KULT

Az első ember - Neil Armstrongot személyes drámája a Holdra lőtte ki

Damien Chazelle rendező megkísérelte a lehetetlent: megpróbált benézni minden idők leghíresebb asztronautájának álarca mögé. Sikerült neki, már amennyire ez lehetséges volt egyáltalán.

Link másolása

Damien Chazelle 33 éves rendező, eddig négy nagyjátékfilmből áll a filmográfiája. Ebből, ha szigorúak vagyunk, legalább kettő filmtörténeti jelentőségű alkotás, ami azért elég jó arány. Akik ismerik a munkásságát, talán kitalálhatták, mire gondolok: a 2014-ben készített fantasztikus, szabálytalan, lenyűgözően szenvedélyes mozira, ami a jazz előtt tisztelgett, azaz a Whiplashre, na meg a 2016-os Kaliforniai álomra, mellyen könnyen – persze alkotói oldalról vért izzadva, de ezt mi nem látjuk – belopta magát a széles közönség szívébe is. A La La Land (vagyis a Kaliforniai álom) egy álomszép musical volt, gyönyörű zenékkel, állat leejtő látvánnyal és táncoló Emma Stone-nal meg Ryan Goslinggal. Az, hogy a rendező ezúttal irányt váltott s egy meglepő húzással az űrhajózás témakörébe vetette bele magát – ha közelebbről megnézzük a filmet, jobban mondva, ha megnézzük, voltaképp nem is olyan meglepő.

Chazelle ugyanis nem az amerikai űrkutatás nagy állomásait, bravúrjait, technikai-elméleti hátterét mutatja meg Az első emberben, hanem, ahogy arra filmje címe is utal: az első Holdra szálló embert festi le, s az eseményeket Neil Armstrong szűrőjén keresztül láttatja. Ezért a sok szubjektív, a rengeteg közelkép, a klausztrofób, zárt terekben készült szűk beállítások, melyeknek egyetlen célja van: hogy mi is megpróbáljuk átélni, mit érezhetett ez az ember, amikor az akkor talán korszerűnek tűnő, de valójában sok sebből vérző űrtechnológia segítségével először csak megpróbál kilépni a légtérből, majd a többi már történelem.

Az, hogy mi Armstrong mozgatórugója, szintén személyes dráma: a film pár ecsetvonással rajzolja fel, milyen hatással volt rá, hogy a történet kezdetén elveszítette halálos beteg kislányát. Eddigre valamennyire megismerjük az introvertált, elfojtós, végtelenül nyugodt és hatalmas önfegyelmű férfit, akit a gyász és az elkeseredettség szimbolikusan kicsit olyan, mintha az űrbe lőne ki. Legalábbis valamerre robbannia kell a benne forrongó energiáknak, s ő ezt választotta, talán, hogy érezze, mégis él, és mégis van értelme az életének. A film legalábbis ezt sugallja.

A több mint két órás játékidő nem zavaró, s néha ugyan vesz egy-egy nagy levegőt a történet, de erre a nézőnek is szüksége van, másrészt pedig azt gondolom, jó döntést hozott Chazelle azzal, hogy egy ilyen nagy formátumú személyiség történelemformáló sztoriját hosszan akarta elmesélni. Ryan Gosling végre legnagyobb alakításaihoz (Kék Valentin, Drive, Túl a fenyvesen) hasonlóan ismét lefegyverző erővel játszik. Arckifejezéseiben egyszerre keveredik az elszántság, a fájdalom, a megszállottság és a higgadtságát karcolgató félelem. Claire Foy máltó partnere: végre egy női figura - s ebben a játéka is szerepet játszik -, aki ugyan a hős szokásos aggódó felesége, mégis áttöri a sablon falait és érzelmekkel, színekkel tölti meg.

Az első ember nem olyan hangos és merész, mint a Whiplash, nem olyan vakítóan populáris, mint a Kaliforniai álom, hanem egy komoly rendező harmadik, az eddigiekből következő, érettebb munkája. Alázattal, tisztelettel és őszinte érdeklődéssel közelít Armstrong figurája felé, s a végén úgy érezhetjük: megtudtunk valami, talán szavakkal nem megfogalmazhatót erről a titokzatos, nehéz életű emberről.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„A bicskei áldozatok elnézést kértek, végre, Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól” – Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiával jelentkezett
Teli van erős utalásokkal a humorista legújabb videója, amiben körülmetélik Gyöngyösi Mártont, és Karácsony Gergely is férfivá műtteti magát.

Link másolása

A régi idők Híradójának paródiájával jelentkezett Bödőcs Tibor. Az alig ötperces szösszenetben számos közéleti eseményt figurázott ki a népszerű humorista.

A humor azonban sok helyütt maró társadalomkritikát rejtett: szóba került többek között, hogy Szijjártó Péter Szergej Lavrovval együtt nevette ki az orosz börtönben meghalt Alekszej Navalnij nyitott koporsóját, hogy Orbán Viktor megtanította cipőfűzőt kötni Donald Trumpot vagy hogy a bicskei gyerekotthon áldozatai bocsánatot kértek – végre – Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól.

Ezen kívül a Vágó István-klón Bödőcs „beszámolt” arról is, hogy az amerikai nagykövetségen körülmetélték Gyöngyösi Mártont, hogy Magyar Péter eltávolíttatja Schmidt Mária-tetoválását a válláról, és megtudhattuk, hogy Karácsony Gergely férfivá műtteti magát.

A rövid videó végén, mintegy bónuszként, értesülhettünk a legújabb Rákay Philip-filmről is – ezúttal igen meglepő stílusban.

Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiája


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
95 éves lenne Audrey Hepburn, aki előre tudta, hogy meg fog halni
Az ikonikus angol-holland származású színésznő 1929-ben született és 1993-ban halt meg egy hospice házban. Kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Link másolása

Idén ünnepelné 95. születésnapját Audrey Hepburn, melynek apropóján a Blikk képgalériát közölt a híres színésznőről.

Audrey Hepburn sikeres modell is lehetett volna, ha fiatal nem happolják el a filmes szakemberek. Pályája elején modellkedésből és táncos szerepekből keresett pénzt, de 1948-ban kapta meg az első szerepét a Nederlands in zeven lessen című filmben.

Az '50-es években Angliában dolgozott, ahonann az Egyesült Államokba vezetett az útja, ahol az első világraszóló sikerét a Római vakációval szerezte. 1967-ben visszavonult a filmes szakmától, ám Steven Spielberg amerikai filmrendező felkérésére elvállalta később az Örökké című film egyik szerepét.

1992-ben derült ki, hogy vastagbélrákkal küzd. A diagnózist követően megműtötték, kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Egy hospice házban halt meg 1993. január 20-án.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Így tudta meg Kulka János, hogy a Nemzet Színésze lett – Máris sokan gratuláltak neki
A színészt egy kollégája hívta fel telefonon, és a bejelentéssel nagyon meglepte őt - árulta el Kulka János, aki nagyon köszönte a kitüntető címet.

Link másolása

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Kulka Jánost választották a Nemzet Színészének a nemrégiben elhunyt Tordy Géza helyére.

A művészt az RTL Híradó kérdezte meg arról, honnan tudta meg a hírt:

Kulka János válasza:

"Molnár Piroska hívott, gratulált nekem. Nemzet Színésze vagy. Meglepődtem. Nagyon köszönöm, nagyon"

- árulta el a színész, majd hozzátette: sokan gratuláltak neki, sok sms-t és hívást kapott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Premier: „Síneken guruló no-go zóna” – A négyes-hatos villamosról írt dalt a Bankrupt
Az utóbbi pár évben egymás után hozták ki a társadalomkritikus slágereket, most szerettek volna kicsit elszakadni a politikai témáktól, de csak félig sikerült.

Link másolása

A négyes-hatos villamos lenyűgöző élővilágát már-már Sir David Attenborough-t idéző aprólékossággal mutatja be a Bankrupt új slágere. Az Interrupters-féle lendületes, modern ska-punk vonalat képviselő szám refrénje garantáltan meg fog ragadni mindenkiben, aki kénytelen rendszeresen igénybe venni a körúti fegyencjárat szolgáltatásait.

A számhoz készült montázsvideó ezúttal a tömegközlekedési akciójelenetek tematikájára épül, és hogy minden igényt kielégítsenek, ehhez a számhoz is készült angol változat.

„Az elmúlt másfél évben sorozatban kihozott virális társadalomkritikus slágerek (Keresett a Feri, Viktorland, A hülyeség ára, Illiberal Holiday, Hol van a pénz?) után szerettünk volna kicsit elszakadni a politikai témáktól. De amikor realizáltuk, hogy pont az önkormányzati kampány közepére esik majd a megjelenés, muszáj volt ebbe is beletenni pár sort arról, hogy ígérhet bárki bármit, a négyes-hatos ilyen marad. És ha már így alakult, belekerült Budapest legádázabb ellensége is” – meséli a csapat frontembere, Sarkadi Balázs.

Négyes-Hatos:

Four-Six:

A zenekart legközelebb május 11-én Veszprémben, a Teremben, utána pedig június 1-én Budapesten, az Instantban lehet élőben megnézni.

A zseniális borító Vass Richárd munkája, a kiváló hangzásról pedig ezúttal is Botlik Mátyás (Grenma Stúdió) gondoskodott.


Link másolása
KÖVESS MINKET: