Ha otthon és munka van, sokkal könnyebb az élet - hangoztatta a családokért felelős tárca nélküli miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában, amelyben bejelentette: januártól a csokkal vásárolt új építésű ingatlanoknál az 5 százalékos áfa is visszaigényelhető lesz.
Hangsúlyozta: szükség van arra, hogy a családoknak most is segítsen a kormány, azokat az eredményeket, amelyeket az elmúlt tíz évben "elértünk, megtartsuk, sőt igyekezzünk tovább bővíteni", és a koronavírus-járvány miatt ne kelljen visszalépni.
A kormány ezért a családok védelmében több lépést - egy újabb családvédelmi akciótervet - tervez, amelynek kiemelt területe az otthonteremtés, és az, hogy az új építésű otthonokat vásárlók olcsóbban juthassanak hozzá az ingatlanokhoz.
Novák Katalin szerint az otthonteremtési program hozzájárul a gazdasági növekedéshez, munkát ad az embereknek és családokat segít új otthonhoz jutni. Fontosnak nevezte, hogy a koronavírus-járvány ellenére is minél több embernek legyen munkája, legyen olyan terület, ahol sokan el tudnak helyezkedni, és tisztességes munkával tisztességes fizetést kaphatnak.
Kiemelte: a 2015-ben bevezetett csokkal 150 ezernél is több család otthonteremtéséhez járult hozzá a kormány csaknem 500 milliárd forinttal. A cél pedig az, hogy a jövőben is fokozottan tudják segíteni a családokat - tette hozzá.
A tervezett áfacsökkentésre példaként hozta, hogy ha valaki 2021. január elseje után új építésű ingatlant vásárol - ami lakás esetén nem haladja meg a 150, háznál a 300 négyzetméteres alapterületet -, akkor a mostani 27 százalékos áfa helyett csak 5 százalékot kell fizetnie. Egy 30 millió forintos ingatlan vásárlásakor ez 6,5 millió forintos áfamegtakarítást jelenthet, egy 50 millió forintosnál pedig 11 milliót.
Bejelentette: azok, akik csokkal vásárolnak új építésű ingatlant, januártól az 5 százaléknyi áfatartalmat is visszaigényelhetik. Ez egy 30 milliós lakásnál a 6,5 milliós megtakarításon túl további 1,5 milliós visszaigénylést jelent, az 50 milliósnál pedig a 11 milliós megtakarítás mellett további 2,5 milliót,
ami Novák Katalin szerint biztosan a családoknál marad, mert ők igényelhetik vissza az áfatartalmat.
Ha otthon és munka van, sokkal könnyebb az élet - hangoztatta a családokért felelős tárca nélküli miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában, amelyben bejelentette: januártól a csokkal vásárolt új építésű ingatlanoknál az 5 százalékos áfa is visszaigényelhető lesz.
Hangsúlyozta: szükség van arra, hogy a családoknak most is segítsen a kormány, azokat az eredményeket, amelyeket az elmúlt tíz évben "elértünk, megtartsuk, sőt igyekezzünk tovább bővíteni", és a koronavírus-járvány miatt ne kelljen visszalépni.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Török Gábor nekiment a Magyar Nemzetnek, mert azt írták, Magyar Péter eseményein csak néhányan lézengenek
A Facebookon adott jótanácsot a szerkesztőségnek. A politológus szerint az ilyen, gyorsan cáfolható állításokkal egy sajtótermék a saját politikai oldalának hitelességét gyengíti.
Török Gábor politológus a Facebookon bírálta a Magyar Nemzetet egy cikkük miatt, amely a Tisza Párt kampányának összeomlásáról és Magyar Péter országjárásának alacsony részvételéről szólt. A politológus azt feszegette, hogy egy magát minőséginek nevező napilap vajon a saját politikai oldalát segíti-e, ha a valósággal köszönőviszonyban sem álló dolgokat közöl.
Török úgy véli, a lap jobban szolgálná a saját céljait, ha a nyilvánvaló valótlanságok helyett olyan témákat keresne, amelyeket nem lehet egy gyors ellenőrzéssel azonnal megcáfolni.
A politológus szerint a lapnak inkább olyan megközelítéseken kellene dolgoznia, amelyek azokhoz is tudnak szólni, akik a kormánypárti sajtónál többet is olvasnak.

Iránytű Intézet: Kormányváltó hangulat van, a magyarok többsége már Tisza-győzelemre számít
Az intézet szerint a Tisza előnye továbbra is jelentős, valami azonban átbillent a magyarok gondolkodásában. Már nem a Fidesz győzelmét várják többen, és többségben vannak azok, akik szerint a dolgok rossz irányba mennek.
A teljes népesség körében 7, a pártot választani tudók és a biztos szavazók között 9 százalék Magyar Péterék előnye a Fidesszel szemben és a szavazók többsége már Magyar Péter győzelmére számít – derült ki az Iránytű Intézet közvélemény-kutatásából, amelyet szerdán a Népszava ismertetett.
A reprezentatív felmérés alapján a teljes népesség 41 százaléka a Tiszát, 34 százaléka a kormánypártokat támogatja. A pártot választani tudók között 50-41-re, a biztos szavazók között pedig 51-40-re vezet a Tisza Párt a Fidesz-KDNP előtt. A Mi Hazánk és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt a teljes népesség körében 3-3, a pártválasztóknál 4-4 százalékon áll, míg a DK mindhárom összevetésben 1 százalékot ér el.
A kutatás több adata is kormányváltó hangulatot mutat. Mára dupla annyian vannak azok, akik szerint az országban rossz irányba mennek a dolgok, és a válaszadók 54 százaléka szeretné a Fidesz-kormány távozását.
Arra a kérdésre, hogy „Szimpátiától függetlenül, ön szerint ki fogja megnyerni a választást?” 43 százaléknyian felelték, hogy a Tisza Párt, és 40 százaléknyian, hogy a Fidesz.
A megkérdezettek 18 százaléka ugyanakkor még néhány nappal a választás előtt sem tudja vagy akarja megmondani, kire szavaz, így az ő döntésük kulcsfontosságú lehet.
Korábban a közvélemény-kutatók azt mérték, hogy bár a Tisza vezet, a többség a Fidesz győzelmére számít.
Egyébként egy korábbi riportunkban bemutattuk, hogy a Fidesz szavazók sem olyan biztosak már pártjuk győzelmében.
A teljes népesség körében 7, a pártot választani tudók és a biztos szavazók között 9 százalék Magyar Péterék előnye a Fidesszel szemben és a szavazók többsége már Magyar Péter győzelmére számít – derült ki az Iránytű Intézet közvélemény-kutatásából, amelyet szerdán a Népszava ismertetett.
A reprezentatív felmérés alapján a teljes népesség 41 százaléka a Tiszát, 34 százaléka a kormánypártokat támogatja. A pártot választani tudók között 50-41-re, a biztos szavazók között pedig 51-40-re vezet a Tisza Párt a Fidesz-KDNP előtt. A Mi Hazánk és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt a teljes népesség körében 3-3, a pártválasztóknál 4-4 százalékon áll, míg a DK mindhárom összevetésben 1 százalékot ér el.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Biztos Tisza-kétharmadot jelez a Medián friss mandátumbecslése
Az intézet a legutóbbi öt reprezentatív felmérése alapján készített mandátumszámítást. Az is kiderült, hogy a Tisza honnan szerezte ezt a sok szavazót.
A Medián legfrissebb mandátumbecslése szerint a Tisza Pártnak 138-143 képviselője lehet az Országgyűlésben, ami sima kétharmados többséget jelentene. A kutatás alapján a Fidesz 49-55 képviselői helyre számíthat, a parlamentbe pedig rajtuk kívül még a Mi Hazánk juthat be 5 vagy 6 mandátummal.
A közvélemény-kutató hangsúlyozta, hogy ez valójában becslés, így „felelősen csak bizonyos sávon belül lehet meghatározni a valószínű értékeket” – írja a hvg.hu. Az elemzés öt, február utolsó hetében és márciusban készített reprezentatív, telefonos felmérés összesített adatain alapul, melyeket összesen 5000 fős mintán, három különböző call centerrel végeztek.
Az adatokból kiderül, hogy a pártválasztást továbbra is leginkább az életkor határozza meg. A Tisza Párt a fiatalok körében a legerősebb: a 30 év alattiak háromnegyede, a 30 és 40 év közöttiek 63 százaléka szavazna rájuk. A Fidesz egyedül a nyugdíjaskorúak körében van előnyben, a 64 évnél idősebbek csaknem fele támogatja a kormánypártot.
Jelentős különbségek látszanak az iskolai végzettség szerint is. Míg a diplomások és az érettségivel rendelkezők abszolút többsége a Tiszára szavaz, addig a legfeljebb nyolc osztályt végzettek körében a Fidesznek van jelentős, 49-29 százalékos előnye. Bár a Fidesz hagyományosan a kisebb településeken népszerűbb, a márciusi felmérésekben már a községekben is a Tisza Párt vezetett 41:35 arányban.
A Tisza Párt szavazói nagyrészt a 2022-es ellenzéki összefogás támogatóiból, a korábban nem szavazókból és más pártok szimpatizánsaiból tevődnek össze, de Magyar Péternek a korábbi Fidesz-szavazók egynyolcadát is sikerült átcsábítania. Ezzel szemben a Fidesz elveszítette 2022-es bázisának egynegyedét.
Az Iránytű mérése ma már kormányváltó hangulatot jelezett. Kutatásuk szerint a magyarok többsége már Tisza-győzelemre számított, és úgy érezte, a dolgok rossz irányba mennek az országban.
A pártok mellett a miniszterelnök-jelöltek személyes megítélése is fontos tényező: a Republikon Intézet felmérése szerint a választók többsége Magyar Pétert tartotta alkalmasabbnak Orbán Viktornál, különösen a bizonytalanok körében.
A Republikon Intézet felmérése szerint a választók 41 százaléka Magyar Pétert, 38 százaléka pedig Orbán Viktort tartja alkalmasabbnak a miniszterelnöki posztra.
A Medián legfrissebb mandátumbecslése szerint a Tisza Pártnak 138-143 képviselője lehet az Országgyűlésben, ami sima kétharmados többséget jelentene. A kutatás alapján a Fidesz 49-55 képviselői helyre számíthat, a parlamentbe pedig rajtuk kívül még a Mi Hazánk juthat be 5 vagy 6 mandátummal.
A közvélemény-kutató hangsúlyozta, hogy ez valójában becslés, így „felelősen csak bizonyos sávon belül lehet meghatározni a valószínű értékeket” – írja a hvg.hu. Az elemzés öt, február utolsó hetében és márciusban készített reprezentatív, telefonos felmérés összesített adatain alapul, melyeket összesen 5000 fős mintán, három különböző call centerrel végeztek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Elárulta J.D. Vance, hogy miért jött pont a választás előtt Budapestre
Az alelnök szerint egy külföldi beavatkozási kísérlet miatt volt itt a kampány finisében. Mindazonáltal elmondta, hogy nem szeretné megmondani a magyaroknak, hogy kire szavazzanak.
Interjút adott a kormányközeli Blikknek J. D. Vance amerikai alelnök, aki igazi államférfinek tartja Orbán Viktor magyar miniszterelnököt. Az alelnök a lapnak elmondta, szimpátiája a magyar kormányfő iránt nemcsak a hasonló személyes életútjukból fakad, hanem abból is, hogy tetszik neki, ahogy Orbán Viktor vezeti az országot.
Személyes kötődéséről szólva J. D. Vance kifejtette, hogy az általa képviselt Ohióban népes magyar közösség él, de ettől függetlenül is kedveli Magyarországot. „A mostani a második alkalom, hogy Budapesten járok: először még egyszerű állampolgárként voltam itt, mielőtt politizálni kezdtem volna” – mondta, hozzátéve, hogy akkor a második gyermekükkel várandós feleségével járt itt, most pedig a negyedik gyermeküket váró „Second Lady”-ként tért vissza vele.
„A magyarok és az amerikaiak két különböző nép, de nagyon hasonló módon látjuk a világot, és mindig is képesek voltunk együttműködni, és szerintem ez a távoli jövőben is így lesz” – fogalmazott.
Arra a kérdésre, hogy érez-e sorsközösséget a szintén vidékről származó és nagycsaládos Orbán Viktorral, az alelnök igennel felelt. „Igen, neki és nekem hasonló a személyes hátterünk”
Vance hozzátette, szokott azzal viccelni, hogy a magyar miniszterelnök „amolyan »filozófus-államférfi«, aki sokat foglalkozik a kormányzással kapcsolatos eszmékkel”.
„Úgy gondolom, sokat tanultam tőle”
– mondta Vance, aki szerint a Magyarországon kívül élők ezt talán nem is ismerik fel. Úgy látja, Orbán Viktor az elsők között fogalmazta meg, hogy a politikának a szuverenitásra és a családra kell épülnie. „Pedig ő volt az egyik első ember, aki kiállt, majd azt mondta: »Tudják, a politikánknak a szuverenitásra és a családra kell összpontosítania«” – idézte fel. Vance szerint a határok megvédése és a következő generációba való befektetés eleinte szokatlannak tűnt, de mára az Egyesült Államok mindkét nagy pártja beszél már ezekről.
Az alelnök arról is beszélt, hogy az amerikai családpolitikai intézkedések részben magyar mintára születtek. „Igen, vannak kezdeményezések, például tavaly óta: minden egyes Amerikában születő gyermeknek befektetési számlát adunk, hogy később ennek gyarapodásával számolhasson, és növeltük a gyerekek után járó adókedvezményt is”
– részletezte.
„És ez valahol lenyűgöző: gondoljunk bele, egy 10 milliós ország mutat példát a világ szuperhatalmának”
– tette hozzá.
A közelgő magyar választások amerikai fontosságát J. D. Vance azzal magyarázta, hogy Magyarország precedenst teremtett. Szerinte ez attól függetlenül igaz, hogy valaki egyetért-e Orbán Viktor politikájával, vagy sem. Azt állította, hogy az Európai Unión belüli „bizonyos bürokraták” megpróbálják befolyásolni a magyar választásokat, amit az amerikai elnökkel együtt igazságtalannak tartanak.
„Nem szeretném, hogy a magyar nép egy brüsszeli bürokratára vagy éppen az Egyesült Államok alelnökére hallgasson. Nekik kell meghozniuk a döntést arról, ki vezesse az országukat”
– hangsúlyozta.
Az alelnök szerint éppen az uniós beavatkozási kísérlet miatt van itt a kampány utolsó hetében.
„Nem lennék itt a kampány utolsó hetében, ha az EU-s bürokrácia nem próbálta volna meg eltiporni Magyarországot. Szerintem ez szégyenletes dolog, aminek soha nem szabadott volna megtörténnie”
– mondta.
Kijelentette, olyan precedenst szeretne teremteni, ahol a magyarok dönthetik el, ki vezeti az országukat. „Szerintem ez egy nagyon fontos elv, és ezért vagyok itt” – zárta gondolatait a témában.
A jövőbeli elnöki ambícióit firtató kérdésre kitérő választ adott. „Az amerikai nép most ezt az alelnöki feladatot adta nekem. A lehető legjobb munkát fogom végezni ebben a pozícióban, aztán majd meglátjuk, mi vár rám ezután” – nyilatkozta, hozzáfűzve, hogy egyelőre jól érzi magát a pozíciójában, és a megkezdett munkát folytatják.