HÍREK
A Rovatból

Aggasztó jeleket produkál az időjárás: akár meg is ismétlődhet 2006-os vihar augusztus 20-án

Katasztrófától azonban nem kell tartani, azóta nagyon komolyan veszik az előrejelzéseket. Egyelőre még minden bizonytalan, de valamennyi esély van rá, hogy eső lesz a tűzijáték idején.


Tizenhét évvel ezelőtt, 2006. augusztus 20-án, egy hirtelen jött vihar tragédiává változtatta a fővárosi tűzijátékot. Az orkán erejű széllel és hatalmas esővel érkező vihar öt ember életét követelte, több mint háromszázan megsérültek. A pánikba esett tömeg menekülni próbált a Duna-partról, de a közvilágítás leállt, cserepek és ablaküvegek hullottak az utcákra, fák dőltek ki.

A tűzijátékot, némi szünet után, befejezték, de az ünnepi hangulat teljesen eltűnt – éjszakába nyúlóan szóltak a szirénák, ahogy a mentők és a tűzoltók a sérültek segítségére siettek.

Később kiderült, hogy a tragédia mögött súlyos szervezési hiányosságok álltak. A rendezvényt nem tudták időben leállítani, mivel

az időjárás-előrejelzés nem volt elég pontos, és a Katasztrófavédelemnél nem olvasták el az utolsó jelentést.

Sötét volt, pánik tört ki, nem volt elegendő mentőautó, és a mobilhálózatok is összeomlottak, ahogy a sok ezer ember egyszerre próbált segítséget hívni. Három felelőst találtak: a Katasztrófavédelem ügyeletvezetőjét, az ügyeletes meteorológust és a Miniszterelnöki Hivatal osztályvezetőjét, aki a rendezvényért felelt. A Katasztrófavédelem munkatársát felmentették, a másik két ember fegyelmit kapott.

A Blikk utánajárt, hogy az idei augusztus 20. esetében milyen idő várható, és felkészültek-e a szervezők? Az előrejelzések szerint vasárnapig 33–40 Celsius-fokos hőség várható, de egyre nagyobb eséllyel alakulnak ki záporok és zivatarok.

Hétfőn akár viharos szél is kísérheti a csapadékot, kedden pedig, augusztus 20-án, többórás napsütésre lehet számítani gomoly- és fátyolfelhők mellett, de helyenként zápor, zivatar is előfordulhat.

Az északi, északkeleti szél több helyütt megerősödhet, zivatarok idején pedig viharos lökések is lehetnek.

Az Időkép előrejelzése szerint a jövő hét elején hidegfront érkezik, amely hosszabb ideig hazánk felett maradhat. A fronttal érkező viharok elsősorban a nyugat-dunántúli területeket érinthetik, de északkeleten és délkeleten is számítani kell csapadékra.

Az okostelefonok időjárás-alkalmazásai szerint Budapesten 35 százalék esély van esőre az esti órákban.

Bár mutatkozik némi esély arra, hogy eső lesz a tűzijáték alatt, a bizonytalanság továbbra is nagy. A 2006-os katasztrófa tanulsága, hogy mindenkinek sokkal jobban fel kell készülnie egy ilyen tömegrendezvényre – nem csak a szervezőknek, hanem a résztvevőknek is. A katasztrófa óta komolyabban veszik ennek az estének a biztonságos lebonyolítását, így reméljük, az idei tűzijáték valóban „felhőtlen” szórakozást nyújt majd. Az előrejelzések azonban még bármit tartogathatnak...


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor alatt élő adásban rogyott össze egy papírdoboz
A miniszterelnök beköszönt a Patrióta élő adásába, de nem számítottak rá. Hellyel kínálták, de ő visszautasította, és mást választott. Hiba volt.


Nem sokkal az előtt, hogy Orbán Viktor beszédet tartott Kötcsén, a jobboldal szokásos Polgári Piknikjén, váratlanul beugrott a Patrióta YouTube-csatorna élő adásába, ahol többek között Deák Dániel és G. Fodor Gábor közvetítette az eseményeket.

Egy ideig mögöttük, mintegy bekönyökölve beszélt a műsorban – ahol láthatóan nem voltak felkészülve az érkezésére –, majd a miniszterelnök úgy döntött, hogy mégis keres magának egy ülőalkalmatosságot.

Pechére ez egy Patrióta feliratú kartondoboz volt, ami aztán össze is rogyott alatta.

Később adtak neki egy széket, amit vagányul megfordított, és onnan folytatta a beszélgetést.

Nem ez volt az egyetlen szokatlan momentum Orbán Viktortól. Ahogy arról korábban írtunk, beszédében többek között megfenyegette sajátjait arra az esetre, ha nem kellő mértékben teszik oda magukat a kampányban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Érdemes lesz nézni, hogy az elszabadult Orbánt vajon Bidenhez hasonlóan leszedik-e a sajátjai
A TISZA Párt vezetője szerint a miniszterelnök nem érti az emberek gondjait, és nem is akar velük foglalkozni. Úgy véli, Orbán saját hívei is érzik a gyengeséget.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, Magyar Péter programpontjainak és új szereplőinek bejelentése után Orbán Viktor is felszólalt Kötcsén. A miniszterelnök a szokásos Polgári Piknik keretében hosszú világpolitikai elemzést adott, majd arról beszélt, hogy a Fidesz vezeti a közvéleménykutatásokat, ők az esélyesek, és hosszan sorolta, szerinte milyen borzalmas következménnyel járna egy Tisza-kormány.

A miniszterelnöki beszédre nem sokkal később már reagált is Magyar Péter a Facebookon: a Tisza Párt vezetője élesen bírálta a miniszterelnököt, és úgy fogalmazott: „A remegő, fenyegetőző császár a mai lázálmaival hivatalosan is lezárta az Orbán–Gyurcsány korszakot.”

Magyar szerint beszédes volt a helyszín is. „Érdekes volt nézni a kordonokkal és TEK-esek százaival védett sátorban ülő janicsárok döbbent arckifejezését. Ők is pontosan érezték, hogy ez ma itt a vég kezdete.” Úgy látja, a miniszterelnök „ma bebizonyította, hogy nem érti a magyar emberek problémáit és nem is akar azokkal foglalkozni”.

A politikus posztjában arról is írt, hogy

„a megélhetési tapsolók reggel talán még bíztak abban, hogy tényleg létezik a győzelmi terv, vagy valami orbáni V-2-es csodafegyver, de egy óra után belátták, hogy ez a jacht elment”.

Hozzátette: „Nem véletlenül zárta a török császár a világmegfejtését a sajátjainak szánt leplezetlen fenyegetéssel.”

Magyar Péter szerint érdemes lesz figyelni, hogy

„az elszabadult Orbánt vajon Bidenhez hasonlóan leszedik-e a sajátjai, vagy inkább magára hagyják a bukott basát”.

Azt írta, a Tisza Párt közösségének mostantól még nagyobb a felelőssége, mert szerinte ez az egyetlen politikai erő, amely képes kormányozni, visszarántani az országot „a szakadék széléről” és egy működő, emberséges Magyarországot építeni.

Posztja végén úgy fogalmazott: „Munkára fel! Zászlókat a magasba, fel győzelemre!” A bejegyzést azzal zárta, hogy gratulált Orbán Viktornak és feleségének 39. házassági évfordulójukhoz, és hozzátette: „A negyvenediket már egy Tisza-kormány alatt tudják ünnepelni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Orbán Viktor a világpolitikáról: Lesz-e orosz katonai győzelem? Lett. Felosztják-e Ukrajnát? Igen.
A miniszterelnök szerint a teljesen új amerikai politika lényege az, hogy szembenéznek a tényekkel, amik nem túl vidám pontok.
F. O. - szmo.hu
2025. szeptember 07.



Orbán Viktor a 2025-ös kötcsei beszédében részletesen szólt a világpolitika fejleményeiről is.

„Tavaly számos kérdést hagytunk nyitva. Idén szinte mindegyikre megkaptuk a választ. Lesz-e új amerikai elnök és politika? Lett. Lesz-e új német kormány? Lett. Kikászálódik-e Franciaország a kormányválságokból? Nem? Visszatérhet-e újra a V4? Igen. Lesz-e orosz katonai győzelem? Lett. Felosztják-e Ukrajnát? Igen. Sikerül-e megoldania az uniónak az alapdilemmáját, amit az euró testesít meg? Nem. Ezek voltak a kérdések, ezeket a válaszokat kaptuk” – mondta a miniszterelnök, majd hozzátette: nemcsak új amerikai elnök van, de új geostratégiai politika is van.

Orbán úgy gondolja: ha ez a globális kereskedelmi rend fennmarad, az USA riválisai jobban kerülnek ki ebből, mint maga az Államok. A teljesen új amerikai politika lényege az, hogy szembenéznek a tényekkel, amik nem túl vidám pontok.

„Az első ilyen az, hogy Kínának behozhatatlan demográfiai, technológiai és tőkeelőnye van, kínai beszállító nélkül nem működik az amerikai gazdaság és a kínaiak végül hitelezőkké válnak. Szembenéztek azzal a ténnyel is, hogy Oroszország a háborút megnyerte.

Csapatok küldése nélkül az orosz győzelem elkerülhetetlen, viszont csapatokat nem küldenek. A következő években Oroszországot Kínáról nem lehet leválasztani” – mondta a miniszterelnök.

Orbán szerint Kína katonai beavatkozás nélkül be fogja integrálni a délkelet-ázsiai országokat a gazdaságába, az Egyesült Államok pedig – Orbán olvasatában – azt is belátta, hogy Európa gyenge.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor a sajátjainak üzente: Semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve és minden el lesz rendezve
Azt üzente, hogy mindenki tegyen meg mindent, mert mindent alá kell rendelni a győzelmüknek. Kötcsén tartott előadást a miniszterelnök.


Orbán Viktor hosszú, helyenként előadásszerű beszédet tartott Kötcsén, ahol egyaránt beszélt a világ aktuális helyzetéről és a választásokig Magyarországra váró időszakról, illetve a szavazás tétjéről.

A beszédből több redditező és Török Gábor is felfigyelt egy érdekes mondatra. Ez így hangzott:

„Mindent alá kell rendelni a közös győzelemnek, mostantól mindenki tegyen meg mindent, amit tud, mert, ismernek engem, nem vagyok olyan ember, aki fenyegetőzik és durváskodik, de semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve és minden el lesz rendezve”

– a miniszterelnök ezt a kampány alatt az "övéire" váró feladatok kapcsán mondta.

…és az ostoba csinovnyikok megtapsolják. Teljesen beteg.
byu/Green-Bullfrog-6858 inhungary

Korábban már volt olyan, hogy a miniszterelnök elszámoltatással és nagytakarítással ijesztgette ellenfeleit, de az most fordult elő először, hogy saját híveinek, "harcosainak" üzent fenyegető hangnemben.


Link másolása
KÖVESS MINKET: