Az IKEA titokban hat éve bekamerázta a dolgozói vécéket Angliában
Még 2015-ben kamerázták be titokban a dolgozók vécéit a peterborough-i központban, de csak nemrég fedezték fel az alkalmazottak, hogy évek óta megfigyelik őket, írja a Metro. A kamerák infravörös fényét egy mennyezeti panel résében szúrták ki, így bukott le a svéd bútorgyártó, hogy megfigyeli a mellékhelyiségeket.
Az angliai IKEA dolgozói teljesen felháborodtak a történteken. Egy 23 éves nő, aki nemrég ment szülési szabadságra azt mondja, hogy a bekamerázott vécékbe járt hányni a terhesség alatti rosszullétei miatt. De még azt sem tudja pontosan, hogy a mosdó melyik részét figyelte a kamera: azt, ahol kezet mosnak az emberek, vagy akár a legintimebb helyeket.
Az IKEA közleményt adott ki a történtekről, melyben azt írják, hogy a dolgozók biztonságának növelése érdekében szerelték fel a kamerákat még 2015-ben. A peterborough-i központban ráadásul nemcsak a mosdókban, hanem az öltözőszekrények fölé és a folyosókra is kerültek titkos kamerák. A botrány kirobbanása után belső vizsgálatot indítottak, ezzel párhuzamosan pedig valamennyi kamerát eltávolították.
A lapnak nyilatkozó
A szervezet vezető kutatója szerint a helyzet nemcsak az IKEA dolgozói számára nyugtalanító, hanem mindenkinek, aki nagy multicégnél dolgozik vagy online platformokon keresztül végzi a munkáját. A cégek ugyanis folyamatosan szeretnék tudni, mivel tölti a dolgozó az idejét, hogy így biztosítsák az állandó produktivitást.