„Aggodalommal figyeljük Magyarország egyre mélyülő kapcsolatát Oroszországgal” – egy amerikai republikánus képviselőkből álló delegáció járt Magyarországon
Amerikai szenátorok látogattak Magyarországra október 3-4-én, hogy magyar kormányzati tisztviselőkkel és a civil társadalom képviselőivel találkozzanak – írja a 444 az Amerikai Egyesült Államok Nagykövetségének közleménye alapján.
Ebben idézik Jerry Moran republikánus szenátort, aki a magyar civil társadalom vezetőivel történt találkozó után azt mondta:
Közös érdekünk, hogy országaink szorosan együttműködjenek. Szorgalmazzuk, hogy Magyarország hallgasson szövetségesei aggodalmaira, és ennek megfelelően járjon el.”
A közlemény szerint az amerikai szenátorok azért utaztak ide, hogy „magyar kormányzati tisztviselőkkel” is találkozzanak, később azonban csak arról írnak, hogy „a civil társadalom képviselőivel” találkoztak.
A küldöttséget Moran szenátor vezette, és tagja volt Susan Collins, John Cornyn, John Boozman és John Hoeven szenátorok. A 444 azt is megjegyzi, hogy