HÍREK
A Rovatból

Kisatírozták Mészáros Lőrinc bankjának nevét az ÁSZ-jelentésből, ami a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak botrányáról készült

Az Állami Számvevőszék súlyos problémákat talált az MNB alapítványainál, de a végső jelentésből eltűnt az MBH Bank neve. A jelentés szerint a vagyonkezelő cég közel 70 milliárd forintos hitelt vett fel.


Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálata szerint hatalmas vagyonvesztés és más súlyos problémák fordulhatnak elő a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványainál, amelyeket Matolcsy György vezetett, írja a Népszava. A Direkt36 által megszerzett jelentéstervezetet a Telex összehasonlította a végleges, hivatalosan közzétett változattal, és több különbséget is talált.

Az eredeti tervezetben még az is szerepelt, hogy az Optima Befektetési Zrt. nemcsak a jegybanki alapítványi vagyonból jutott forrásokhoz, hanem két másik helyről is. Az egyik forrás a kecskeméti Neumann János Egyetemért Alapítvány volt, amelynek gazdálkodását az ÁSZ szintén kifogásolta. A másik forrás az MBH Bank volt, amely Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozik.

Az MBH Banktól az Optima 170 millió euró, azaz közel 70 milliárd forint hitelt vett fel. A végleges jelentésből azonban az MBH Bank neve már hiányzik.

Bár a 170 millió eurós összeg továbbra is szerepel, azt már csak „rövid lej. banki hitelként” vagy „banki hitelként” említik. Az MBH Bankot „a hitelt folyósító bank” megnevezéssel illették az ÁSZ dokumentumában. Az Optima által benyújtott észrevételekben pedig egyszerűen kisatírozták a bankra vonatkozó utalásokat.

A Telex megkereste az MBH Bankot is, amely azt válaszolta, hogy „konkrét ügyfelekre vonatkozóan” nem adhatnak információt a hitelintézeti törvény banktitokra vonatkozó szabályozása miatt. Az ÁSZ válaszában azt írta, hogy a nyilvánosságra hozott jelentés tartalmazza „az Állami Számvevőszékről szóló 2011. évi LXVI. törvény 32. §-a szerint az ÁSZ ellenőrzése során feltárt tényeket, az ezeken alapuló megállapításokat, következtetéseket”.

Az ÁSZ azt is közölte, hogy csak a végleges jelentésben foglalt megállapításokért vállal felelősséget. Hozzátették, hogy „az ÁSZ jelentéstervezetei nem nyilvános dokumentumok, azok megszerzése és bármilyen formában való nyilvánosságra hozatala jogszabályi előírásokba ütközik”.

A jelentés szerint az Optima egy átláthatatlan, bonyolult céghálót épített fel, amelyet magántőkealapok rendszere mögé rejtettek.

Az ÁSZ megállapította, hogy a kurátorok nem dolgoztak ki megfelelő kontrollrendszert az Optima és a hozzá tartozó cégek gazdálkodásának felügyeletére, és ezzel kockáztatták a rájuk bízott vagyont.

Az Optima két külföldi ingatlancégbe is több százmilliárd forintot fektetett be, amelyhez banki hitelt vett fel. Ezek a cégek azóta sokat veszítettek értékükből, így az alapítvány a vásárlás során jelentős vagyont bukott el.

Ahogy már megírtuk, az ÁSZ a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány és a Neumann János Egyetemért Alapítvány ellenőrzése után ismeretlen tettes ellen tett feljelentést vagyon elleni és gazdálkodás rendjét sértő bűncselekmények gyanúja miatt. A jelentés szerint a PADMA 500 milliárd forintos vagyonából legalább 150-200 milliárd forintot elveszítettek hibás vagy szándékosan hibás befektetési döntések miatt.

A dokumentumban az is szerepel, hogy az Optima olyan bonyolult céghálót és magántőkealapok rendszerét építette fel, amely lehetővé tette, hogy a közvagyon eltűnjön.

A veszteséges tőzsdei ügyletek miatt több százmilliárd forintot veszítettek el, miközben az érintett cégeken keresztül a volt jegybankelnök családtagjai és üzleti köre jelentős magánvagyonokra tehettek szert.

A jelentés azt állítja, hogy az Optima működésében nem találtak racionális indokokat a felépített céghálóra, amelyet az alapítói célokkal ellentétesen, magántőkealapok közbeiktatásával hoztak létre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Máris hárommal több képviselői helyünk van
Az átjelentkező és a külföldi választók szavazatainak megszámlálása után három körzetben is fordított a Tisza. Erre reagált egy rövid üzenetben a pártelnök.


A Facebookon reagált arra Magyar Péter, hogy péntek este három újabb egyéni mandátumot szerzett a Tisza Párt. Miután elkezdték megszámolni az átjelentkező és a külföldi választók szavazatait, kiderült, hogy Pakson, Dombóváron és Nyírbátorban is a tiszás jelölt kapta a legtöbb voksot, nem pedig az addig vezető fideszes jelölt.

„Folyik a fennmaradó szavazatok összesítése, és máris hárommal több képviselői helyünk van. És még hol a vége…” - írta a rövid üzenet elején a jövendőbeli miniszterelnök. Hozzátette:

„Kezdődik az első szabad hétvége a rendszerváltás után.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Nyírbátorban is fordítottak Magyar Péterék, megvan a Tisza 140. mandátuma
Dr. Barna-Szabó Tímea végül 24 831 szavazatot kapott. Ez 1118-cal több, mint a fideszes dr. Simon Miklós szavazatainak száma.


Ahogy korábban már megírtuk, pénteken elkezdték megszámolni az átjelentkező és a külföldi választók szavazatait. Ennek köszönhetően a Tisza Párt előbb Pakson, majd Dombóváron is megfordította az egyéni képviselőjelöltek versenyét.

PÉntek este kiderült: ugyanez történt Nyírbátorban is, ahol a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei 6-os választókerületben jött össze a fordítás.

Barna-Szabó Tímea végül 24 831 szavazattal zárt, fideszes ellenfele, Simon Miklós pedig 23 713-mal.

Ez azt jelenti, hogy Barna-Szabóé lett a Tisza 140. országgyűlési mandátuma.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Hekkertámadás történt az orvos szerint, akiről azt írták, nem lát el tiszás pácienseket
A Femcare Miniklinika vezető orvosa a Facebookon reagált a honlapján megjelent, politikai alapú diszkriminációval vádoló feliratra. A klinika képviselője belső vizsgálatot indított, és két, éppen távozó munkatársat is megemlített.


„Kiírta valami hekker, hogy Én tiszás szavazókat nem látok el” – ezzel a magyarázattal reagált Kassai Enikő, a Femcare Miniklinika vezető orvosa arra a pénteken megjelent bannerre, amely szerint politikai alapon tagadná meg páciensek ellátását. Az orvos a Facebookon reagált, miközben a klinikát üzemeltető cég képviselője belső vizsgálatot indított, és két, távozásban lévő kollégát is megemlített azok között, akik hozzáfértek a weboldal szerkesztőfelületéhez. Péntek este a klinika honlapján jelent meg a felirat, amely szerint „dr. Kassai Enikő mostantól nem lát el Tiszás pácienseket. Kérjük ennek tudomásulvételét”. Kassai Enikő a közösségi oldalán „bődületes hazugságnak” nevezte a kiírást. Bár elismerte, hogy Fidesz-szavazó, és ezt a közösségi médiában is képviseli, de hangsúlyozta, hogy „ezen a héten is mindenkit elláttunk, mind a magánrendelőinkben és a háziorvosi szolgálatban is”.

Az orvos szerint rágalmazás és hitelrontás történt, amivel tönkre akarják tenni, ezért megteszik a szükséges jogi lépéseket.

A klinika képviselője, Légrádi Péter e-mailben közölte a 444-gyel, hogy a kiírás nem felel meg a valóságnak. „A kiírás okaival kapcsolatban belső vizsgálatot kezdeményeztem, aminek nyomán már kiderült, hogy 2 a cégtől távozó félben lévő alkalmazott is hozzáfért az oldal admin felületéhez, ezzel nem állítom azt, hogy ők lettek volna azok, akik ezt a kiírást eszközölték, de érthetőbbé teszi azt, hogy miért került ki ez az oldalra.”

Hangsúlyozom, hogy a vezető orvos sose tett ilyen kijelentést és nem is fog.

Légrádi Péter tájékoztatása szerint összesen négyen férnek hozzá a weboldal admin felületéhez. Köztük van a cég két napja távozott ügyvezetője, egy külsős, az oldal fenntartásáért felelős személy, valamint egy munkatárs, akivel „két napja lett közölve, hogy szeretnénk megszüntetni vele az együttműködést”. Azt is kiemelte, hogy maga Kassai Enikő nem írhatta ki a szöveget, mert nincs hozzáférése a szerkesztőfelülethez. A felelős felkutatására független szakértőt vonnak be. „Az azonosítást egy független informatikai szakértő bevonásával tervezzük, aki az oldal log adatait és egyéb az elvégzett tevékenységekre utaló adatok feltárásával reméljük képes lesz beazonosítani azt, hogy honnan érkezett ez a támadás.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Dombóváron is fordított a Tisza, már 139 mandátumnál járnak
A Tolna megyei 2. számú egyéni választókerületben péntek kora este még Csibi Krisztina állt jobban, de az összes szavazat összesítése után már a Tisza jelöltje került előre. Szijjártó Gábor 20 086 voksot kapott, míg fideszes ellenfele 19 435-öt


A dombóvári központú, Tolna megyei 2. számú egyéni választókerületben is megszámolták az átjelentkező és a külföldi választók szavazatait, ezzel pedig megfordult az eredmény, írja a Magyar Hang.

Péntek kora este még a fideszes Csibi Krisztina állt jobban tiszás kihívójánál, Szijjártó Gábornál, de az összes szavazat összesítése után már a Tisza jelöltje nyert. Szijjártó 653 szavazattal, bő másfél százalékponttal előzte meg ellenfelét.

Szijjártó összesen 20 086 voksot kapott, míg a fideszes Csibi Krisztina 19 435 szavazatot.

Korábban Pakson is elbukta mandátumát a fideszes Süli János. Az Orbán-kormány volt minisztere illetve államtitkára a tiszás Cseh Tamással szemben maradt alul.

A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint a Tiszának most 139 képviselője lenne, ebből 95 egyéni és 44 listás. A Fidesznek 55 képviselője lenne, 11 egyéni és 43 listás.


Link másolása
KÖVESS MINKET: