak álcázott hülyeséget, ami egy pillanatig sem hihető, hogy miért kell élő dinókból vér.

Az eredeti Jurassic Park történet azért is volt félelmetes, mert meglepően reálisnak tűnt. Nem volt az, csak annak tűnt. Itt semmi ilyet nem érzünk, ez gyakorlatilag videojáték története. Felbérelnek tehát egy zsoldost, Zorát (ténylegen egy órával a vetítés után rá kellett keresnem a neten, mi volt a főszereplő neve, annyira jellegtelen volt – Scarlett Johansson), hogy szervezzen meg egy elit alakulatot, akivel nekivághat a feladatnak. Persze nem lehet egyszerű a küldetés: a legnagyobb szárazföldi, vízi és repülő dinoszaurusz élő példányából kell kinyerni az említett mintát.

A nagy tervhez csatlakozik Dr. Loomis (igen, szerintem is egy Halloween utalás a neve - Jonathan Bailey), aki megalkot egy csodamódszert a vérlecsapolásra.

Mellette Duncan (Mahershala Ali), a vén tengeri róka is elkíséri a csapatot, aki eljuttat mindenkit a tiltott, ki tudja hányadik „új” dinószigetre, ahol persze mindent ellepnek a mutáns szörnydinók.

Mert ezek már nem egyszerű őshüllők, hanem genetikai förmedvények: potrohos-tokanyakú repülőszatyor raptorivadékok, vagy éppen a Bucihomlokú MegaRex, amelyek látványterve ugyan érdekes, akár egy újabb Godzilla-filmből is szabadulhattak volna, de ez nem dícséret, az összkép így is kiábrándító.

A készítők egyszerre akarták folytatni az eredeti Jurassic Park örökségét, és közben minden egyes sikeres klisét felhasználni, amit csak engedett a költségvetés. Ez látszik a mellékküldetésen (mert ilyen is van): egy apuka két lányával, valamint a nagyobb lány együgyű fiújával (nem orvosi diagnózis, csak szimplán rendkívül idegesítően buta) sodródtak bele a történetbe, miután vízi dinoszauruszok támadják meg vitorlásukat.

Az alkotók döntéshelyzet elé állítják a „szupercsapatot”: vagy hagyják meghalni a családot, ezzel tovább növelve nézői ellenszenvet, vagy – és itt jön a „briliáns” dramaturgiai húzás – megmentik a családot a biztos haláltól, hogy legalább legyen valakikért szorítani a film alatt.

Mintha kötelező lenne gyereket írni egy Jurassic-sztoriba, mert az első Jurassic Parkban is volt, tehát a produceri logika szerint itt is kell. Minden filmben volt, itt is kell, ennyi a magyarázat.

A film egyszerűen sértő a közönség intelligenciájára nézve. David Koepp forgatókönyvíró karrierjében voltak zseniális szövegkönyvei, de ezúttal az Indiana Jones és a sors tárcsája szintjén alkotott: ötlettelenül, rutinból, legnagyobb alkotói eszköze a káosz volt.

Újra felhasznált jelenetekkel próbál a nézőre hatni, például a konyhás raptoros rész a Jurassic Parkból CTRL+C, CTRL+V módszerrel került át csak a helyszín és a szörnyek mások picit.

Nincs nosztalgiaértéke, csak üres másolat. Az akciójelenetek sokszor követhetetlenek, a CGI olcsó hatású, mosott textúrák, vértelen leszámolások, nincs valódi tét, nem is értem a 16-os besorolást.

Pedig Gareth Edwards rendező elvileg a hatalmas szörnyek bemutatásának specialistája. A 2014-es Godzilla és a Zsivány egyes után azt hihetnénk, ha valaki, akkor ő majd képes feledhetetlenné tenni a dinoszauruszok látványát. Ehelyett egy alultervezett és rendezetlen látványkavalkádot kapunk, amelyből hiányzik a grandiózusság és a földhözragadtság.

Az olcsóság ott is észrevehető, hogy nincs IMAX-verzió, nem invesztált bele a stúdió. Olyan, mintha a stúdió pénzt akart volna spórolni a konverzión és a felvételi technikán.

Bár azt hozzá kell tenni, hogy Edwards forgatási szokásaihoz nem illik egy batár nagy IMAX kamera. Ő tényleg megmutatta már, hogy képes minimál költségvetésből is maximális képi világot bemutatni, mint például a 2023-as Az alkotóban. Hát itt ez nagyon nem sikerült.

A film legnagyobb hibája mégsem a látvány vagy a rendezés, hanem a karakterek és a történet. Egyszerűen nincs kiért izgulni. A zsoldosok sablonfigurák, a család idegesítő, a Don Juan comic relief srácot pedig a néző már az első veszélyes jelenetnél sorsára hagyta volna.

Vannak feszült jelenetek a filmben, például a gumicsónakos rész, amelyet Michael Crichton eredeti Jurassic Park regényéből emeltek át.

Ez a szcéna képes hozni az igazi klasszikus hangulatot, de ez is csak emlékeztet, hogy milyen minőségű lehetne az egész film, ha van mögötte valódi vízió, és tartják a forgatókönyvi fegyelmet. Érdekesség, hogy amikor nem akciójelenet van, hanem a feszültség dominál, akkor tényleg működik Edwards-mozija – lehet, hogy tényleg kéne már egy 18+-os Jurassic-horror.

A zene szintén csalódás: legalább John Williams klasszikus témái megmentik, amikor felcsendülnek, de az új dallamok teljesen feledhetők. A film egészét áthatja a kapkodás, a kreatív döntések hiánya, a sablonos dramaturgia és a stúdiókapzsiság fojtogató szaga. Ez a Jurassic World-rész nem újjászületés, hanem egy kétségbeesett pénzlehúzási kísérlet. Az eredeti 1993-as Jurassic Park óta egyetlen folytatás sem tudott valódi, méltó utódja lenni Spielberg klasszikusának, és ez a film sem fogja megváltoztatni ezt a tényt.

Az első Jurassic World legalább a klasszikus nosztalgiát visszaadta a nézőnek, de ezen kívül tényleg semmit sem tudok mondani a franchise mellett.

Scarlett Johansson kedves mosolya nem éri meg a mozijegy borsos árát. A Jurassic World: Újjászületés túl hosszú, kaotikus, felesleges alkotás, amelyből hiányzik a lélek. A legnagyobb bűne azonban nem az, hogy rossz – hanem az, hogy unalmas és kiszámítható, igazi elvesztegetett potenciál.


Link másolása
KÖVESS MINKET: