Kiszámolták: ennyit hozhat egy családnak az anyák adómentessége
Ahol keresnek annyit, mint a KSH által számított átlag, annál a családnál 187 ezerrel is több maradhat hó végén. De nem csak a gyerekes családok, hanem a jól kereső kismamák zsebében is több pénz marad.
A kormány bevezeti a két- és a háromgyermekes dolgozó anyák teljes, életük végéig tartó személyijövedelemadó-mentességét – jelentette be Orbán Viktor hétfőn a Parlamentben. Emellett a csecsemőgondozási díj (CSED) és a gyermekgondozási díj (GYED) után eltörlik a személyi jövedelemadót. Hogy ez mennyit jelenthet egy-egy család számára, azt a Bankmonitor számolta ki.
A CSED a szülési szabadság 24 hetére jár, összege megegyezik a korábbi fizetéssel, amelyből eddig 15 százalék személyi jövedelemadót (szja) vontak le. A Bankmonitor a KSH által megadott átlagkeresettel számol, e szerint 2024 első három negyedévében a nők bruttó átlagkeresete 586 723 forint volt. Egy ilyen keresetű édesanya eddig 498 714 forintot kapott kézhez, de az adómentesség után ez 586 723 forintra nő.
Ez havi 88 008 forinttal több pénzt jelentene.
A GYED a CSED-et követően a gyerek két éves koráig jár. A GYED összege a figyelembe vehető bér 70 százaléka, de nem lehet több a minimálbér kétszeresének 70 százalékánál. Egy átlagkeresetű nő esetében ez jelenleg 407 120 forint, amelyből 15 százalék szja-t kellett levonni eddig.
Így eddig 61 068 forint ment el adóra, amit az új szabályozás után már nem vonnának le.
Jelenleg a négy vagy több gyermeket nevelő anyák nem fizetnek személyi jövedelemadót. A kormány ezt így bővíti ki Orbán ígérete szerint:
• a háromgyermekes anyák 2025 októberétől kapnának adómentességet;
• a kétgyermekes anyák számára 2026-tól fokozatosan vezetnék be az szja-mentességet.
Ez a családi adókedvezmények növelésével együtt komoly jövedelememelkedést hozhat sok család számára. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, hogy egy átlagos keresetű szülőpár – ahol a férj a szintén KSH-átlag bruttó 681 457 forintot keresi, a feleség pedig bruttó 586 723 forintot – milyen változásokra számíthat:
• egy háromgyermekes család havi bevétele 187 ezer forinttal, 18,9 százalékkal nőhet, amiből a családi adókedvezmény változása 99 ezer forint pluszt hozhat, míg az anya adómentessége 88 008 forintot;
• egy kétgyermekes családnál 128 ezer forinttal maradhat több pénz, ami 14 százalékos jövedelemnövekedés;
• az egygyermekes családok 10 ezer forint pluszt kaphatnak a családi adókedvezmény változása miatt, ami 1,16 százalék plusz.
A kormány bevezeti a két- és a háromgyermekes dolgozó anyák teljes, életük végéig tartó személyijövedelemadó-mentességét – jelentette be Orbán Viktor hétfőn a Parlamentben. Emellett a csecsemőgondozási díj (CSED) és a gyermekgondozási díj (GYED) után eltörlik a személyi jövedelemadót. Hogy ez mennyit jelenthet egy-egy család számára, azt a Bankmonitor számolta ki.
A CSED a szülési szabadság 24 hetére jár, összege megegyezik a korábbi fizetéssel, amelyből eddig 15 százalék személyi jövedelemadót (szja) vontak le. A Bankmonitor a KSH által megadott átlagkeresettel számol, e szerint 2024 első három negyedévében a nők bruttó átlagkeresete 586 723 forint volt. Egy ilyen keresetű édesanya eddig 498 714 forintot kapott kézhez, de az adómentesség után ez 586 723 forintra nő.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Betegszabadságra ment az ukrán pénzszállítók elleni akciót elrendelő ezredes - írja Panyi Szabolcs
Az újságíró több csatornán is kereste az ukrán pénzszállítók elleni akciót elrendelő NAV-os ezredest, sikertelenül. A HVG szerint több év börtön járhat az akcióban részt vevő és az arra utasítást adó személyeknek, ha az ukrán bank feljelentése megállná a bíróságon.
Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró a Facebookon írt az ukrán pénzszállító-ügy újabb fejleményeiről, amelyek szerinte egyre sötétebbnek tűnnek. Az újságíró korábban azt állította, hogy az ügy valójában egy titkosszolgálati akció és politikai provokáció, amit szerinte Rogán Antal egyik alvezére irányított.
A posztban Panyi a HVG cikkének egy részletét idézi, ami arról szól, hogy ha az ukrán bank jogi képviselői által hivatali visszaélés és terrorcselekmény gyanújával tett feljelentés bírósági szakaszban akár csak részben is megáll,
„akár több év börtönbüntetés is járhat a rajtaütésért azoknak, akik részt vettek benne, illetve utasítást adtak a végrehajtására. Az adóhivatalhoz közel álló körökből származó információ szerint a bevetést közvetlenül elrendelő ezredes főosztályvezető jelenleg a betegszabadságát tölti”.
Panyi Szabolcs ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy az érintett NAV-os főosztályvezetőt, aki aláírásával jóváhagyta a NAV-nál pénzmosás gyanújával indított nyomozást, ő is kereste több csatornán, azonban nem válaszolt neki.
Emlékeztet korábbi cikkére, melyben arról írt, hogy a NAV-on belül nagy a felháborodás, mert sokan úgy érzik, velük akarják utólag legitimálni az eredetileg titkosszolgálati akciót, amiből szerinte terrorizmus- vagy fegyvercsempészet-narratívát akartak felépíteni.
Állítása szerint semmilyen fegyver nem volt az ukrán banki futároknál. A március 5-i razzia előtt pár órával Hegyeshalomnál a konvoj már átesett egy NAV-ellenőrzésen, ahol minden papírjukat rendben találták.
Panyi a brit The Guardian cikkére hivatkozva azt is írja, „a TEK a kihallgatások során ismeretlen anyagot fecskendezett be kényszerrel a hét fogva tartott ukrán Oscsadbank-alkalmazott egyikébe. A történet ezen részéről itt írtunk:
Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró a Facebookon írt az ukrán pénzszállító-ügy újabb fejleményeiről, amelyek szerinte egyre sötétebbnek tűnnek. Az újságíró korábban azt állította, hogy az ügy valójában egy titkosszolgálati akció és politikai provokáció, amit szerinte Rogán Antal egyik alvezére irányított.
A posztban Panyi a HVG cikkének egy részletét idézi, ami arról szól, hogy ha az ukrán bank jogi képviselői által hivatali visszaélés és terrorcselekmény gyanújával tett feljelentés bírósági szakaszban akár csak részben is megáll,
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Körbeadták az ecigit a buliban, másnap kitört az agyhártyagyulladás-járvány Angliában
Egy tinilánnyal 12 óra alatt végzett a rettegett kór. A fitt, egészséges lány hajnalban hányni kezdett, és teljesen elsápadt, családja szerint a hiányzó MenB-oltás miatt kellett meghalnia. Tombol a meningitis-járvány Canterbury városában.
Kevesebb mint 12 óra alatt ragadta el a meningitis, vagy közismertebb nevén agyhártyagyulladás a 18 éves Juliette Kennyt – a fitt és egészséges végzős diáklány családja most azért küzd, hogy másokkal ez ne történhessen meg, miközben a brit hatóságok példátlan járvánnyal néznek szembe.
Péntek estig a délkelet-angliai Kent és London környékén terjedő járványban már két tinédzser halt meg, és az igazolt esetek száma tegnapra 27-re emelkedett. A helyszínen hosszú sorok alakultak ki, ahogy diákok ezrei próbálnak megelőző antibiotikumhoz és oltáshoz jutni.
A hatóságok szerint „szuperfertőzés” történhetett, a terjedéshez pedig hozzájárulhatott a közös vape-használat is egy canterbury-i szórakozóhelyen.
Juliette Kenny tragédiája villámgyorsan történt: egyik nap még teljesítette az iskolai testnevelés felmérőjét, másnap hajnalban pedig már súlyos tünetekkel küzdött. Édesapja, Michael Kenny a The Daily Mailnek elmondta, hogy lánya hányni kezdett, és teljesen elsápadt, miközben a kórházba siettek vele – írja a Ladbible.
„Juliette órákon át bátran küzdött, de annak ellenére, hogy a fantasztikus NHS-kórházi személyzet mellette harcolt, a meningitis kevesebb mint 12 órán belül elragadta tőlünk. Vele voltunk a végén, és az utolsó hangok, amelyeket hallott, azoknak a szeretteinek a hangjai voltak, akik elmondták neki, mennyire nagyon szeretik és milyen drága számukra”
– mondta az apa.
A család most a kormányhoz és a brit egészségügyi szolgálathoz (NHS) fordul, hogy tegyék szélesebb körben elérhetővé a MenB-törzs elleni védőoltást. „Egyetlen családnak sem szabadna átélni ezt a fájdalmat és tragédiát. Ez elkerülhető. Jelenleg is vannak fiatalok, akik küzdenek ezzel, és vannak fiatalok, akik még mindig veszélyben vannak. Juliette hatásának a világra tartós változásnak kell lennie. Most jött el az ideje annak, hogy a családok védve legyenek a meningitis B következményeitől”
– tette hozzá Michael Kenny.
Juliette és a fertőzöttek többsége sem kapta meg a MenB elleni vakcinát, amelyet 2015-ben vezettek be az Egyesült Királyságban, így a legtöbb tinédzser és fiatal felnőtt csak a meningitis A, C, W és Y törzsei ellen védett az iskolai oltási programból.
A brit egészségügyi miniszter, Wes Streeting hétfőn a parlamentben „példátlannak” nevezte a járványt. A hatóságok azonnali intézkedéseket vezettek be: célzott oltási programot indítottak a Kenti Egyetem kollégiumaiban élő hallgatóknak, és megelőző antibiotikum-kezelést biztosítanak mindazoknak, akik a járvány gócpontjának tartott szórakozóhelyen jártak, valamint a betegek közeli kontaktjainak.
„Két csodálatos lány rendkívül büszke szülei vagyunk. Juliette erő ebben a világban. Gyönyörűen pozitív energiájával vidámságot, szeretetet és boldogságot árasztott maga körül. Veszteségének romboló hatása ránk, családjára és barátaira felmérhetetlen”
– emlékezett lányára az apa.
A járvány a canterbury-i Club Chemistry éjszakai klubhoz köthető, ahol a fertőzöttek egy része múlt hét csütörtök és szombat között járt. A klub önkéntesen bezárt. Az első esetet múlt pénteken jelentették egy egyetemi hallgatónál. Szombaton már Franciaországban is azonosítottak egy fertőzöttet, aki szintén a Kenti Egyetemre járt, miközben a brit kórházakban több, meningitisre utaló tünetekkel küzdő fiatalt láttak el. Vasárnap megerősítették a két halálesetet, és kiadták a közegészségügyi riasztást, ekkor 13 esetről tudtak. Hétfőn az esetszám 15-re, szerdán 20-ra, csütörtökön pedig 27-re emelkedett.
Kevesebb mint 12 óra alatt ragadta el a meningitis, vagy közismertebb nevén agyhártyagyulladás a 18 éves Juliette Kennyt – a fitt és egészséges végzős diáklány családja most azért küzd, hogy másokkal ez ne történhessen meg, miközben a brit hatóságok példátlan járvánnyal néznek szembe.
Péntek estig a délkelet-angliai Kent és London környékén terjedő járványban már két tinédzser halt meg, és az igazolt esetek száma tegnapra 27-re emelkedett. A helyszínen hosszú sorok alakultak ki, ahogy diákok ezrei próbálnak megelőző antibiotikumhoz és oltáshoz jutni.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
The Washington Post: Megrendezett merényletet javasolt az orosz titkosszolgálat Orbán Viktor ellen egy kiszivárgott jelentés szerint
A lap által megszerzett és egy európai hírszerző szolgálat által hitelesített dokumentum szerint az orosz operatív tisztek azért vetették fel a drasztikus lépést, mert a Fidesz népszerűsége a romló gazdasági helyzet miatt csökkenni kezdett. A Kreml cáfolt.
Egy megrendezett merénylet ötletével próbálta volna Oroszország külföldi hírszerző szolgálata, az SZVR segíteni Orbán Viktor kampányát – erről írt egy belső jelentés alapján a The Washington Post. A „Gamechanger” fedőnevű javaslat szerint egy ilyen akcióval lehetne „alapjaiban megváltoztatni a választási kampány teljes paradigmáját”.
A lap által megszerzett és egy európai hírszerző szolgálat által hitelesített dokumentum szerint az orosz operatív tisztek azért vetették fel a drasztikus lépést, mert a Fidesz népszerűsége a romló gazdasági helyzet miatt csökkenni kezdett. A jelentés szerint
„egy ilyen incidens a kampányt a társadalmi-gazdasági kérdések racionális teréből az érzelmek világába helyezné át, ahol a kulcstémák az állambiztonság, valamint a politikai rendszer stabilitása és védelme lennének”.
A Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov a lap kérdésére reagálva mindezt elutasította. „Ez újabb példája a dezinformációnak” – közölte. Az SZVR nem kívánt nyilatkozni. Az orosz nagykövetség közleményében azt írta:
„Szeretnénk ismét nyomatékosítani, hogy a magyar választási kampányba történő beavatkozás semmiképpen sem orosz részről történik”. Orbán Viktor szóvivője nem reagált a megkeresésre.
A dokumentumok szerint az oroszok más módszerekkel is beavatkoznának. Javasolták, hogy Orbán a békével és a stabilitással azonosítsa magát, míg ellenfelét, Magyar Pétert „Brüsszel bábjaként”, pártját, a Tiszát pedig „a háború pártjaként” állítsák be. További iratok szerint konkrét lejárató akciókat is terveztek ellenzéki jelöltek ellen: mesterséges intelligenciával készült videókkal támadták volna Gurzó Mariyát, Nagy Ervint pedig hamisított dokumentumokkal és fotókkal vádolták volna meg azzal, hogy megvert egy nőt.
A lapnak nyilatkozó nyugati tisztviselők szerint a feszültség tapintható. „Még sosem láttam ennyire idegesnek a Fideszt” – mondta egyikük. Telkes András, a magyar hírszerzés egykori helyettes vezetője szerint „növekszik a pánik a kormánypártban, és úgy gondolom, hogy talán nem túl megfontolt lépéseket is megtesznek majd a hatalom megtartása érdekében”.
Hozzátette, hogy „az oroszok mindent meg fognak tenni, hogy Orbánt hatalmon tartsák”. Ezt támasztja alá egy európai biztonsági szolgálat értesülése is, amely szerint az orosz katonai hírszerzés három embere érkezett Magyarországra a választás előtt.
A magyar kormány az utóbbi hetekben a gazdasági problémák helyett egyre többet kommunikál a külső fenyegetésekről. Orbán Viktor azzal vádolta az ukránokat, hogy fizikai támadásokat terveznek a családja ellen, míg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök korábban azzal fenyegetőzött, hogy „kiadja az illető címét a fegyveres erőinknek”. Csütörtökön a kormány három ukrán állampolgárt tiltott ki az országból, állításuk szerint fenyegetések miatt.
Az Orbán-kormány évek óta betekintést biztosított Moszkvának az Európai Unió belső megbeszéléseibe. Egy európai biztonsági tisztviselő szerint Szijjártó Péter külügyminiszter az uniós ülések szüneteiben rendszeresen telefonon adott „élő riportot” orosz kollégájának, Szergej Lavrovnak a megbeszélésekről. Az orosz hekkerek emellett a Külgazdasági és Külügyminisztérium hálózataiba is behatoltak.
Amikor Orbán a rendszerváltás után feltűnt a politikában, még a kommunista uralom ellenzőjeként szerzett nevet, és első miniszterelnöksége alatt Magyarország Moszkva tiltakozása ellenére csatlakozott a NATO-hoz. 2010-es visszatérése után azonban egyre szorosabbra fűzte a viszonyt Oroszországgal, a nyugati partnerség helyett a keleti kapcsolatokat helyezve előtérbe.
A kapcsolat egyik központi eleme az olcsó orosz energia volt. A MOL gázkereskedő cégében, a későbbi MET-ben szerzett részesedést Orbán két közeli szövetségese, akik a kutatások szerint több százmillió dollár osztalékhoz jutottak az olcsóbb gázon. A másik kulcsprojekt a paksi atomerőmű bővítése volt, amelyet az orosz Roszatom végzett 10 milliárd eurós orosz hitelből. A projekt egyik fő haszonélvezője Orbán gyermekkori barátja, Mészáros Lőrinc lett, aki több tízmillió dollár értékű építési megbízást kapott. Mészáros a vagyonosodását nyilvánosan „három tényezőnek: Istennek, a szerencsének és Orbán Viktornak” tulajdonította.
Egy megrendezett merénylet ötletével próbálta volna Oroszország külföldi hírszerző szolgálata, az SZVR segíteni Orbán Viktor kampányát – erről írt egy belső jelentés alapján a The Washington Post. A „Gamechanger” fedőnevű javaslat szerint egy ilyen akcióval lehetne „alapjaiban megváltoztatni a választási kampány teljes paradigmáját”.
A lap által megszerzett és egy európai hírszerző szolgálat által hitelesített dokumentum szerint az orosz operatív tisztek azért vetették fel a drasztikus lépést, mert a Fidesz népszerűsége a romló gazdasági helyzet miatt csökkenni kezdett. A jelentés szerint
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Trump Amerika nélküli NATO-t emleget, és szidalmazza a szövetségeseket: gyávák vagytok, és mi nem felejtünk!
Az amerikai elnök saját közösségi oldalán kiabált kígyót-békát a katonai szövetségesekre, amiért szerinte nem segítenek neki az Irán elleni háborújában. A világ vezetője már korábban is fenyegetőzött a NATO-ból való kilépéssel.
„Az USA nélkül a NATO CSAK EGY PAPÍRTIGRIS!” – áll Donald Trump amerikai elnök pénteken közzétett Truth Social-bejegyzésében. Trump szerint a védelmi szövetség tagállamai „gyávának” bizonyultak, mert nem csatlakoztak az Egyesült Államok és Izrael szerinte már „katonai szempontból” megnyert iráni háborújához. Az elnök kifogásolta, hogy a szövetségesek a Hormuzi-szoros újranyitásában sem kívánnak részt venni.
Az elnök szerint a szövetségesek korábban nem akartak harcolni Irán nukleáris fegyverkezése ellen, most pedig, hogy az USA és Izrael megnyerte a háborút, panaszkodnak a magas olajárakra.
Trump szerint a szoros megnyitása egy „egyszerű katonai manőver” lenne, ami a szövetség számára „nagyon könnyű lenne”, és „egészen csekély kockázattal” járna. A bejegyzését azzal zárta: "GYÁVÁK, és mi NEM FELEJTÜNK!"
Miközben az Egyesült Államok további tengerészgyalogosokat és hajókat küld a térségbe, haditengerészeti szakértők szerint a szoros erővel történő megnyitása a valóságban rendkívül kockázatos és merő illúzió.
Az európai szövetségesek álláspontja jelentősen eltér az amerikaitól. Franciaország jelezte, hogy legfeljebb egy tisztán védelmi kísérő misszióban venne részt, de csak akkor, ha a harcok intenzitása csökken. Más NATO-tagállamok szintén elítélték Iránt, de konkrét katonai hozzájárulást nem ajánlottak fel, mert egy harci jellegű részvételt túl kockázatosnak tartanak.
A Hormuzi-szoroson, amelyen a világ kőolaj- és cseppfolyósítottgáz-szállításának mintegy húsz százaléka halad át, a harcok kezdete óta a kereskedelmi forgalom akadozik, ami bizonytalanságot és magas árakat okoz a globális energiapiacon. A Fehér Ház most azt mérlegeli, hogy egyoldalú katonai lépésekkel kényszerítse ki a helyzet megoldását, de egyelőre kérdéses, hogy a szövetségesek támogatásának hiányában Washington meddig hajlandó elmenni.
Donald Trump a héten már egyszer fenyegetőzött a NATO-ból való kilépéssel. Az utóbbi 10 évben - első elnökjelöltsége óta - egyébként rendszeresen ezzel fenyegetőzik.