HÍREK
A Rovatból

Alaposan megdrágulhat az idei nyaralás a kedvelt külföldi üdülőhelyeken

A forint árfolyama is befolyásolja az árakat, és a felkapott helyeken 10-15 százalékos áremeléssel is számolni kell egy szakértő szerint.


Drágulásra számíthatnak azok, akik idén a kedvelt külföldi üdülőparadicsomokban szeretnének nyaralni - derül ki az ATV Híradó riportjából.

A csatornának nyilatkozó turisztikai szakújságíró szerint az elmúlt időszak kieső bevételeit egyes helyeken akciókkal igyekeznek pótolni, de

lesz, ahol akár 10-15 százalékkal többe kerülhet a nyaralás.

A magyar védettségi igazolvánnyal lehet például Horvátországba is utazni, de több más országgal is született már megállapodás arról, hogy kölcsönösen elfogadják egymás oltást igazoló dokumentumát. Így például tervezhető utazás Szerbiába, Montenegróba, Szlovéniába és Bahreinbe is, és tárgyalnak Görögországgal is.

A Magyar Utazási Irodák Szövetségének szóvivője elmondta, hogy érdemes lefoglalni a szálláshelyeket, mert Nyugat-Európából és a skandináv országokból már komoly érdeklődés tapasztalható, beindultak a foglalások, így kevesebb hely lesz később. Ugyanakkor a

a forint árfolyama nagyon meghatározó, de nem számít drasztikus drágulásra. A népszerű helyeken számítani lehet majd áremelkedésre, akár 10-15 százalékra is.

Szerinte a jelenlegi folyamatok alapján nem kell tartani attól, hogy az idei nyaralások elmaradnának. Sőt, egyre szabadabban utazhatunk majd. "Talán csak a tengerentúli nagyobb utazások kérdésesek" – vélekedett Kiss Róbert Richárd.

A szakember szerint

idehaza a július-augusztus a tavalyi rekordot is megdöntheti.

A tengerparti nyaralások közül a horvát, a görög és az olasz utak a legnépszerűbbek, de szerinte nem fogjuk elérni a korábbi látogatottsági szintet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter a paparazzo képeket készítőknek: A sziklaugrásra miért nem jöttetek? Tériszonyotok van? Vagy már indult a yachtotok?
A Tisza Párt vezetője összehasonlította, mit írtak róla korábban és most a gyerekeivel kapcsolatban.


Magyar Péter vasárnap már írt arról a közösségi oldalán, hogy az előre bejelentett olaszországi nyaralásáról paparazzo fotók jelentek meg több portálon is.

Később újra ebben a témában posztolt, bemutatva, mit írtak róla korábban és most.

„Propaganda pár hete: »Magyar Péterrel nem állnak szóba a gyerekei.« Propaganda ma: »A tiszás pártvezér, aki újdonsült barátnőjével és három gyermekével töltött néhány napot Lecce közelében...«

Vergődtök srácok. Mi lesz veletek így még 279 napig?!”

- fogalmazott a Tisza Párt vezetője.

„A sziklaugrásra miért nem jöttetek? Tériszonyotok van? Vagy már indult a yachtotok?”

- zárta rövid posztját Magyar, aki aztán a kommentekben még azt is megjegyezte: „de legalább számolni tudnak”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Telex: az MNB-botrány kirobbanása óta a Matolcsy-klán több irányba is próbált menekülőutat keresni
A lap értesülése szerint a TISZA Párt felé is próbáltak kapcsolatot teremteni, de ott azonnal elutasították őket.


Magyar Péter vasárnap este egy videóban beszélt arról, hogy egy, a TISZA Párthoz közel álló ügyvédet megkeresett a Matolcsy-kör. Arról is beszélt, hogy tudomása szerint egy cikk készül, amely szerinte a TISZA pártot próbálja a Fideszhez kötni.

A pártvezető a cikk megjelenése előtt reagált az ügyre, és a független sajtót azzal vádolta, hogy a kormány eszközévé vált - írja a Telex.

A lap vasárnap este közölt cikkében arról írt, hogy tavasszal húszmillió forintos átutalás történt a Raw Development nevű cégtől a Gál Andráshoz köthető ügyvédi irodához. Ezt az összeget jogi tevékenységre fizették ki, de később visszautalták. Gál András később azt mondta, ha valóban érkezett ilyen utalás, azt „bizonyára azonnal visszautaltuk, mint téves utalást”.

A Raw Development tulajdonosa, Somlai Bálint és Matolcsy Ádám köre idén tavasszal megpróbált kapcsolatot kiépíteni a TISZA Párttal. A párt belső ügyeit ismerő forrás szerint ezeket a megkereséseket azonban „élből elutasították”. Egy másik forrás arról beszélt, hogy ezek a próbálkozások még Magyar Péterhez sem jutottak el.

Az MNB-ügy miatt informálisan már tavaly nyáron is próbálkoztak találkozóval a párt vezetésével, de akkor sem jártak sikerrel. Az idei megkereséseket közvetítőn keresztül tették meg, de ezek sem vezettek eredményre - írja a Telex.

Eközben szorosabb kapcsolatba kerültek Gál András ügyvéddel. Ő ugyan hivatalosan nincs közeli kapcsolatban a TISZA Párttal, de segítette a párt korrupciós ügyeket vizsgáló munkacsoportját. Ügyvédként korábban a bicskei gyermekotthonban bántalmazott fiatalokat is képviselte.

Május elején a Telex fotósa Gál Andrást lefotózta a Matolcsy-körhöz köthető Pusztaszeri úti központnál. Bár korábban azt írta, nem lát el jogi képviseletet Somlainak, mégis ő válaszolt a Somlainak küldött újságírói kérdésekre. Ezt azzal magyarázta, hogy a kérdések „Somlai Bálinttól jutottak el hozzám”.

A Raw Development és Gál András irodája közötti kapcsolat részleteire sem Gál, sem Somlai nem adott választ. Arra sem reagáltak, hogy valóban jogi munkáért kaptak-e pénzt, vagy hogy szerződés született-e. Gál azt közölte: az ügyvédi titoktartás miatt nem mondhat el részleteket ügyfeleiről.

A TISZA belső ügyeit ismerő több forrás szerint,

amikor Magyar Péter tudomást szerzett az átutalásról, „nyersen tudtára adta az ügyvédnek, hogy ez elfogadhatatlan”. Ezután Gál visszautalta az összeget és elállt az együttműködéstől.

A TISZA sajtóosztálya a Telexnek azt írta:

„Gál András nem állt és jelenleg sem áll semmilyen formális kapcsolatban a TISZA-val. […] Azt azonban fontosnak tartjuk, hogy a közösségünk tagjai még a látszatát is elkerüljék, hogy bármilyen formális vagy informális kapcsolatban álljanak az országot szétrabló orbáni oligarchákkal.”

Az Állami Számvevőszék jelentése után Matolcsy György és Orbán Viktor személyesen is találkoztak – erről több, az MNB körüli ügyeket ismerő forrás beszélt a Telexnek. Másnap Matolcsy Ádám a GTC Group vezetésével egyeztetett a Pusztaszeri úti irodaházban. Egy forrás szerint Matolcsy Ádám ekkor azt mondta: „senkinek nem lesz semmi baja, mert minden, amit csináltak, törvényes”.

A Szabad Európa március végén arról írt, hogy megegyezés született Orbán Viktor és Matolcsy György között: „a volt jegybankelnök, a fia és annak köre – akik a jegybanki alapítványok körüli pénzszivattyút működtették – szabad elvonulást kapnak”.

Somlai Bálint májusban kezdhetett aggódni, amikor befagyasztották a privát bankszámláját. Jelenleg a nyomozás még felderítési szakaszban van, gyanúsítottak nincsenek.

A Raw Development Kft. éveken át főként az MNB-hez köthető megbízásokból jutott bevételhez. Az Állami Számvevőszék szerint a cég és társai az ingatlanberuházások költségeinek több mint 86 százalékát kapták meg.

Matolcsy Ádám a Telex kérdésére azt írta: „nem tudok felidézni ilyen találkozót, és általában sem ilyen kijelentést melyeket megkeresésében Nekem tulajdonítanak”.

Magyar Péter egy korábbi videójában élesen bírálta az MNB körüli ügyeket. Szerinte „a Magyar Nemzeti Bankban Orbánék asszisztálása mellett a világ legnagyobb bankrablása történt”. Hozzátette: „a tolvajok továbbra is élvezik a lopott szajrét”. Felszólította a legfőbb ügyészt, hogy derítse fel az ügyet, és nevezzék meg a felelősöket.

Vasárnap esti közleményében Magyar úgy fogalmazott: „Nem lehet rendszerváltást véghez vinni a bukott hatalom kiszolgálóival és haszonélvezőivel. […] Nincs köztes út, nincs alku.” Videójában megerősítette, hogy Gál András ott lesz a TISZA hétfői gyermekvédelmi konferenciáján, de nincs formális kapcsolata a párttal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Vitézy: Retró buszokkal pótolták a Kék Hullám InterCity-t és a késő Fenyves expresszvonatot is hétvégén
„A Közlekedési Múzeum Lázár álmai szerint eljutott vidékre, a klímás pótlóbuszok helyett a nosztalgia Ikarusok álltak helyt a hétvégén, nem is csak egyszer” - jegyezte meg a Podmaniczky Mozgalom fővárosi frakcióvezetője.


„A retróhétvége egész váratlan újdonságokat is hozott:

délutánra a Faros is beállt hivatalos vonatpótlóba a késő Fenyves expresszvonat helyett - nem a retróhétvége programjai keretében, hanem a távolsági vonat utasait szállítani. Mondjuk nem mindenki volt ettől elragadtatva, hisz azért egy Faros forró élmény tud lenni”

- közölte Facebook-oldalán Vitézy Dávid.

„Mindenesetre egy biztos: a Közlekedési Múzeum Lázár álmai szerint eljutott vidékre, a klímás pótlóbuszok helyett a nosztalgia Ikarusok álltak helyt a hétvégén, nem is csak egyszer”

- tette hozzá a Podmaniczky Mozgalom fővárosi frakcióvezetője.

De nem ez volt az egyetlen ilyen eset a hétvégén. Vitézy egy korábbi posztjában arról számolt be, hogy a Kék Hullám InterCity utasaiért is „retró mentesítőbusz” érkezett.

„Klímás pótlóbusznak picit erős, de legalább van rajta függöny, és kétségtelenül egy gyönyörű darab”

- jegyezte meg.

Igaz, a MÁV a július első hétvégéjén tartotta a Balatoni Retró Hétvége című eseményét, ugyanakkor a fent említett retró buszok nem voltak a program részei.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Jégeső, szélroham, felhőszakadás és 38 fok: a heves zivatarok és a hőség miatt is kiadták a figyelmeztetést
Brutális idő jön: a zivatarok miatt a fél országra kiadták a riasztást. A hőmérséklet viszont bezuhan végre, éjszaka már csak 13-19 fok lehet.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2025. július 07.



Hétfőn hidegfront érkezik, melynek felhőzete napközben kelet felé vonul, várhatóan késő estére hagyja el az északkeleti országrészt. A front előterében és mentén többfelé, több hullámban pattanhat ki zápor, zivatar - írja a HungaroMet.

Heves zivatar is előfordulhat, melyeket akár felhőszakadás, jégeső vagy viharos széllökés, károkozó szélroham is kísérhet.

A zivatarok miatt a fél országra kiadták a riasztást. Emellett másodfokú figyelmeztetést van érvényben a zivatarok és elsőfokú a felhőszakadás miatt Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok, és Tolna vármegyékre. A zivatarok miatt elsőfokú figyelmeztetést adtak ki Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Zala vármegyékre.

A délnyugati, majd az egyre nagyobb területen északnyugatira, nyugatira forduló szél megélénkül, a front előterében és mentén megerősödik, átmenetileg viharossá is fokozódhat.

A csúcshőmérséklet 23 és 38 fok között alakul, az északnyugati tájakon mérhetjük a legalacsonyabb, míg délkelet, kelet felé haladva az egyre magasabb értékeket.

A hőség miatt másodfokú figyelmeztetést adtak ki Békés, Csongrád-Csanád, elsőfokút pedig Bács-Kiskun, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok vármegyékre.

Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő.

Este a front északkelet felé elhagyja az országot, ott is fokozatosan megszűnnek a záporok, zivatarok. Mögötte nagyrészt derült idő valószínű, azonban hazánk nyugati, délnyugati felére ismét egyre vastagabb felhőzet érkezik. Reggelig Dunántúlon számíthatunk egyre több helyen csapadékra. Többnyire mérséklődik a légmozgás, de este a zivatarok környezetében még előfordulhatnak erős széllökések, majd hajnaltól a Nyugat-Dunántúlon kezd el megélénkülni a szél.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul.

Kedden felhős idő várható hosszabb-rövidebb napos időszakokkal. Sokfelé várható eső, zápor, zivatar, többfelé jelentős mennyiség is eshet. Heves zivatarok is kialakulhatnak, elsősorban a keleti tájakon. Az északnyugatira forduló szél sokfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódik, zivatarok környezetében is lehetnek viharos lökések. A hőmérséklet délután általában 20 és 27 fok között valószínű, de a Tiszántúlon 30, 32 fok is lehet.

Szerdán az ország északkeleti felén nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, másutt kevesebb felhőre, több napsütésre számíthatunk. Az északkeleti tájakon ismétlődő jellegű eső, zápor valószínű, egy-egy zivatar is lehet, de másutt is előfordulhat kisebb eső, zápor, esetleg zivatar. Az északnyugati szelet továbbra is többfelé kísérik erős, néhol viharos lökések. Hajnalban 11, 17, délután általában 18, 23 fokra számíthatunk, de északkeleten hűvösebb maradhat az idő.


Link másolása
KÖVESS MINKET: