Átlátszó: 3,5 milliárd forintért vette meg az állam a Nemzeti Sportot
Több mint két év pereskedés után az Átlátszó megkapta az állami vagyonkezelőtől a szerződést, amelyből kiderült:
A dokumentumok szerint az üzlet 3 milliárd 479 millió 756 ezer forintról szólt, amelyet az állam a Mediaworks Hungary Zrt.-nek fizetett ki. A Mediaworks tulajdonosa a kormányközeli médiumokat összefogó KESMA Alapítvány.
A Nemzeti Sport államosítását a Magyar Közlönyben jelentették be 2022 szeptemberének végén, péntek este. A kiadóvállalatot, az N.S. Média és Vagyonkezelő Kft.-t ekkor az állam vette át, a tulajdonosi jogok gyakorlója pedig a Nemzeti Sportügynökség Nonprofit Zrt. lett. Az N.S. Médiát néhány hónappal korábban, 2022 nyarán alapította a Mediaworks kifejezetten napilapkiadás céljából.
Az adásvétel okairól hivatalosan nem közöltek részleteket, de a háttérben valószínűleg az állhatott, hogy az állam meg akarta menteni a lapot, amelynek csökkenő példányszáma évek óta problémát jelent. A Nemzeti Sport bevallottan Orbán Viktor kedvenc újságja, a miniszterelnök rendszeresen fotózkodik vele, és időnként interjúkat is ad a lapnak.
A szerkesztőség élén 2016 óta Szöllősi György áll, aki korábban a Puskás Akadémia sajtófőnöke volt.