HÍREK
A Rovatból

Az eddiginél is szigorúbb korlátozások lépnek életbe az új koronavírustörzs által érintett angliai térségekben

Londonban és környékén vasárnaptól szinte teljes zárlat lép életbe, az itt élők csak kivételes indokokkal hagyhatják el lakóhelyüket, és karácsonykor sem látogathatják egymást otthonukban.


Az eddigi legmagasabb járványkészültségi fokozatnál is szigorúbb korlátozások lépnek életbe vasárnaptól Londonban és Délkelet-Angliában, miután ezekben a térségekben az eddigieknél sokkal gyorsabban terjedő új koronavírus-törzs jelent meg - közölte szombat este Boris Johnson brit miniszterelnök.

Johnson és Sir Patrick Vallance professzor, a brit kormány tudományos főtanácsadója egyaránt hangsúlyozta a Downing Streeten tartott sajtóértekezleten, hogy egyetlen vizsgálati adat sem utal olyan változásokra, amelyek az Angliában e hét elején azonosított, de már más országokban is észlelt új koronavírus-mutációt a korábbi változatoknál súlyosabb megbetegedéseket okoznának, és semmi nem utal arra sem, hogy az eddig kifejlesztett védőoltások kevésbé lennének hatékonyak az új törzzsel szemben.

A fő változás az, hogy az új variáns fertőzőképessége sokkal, akár 70 százalékkal is meghaladhatja az eddig azonosított változatokét.

A tudományos elemzések azt is feltárták, hogy az új koronavírus-törzs 0,4-gyel vagy ennél nagyobb mértékben emelheti a járvány terjedési ütemét mérő R reprodukciós mutatót - mondta a brit kormányfő. Ez a mérőszám máris jelentősen emelkedett az elmúlt héten.

A brit kormány készenléti helyzetekben működő tudományos tanácsadó testületének (SAGE) számításai alapján az R mutató országos átlagban 1,1-1,2 között van. Ez azt jelenti, hogy tíz fertőzött átlagosan 11-12 másik embernek adja át a koronavírus-fertőzést.

A SAGE számítási módszertana szerint az 1,1-1,2 közötti R rátából arra lehet következtetni, hogy az új koronavírus-fertőzések száma a becslési sáv felső, 1,2-es szélsőértéke esetén négy százalékkal, az 1,1-es alsó becslési érték esetén 1 százalékkal emelkedik minden egyes nap.

A SAGE a múlt héten jóval alacsonyabb, 0,9-1 közötti R rátát mutatott ki országos átlagban. Ez a sáv még azt jelezte, hogy az új koronavírus-fertőzések száma napi átlagban vagy nem emelkedett, vagy 2 százalékkal csökkent.

A testület új kimutatása szerint az országos átlagon belül Londonban és Kelet-Angliában a legmagasabb, 1,1-1,3, illetve 1,2-1,4 az R mérőszám. Ennek alapján Londonban 3-6 százalékkal, Anglia keleti térségeiben 4-6 százalékkal emelkedik napi átlagban a koronavírus-fertőzések száma.

Boris Johnson a szombat esti sajtótájékoztatón bejelentette: az új vírusváltozat terjedésétől leginkább érintett térségekben, elsősorban Londonban és Délkelet-, illetve Kelet-Angliában a jelenlegi háromfokozatú járványkészültségi rendszert kiegészíti egy újabb, negyedik fokozat, és ez vasárnap nulla órától ezeken a területeken érvénybe is lép.

Ennek alapján az itt élőknek otthonról kell dolgozniuk, csak nyomós indokkal hagyhatják el lakóhelyüket, például akkor, ha az otthoni munkavégzés nem megoldható számukra, és munkahelyükre kell utazniuk.

A negyedik készültségi fokozat hatálya alá tartozó területek lakói csak kivételes indokokkal utazhatnak külföldre, nem hagyhatják el az e készenléti szint hatálya alá tartozó térségeket, és ezekre a területekre az alacsonyabb készültségi szintű országrészekből sem lehet beutazni.

Az érintett térségekben vasárnaptól bezárnak a nem alapvető árucikkeket forgalmazó boltok, a zárt térben működő edzőtermek és a szabadidőközpontok, valamint az olyan személyi szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások, mint a fodrászatok és a szépségszalonok.

A kormány emellett törölte a karácsonyi időszakra eddig tervezett enyhítéseket a negyedik készenléti fokozatba sorolt területeken.

Így az ezekben a térségekben élők karácsonykor sem tarthatnak összejöveteleket olyanokkal, akikkel nem laknak egy fedél alatt, és az alacsonyabb készültségi szintű országrészekben is csak egyetlen napon, december 25-én találkozhatnak egymással legfeljebb három különböző háztartás lakói.

Az eredeti tervek szerint erre december 23-tól öt napon át az egész országban lehetőség lett volna.

Boris Johnson hangsúlyozta ugyanakkor: a koronavírus-oltás tömeges alkalmazása most már naponta erősödő reális reményt nyújt arra, hogy sikerül megszabadulni a vírustól. Elmondta: a nagy-britanniai oltási kampány múlt heti kezdete óta már 350 ezer embert oltottak be országszerte.

"Olyan biztos, hogy legyőzzük a vírust, és visszatérünk korábbi életünkhöz, mint az, hogy holnap felkel a nap" - fogalmazott szombat esti sajtótájékoztatóján a brit miniszterelnök. Johnson közölte, hogy a most elrendelt intézkedéseket december 30-án felülvizsgálják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor és Magyar Péter is üzent az érettségizőknek, de hatalmas különbség van a kettő között
Idén is több tízezer érettségiző ül be a tantermekbe megírni az aktuális feladatlapot, hétfőn szokás szerint magyarból vizsgáznak a végzős diákok. Sem a kormányfő, sem az ellenzék vezére nem hagyta ki a lehetőséget, hogy üzenjen nekik.


Hétfőn kezdődik az idei érettségi időszak, magyar nyelv és irodalom írásbeli vizsgával indítanak a végzős diákok. Természetesen minden politikai erő megemlékezik erről, hiszen sok érettségiző már betöltötte a 18 évet, tehát jövőre mindannyian választópolgárok lesznek.

Orbán Viktor ezt írta ki:

"Ha nekem sikerült, mindenkinek menni fog. Sok sikert az érettségizőknek!"

Magyar Péter ezt posztolta:

"Egy kalappal mára fiatalok! Ti vagytok a haza jövője. Azon dolgozunk, hogy ti már egy emberséges Magyarországon kezdhessétek meg a felnőtt életeteket. A haza számít rátok és ti is számíthattok rá."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Az olasz sajtó csak Orbán-villának emlegeti a luxusházat az Alpok lábánál - szerintük a kormányfő köreihez kötődik a cég, amelyik zsebből megvette
Frissen alapított magyar cég fizetett ki egy 4,3 milliós álomvillát Olaszországban, hitel nélkül. A háttérben ismert magyar nevekre és egy titokzatos magántőkealapra bukkantak.


Tavaly nyáron új tulajdonoshoz került Varese egyik legimpozánsabb villája - vette észre az olasz Domani értesülését a 444.hu. A több mint ezer négyzetméteres épület egyedülálló panorámát kínál a tóra és az olasz Alpokra. Ugyan a városban található, de csendes környezetben, hatalmas kerttel, úszómedencével, edzőteremmel, belső lifttel és 256 négyzetméteres garázzsal rendelkezik.

A források szerint a villa korábbi gazdája Margherita Maccapani Missoni, egy híres divatház örököse, illetve Eugenio Amos autóversenyző volt, de 2023 decemberében adásvételi szerződést írtak alá egy magyar céggel, a Praedium Property Kft.-vel. Ezt a társaságot pedig csupán pár héttel korábban, 2023. november 20-án alapította a tulajdonos TripleHill Capital.

A magyar vagyonkezelőt az olasz lap Habony Árpádhoz és Szalay-Bobrovniczky Kristófhoz köti. A villa vételára 4,3 millió euró (több mint 1,7 milliárd forint) volt, a 443 300 eurós előleg pedig egy Gránit Banknál vezetett számláról érkezett.

A vásárláshoz nem vettek fel hitelt, és az összeget egy összegben fizették ki, pedig „nem egy dúsgazdag sejk vette meg, hogy olaszországi nyaralóként használja, hanem egy magyar cég, amelyet mindössze három hónappal az adásvételi szerződés előtt alapítottak” – állapítja meg az olasz hírlap.

A végleges adásvételi szerződést 2024. július 17-én írták alá. Ekkorra viszont már az Influentia Kft. lett az új vevő, amelyet 2023 szeptemberében hoztak létre. A cég a Progressus Magántőkealaphoz tartozik, a kezelője pedig szintén a TripleHill, amely a fentebb írt Praedium Property Kft.-vel megegyező székhelyen működik.

Az olasz sajtó a vásárlás - feléjük furcsa - körülményei miatt egyenesen „Orbán-villaként” emlegeti a luxusépületet.

A Domani cikke szerint a nyilvános dokumentumok alapján nem lehet pontosan megállapítani, hogy ki a luxusingatlan tényleges tulajdonosa.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Hadházy: 80 millióból épült piac Tiszaörsön, de „csak egy fa tákolmány lett belőle”
A független képviselő szerint a beruházás összegéből festésre és lámpákra is jutott pénz, de „a szocializmusban megszokott csempe” cseréjére már nem.


Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a közösségi oldalán osztott meg fotókat egy tiszaörsi beruházásról, amely uniós támogatásból valósult meg. A politikus szerint a nemrég átadott piac nem tükrözi azt az összeget, amit a kivitelezésére fordítottak.

„Ez kérem egy ‘új’ ‘piac’ Tiszaörsön, 80 millió forint EU-s támogatásból” – írta a Facebookon Hadházy.

A politikus úgy látja, a pénzből csak egy kisebb fa építményt húztak fel, míg a tanácsháza földszintjén kifestették a régi boltot, és kicserélték a világítást. A pályázati leírásban szerepelt új burkolat is, de Hadházy kételkedik benne, hogy tényleg ez látható a képeken.

„Nagyon csodálkoznék, ha a szocializmusban megszokott csempét valóban kicserélték volna.”

A honatya utalt a beruházásról szóló „propaganda” hírekre is, amelyek azt sugallják, hogy a piac segítheti Tiszaörs gazdasági fellendülését. Hadházy ezzel kapcsolatban így fogalmazott: „Ez kellett, mint egy falat kenyér, Tiszaörs gazdasága fel fog lendülni…”

A poszt szerint korábban csak két stand működött az út mellett, most viszont „méltó helyre került az ezüstérmes kecskesajt és az állítólag messzi földön híres tiszaörsi száraztészta”. A képviselő úgy látja, érdemesebb lett volna az árukat nagyobb városok piacaira juttatni, a helyieket pedig közvetlenül a termelőknél kiszolgálni.

„Gondolom, ezt is teszik, csak akkor nem lehetett volna 80 milliót elkölteni és a plébánossal az egészet megszenteltetni.”

A posztban Hadházy arról is ír, hogy az utóbbi években több hasonló beruházás valósult meg falvakban. „Tömegesen nőttek ki az EU-s pénzekből méregdrágán, ellenben tökéletesen feleslegesen épített, alig, vagy egyáltalán nem használt piacok a falvakban – miközben megszűnik a bolt, a posta, sok helyen még a kocsma is, elmegy az orvos és az állatorvos.”

A bejegyzés említi Tiszaörs polgármesterének egyik „megmosolyogtató” közleményét is, amelyben a helyi vezető köszönetet mondott egy fideszes országgyűlési képviselőnek, amiért „Mészáros Lőrinc bankja talán mégsem szünteti meg a faluban a MOBILbank szolgáltatást”. A polgármester hozzátette, hogy

„az ATM viszont általában nem működik”.

„Tulajdonképpen kár, hogy nem jönnek az EU-s pénzek, mennyi hasonlóan tragikomikus történetről maradunk így le” – zárta bejegyzését Hadházy Ákos.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Örkény István egy novelláját kell elemezniük a diákoknak a magyarérettségi második részében
Az érettségi II. részének megoldására mindkét szinten 150 percet kapnak a vizsgázók. Azok, akik középszinten érettségiznek, itt egy 500-800 szavas műértelmezés vagy témakifejtő esszé közül választhatnak, amivel maximum 40 pontot szerezhetnek.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. május 05.



Örkény István egy novelláját kell elemezniük a középszinten érettségiző diákoknak a magyarérettségi második részében - írta az Eduline.

Akik nem műelemzést választanak, azoknak a történelmi események irodalmi feldolgozásáról kell írniuk egy általános témakifejtő esszét.

Az érettségi II. részének megoldására mindkét szinten 150 percet kapnak a vizsgázók.

Azok, akik középszinten érettségiznek, itt egy 500-800 szavas műértelmezés vagy témakifejtő esszé közül választhatnak, amivel maximum 40 pontot szerezhetnek. Az emelt szinten vizsgázóknak pedig 40+20 pontot érő szövegalkotási feladatokat kell megoldaniuk: egy műértelmező szöveget és egy reflektáló szöveget kell írniuk. A műértelmezés elvárt terjedelme emelt szinten 600-800 szó, a reflektáló szövegé 250-450 szó.

Az idei magyarérettségi első részében a diákok Daniss Győző egy 2021-ben készült, népszerű nevekről szóló tudományos ismeretterjesztő szövegét; egy interjút kaptak. A feladatok között szerepelt igaz-hamis, szöveges indoklást igénylő példák és olyan feladat is, amiben táblázatokat kell tanulmányozniuk a diákoknak, és azok alapján kérdésekre válaszolni. Ezek megoldása összesen 40 pontot ér.

A szövegértést követően a diákoknak egy 20 pontos irodalmi műveltségi feladatlapot kell megoldaniuk.

Ebben a vizsgarészben a diákoknak többek között szereplők nevei alapján kell felismerniük irodalmi alkotásokat, de kaptak memoritereket is, és téves információkat kell aláhúzniuk egy korstílusokat, stílusirányzatokat kérdező példában.


Link másolása
KÖVESS MINKET: