HÍREK
A Rovatból

„Amit Önök csinálnak, az vádaskodás és rágalmazás” – Orbán Viktor a Szőlő utcai ügyről feltett kérdések miatt ment neki a DK-nak

Arató Gergely keményen nekiment Orbán Viktornak a Szőlő utcai ügy miatt az Országgyűlésben, erre a miniszterelnök álhírgyártással vádolta az ellenzéket. Heves szóváltás alakult ki belőle a parlamentben.


Az Országgyűlés hétfői plenáris ülésének azonnali kérdések órájában Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese a Szőlő utcai ügyről kérdezte Orbán Viktort.

Arató szerint a kormány „kommunikációs kártyavárat” épített az igazság eltakarítására a Szőlő utcai és más pedofil ügyekben, és ez most összeomlott. Felidézte, hogy Semjén Zsolt korábban tíz éve zajló nyomozásról beszélt, később Tuzson Bence és Gulyás Gergely mást állítottak.

Arató Gergely a parlament október 20-i plenáris ülésén. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Arató hivatkozott a Belügyminisztérium friss válaszára is, amely három ügyet említ a javítóintézet kapcsán. Szerinte korábban azt állították, nincs kiskorú áldozat, most viszont a tárca azt írta, legalább két ügyben kiskorú sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmény miatt zajlik nyomozás. A DK politikusa azt is felidézte, hogy kormánypárti szereplők szerint „Zsolti bácsinak” semmi köze a Szőlő utcához, miközben a rendőrség Juhász Péter vloggert az intézetre hivatkozva kereste meg.

Arató végül megkérdezte a miniszterelnöktől, „ugyanúgy, mint a kegyelmi ügyben” meneszti-e „alkalmatlan minisztereit” – név szerint Semjén Zsoltot, Tuzson Bencét és Rogán Antalt – vagy lemond.

Orbán Viktor azt válaszolta, hogy az ellenzék, személy szerint Arató, álhírbotrányt gerjesztett, és az állításaiknak nincs ténybeli alapja. „A DK szájából az összeomlás szó mindig izgalmasan hangzik” – mondta a miniszterelnök.

„Amit Önök csinálnak, az vádaskodás és rágalmazás” – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy a hatóságok végzik a dolgukat, a rágalmazóknak pedig a bíróság előtt kell felelniük.

„Álhír, hogy az egyik nagy gyermekvédelmi intézeti vezető, akit önök neveztek ki, az prostitúciós hálózatot szervezett?” – dobta vissza a labdát a DK-s képviselő. Arató szerint a miniszterelnöknek válaszolnia kell a Szőlő utcával kapcsolatos kérdésekre, azoknak pedig, akik Juhászt kinevezték, felelniük kell, amiért pedofilokat fedeztek a gyermekvédelemben.

Orbán Viktor szerint azért van álhírbotrány, mert kormánytagokat rágalmaztak meg, és ez bűncselekmény. Hozzáfűzte: nagyon reméli, hogy amikor a jogi eljárások megindulnak, az ellenzéki honatyák „nem fognak a mentelmi joguk mögé bújni”.

VIDEÓ: A parlamenti vitából

A parlamenti adok-kapok közvetlen előzményei közé tartozik az, hogy szeptember 24-én a kormány külön rendeletben bízta meg Tuzson Bence igazságügyi minisztert a Szőlő utcai ügy teljes körű vizsgálatával. Tuzson még aznap videóban ismertette jelentése fő állításait: szerinte az eljárásban nincs kiskorú sértett, politikus neve nem merült fel, de idegen titkosszolgálati szál igen. Ugyanezen a napon Kocsis Máté arról írt, hogy „a Szőlő utcai bűnügyben nincs kiskorú áldozat”, és azt hangsúlyozta, hogy a Szőlő utcában „nincs gyermekotthon, kiskorúak börtöne van”, zárt, zsilipelt biztonsági rendszerrel. Később Fülöp Attila államtitkár videón is bemutatta, mennyire zárt intézményről van szó.

Szeptember 26-án az ügyészség hatáskörébe vonták az ügyet, négy nappal később pedig Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára három, egymástól különálló eljárást sorolt fel a javítóintézethez kapcsolódóan: a volt igazgató és bűntársa ügyét (nagykorú lányok futtatásának gyanúja), egy 2019-ben indult, az intézmény egyik nevelőjét érintő, szexuális erőszak ügyében kezdeményezett nyomozást, valamint egy idei panasz alapján indult eljárást. Közölte, hogy mindhárom nyomozás folyamatban van.

Október 2-án a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség házkutatást tartott és lefoglalásokat végzett Juhász Péternél (aki NEM azonos a Szőlő utcai ügyben megvádolt Juhász Péter Pállal). A volt politikusnál és vloggernél végzett vizsgálat kapcsán a hatóság úgy fogalmazott, „jelenleg is bizonyítékokat foglal le a volt politikus Juhász Pétertől”. Ezzel párhuzamosan a javítóintézet volt igazgatójának, Juhász Péter Pálnak és társának az előzetes letartóztatását november 29-ig meghosszabbították. A korábban rendőrségi felügyelet alatt zajló nyomozás ügyészi irányítás mellett folytatódik.

Október 3-án a Belügyminisztérium Dobrev Klárának adott válaszában azt írta: „tízéves nyomozás egyetlen kapcsolódó ügyben sem folyt”, ugyanakkor 2020-ban fedett nyomozás zajlott egy kapcsolódó ügyben, amely a tárca szerint sikeresen zárult az elkövető elfogásával és bíróság elé állításával. Ezt követően is több kormányzati szereplő megismételte, hogy a Szőlő utcai eljárásokban nincs kiskorú sértett.

A volt igazgató, Juhász Péter Pál ellen a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda emberkereskedelem, közfeladati helyzettel visszaélés és engedély nélküli fegyvertartás gyanújával folytat eljárást; a gyanú szerint a párjával több – a gyanúsítás időszakában már nagykorú – fiatalt prostitúcióra kényszerítettek, a bevételt pedig elvették.

A Belügyminisztérium későbbi tájékoztatása szerint 2020-ban fedett nyomozás is zajlott egy kapcsolódó ügyben, amely „sikeresen lezárult”, ugyanakkor „tízéves nyomozás egyetlen kapcsolódó ügyben sem folyt”. Rétvári Bence három, egymástól különálló eljárást sorolt fel a Szőlő utcához kötődően: a volt igazgató és bűntársa ügyét, egy 2019-ben indult, nevelőt érintő szexuális erőszak-nyomozást, valamint egy idei panasz alapján indult eljárást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Képgaléria: Ilyen volt a Lázár János elleni tüntetés, a miniszter romákat sértő kijelentései miatt
Az eső és hideg ellenére is sokan gyűltek össze a minisztérium előtt, hogy tiltakozzanak. A felszólalók között volt Iványi Gábor, Lakatos Dóri és a szervező Lakatos Ádám is.


Több mint ezren gyűltek össze szombat este Lázár János minisztériuma előtt, hogy tiltakozzanak a romákra tett bántó megjegyzése miatt. Az esemény előtt és alatt is cigányzene szólt. A rendezvény a hideg, esős idő ellenére is jó hangulatban telt, voltak, akik még táncoltak is.

A felszólalók többször kiemelték, hogy nem csak romák jöttek el a demonstrációra. A résztvevők között több ismert személyiség is látható volt: közéleti szereplők, művészek is elmentek tiltakozni.

A tüntetés közben adományokat is gyűjtöttek, melyet Iványi Gábor egyházának ajánlottak fel.

Képgaléria: A tüntetésről

(Fotóért kattints a képre)

A tüntetésről itt olvashatsz bővebben:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Havazással, havas esővel, ónos esővel indul a február, a hét közepére nagy lehet a hőmérsékleti kontraszt az ország két felében
Hideg idővel kezd február, de kedden egy melegfront után a hét közepére jelentős enyhülés várható. A szerencsésebb meleg tájakon akár 12 fok is lehet napközben.


Vasárnap marad az erősen felhős, borongós idő, és kisebb havas esőre, havazásra több helyen is számítani lehet a térségben. Gyenge, mérsékelt marad az északkeleti szél. Kora reggel 0, napközben 2 fok körül alakul a hőmérséklet - írja az Időkép.

Hétfőn eleinte még több helyen lehet hószállingózás, kisebb havazás, illetve többfelé lehet párás, ködös a reggel. Délután inkább már csak a Dunától keletre és helyenként északon lehet kisebb csapadék, nyugat, délnyugat felől jelentősebben csökkenni, szakadozni kezd a felhőzet. A déliesre forduló szél Sopron és a Fertő-tó környékén megélénkülhet. Kora reggel -7 és 0, délután -1 és +5 fok között alakul a hőmérséklet.

Kedden kezdetben keleten, délkeleten számíthatunk hosszabb naposabb időszakokra, majd napközben ott is megnövekszik a felhőzet. Egy melegfront hatására többfelé lehet havazás, havas eső, majd átmeneti csapadékszünet után estétől egyre inkább eső. Reggel a Dunántúl déli felén, estétől északon ónos eső is eshet. A keleti és az északkeleti tájak kivételével sokfelé megélénkül, az ország északnyugati harmadán több helyen megerősödik a keleti, délkeleti szél. Reggel országszerte fagyni fog, kora délután pedig -1 és +8 fok között alakulhat a legmagasabb hőmérséklet.

Szerdán az erősen felhős, borult időben többfelé várható eső, zápor, északon kezdetben ónos eső is. Inkább csak délután délen, délkeleten szakadozhat fel a felhőzet. A Dunántúlon északi felén a keleti, délen a déli, délkeleti szelet élénk, kezdetben délkeleten erős lökések kísérhetik. Nagy lesz a hőmérsékleti kontraszt, a maximumok 1 és 13 fok között alakulhatnak. Az Északi-középhegységben mérhetjük a legalacsonyabb, délen, délkeleten pedig a legmagasabb értékeket.

Az enyhe idő pénteken és a hétvégén is folytatódhat, többfelé 10 fok fölötti maximumokkal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Lázár János elvesztette a közbizalmat” – a miniszter lemondását követelte a tüntető tömeg
Szombat este Lakatos Ádám 18 éves aktivista hívására gyűlt össze a tömeg a minisztérium előtt. A felszólalók szerint a bocsánatkérés nem elég, a tárcavezetőnek távoznia kell a közéletből.


„Álljunk ki cigány honfitársaink mellett!” – ezzel a címmel tüntettek több százan január 31-én, szombat délután Lázár János miniszter ellen az Építési és Közlekedési Minisztérium előtt. A demonstrációt a tárcavezető nagy felháborodást kiváltó szavai miatt szervezték, miután Lázár Balatonalmádiban a közelmúltban azt mondta: „Ha migránsok nincsenek, és valakinek takarítani kell az InterCityn a mosdót – mert oda egyébként a magyar választópolgárok nem olyan nagy lendülettel jelentkeznek, hogy másnak a szaros mosdóját takarítsák –, akkor föl kell tárni a belső tartalékokat. És a belső tartalék az a magyarországi cigányságot jelenti.”

A demonstrációt a mindössze 18 éves, gimnazista, roma aktivista Lakatos Ádám hirdette meg, aki azt kérte a résztvevőktől, hogy pártzászlókat ne hozzanak, a helyszínen csak magyar és cigány zászlók legyenek – írta a hvg.hu.

Az eseményen felszólalt Lakatos Dóri, Lakatos Menyhért író unokája nyitotta, aki elmondta, ő vécépucoló közmunkásként érkezett Vésztőről, és soha nem tagadná le cigányságát.

„Lázár János elvesztette a közbizalmat” – jelentette ki Sikos Katalin Noémi kétgyermekes anya, gimnazista, mire a tömeg azt skandálta: „mondjon le!”. Sikos utalt azokra a gyöngyösi Lázárinfón tiltakozó romákra is, akiket a kormány Tisza-párti küldötteknek bélyegzett.

„Ha azt hiszi Lázár, hogy minket megvettek, azt mondja, hogy nekünk nincs elég méltóságunk ahhoz, hogy kiálljunk magunkért”

– tette hozzá. Felszólította továbbá Sztojka Attila romaügyi államtitkárt és Radics Bélát, a Fidesz egyik fővárosi képviselőjelöltjét is, hogy vonuljanak vissza a közéletből.

Orsós János, a Dr. Ámbédkár iskola alapítója szerinte a vécékefés incidens nem egyedi, hanem a kormányzat évtizedes romapolitikájába illeszkedik. Orsós bírálta a helyi önazonosság védelméről szóló törvényt is, amiért az szerinte önkényesen szorítja ki a cigányokat egyes településekről.

Daróczi Ágnes roma előadóművész, Budapest díszpolgára pedig arra szólította fel a jelenlévőket:

„Szerveződjetek, ha azt akarjátok, hogy a ti értékeitek érvényesüljenek.”

Az eseményen végül Iványi Gábor, a Magyarországi Evangélium Testvérközösség alapítója állt színpadra, aki felidézte, hogy a menekültválság idején Hegyeshalom határállomáson ő is takarított vécét.

„Azért vagyunk most itt, karnyújtásnyira a parlamenttől, mert végre bele akarunk szólni a törvénykezésbe”

– hangsúlyozta a lelkész.

A demonstráció a cigány, majd a magyar himnusszal zárult. Az előzetes tervekkel ellentétben Mohamed Fatima és Oláh Ibolya nem léptek fel.

A tiltakozást kiváltó kijelentés után Lázár János január 24-én Kaposváron bocsánatot kért. „Bocsánat érte, valóban sajnálom” – mondta a miniszter. Sztojka Attila romaügyi államtitkár szerint ezzel az ügy nyugvópontra jutott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter 30 millió forintnyi eurót halmozott fel, de 9 milliós adósságot is bevallott
A Tisza Párt elnökének friss vagyonnyilatkozatából az is kiderült, hogy forintmegtakarításait euróra cserélte. Milliókkal tartozik magánszemélyeknek, de hitelkártya-tartozása is van.


Jelentősen átrendeződött Magyar Péter vagyona tavaly: megszabadult a jelképes 4iG-részvényétől, forintmegtakarításait euróra váltotta, és új adósságai is lettek. A Tisza Párt elnöke és európai parlamenti képviselője szombaton adta le friss vagyonnyilatkozatát.

A legszembetűnőbb változás, hogy míg a tavaly júliusi bevallásában közel négymillió forintja volt bankszámlán, ez az összeg mostanra 1,2 millióra csökkent. Ezzel párhuzamosan devizában tartott vagyona 16 ezer euróról 79 ezer euróra, vagyis nagyjából 30 millió forintra nőtt.

Összességében a bankszámláin lévő pénz 10,5 millió forintról 31,7 millió forintra emelkedett. A gyarapodás mellett azonban tartozások is megjelentek:

a friss vagyonnyilatkozat szerint 5,8 millió forinttal tartozik magánszemélyeknek, és van 3,4 millió forintnyi hitelkártya-tartozása is, míg korábban nem volt adóssága.

Ingatlanvagyona nem változott, továbbra is négy ingatlan van a nevén. Ebből három a XII. kerületben található: egy 216 és egy 49 négyzetméteres lakás, valamint egy 25 négyzetméteres garázs, amelyeket volt feleségével, Varga Judittal 200 millió forintért vásárolt 2019-ben. Válásuk után a közös balatonhenyei ház Varga Judit tulajdona lett, a két üres telken pedig osztoztak, így Magyar Péteré lett egy csaknem 8000 négyzetméteres balatonhenyei ingatlan.

Továbbra is egy 2018-as Volvo XC60 típusú autót használ, és megvan a Yamaha pianínója, valamint két festménye is. Készpénze változatlanul hárommillió forint. Értékpapírokban, befektetési jegyekben és kötvényekben 61,9 millió forintja van, ami kismértékű csökkenés a tavalyi 62,9 millióhoz képest.

A 20 forint névértékű 4iG-részvénye eltűnt a vagyonnyilatkozatából.

Magyar Péternek az EP-képviselőség mellett nincs más fizetéssel járó munkája. A Tisza Párt elnöki tisztsége mellett 100 százalékos tulajdonosa a tavaly vásárolt LLM Zrt. nevű tanácsadó cégnek, ahonnan a bevallása szerint nem vesz fel jövedelmet. Európai parlamenti képviselői fizetése havi bruttó 11 255 euró, ami adók és járulékok levonása után nettó 8772 eurót, körülbelül 3,5 millió forintot jelent.

Korábbi vagyonnyilatkozataiból az is kiderül, hogy az EP-mandátuma előtti években a Diákhitel Központ igazgatójaként 2019 júniusa és 2022 februárja között havi bruttó 3,5 millió forintot keresett, 2020 áprilisa és 2024 márciusa között pedig a Hodler Alapkezelő jogi igazgatójaként kapott havi bruttó hárommillió forintot, de ezeken kívül más állami cégeknél is voltak pozíciói.

via Index


Link másolása
KÖVESS MINKET: