A Föld két arca: közel 100 fokos szakadék választja el a perzselő Ausztráliát a jégbe fagyott Szibériától
Ausztrália belső területein +46 °C-os hőség tombolt, míg Szibériában -50 °C-os fagy uralkodott. A szélsőséges időjárás miatt kontinensnyi területeken adtak ki riasztásokat tűz- és fagyveszély miatt.
Miközben a Föld egyik felén az elviselhetetlenség határát súrolta a hőség, a másikon szinte megfagyott a levegő: a bolygó két pontja közötti hőmérséklet-különbség szombaton megközelítette a bűvös 100 Celsius-fokot, összegezte a kialakult helyzetet az Időkép.
A déli féltekén, Ausztrália belső területein a nyári hőség tombolt, a hőmérő higanyszála helyenként a +40-46 °C-ot is elérte.
A hónap második felében több ausztrál államban napokig tartó, rendkívüli hőhullámot jegyeztek fel, Nyugat-Ausztráliában, Shark Bay térségében 49,2 °C-ot mértek, ami januári helyi rekordnak számít. A hatóságok szélsőséges tűzveszélyre és egészségügyi kockázatokra hívták fel a figyelmet.
Ezzel szemben az északi féltekén, Oroszország távoli vidékein, mint Ojmjakon vagy Verhojanszk, a fagy volt az úr. Szibériában nem voltak ritkák a -40 °C alatti értékek sem, sőt, akadt olyan hely is, ahol -50 fokot mértek.
A dermesztő hideg Észak-Amerikát sem kímélte, ahol szintén fagyos, téli időszak köszöntött be. A szombati minimumok között több helyen mértek -40 fok alatti értéket, a legalacsonyabb pedig elérte a -48 fokot is.
Az extrém téli időjárás miatt az Egyesült Államok 37 államában adtak ki riasztást szombaton, ami közel 190 millió embert érintett.
A „Winter Storm Fern” névre keresztelt vihar miatt a sajtó nagyszámú járattörlésről, áramkimaradásokról és több államban kihirdetett rendkívüli állapotról számolt be.
Míg a világban ilyen szélsőségek tombolnak, Magyarországra egyre enyhébb légtömegek érkeznek. Hazánkban a következő napok már az olvadásról szólnak, a télimádók azonban eddig sem panaszkodhattak, hiszen a legtöbb helyen már szilveszter óta tart a havas idő, és rég volt ennyi hóval borított nap januárban.
Miközben a Föld egyik felén az elviselhetetlenség határát súrolta a hőség, a másikon szinte megfagyott a levegő: a bolygó két pontja közötti hőmérséklet-különbség szombaton megközelítette a bűvös 100 Celsius-fokot, összegezte a kialakult helyzetet az Időkép.
A déli féltekén, Ausztrália belső területein a nyári hőség tombolt, a hőmérő higanyszála helyenként a +40-46 °C-ot is elérte.
A hónap második felében több ausztrál államban napokig tartó, rendkívüli hőhullámot jegyeztek fel, Nyugat-Ausztráliában, Shark Bay térségében 49,2 °C-ot mértek, ami januári helyi rekordnak számít. A hatóságok szélsőséges tűzveszélyre és egészségügyi kockázatokra hívták fel a figyelmet.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Iráni mészárlás: Akár 30 ezer halottja is lehet a tüntetés leverésének, teherautókkal szállítják a holttesteket
A Time magazin szerint iráni egészségügyi vezetők állítják, hogy brutálisan verték le a tüntetéseket. A kormány ezzel szemben mindössze 3117 halottról beszél, és a felelősséget Izraelre hárítja.
Súlyos humanitárius válság bontakozott ki az iráni tömegtüntetések leverését követően, miközben a halálos áldozatok számáról egymásnak homlokegyenest ellentmondó adatok érkeznek. A Time magazin riportja szerint két magas rangú iráni egészségügyi tisztviselő arról számolt be, hogy január 8-án és 9-én akár 30 ezer ember életét is követelhette, ahogy a biztonsági erők brutális erővel csaptak le a rezsim ellen tüntetőkre.
A tiltakozások december végén kezdődtek, kezdetben a súlyos gazdasági válság miatt utcára vonuló kereskedők részvételével.
Január elejére azonban országos méretű megmozdulásokká terebélyesedtek, amelyeket a hatóságok példátlan erőszakkal fojtottak el.
A halálos áldozatok pontos számát rendkívül nehéz ellenőrizni.
Az amerikai székhelyű HRANA emberi jogi hálózat eddig 5495 halálesetet tudott megerősíteni, közülük több mint 5 ezret tüntetőként azonosítottak. Emellett több mint 17 ezer további esetet vizsgálnak, és legalább 7400 súlyos sérültről, valamint több mint 40 ezer letartóztatásról érkeztek jelentések. Az iráni kormány ezzel szemben lényegesen alacsonyabb számokat közöl. A hivatalos közlés szerint 3117 ember halt meg, a kormányzat azonban több mint 2400 áldozat halálát »terrorcselekmények« számlájára írja. Az iráni vezetés a halálesetekért Izraelt és az Egyesült Államokat teszi felelőssé, ám erre független bizonyítékokat nem mutattak be, írta a Stern.
A tömeges halálesetek olyan humanitárius válságot okoztak, amellyel a hatóságok láthatóan nem tudnak megbirkózni.
A Time forrásai szerint elfogytak a hullazsákok, a holttesteket teherautók pótkocsijaiban szállítják el. Beszámolók szerint a kahrizaki börtön igazságügyi orvosszakértői intézete előtt holttestek hevernek felhalmozva, miközben a hozzátartozók kétségbeesetten próbálják azonosítani eltűnt családtagjaikat.
A pontos adatgyűjtést aktivisták szerint az is jelentősen nehezíti, hogy Iránban hetek óta internetleállások és -korlátozások vannak érvényben, így az információk ellenőrzése rendkívül lassú.
Súlyos humanitárius válság bontakozott ki az iráni tömegtüntetések leverését követően, miközben a halálos áldozatok számáról egymásnak homlokegyenest ellentmondó adatok érkeznek. A Time magazin riportja szerint két magas rangú iráni egészségügyi tisztviselő arról számolt be, hogy január 8-án és 9-én akár 30 ezer ember életét is követelhette, ahogy a biztonsági erők brutális erővel csaptak le a rezsim ellen tüntetőkre.
A tiltakozások december végén kezdődtek, kezdetben a súlyos gazdasági válság miatt utcára vonuló kereskedők részvételével.
Január elejére azonban országos méretű megmozdulásokká terebélyesedtek, amelyeket a hatóságok példátlan erőszakkal fojtottak el.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Aljas, politikai bosszúpornó” – Szabó Tímea kiakadt, miután Lázár János megosztotta egy tiszás aktivista korábbi fotóját
A miniszter egy csepeli fórumon őt kritizáló nőről osztott meg egy képet, miután a kormánysajtó a múltjáról írt. Az ellenzéki politikus jogi segítséget is ajánlott a nőnek.
Jogi segítséget ígért Szabó Tímea, a Párbeszéd politikusa Lázár Jánossal szemben, mert a miniszter egy fotót posztolt a Tisza Párt egyik aktivistájáról, miután a nő állítólagos felnőttfilmes múltjáról a kormánypárti sajtó egy része is beszámolt.
Szabó szerint a miniszter posztja erkölcstelen és jogsértő, és „bosszúpornót” használt politikai bunkósbotként.
Az ügy előzménye, hogy a tiszás aktivista Lázár János egyik csepeli fórumán kritizálta a vonatközlekedést, Szabó Tímea szerint a miniszter ezért alázta meg a nőt. Az ellenzéki képviselő a Facebook-oldalán fakadt ki a történtek miatt.
"Amikor egy miniszter egy nyilvános fórum elején kijelenti, hogy „bármit lehet kérdezni”, akkor ezzel egyértelmű játékszabályt állít fel. Ha ezután egy kellemetlen politikai kérdést feltevő civil ellen utólag megtorlás indul, az nem vita, hanem bosszú.
Rádasául itt aljas, politikai "bosszúpornó", ami egy kormánytagtól nem csak iszonyat szégyen, hanem megengedhetetlen is. Jogilag is"
- írta.
"Egy ilyen bosszú egyertelműen a jogsértés irányába tolja az ügyet, különösen akkor, amikor a megtorlás eszköze egy meztelen kép közzététele. Ez nem válasz egy fórumon feltett kérdésre, hanem megfélemlítés, egy üzenet: ne merj kritizálni, mert megbánod. Figyelünk. Megsemmisítünk" - magyarázta.
A képviselő azoknak a kommentelőknek is üzent, akik szerint a poszt rendben van, és elmagyarázta, miért tartja jogilag is problémásnak a miniszter lépését.
„Az az érv, hogy »a kép pornófilmből származik«, jogilag nem mentség. Attól, hogy valaki egy adott kontextusban hozzájárult a képmása rögzítéséhez, nem következik, hogy azt bárki, bármikor, bármilyen célra felhasználhatja. A kontextusváltás nem megengedett.”
Szabó kulcskérdésnek tartja, hogy az érintett egy civil, akinek nem kell eltűrnie az ilyen támadásokat.
Mint írta: „Egy politikusnak kötelessége eltűrni a jogos kritikát, akár múltja feltárását is, ha pornófilmben szerepelt, egy civilnek viszont nem kötelessége eltűrni, hogy meztelen képekkel megsemmisítsék egy nyilvános vitában.” A képviselő szerint az ügyben reálisan felvetődik a zaklatás, a személyes adattal visszaélés, a becsületsértés és a szexuális tartalmú képfelvételekkel való visszaélés tényállása is. Végül azt üzente:
„Üzenem tehát az összes fideszes politikusnak hogy nem, baromira nincs ez rendben. Lázár nem csak ebbe az aktivista nőbe gázolt bele, hanem minden nőbe.”
"Megint és megint az az ocsmány üzenet a Fidesztől, Orbántól, Lázártól, hogy ti nők szexuális eszközök vagytok, szénné lehet titeket bármikor, bárhol alázni, ha a politkai érdek azt kívánja. Nektek a mi szemünkben nincs méltóságotok, nincsenek jogaitok, megsemmisítheőek vagytok. Ahogy Orbán Viktor mondta: "nőügyekkel nem foglalkozom". Áprilistól nem is fogsz, nem is fogtok."
Szabó Tímea szombaton a közösségi oldalán írta meg, hogy feljelenti Lázár Jánost.
"Eddig és ne tovább! Feljelentem Lázár Jánost, miután egy meztelen fotót tett közzé egy TISZA aktivistáról. Ti hova süllyedtek, tényleg? Az erkölcstelenség micsoda bűzös mocsarában fetrengtek? Teljesen megtébolyultatok?"
- írta. "Nőket aláztok azért, mert kérdezni merészelnek a fórumotokon? Atyaúristen! Én süllyedek el szégyenemben" - tette hozzá.
Végül azt üzente: "János! Ne másokat üldözz a saját bűneid miatt! Nem ártatlan embereket kell aljas módon lejáratni, tönkretenni, megalázni, hanem nem kell megengedhetetlen rasszista kijelentéseket tenni, nem kell lopni, csalni, hazudni!! Egy mocskos fertőt csináltok a hazánkból! Erre pedig nem lesz bocsánat!"
Az RTL Híradó kereste Lázár Jánost az üggyel kapcsolatban, de nem érték el. A miniszter szombaton egy másik ügyben, a cigány embereket érintő korábbi kijelentései miatt kért bocsánatot. Török Gábor politikai elemző éppen erre a bocsánatkérésre reagálva írta azt, hogy „Lázár János előtérbe tolása sok szempontból új minőséget jelent. Új veszélyeket, de új mintákat is.”
Jogi segítséget ígért Szabó Tímea, a Párbeszéd politikusa Lázár Jánossal szemben, mert a miniszter egy fotót posztolt a Tisza Párt egyik aktivistájáról, miután a nő állítólagos felnőttfilmes múltjáról a kormánypárti sajtó egy része is beszámolt.
Szabó szerint a miniszter posztja erkölcstelen és jogsértő, és „bosszúpornót” használt politikai bunkósbotként.
Az ügy előzménye, hogy a tiszás aktivista Lázár János egyik csepeli fórumán kritizálta a vonatközlekedést, Szabó Tímea szerint a miniszter ezért alázta meg a nőt. Az ellenzéki képviselő a Facebook-oldalán fakadt ki a történtek miatt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Nagyon, nagyon hideg lesz” – Drámai figyelmeztetést adtak ki, miközben százezrek maradtak fűtés nélkül Amerikában
Kristi Noem belbiztonsági miniszter az élelmiszer- és üzemanyagkészletek feltöltésére szólított fel. A vihar miatt a hétvégén 13 ezer repülőjáratot töröltek, a fennakadás a hét elejéig is eltarthat.
Több mint 200 millió ember életét bénítja meg egy történelminek nevezett téli vihar az Egyesült Államok déli és keleti államaiban, ahol
a hőérzet többfelé -40 fokig csökkent.
A rendkívüli időjárás hátterében egy Kanada felől érkező fagyos légtömeg áll, amely a Mexikói-öböl felől áramló enyhe, nedves levegővel találkozva okoz kiterjedt hóviharokat és ónos esőt. A fagyos légtömeg egészen a Mexikói-öbölig nyomult, még Texas déli részén is fagypont alá hűtötte a levegőt.
A legintenzívebb havazás a keleti parti nagyvárosokat – köztük New Yorkot, Philadelphiát, Baltimoret és Washingtont – érinti, ahol akár a negyven centimétert is meghaladhatja a hóréteg. Az északkeleti államok nagy részében és Oklahomában pedig még ennél is több hullhat, akár fél méter is összegyűlhet – írja a 24.hu.
Szombat késő estére mintegy 160 ezer
fogyasztó maradt áram nélkül, vasárnap reggelre ez a szám több mint 670 ezerre nőtt.
A leginkább sújtott Mississippi, Texas, Tennessee és Louisiana államokban egyenként több mint százezer ember maradt áram nélkül, de Kentucky, Georgia, Virginia és Új-Mexikó is a legsúlyosabban érintett területek között van. A vihar a légiközlekedést is megbénította: a hétvégén mintegy 13 ezer járatot töröltek, ebből csaknem tízezret vasárnap. A nagy amerikai légitársaságok arra figyelmeztették az utasokat, hogy hirtelen menetrendváltozásokra számítsanak.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat szokatlanul kiterjedt és hosszú lefolyású téli viharra figyelmeztet, amely a délkeleti államokban jelentős jegesedést okozhat, helyenként bénító vagy akár katasztrofális következményekkel. A szélsőséges időjárás a jövő hét elejéig is eltarthat.
Donald Trump elnök szombaton „történelminek” nevezte a viharokat, és szövetségi katasztrófa-vészhelyzetet hirdetett Dél-Karolinában, Virginiában, Tennesseeben, Georgiában, Észak-Karolinában, Marylandben, Arkansasban, Kentuckyban, Louisianában, Mississippiben, Indianában és Nyugat-Virginiában.
Az Egyesült Államok Energiaügyi Minisztériuma rendkívüli intézkedéseket hozott az áramellátás biztosítására. Felhatalmazták a texasi és a közép-atlanti régió hálózatüzemeltetőit, hogy a kimaradások csökkentése érdekében tartalék kapacitásokat is bevessenek. Ez a felhatalmazás azt is lehetővé teszi, hogy bizonyos erőműveket a környezetvédelmi engedélyekben foglalt korlátozásoktól függetlenül üzemeltessenek.
„Nagyon, nagyon hideg lesz. Arra biztatunk mindenkit, hogy töltsék fel üzemanyag- és élelmiszerkészleteiket, és együtt átvészeljük ezt”
– hívta fel a figyelmet Kristi Noem belbiztonsági miniszter szombati sajtótájékoztatóján. Hozzátette: az áramszolgáltatók szerelőcsapatai folyamatosan dolgoznak az ellátás helyreállításán.
Több mint 200 millió ember életét bénítja meg egy történelminek nevezett téli vihar az Egyesült Államok déli és keleti államaiban, ahol
a hőérzet többfelé -40 fokig csökkent.
A rendkívüli időjárás hátterében egy Kanada felől érkező fagyos légtömeg áll, amely a Mexikói-öböl felől áramló enyhe, nedves levegővel találkozva okoz kiterjedt hóviharokat és ónos esőt. A fagyos légtömeg egészen a Mexikói-öbölig nyomult, még Texas déli részén is fagypont alá hűtötte a levegőt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Orbán egyik vezető minisztere büntető feljelentést tett ellenem, na halleluja!” – Perintfalvi Rita szerint már vádat is emeltek ellene
A teológus, aktivista szerint az igazságnak mindig ára van, amit ő most kész megfizetni. Támogatóit arra kéri, hogy most tényleg segítsenek neki. A részleteket hétfőn ismerteti.
Perintfalvi Rita teológus, aktivista egy vasárnapi Facebook-posztban közölte, hogy állítása szerint Orbán Viktor egyik vezető minisztere büntető feljelentést tett ellene. Perintfalvi a bejegyzését azzal kezdte: „Orbán egyik vezető minisztere büntető feljelentést tett ellenem, na halleluja!”
Azt írta, egyáltalán nem lepte meg a dolog, az viszont igen, ahogy szerinte az ügyészség reagált, ugyanis állítása szerint „szinte azonnal vádat is emeltek” ellene. Bejelentette, hogy a történet részleteit hétfő reggel 9 óra körül hozza nyilvánosságra. Utalt egy korábbi, augusztusi eseményre, amit „gyomorforgató-nőgyalázó lejárató mocsok-kampánynak” nevezett, és azt írta, volt egy olyan illúziója, hogy azzal „lenyugodtak, de nem!”.
„Hát jó, akkor most én is felveszem a kesztyűt és akkor játsszuk le, játsszuk le a nyilvánosság előtt! Én nem félek. Az én lelkiismeretem tiszta”
– írta, hozzátéve, hogy soha nem követte el, amivel vádolják.
„Nem hazudozó politikus vagyok, hanem áldozatvédő, aki bármikor kiáll azokért, akiket a hatalmasok bántanak. Még akkor is, ha a kimondott szóért fizetnie kell! Az igazságnak mindig ára van – ezt tudtam eddig is.”
A beharangozó poszthoz azt írta, hogy a nyári események sokakat felzaklattak, és most „jön a hab a tortán”, ezért arra kéri követőit, legyenek erősek. Támogatást is kért tőlük. „Másrészt pedig kérlek Benneteket, hogy
most tényleg álljatok mellém! Sokan százszor és ezerszer megígértétek már, hogy mögöttem fogtok álltok, ha eljön a pillanat! Hát eljött.”
Arra kérte támogatóit, hogy másnap reggel látogassanak el az oldalára, és segítsék a posztja megosztásával, valamint a Facebook-oldala követésével. Úgy fogalmazott: „Nekem tényleg nincsen más erőm, csak Ti és a láthatóságom, amivel belekiabálom a világba azt, hogy gyáva népnek nincs hazája!”
Perintfalvi Rita és a Szabadság Körei közösség 2025 márciusában jelentette be, hogy közösség elleni uszítás gyanújával feljelentést tesznek Orbán Viktor miniszterelnök ellen. Az eljárást a kormányfő március 15-i, úgynevezett „poloskázós” beszéde miatt kezdeményezték Polt Péter legfőbb ügyésznél.
2025 augusztusában Perintfalvi egy, a saját megítélése szerint valótlan és megalázó tartalmakat terjesztő lejárató kampány célpontja lett. Ezt követően magánvádas és közvádas feljelentéseket tett több közszereplő, köztük ismert médiaszereplők ellen is. A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2025 októberében két végzésben rendelt el nyomozást 25 érintettel szemben többek között rágalmazás és becsületsértés gyanújával, miután a bíróság a magánvádas beadványokat megalapozottnak találta.