„Ukrajnát ‘acél sündisznóvá’ kell tenni”– Sorsdöntő paktumot írtak alá Párizsban: brit és francia katonák érkezhetnek Ukrajnába
Brit és francia katonák települhetnek Ukrajnába egy esetleges tűzszünet után, hogy ott úgynevezett „katonai központokat” hozzanak létre, miközben az Egyesült Államok vezetésével nemzetközi erő ellenőrizné a fegyvernyugvás betartását. Mindez egy kedden Párizsban aláírt, többpilléres biztonsági megállapodás részeként valósulhat meg, amelynek részletei a francia elnöki hivatal által január 6-án közzétett hivatalos koalíciós nyilatkozatból derülnek ki, írta a BBC.
A párizsi találkozón két fontos dokumentum született. Az egyik egy átfogó nyilatkozat, amely öt fő elem köré szervezi az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciákat. A másik egy külön,
A Párizsban elfogadott közös nyilatkozat egy ötpontos garanciarendszert vázol fel. Ennek legfontosabb eleme egy amerikai vezetésű tűzszünet-ellenőrző mechanizmus felállítása, amely egy külön „Speciális Bizottságon” keresztül kezelné a fegyvernyugvás megsértését. A megállapodás emellett hosszú távú katonai támogatást ígér az ukrán fegyveres erőknek, beleértve fegyvercsomagokat, pénzügyi segítséget és az erődítési munkálatok segítését. Létrehoznak egy „Multinacionális Erő Ukrajnáért” nevű, döntően európai vezetésű kontingenst is, amely egy hiteles tűzszünet után, ukrán felkérésre végezne biztosítási feladatokat.
A bejelentésekre éles és egyértelmű reakciók érkeztek a világ vezetőitől.
– közölte az Euronews szerint Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke egy korábbi beszédében. Ezzel szemben
Vlagyimir Putyin orosz elnök korábban arra figyelmeztetett, hogy ha nyugati csapatok jelennének meg Ukrajnában, azokat „legitim célpontoknak” tekintenék. A szövetségesek között sincs teljes egység a csapatküldés kérdésében. Giorgia Meloni olasz miniszterelnök kedden is megerősítette, hogy Olaszország a garanciákat támogatja, de „nem fog csapatokat küldeni a terepre”.