SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Alekosz: Csakazért is Magyar Péter!! – Nem várt helyről kapott támogatást az újdonsült politikus

Ha eddig kérdéses volt Magyar Péter politikai sikere, most nagyott dobott rajta a görög izomceleb. Vajon ki lesz a következő, aki átpártol a TISZA Párt alelnökéhez?


Ahogy arról korábban írtunk, élesen kritizálta a két hónap után megtartott kormányinfót Magyar Péter. Szerinte az a nyilvánosság elhallgatásának új szintje volt.

Ahogyan ez mostanában lenni szokott, többszázával érkeztek az egyetértő és támogató hozzászólások a TISZA Párt alelnökének bejegyzéséhez. A kommentelők között azonban feltűnt egy régen látott bulvárismerős is.

Nagy Alekosz tavaly Hajdú Péter műsorában még a Fidesz politikáját dicsérte, most azonban nem hagyott kétséget affelől, hogy a NER-ből nemrég kiugrott jogász támogatja. Mint kommentjében írja:

„Megdöbbent, hogy minden újságíró!! Jobbos, balos, mindenki kussban van! Elképesztő, hogy az ellenzék is Magyart fúrja. Hát tényleg azok is csak a helyüket nézik és valójában nem is akarnak változást? Hát miféle banda ez?! De tényleg. Ezeket vették meg kilóra! Csakazért is Magyar Péter!!”

Nem tudni, meddig tart ki az "izomceleb" támogatása, ahogy azt sem, hogy Magyar Péter örül-e a váratlanul jött újabb szimpatizánsnak, de úgy tűnik, hogy a nemrég a státuszát "kapcsolatban"-ra változtató valóságshow-hős nem csak új szerelmet, de új politikai irányt is talált magának.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Dobó Ági gyerekei egész nyáron tanultak, hogy Costa Rica után Magyarországon folytathassák az iskolát
Dobó Ági őszintén írt arról, hogy milyen érzés volt fiait támogatni. Köszönetet mondott a tanároknak és az iskola vezetésének is a támogatásért.


Dobó Ági tavaly ősszel költözött családjával Costa Ricára, ahol fiai, Benedikt és Nataniel folytatták tanulmányaikat. A nyár végén azonban hazatértek Magyarországra, a gyerekeknek pedig vizsgákat kellett tenniük ahhoz, hogy szeptembertől újra bekapcsolódhassanak a hazai tanrendbe.

A modell az Instagramon osztotta meg, hogy a nyár a tanulás jegyében telt. A fiúk minden nap készültek, a táborozásokat is úgy oldották meg, hogy előtte vagy utána különórákon vettek részt. Júniusban Costa Ricában is sikeres vizsgákat tettek, sokszor 90–95 százalék feletti eredményekkel.

Dobó Ági azt írta, hogy számára nem az osztályzatok a legfontosabbak, hanem az, hogy a gyerekek mennyire szorgalmasak és kitartóak voltak. Bár előfordultak viták és nehezebb helyzetek, amikor Benedikt és Nataniel igazságtalannak érezték, hogy egyszerre két iskolát kell elvégezniük, három nyelven és két országban, az édesanya szerint ez sokat adott nekik.

Az Instagram-posztban úgy fogalmazott:

„Az a mondás jutott eszembe, amit anyává válásom idején olvastam, hogy szülőnek lenni azt jelenti, a szíved a testeden kívül dobog. Ez a mondás számomra most nyert igazán értelmet.”

Arról is írt, hogy a vizsgák időszakában ő maga is szorongással, étvágytalansággal és ingerültséggel küzdött. „Úgy izgulni valakiért, hogy tudod, te már az adott szituációban tehetetlen vagy, nincs ráhatásod, egyszerűen sokkoló volt számomra. Nem igazán tudtam helyén kezelni,

ugyanazokkal a tünetekkel küzdöttem, mint minden egyetemi vizsgám előtt, csak most még hatványozottabban. Szorongás, étvágytalanság, hasmenés, ingerültség. Nevezzük vizsgadrukknak, abból a rosszabbik fajtából.”

Hozzátette, hogy a stressz mindig a legtöbbet hozta ki belőle, és bízik benne, hogy ez a fiaira is igaz lesz. Az édesanya külön köszönetet mondott a tanároknak és az iskola vezetésének a támogatásért, és hangsúlyozta, hogy a fiúk egy év Costa Rica-i tanulás után a magyar tanrend szerint is folytathatják a 3. és a 6. osztályt.

Dobó Ágit a közelmúltban a Hal a tortán új évadában is láthatták a nézők.

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Egy főnyeremény a feleségem” - Kiss Ádám a házassági évfordulón posztolt közös fotót Bojanával
A humorista az Instagramon idézte fel a házassági évfordulót. Bejegyzése alatt rövid idő alatt több ezren köszöntötték őket.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 23.



Kiss Ádám különleges fotóval emlékezett meg a házassági évfordulójáról, vette észre a story.hu. A humorista tíz éve vette feleségül Bojanát, akivel két közös gyermekük is született. Az Instagramra feltöltött kép alá egy nap alatt csaknem 13 ezren írtak gratulációt. A poszt szövege is a rá jellemző humorral szólt:

„Ma 10 éve a feleségem ez szép jány”.

A negyvenedik születésnapjához közelítő Ádám annak idején fehér sportcipőben mondta ki a boldogító igent. Az évforduló kapcsán nemcsak a közösségi oldalán, hanem korábban interjúkban is mesélt arról, milyen az életük együtt. A Nők Lapjának például így beszélt kapcsolatukról: felesége nem rajongóból lett párja, már a Humorfesztivál előtt összekötötték életüket. Bojana építészmérnökként mindig előre gondolkodik és tervez, míg Ádám szerint ő maga a bohémabb fél.

Közös döntéseikben is inkább a praktikum dominál. Mint elárulta, Bojana nem szól bele a munkájába, inkább a mindennapokat, a hetet és a hónapokat beszélik át együtt. Úgy fogalmazott: „Rengeteg kisapuka panaszkodik, hogy a csaja bekergült, nekem nincsenek ilyen gondjaim, egy főnyeremény a feleségem, mindenkinek ilyet kívánok, mint az enyém, csak ő már foglalt sajnos.”

A házaspár egy évvel az esküvő után lett szülővé. Lányuk 2016-ban, fiuk pedig négy évvel később született. A kisfiú érkezéséről a humorista így számolt be: „A csodálatos Feleségem augusztus 4-én 17:11-kor világra hozta a kissfiunkat, Leont. Mama és Baba is jól vannak, Apa és Olívia pedig nagyon boldog. Földöntúli boldogság ez.”

Az Adom a napom című műsorban Kiss Ádám arról is mesélt, hogy a család a budapesti agglomerációban talált otthonra. Amikor megszületett a kislánya, fontos lett számára, hogy családi házban nevelkedjen, akárcsak ő gyerekkorában. A döntésben az is szerepet játszott, hogy édesanyja és testvére ugyanabban a faluban élnek, így a látogatások és a vasárnapi ebédek során ők is megszerették a környéket.


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Majka kétszer is előadta a Csurran, cseppen című slágerét a Strand Fesztiválon, majd arra buzdította az embereket, hogy jövőre feltétlenül menjenek el szavazni
A népszerű rapper Zamárdiban is sikert aratott fellépésével, kétszer is eljátszották a Csurran, cseppen című kormánykritikus slágert.


Majka volt az egyik sztárfellépő péntek este a Zamárdiban megrendezett Strand Fesztiválon. A népszerű rapper és csapata természetesen előadta a Csurran, cseppen című rendszerkritikus slágert, méghozzá a korábbi koncertekhez hasonlóan kétszer. Az Index tudósítása szerint

a rapper a Balaton-parti fellépés végén szavazásra buzdította a dalaira bulizó fiatalokat, mondván: feltétlenül vegyenek részt a 2026-os választásokon.

Az RTL X-Faktor című tehetségkutatójának mentora egy drónfelvételt is posztolt az Instagram-oldalán, megmutatva követőinek, mennyien voltak a koncerten.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Ettől mindenki elolvad: Max Verstappen így ölelte magához 3 hónapos kislányát a családi nyaraláson
A Forma–1-es pilóta egy luxusjachtról posztolt több fotót, köztük egy apa-lánya pillanatot is. A családi sorozatot egy sportos felvétel zárja, ahol a vízen szörfözik.


Max Verstappen a nyári szünetet családja körében tölti, és egy meghitt fotót is megosztott három hónapos kislányáról, Lilyről, vette észre a Femina.

A négyszeres világbajnok Forma–1-es pilóta legközelebb csak augusztus végén versenyez Hollandiában, így most minden idejét szeretteivel töltheti.

Kislánya május 2-án született, és most egy luxusjachton készült közös képükön látható, amint Verstappen szeretettel öleli magához.

A képsorozatban párja, Kelly Piquet is feltűnik, valamint Piquet előző kapcsolatából született lánya, Penelope, aki szintén ott van a nyaraláson. A fotók végén a sportoló egy különleges eFoil szörfdeszkán próbálta ki magát a vízen.

A fotókat és a videót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk