HÍREK
A Rovatból

Az Eötvös Gimnáziumban sincs ma tanítás: „Olyan változásokért küzdünk, amelyek fókuszában a ránk bízott gyerekek vannak”

„Olyan munkakörülményeket szeretnénk, amelyek biztosítják az iskolában gyerekekért dolgozó minden felnőtt számára a szabad légkört és a elviselhető munkaterhelést” – írja a 60 tanár a nyilatkozatban.
Fotó: Wikipedia - Készítette: Thaler Tamas - szmo.hu
2022. február 18.


Link másolása

Mi is megírtuk, hogy Budapesten a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban, a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban és a Scheiber Sándor Gimnázium és Általános Iskolában, Miskolcon pedig a Földes Ferenc Gimnáziumban tiltakoznak pénteken a tanárok a kormány múlt heti sztrájkrendelete ellen.

A Scheiber Sándor Gimnázium és Általános Iskola 47 tanára írta alá azt a nyilatkozatot, amelyben kijelentik, hogy akciójuk nem irányul kollégáik vagy tanítványaik ellen, „sőt az ő érdekeiket szem előtt tartva cselekszünk”, és leszögezik, hogy a sztrájk alapjog.

„A kormány rendeletével a veszélyhelyzetre hivatkozva teszi lehetetlenné a sztrájkot, miközben a veszélyhelyzet nem vonatkozik pl. a politikusokra, akik évértékelőket tarthatnak maszk nélkül, tömegesen”

– írják.

Hozzájuk csatlakozott szintén a mai napon a budapesti Eötvös József Gimnázium, amelynek 60 tanára írta alá a következő nyilatkozatot:

"Mi, a Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium alulírott tanárai 2022. február 18-án polgári engedetlenségben veszünk részt. Így csatlakozunk azokhoz a kollégáinkhoz, akik ezzel az eszközzel fejezték ki a Magyar Közlönyben 2022. február 11-én megjelent 36/2022. (II. 11.) Kormányrendelettel szembeni tiltakozásukat.

Hiszünk abban, hogy polgári demokráciában a választott hatalom és a kormányzottak valós problémákról történő egyeztetése vezet megoldásokhoz. Az egyeztetések sikertelensége után a következő lépés a sztrájk lehetősége olyan feltételek mellett, amelyek biztosítják, hogy a munkabeszüntetésnek a társadalom számára is érzékelhető következményei legyenek. A rendelet ezt a lehetőséget veszi el tőlünk, holott A SZTRÁJK ALAPJOG.

Polgári engedetlenségünkkel szeretnénk az említett valós problémákra is figyelmet irányítani: olyan változásokért küzdünk, amelyek fókuszában a ránk bízott gyerekek vannak. Olyan munkakörülményeket szeretnénk, amelyek biztosítják az iskolában gyerekekért dolgozó minden felnőtt számára a szabad légkört és az elviselhető munkaterhelést. Olyan munkabért szeretnénk, ami nem okoz egzisztenciális kilátástalanságot. Ezek teljesülése szükséges ahhoz, hogy minden erőnkkel a diákokért dolgozhassunk."

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Bohár Dániel szerint nem Magyar Péter, hanem a Fidesz gyűjtötte össze előbb a 20 ezer aláírást, de a kommentelők egy része lehazugozta
Facebook posztban állította, hogy a Fidesznek gyűlt össze először szükséges számú aláírás. A hozzászólók azonban nem így látták.

Link másolása

Miután Magyar Péter pártjának rekordgyorsasággal összegyűlt az induláshoz szükséges 20 ezer ajánlás, Bohár Dániel a közösségi oldalán tette közzé, hogy

„a Fidesznek gyűlt össze először az EP-listára az aláírás!”

Ha így van, ha nincs így, a kommentelők rákaptak az eléjük szórt kendermagra, és parázs vita alakult ki.

Néhány komment:

Hazugság! Hajrá Tisza!

Hazudsz, mint mindig!

Látva a szavazóitokat nagy dolog hogy ilyen hamar összejött, hiszen a 40%-a írni olvasni nem tud tisztességesen.

Hazudsz te is reggel, délben, meg este, mint Fletó nagyapátok.

Emellett természetesen sok gratulációt is besöpört Bohár: lájkokból kétszer annyit kapott, mint nevetős szmájlit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Magyar Péteréknek rekord gyorsasággal összegyűlt a 20 ezer aláírás
Szombaton reggel kezdték a gyűjtést, de délelőtt már össze is jött a szükséges 20 ezer ajánlás. Azért folytatják a gyűjtést.

Link másolása

Szombaton reggel kezdték az aláírásgyűjtést, de délelőtt már össze is jött a szükséges 20 ezer ajánlás a TISZA pártnak.

Mindezt Magyar Péter jelentette be a Facebookon:

„A TISZA Párt aktivistái a pultoknál és a fővárost járva máris összegyűjtötték a szükséges 20 ezer aláírást. Hálás köszönet a munkájukért és a támogatásért. A gyűjtést folytatjuk ma még csak Budapesten, holnaptól vidéken is.”

Magyar Péter hamarosan a Lehel téren fog beszédet mondani, ide várja az érdeklődőket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter háborút, Gyurcsány Ferenc migrációt, Karácsony Gergely pedig gender-propagandát tálal fel a Fidesz új kampányvideójában
Az Európai Bizottság elnöke egy csengővel jelez a pincérként megjelenő ellenzéki politikusnak. A Brüsszel szóba pedig egy dollárjelet szerkesztettek.

Link másolása

Új reklámanyagot tett közzé a Fidesz a közösségi oldalán - szúrta ki az RTL.

A kampányfilmben az ellenzéki „főgonoszok” szerepelnek, ahol helyet kapott már

Magyar Péter is, aki a kormánypárt szerint háborút hoz nekünk. De Karácsony Gergely, Budapest regnáló főpolgármestere is pincérként lép fel, aki a Gender-propagandát szolgálja fel. A Demokratikus Koalíció elnöke, Gyurcsány Ferenc pedig migrációt tesz az asztalra.

Míg viszont a többi politikus hoz valamit, addig Dobrev Klára üres kézzel jelenik meg a videóban.

Külön érdekesség, hogy a Brüsszel szóba bekerült egy dollárjel, így a belga fővárost a reklámban Brü$szelként írják. Ugyanakkor a videós anyag szerint Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke irányítja az ellenzéki politikusokat.

A kampányvideó itt tekinthető meg:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Holnaptól vidéken is gyűjti az aláírásokat Magyar Péter, elmondta milyen segítségre lenne szüksége
Budapesten kezdték el gyűjteni szombat reggel az ajánlásokat, és délelőtt már össze is jött a szükséges 20 ezer aláírás. Vasárnaptól azért vidéken is elkezdik a gyűjtést.

Link másolása

Rekord gyorsasággal jött össze a szükséges 20 ezer aláírás Magyar Péteréknek. A jogászból lett politikus hálás az aktivistáinak, és vasárnaptól azért vidéken is folytatják a gyűjtést.

„14 helyen kezdtük meg reggel 9 órától az aláírások gyűjtését, és nem olyan régen szóltak a kollégáim, hogy összegyúlt a TISZA Pártnak az induláshoz szükséges 20 ezer aláírás. Tovább folytatjuk az aláírások gyűjtését. Nagyon hálás vagyok a kollégáimnak, a több száz önkéntesnek. Holnap megindulunk vidékre is”

- mondta Magyar Péter a Facebook-oldalán közzétett élő bejelentkezésében. Azt is hozzátette, hogy este közzéteszi a Facebook-oldalán a pontos helyszíneket.

Magyar arról is beszélt, hogy

még több aktivistára lenne szükségük, mert „rengetegen szeretnének aláírni vidéken is”.

A jogászból lett politikus szombaton több budapesti aláírásgyűjtő helyszínt is felkeresett napközben, és mint mondta: „mindenhol nagyon sokan támogatnak minket”.


Link másolása
KÖVESS MINKET: