A Rovatból

Akár már félidőben lecserélhetik az MSZP elnökét

A Magyar nemzet azt állítja, a párt léte is bizonytalanná válhat, ha Tóth Bertalan távozik.


"Hiába szerzett két évre, a következő év júniusáig mandátumot, könnyen lehet, hogy Tóth Bertalannak félidőben távoznia kell az MSZP éléről.

A májusi uniós választást követő őszi önkormányzati voksolás után ugyanis tisztújító kongresszust tartanak a szocialisták,

ahol a gyászos szereplés után szinte biztosan leváltják a jelenlegi elnököt" – írja a Magyar Nemzet a párt elnökségéből származó információra hivatkozva.

Mint arról beszámoltunk, 2018 júniusában az MSZP tisztújító kongresszusán Tóth Bertalan frakcióvezető lett az MSZP új elnöke. Ő akkor azt mondta, szeretné, ha minden MSZP-s együtt tudna dolgozni a vezetése alatt, és hogy fontos a múlttal való szembenézés, de a jövőre kell koncentrálni - ezzel az önkormányzati és az európai parlamenti választásra is utalt. Nemrég pedig arról számoltunk be, hogy elfogadták az MSZP európai parlamenti listáját.

A Magyar Nemzetnek most nyilatkozó forrás szerint az EP-lista is vitatott, a mostani megoldás – első helyen Tóth Bertalan, a második helyen Ujhelyi István, a harmadikon Szanyi Tibor áll – átmeneti helyzet. Az MSZP a Párbeszéddel közösen indulna, és a harmadik helyet Jávor Benedeknek szánták, és így csak a negyedik lenne Szanyi Tibor.

A három képviselői helyhez legalább 13 százalékos támogatottság kell a Magyar Nemzet forrása szerint, márpedig a szövetség támogatottsága most 12-13 százalékon áll. Az MSZP ragaszkodik az első két mandátumszerző helyhez, így Jávor Benedek bejutása lehet kérdéses. A lap névtelen forrásai szerint a Párbeszédnek külön kell indulnia, ha ez nem felel meg neki.

Tóth Bertalan elnökké választásakor az volt az elvárás, hogy az MSZP-nek legyen minimum két EP-képviselője, az önkormányzati választások után pedig meggyőző számú polgármestere. Két rossz választási szereplés után így akár meg is szűnhet a párt a Magyar Nemzet szerint.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Elmondták a szentmártonkátai tragédia egyetlen túlélőjének, hogy öccse és négy barátja meghalt a vonatbalesetben
A vonat 400 méteren át tolta maga előtt a felismerhetetlenségig összeroncsolódott autót. A hat fiatalból öten azonnal szörnyethaltak, csak egy 18 éves lány élte túl a borzalmat.


Döbbenetes videót hozott nyilvánosságra a rendőrség a múlt keddi szentmártonkátai tragédiáról. A MÁV biztonsági kamerájának felvételén tisztán látszik, ahogy egy autó a leengedett félsorompót kikerülve a sínekre hajt, egyenesen a 100 km/órával közeledő Tokaj InterCity elé.

A vonat mintegy 400 méteren keresztül tolta maga előtt a felismerhetetlenségig összeroncsolódott kocsit.

Az autóban egy hatfős baráti társaság utazott, öten – egy 15 és egy 17 éves fiú, egy 18 éves lány, valamint egy 24 és egy 30 éves férfi – azonnal szörnyethaltak. A kocsit a 24 éves fiatal vezette, akinek nem volt jogosítványa. A tragédiát egyedül egy 18 éves lány élte túl, akinek 17 éves öccse is az áldozatok között van.

A baleset óta mécsesek és koszorúk borítják a vasúti átjárót. A helyieket megrázta a tragédia.

„Most, hogy kiderült, mi történt, nagyon sajnálom őket: öt fiatal, köztük egy lány és négy fiú; a hatodik kórházban van. Hát, tragédia” – mondta egy környékbeli. Egy másik helyi lakos szerint megoszlanak a vélemények a felelősségről: „Van, aki a fiatalokat hibáztatja, van, aki a szülőket; változó.”

A baleset egyetlen túlélőjét napokig mélyaltatásban tartották, de már felébredt és egyre jobban van – számolt be róla az RTL Híradó.

A család csak most merte elmondani neki, hogy öccse és a barátai meghaltak a balesetben. A lány a közösségi oldalán egy közös fotóval és szívszorító sorokkal gyászolta testvérét:

„Öccsének is ott kellene lennie vele” – írta posztjában.

A balesetnek van egy másik áldozata is: a vonatot vezető mozdonyvezető, akit annyira megviseltek a történtek, hogy azóta táppénzen van.

„A mozdonyvezető több mint 30 éves szakmai gyakorlattal rendelkezik; sajnos nem ez volt az első rendkívüli esemény, ahol tragédiával szembesült. Nyilvánvalóan megrázta az eset, azóta sem dolgozik mozdonyvezetőként” – nyilatkozta Barsi Balázs, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének képviselője. A MÁV szerint ilyen esetekben a mozdonyvezetők rehabilitációs szabadságot vehetnek ki, és pszichológus segítségét is igénybe vehetik. A vasúttársaság és a rendőrség is hangsúlyozta, hogy a baleset idején a jelzőberendezés hibátlanul működött.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Meghalt egy anya és két gyermeke, az apa életéért még küzdenek – mindannyian egy utcai árusnál ettek Isztambulban
A Németországból érkező család az Ortakoy negyedben kóstolt helyi finomságokat, többek között kagylót és töltött burgonyát. A hatóságok mintákat vettek a helyszínen.


Tragédiával ért véget egy Németországban élő török család isztambuli nyaralása, miután a gyanú szerint ételmérgezést szenvedtek. Két gyermek és édesanyjuk meghalt, az apa életéért még küzdenek, miután utcai árusnál ettek egy népszerű isztambuli turistalátványosságnál – írta a CBS News. A család szerdán lett rosszul, miután több népszerű streetfoodot megkóstoltak az Ortakoy vízparti negyedben, a Boszporuszon átívelő híd lábánál.

A Fatih negyedben tartózkodó családot nem sokkal az étkezés után kórházba szállították, ahol a 6 és 3 éves gyermek meghalt.

Abdullah Emre Guner isztambuli regionális egészségügyi vezető csütörtökön közölte: „Az anyát és az apát az intenzív osztályon kezelték, és vizsgálatot indítottak az ügyben.” Az anya nem sokkal később, pénteken szintén meghalt.

Yilmaz Tunc igazságügyi miniszter bejelentette, hogy a hatóságok komoly lépéseket tettek az ügyben.

„Mintákat vettek azokról a helyekről, ahol a család étkezett, és négy embert őrizetbe vettek”

– írta a miniszter.

Egyes médiajelentések szerint a család kagylót evett rizzsel, ami egy népszerű, utcai árusok által gyakran kínált fogás, valamint kumpirt is fogyasztottak, ami egy helyi töltött sült burgonya. Más jelentések szerint kokorecet ettek, amely egy grillezett báránybelsőségekből álló étel, és a Turkish Delightot is megemlítették.

A törökországi incidens körülbelül öt hónappal azután történt, hogy Észak-Franciaországban két hentesüzlet ideiglenesen bezárt, miután egy lány súlyos ételmérgezésben meghalt. Hazánkban a Nébih 2023-as jelentése alapján az élelmiszer-eredetű járványok száma nőtt, a bejelentett esetek között a szalmonella továbbra is az egyik leggyakoribb kórokozó. Nemrég több mint 600 ételmérgezés-gyanús esetet jelentettek a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központnak Budapest XIII. kerületéből, ahol nagyrészt gyerekek betegedtek meg.

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Egy 15 éves lány halt bele a vonatszörfözésbe Ausztriában
A száguldó szerelvények felett 15 ezer voltos feszültség van a felsővezetékben. Ehhez elég csak közel kerülni, egyetlen rossz mozdulat is halálos áramütést okozhat.


Hajnali fél háromkor egy 16 éves cseh fiú sétált be a St. Pölten-i rendőrségre, hogy bejelentse 15 éves barátnője eltűnését. Elmondta, hogy miután a vonatról leszállva nem találta a lányt, először a sínek mentén kereste, mielőtt a hatóságokhoz fordult. A rendőrök a lány telefonjának jelei alapján drónnal kezdték átfésülni a területet, de szombat kora reggel már csak a holttestét találták meg Blindenmarkt és St. Georgen am Ybbsfelde között, a sínek mellett, írja a Kurier.

Az addigra összeállt kép szerint

a fiatalok egy többségében csehekből álló csoportja péntek este tíz óra körül Amstettenben mászott fel egy ICE gyorsvonat tetejére, hogy így utazzon St. Pöltenig.

A társaság csak a célállomáson vette észre, hogy egyikük hiányzik. Az alsó-ausztriai rendőrség közleménye szerint az elhunyt egy 15 éves cseh állampolgár.

A „trainsurfing” néven ismert jelenség rendkívül veszélyes. A vasúti felsővezetékekben 15 ezer voltos feszültség van, amihez elég másfél-két méterre megközelíteni, hogy halálos áramütést okozó ívkisülés jöjjön létre. A német szövetségi rendőrség egy korábbi figyelmeztetésében hangsúlyozta, hogy a felsővezeték feszültsége „a háztartási konnektor 65-szöröse” – írta a Die Zeit.

A helyszínelés és a mentési munkálatok idejére a Weststrecke vasútvonalat Amstetten és Ybbs között lezárták, a forgalom szombat reggel fél nyolctól helyreállt. A st. pölteni ügyészség boncolást rendelt el, a lány személyazonosságának véglegesítése a cseh hatóságok bevonásával zajlik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Száz felülést kellett csinálnia, mert késett az iskolából, belehalt a büntetésbe a 12 éves indiai diáklány
A lány napokig kórházban volt a történtek után, de az orvosok már nem tudták megmenteni. A rendőrség vizsgálja a tanárnő felelősségét a tragikus halálesetben.


Éppen az indiai gyermeknapon halt meg az a 12 éves diáklány, akit napokkal korábban az iskolájában büntettek meg késés miatt, írja az Indian Express. A Maharashtra állambeli Vasai városában történt eset után a helyi rendőrség egyelőre baleseti halálesetről vett fel jelentést, de a boncolási jegyzőkönyv és az oktatási hatóság vizsgálatának eredménye még nem derült ki.

A tragédia november 8-án történt, amikor a lány és több társa tíz percet késett a tanításról. A család állítása szerint a tanárnő büntetésből száz felülést végeztetett velük, több diáknak ráadásul az iskolatáska is a hátán volt a gyakorlat közben.

„A büntetés után erős fájdalmat érzett a nyakában és a hátában, és nem tudott felkelni”

– mondta az édesanya a Hindustan Times szerint.

A lány állapota a következő napokban folyamatosan romlott, több kórházban is kezelték, végül a mumbai JJ kórházba szállították, ahol november 14-én este meghalt.

A tragédia hírére feldühödött szülők és egy helyi politikai párt aktivistái lezárták a Shri Hanumant Vidya Mandir nevű iskolát, és a tanár felelősségre vonását követelik.

A hatóságok megkezdték az eset kivizsgálását. „Néhány diákot a Mamta Yadav nevű tanárnő büntetett felülésekkel. A testi fenyítés pedig törvénybe ütközik” – nyilatkozta Sonali Matekar, Vasai oktatási tisztviselője.

A testi fenyítést Indiában a 2009-es oktatási törvény egyértelműen tiltja, amely kimondja, hogy gyermeket sem fizikai büntetésnek, sem mentális zaklatásnak nem lehet kitenni.

A gyermekvédelmi törvények alapján a gyermekkel szembeni kegyetlen bánásmód bűncselekménynek minősül, és akár többéves börtönbüntetéssel is sújtható. A rendőrség a boncolási eredménytől teszi függővé, hogy a baleseti haláleset minősítését megváltoztatják-e, és indítanak-e büntetőeljárást.


Link másolása
KÖVESS MINKET: