Árulással vádolja Eger fideszes parlamenti képviselője az egri Fidesz frakcióvezetőjét
Pajtók Gábor olyat tett, amelyre ritkán van példa a kormánypárton belül: közösségi oldalán fordult párttása ellen, árulással vádolva a Fidesz egri politikusát.
Pajtók Gábor, a Fidesz Heves megye 1. számú választókerületének országgyűlési képviselője csütörtökön Facebook-bejegyzésében a szocialistákkal közös paktumkötéssel vádolta Oroján Sándort, az egri közgyűlés frakcióvezetőjét. Azt állítja, hogy az egri közgyűlés egy ideje a meddő, egyéni ambíciók által túlfűtött politikai csatározások színterévé vált, és lassan a város működését veszélyezteti.
"A júniusi közgyűlésen Oroján Sándor az országgyűlési képviselő és a frakció feje felett elvtelen paktumot kötött az MSZP-s Mirkóczki Zitával. Az elvtelen alkuhoz kötődő, szakmaiatlan és törvénysértő közgyűlési döntés miatt az egriek érdekében tárgyalásokat kellett kezdeményeznem Eger polgármesterével"
– tette hozzá Pajtók, aki azzal folytatta, hogy "be kell látnunk, hogy Oroján Sándor az értékek helyett az egyéni érdekek mentén politizál, elárulva a választópolgárokat".
Pajtók kirohanását magyarázhatja, hogy támogatta az egri polgármester, Mirkóczki Ádám TOP Plusz pályázati terveit. Oroján azonban más véleményen volt, és éppen az ellenzék egyes képviselőivel közösen szavazott a tervek ellen a közgyűlésben.
A 24.hu telefonon elérte Pajtókot, aki éppen kezdődő szabadságára hivatkozva nem kívánt részleteket elárulni. Oroján Sándort is keresték, de nem vette fel a mobilját.
Oroján aztán közösségi oldalán reagált a vádakra, a képviselőcsoporttal közösen azt írták, a Fidesz-KDNP frakcióban senki sem áruló. "A baloldallal nem szövetkeztünk, elvtelen háttéralkut nem kötöttünk. A munkánkat Eger üdve érdekében végezzük".
Pajtók Gábor, a Fidesz Heves megye 1. számú választókerületének országgyűlési képviselője csütörtökön Facebook-bejegyzésében a szocialistákkal közös paktumkötéssel vádolta Oroján Sándort, az egri közgyűlés frakcióvezetőjét. Azt állítja, hogy az egri közgyűlés egy ideje a meddő, egyéni ambíciók által túlfűtött politikai csatározások színterévé vált, és lassan a város működését veszélyezteti.
"A júniusi közgyűlésen Oroján Sándor az országgyűlési képviselő és a frakció feje felett elvtelen paktumot kötött az MSZP-s Mirkóczki Zitával. Az elvtelen alkuhoz kötődő, szakmaiatlan és törvénysértő közgyűlési döntés miatt az egriek érdekében tárgyalásokat kellett kezdeményeznem Eger polgármesterével"
– tette hozzá Pajtók, aki azzal folytatta, hogy "be kell látnunk, hogy Oroján Sándor az értékek helyett az egyéni érdekek mentén politizál, elárulva a választópolgárokat".
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Az orkán erejű szél letépte a Szegedi Tudományegyetem egyik épületének tetőszerkezetét – a több tonnányi fém- és fatörmelék a szomszédos Derkovits fasor 13/A. alatti társasházra hullott, valószínűleg jelentős károkat okozva, írja a Szegeder.hu helyi hírportál.
A felvételek tanúsága szerint az SZTE épületének teljes födémszerkezete leszakadt, és a keletkezett törmelék szinte teljes egészében a szomszédos lakóépületre zúdult, a fatörmelék, bádoglemezek és egyéb építőanyagok egy része pedig az udvarra zuhant. A történtek kapcsán egyelőre nem érkezett hír személyi sérülésről.
A hatóságok azóta megkezdték a kár felmérését és a terület biztosítását.
Videón a döbbenetes eset:
Az orkán erejű szél letépte a Szegedi Tudományegyetem egyik épületének tetőszerkezetét – a több tonnányi fém- és fatörmelék a szomszédos Derkovits fasor 13/A. alatti társasházra hullott, valószínűleg jelentős károkat okozva, írja a Szegeder.hu helyi hírportál.
A felvételek tanúsága szerint az SZTE épületének teljes födémszerkezete leszakadt, és a keletkezett törmelék szinte teljes egészében a szomszédos lakóépületre zúdult, a fatörmelék, bádoglemezek és egyéb építőanyagok egy része pedig az udvarra zuhant. A történtek kapcsán egyelőre nem érkezett hír személyi sérülésről.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Viktor: „Ez valami krimi?” – így reagált Matolcsy György és az alapítványok ügyeire a miniszterelnök
A volt jegybankelnök és a miniszterelnök nem sokkal az ÁSZ feljelentése után egyeztetett. Orbán szerint Matolcsyval nem beszéltek a nyomozásról, de szívesen látja őt bármikor.
Matolcsy György és Orbán Viktor néhány nappal az után találkozott, hogy az Állami Számvevőszék feljelentést tett az ügyészségnél a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak gazdálkodása miatt, és közzétette a jelentését. A találkozóról a Telex számolt be.
Hétfőn a lap újságírói megpróbálták kérdezni Orbán Viktort a Megafon és a Digitális Szuverenitás Központ óbudai székháza előtt. Azt akarták megtudni tőle, hogy mit ajánlott Matolcsy György a szabad eltávozásért cserébe.
Orbán erre így válaszolt: „Ez valami krimi?”
Később arról beszélt, hogy Matolcsyt személyesen sokra tartja, de az MNB alapítványait érintő nyomozásról nem egyeztettek, mert szerinte az nem tartozik a kormányra. Azt mondta, a volt jegybankelnökkel monetáris és költségvetési kérdésekről egyeztetett az elmúlt évek során, jogi ügyben nem.
Orbán azt is elmondta, hogy Matolcsy távozása előtt és után is találkoztak, és „ha bekopogna holnap reggel, akkor is szívesen látná”. Bízik benne, hogy Matolcsy meg tudja védeni magát az alapítványi ügyben.
A miniszterelnököt kérdezték volna az öccse, Orbán Áron gyanús vízumügyeiről is, de ekkor már csak ennyit mondott a furgonjából:
„Másik krimi!”
Matolcsy György és Orbán Viktor néhány nappal az után találkozott, hogy az Állami Számvevőszék feljelentést tett az ügyészségnél a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak gazdálkodása miatt, és közzétette a jelentését. A találkozóról a Telex számolt be.
„Hibáztam” – Magyar Péter bocsánatot kért és törölte a reptér lezárásáról szóló posztját
„Volt egy zápor és emiatt le kellett zárni az egyik terminált és töröltek minden gépet. Itt is megvolt a repülőrajt” - fogalmazott korábbi bejegyzésében a Tisza Párt elnöke, aki aztán belátta, hogy „a reptér vezetése és a légiirányítás helyes döntést hozott”.
Mint azt mi is megírtuk: hétfőn a vihar miatt egy rövid időre le kellett zárni a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret. A szél törmeléket fújt a kifutópályákra és burkolatokat tépett fel, az egyik terminál épülete pedig beázott.
A reptér lezárására hétfő délután Magyar Péter egy posztba reagált. „A reptér az új MÁV” - fogalmazott ebben a Tisza Párt elnöke, aki arról is írt, hogy „volt egy zápor és emiatt le kellett zárni az egyik terminált és töröltek minden gépet. Itt is megvolt a repülőrajt”.
Hétfő éjjel azonban közölte, hogy hibázott, és törölte korábbi posztját.
„Sokak kérésére és tanácsára töröltem a reptéri posztomat. Elnézést kérek azoktól, akiket a szavaimmal megbántottam. Amikor a vihar lecsapott Budapestre, én zárt helyen tartózkodtam és már csak az esőt és a reptér beázását érzékeltem”
- írta Magyar hozzátéve: „látva a valós eseményeket, egyértelmű, hogy a reptér vezetése és a légiirányítás helyes döntést hozott”.
„Hibáztam, mert az egész napos rohanásban anélkül szólaltam meg, hogy alaposan tájékozódtam volna. Tanultam belőle. Mindenkinek kitartást kívánok, akinek bármilyen kára keletkezett a vihar miatt!”
Mint azt mi is megírtuk: hétfőn a vihar miatt egy rövid időre le kellett zárni a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret. A szél törmeléket fújt a kifutópályákra és burkolatokat tépett fel, az egyik terminál épülete pedig beázott.
A reptér lezárására hétfő délután Magyar Péter egy posztba reagált. „A reptér az új MÁV” - fogalmazott ebben a Tisza Párt elnöke, aki arról is írt, hogy „volt egy zápor és emiatt le kellett zárni az egyik terminált és töröltek minden gépet. Itt is megvolt a repülőrajt”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Jelentős anyagi és természeti károkat okozott a hétfő délutáni vihar a Debreceni Egyetem campusain. Személyi sérülés nem történt, de akár két hétig is eltarthat a teljes helyreállítás - közölte az intézmény sajtóközpontja.
A Debreceni Egyetem Egyetem téri campusán két, a Kenézy Gyula campuson egy személygépkocsira dőlt fa, személyi sérülés egyik helyen sem történt.
A Nagyerdei campuson a Központi Gyógyszertár bádogfedésének egy része bomlott fel és a szomszédos Nukleáris medicina épület tetőszerkezetének csapódva okozott károkat, míg a Böszörményi úti campuson a marhapavilon tetőszerkezete szakadt le és a kerítést, valamint a labdafogó hálót és oszlopait tarolta le.
Az első becslések szerint az egyetem campusain a viharos erejű szél mintegy százötven-kétszáz fát rongált meg és csavart ki, melyek több helyen utakra és kerítésekre dőltek.
A Debrecen Egyetem szakemberei folyamatosan dolgoznak az utak és járdák járhatóságának biztosításán, valamint az épületekben a további károk megelőzése érdekében - írták.
A teljes helyreállítás akár két hétig is eltarthat, ezért kérik az egyetem campusaira érkezőket, hogy figyelmesen közlekedjenek