prcikk: A titokzatos kisváros, amelyik Csernobilnak köszönheti az életét | szmo.hu
HÍREK
A Rovatból

A titokzatos kisváros, amelyik Csernobilnak köszönheti az életét



A várost annak idején szándékosan emberi léptékűre tervezték, ráadásul úgy, hogy nyomuk se legyen a szocializmus gigantikus emlékműveinek és patetikus Lenin-szobrainak. Az épületek egyike sem túlságosan magas, a háztömbök, utcák között és körül facsoportok, parkok, erdőcskék. Kanyargó járdák és bicikliutak. Csernobilt közvetlenül csak a likvidátorok emlékműve idézi.

A város központjában színház, szupermarket és adminisztratív épületek találhatók, sok a játszótér, a gyerek, a gyerekkel játszó vagy gyereket sétáltató anya. Kifejezetten megnyugtató a légkör – bár a város egyik lakója szerint, aki a Calvert Journalnak nyilatkozott egy éve, a város egy kissé beleragadt a múltba, és egyszerre nosztalgikus és utópisztikus a hangulata.

A szovjet tagköztársaságokról elnevezett negyedeket Szlavuticsban úgy tervezték, hogy azok valamelyest tükrözzék az adott nemzet építészeti stílusát és hagyományait, ezért Jereván negyed építésénél az örmény fővárosra jellemző vörös tufát használták, a bakui negyedben pedig türk motívumokat. Különféle színű, különféle stílusú épületeket emeltek. A lakóházak többsége panel és többlakásos társasház, csupán egyötödük kertes családi ház.

A sokszínűség a lakókra is jellemző: több tucat népcsoport tagjai élnek együtt a városban., az egyszerűség kedvéért oroszul beszélnek egymással. És Szlavuticsban több különböző felekezetnek is működik temploma.

Egy dolog különbözteti meg a posztszovjet városoktól: az utcákon sugárzásmérőket is kihelyeztek.

Szlavutics lakói a lakás mellett kiemelt fizetést kaptak, és nem csak az erőműben dolgozók. A még mindig működő erőműnek köszönhetően itt a Szovjetunió felbomlása után, a kilencvenes éve gazdasági nehézségei ellenére sem nélkülöztek, míg Ukrajna más részein szó szerint szenvedtek.

Nehézségeket akkor tapasztaltak, amikor sorra állították le a kilencvenes években az erőmű blokkjait, végül a III. blokkot is leállították. A 9000 embernek munkát adó erőmű állománya csökkent. Annak érdekében, hogy Szlavuticsban gazdasági fejlődés induljon, a várost különleges gazdasági övezetnek nyilvánították. A lakosság számára szakmai átképzési programokat indított a kormány azoknak, akik elveszítették munkájukat.

Az erőműben dolgozók fizetése a veszélyességi pótlék miatt ma is jóval magasabbak az ukrán átlagnál, és ez most is kiszámítható életet biztosít számukra.

Néhány oldalon csak olyan fotók láthatók Szlavuticsról, amelyen sivárnak látszik. Tény, hogy egyes részei lepattantabbak, és az is, hogy a városban akadnak máig be nem fejezett építmények – mint ahogyna megújuló épületek is. De ezeken a képeken az ég felhős, szürke. Ember alig. Tócsa az ázott betonon. Kopott falak. Ez csak tovább erősíti a volt szovjet városokkal és az ott élőkkel kapcsolatos sztereotípiákat.

Szlavuticsra is hajlamosak vagyunk úgy tekinteni, mint valami szovjet panel skanzenra, és lakóinak életét is ehhez mérten képzeljük el.

Pedig az Instagramra feltöltött, szlavutics hashtaggel ellátott fotók arról árulkodnak, hogy itt is ugyanolyan emberek élnek, mint máshol. Posztolják a vadonatúj műkörmüket, pózolnak a Dnyeper felett húzódó híd lábánál, a köztéri szobrokkal, bicikliznek, játszótereznek és megmutatják, ha szép volt a naplemente.

У этого лета будет своя история ☀️? . . . . . . . #лето#река#днепр#славутич#мост#закат#девушка#июль#небо#киев#украина#summer#river#slavutich#bridge#sunset#girl#beautiful#sky#photo#jule#kiev#ukraine#2019

102 Likes, 1 Comments - Аnastasia (@queen_of_modesty_) on Instagram: "У этого лета будет своя история ☀️? . . . . . . ...."

Запомню этот день навсегда. Когда я провожала закат слушаю музыку и мечтая о своём будущем. #город #закат #славутич #небо #красота #взаимныелайки #лайк ##like #likeforlike #folowme #wonderful #amazing #sky #sunset #city #ночь #киев #майдан #крещатик #красиво #night

42 Likes, 3 Comments - Anastasia Highmøre (@nastyhighmore) on Instagram: "Запомню этот день навсегда. Когда я провожала закат слушаю музыку и мечтая о своём будущем. #город..."

. . . #Украина #Чернигов #Славутич #лето #июль #природа #цветы #тепло #солнце #фотограф #фотосессия #съёмка #эмоции #радость #хорошеенастроение #Ukraine #Chernigov #Slavutich #summer #June #nature #flowers #warm #sun #photographer #photosession #shooting #emotions #joy #goodmood

32 Likes, 2 Comments - Екатерина Гладкая (@ket_gld) on Instagram: ". . . #Украина #Чернигов #Славутич #лето #июль #природа #цветы #тепло #солнце #фотограф #фотосессия..."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
55%-kal kétharmad közelében lehet a Tisza, 38%-ot kaphat a Fidesz a 21 Kutatóközpont szerint
Nem exit pollt készítettek, hanem egy felmérést az utolsó napokban. Ha igazuk van, biztos, hogy veszít a Fidesz, és a kétharmad határán billeg a Tisza, emellett a Mi hazánk a parlamentbe jutás közelében van, a pártot ugyanis pont 5 százalékra mérték.


A Telex a YouTube-on közölte a 21 Kutatóközpont április 8 és 11 között készült felmérését, melyet Róna Dániel ismertetett.

Szerintük a legvalószínűbb eredmény így alakul: TISZA Párt - 55%, Fidesz-KDNP - 38%, Mi Hazánk - 5%, DK - 1%, MKKP - 1%

Róna Dániel azt mondta, a mandátumbecslésük alapján a Tiszának 132 képviselője lehet a parlamentben, ami azonban kevés lenne a kétharmadhoz, igaz, nagyon közel van hozzá. A Mi hazánk 5%-os eredménye pedig azt jelenti, hogy a párt a bejutás közelében billeg. Kérdés, hogy ezt hogyan befolyásolta a példátlanul magas részvételi arány.

Ami a számokból egyértelműen látszik: a mérés alapján a Fidesz veszíthet.

Amennyiben a Mi hazánk bejut, Róna Dániel szerint egyharmad alá csökkenhet a fideszes képviselők száma, vagyis a kétharmados kérdésekben döntő szava lenne a Mi hazánknak.

Ugyanakkor fontos jelezni: ez nem a végeredmény, és még csak nem is exit poll, vagyis nem a szavazókerületeknél született mai mérés, hanem egy tegnap befejeződött adatfelvételen alapuló eredmény.

Itt nézheted a beszámolót a választásról készült felmérésről:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
A Medián szerint a TISZA Pártnak meglehet a kétharmada, a Mi hazánk nem jut be
A Median utolsó napokban készített felmérése alapján a legvalószínűbb, hogy a Tiszának 135 képviselője lesz a parlamentnen, a Fidesznek pedig 63. Ők arra jutottak, a Mi hazánk nem jut be, így szerintük kétpárti országgyűlés alakulhat.


A Medián a hvg-n közölte a kampány utolsó öt napján készített felmérésük eredményét. A minta a szokásosnál nagyobb volt, majdnem 2300 embert kérdeztek meg.

Eszerint a legvalószínűbb szavazati arány: TISZA Párt - 55,5%, Fidesz - 37,9%, Mi Hazánk - 3,9%, DK - 1,4%, MKKP - 1,3%

Ez azt jelentené, hogy kétpárti parlament alakul, ami a rendszerváltás óta sosem történt meg.

A kétharmaddal kapcsolatban úgy becsülik, meglehet a Tiszának, ugyanis 135 mandátumot tartanak valószínűnek, amit 63 fideszes mandátum és 1 roma nemzetiségi mandátum egészítene ki.

Ugyanakkor a szórást figyelembe véve ez mégsem teljesen biztos, eszerint a Tisza 131-139 helyhez, a Fidesz-KDNP 59-67 helyhez juthat. Az alkotmányozó kétharmadhoz 133 képviselői hely kell.

Via hvg.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Gulyás Gergely: A következő országgyűlés felhatalmazása minden korábbinál erősebb lesz
Azt reméljük, a kormánypártok újra felhatalmazást kapnak a kormányzáshoz - mondta. Gulyás abban bízik, hogy megkapják a felhatalmazást a következő négy évre is.


Gulyás Gergely miniszter a sajtótájékoztatón elsőként köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a szavazáson,

„A rendkívüli részvétel azt mutatja, hogy a magyar demokrácia erős.

A mai választás megfelelő keret volt a demokratikus véleménynyilvánításhoz.

Azt reméljük, a kormánypártok újra felhatalmazást kapnak a kormányzáshoz. Örülünk, hogy

a következő országgyűlés demokratikus felhatalmazása minden korábbinál erősebb lesz”

– fogalmazott Gulyás, aki szerint a Fidesz 100 mandátumot szerezhet a választásokon, ami elég a kormányzó többséghez.

„Köszönjük a határon túliak szavazatait is, ugyanakkor el kell mondani, hogy számtalan bejelentést kellett tennünk a jogsértések miatt” – tette hozzá.

A KDNP-s Nacsa Lőrinc lényegében megismételte az elhangzottakat. Kérdezni nem lehetett a nagyon rövid sajtótájékoztatón.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Závecz Research: Kétpárti parlament lehet, a kétharmad közelébe kerülő TISZA Párttal
A közvéleménykutató utolsó felmérése szerint Magyar Péter pártja 54, Fidesz 40 százalékot kaphat. Úgy látják a Mi Hazánk nem jut be a parlamentbe, az pedig egyelőre bizonytalan, hogy a Tiszának meglesz-e az alkotmányozó többsége.


Závecz Tibor a választás napján az ATV-ben ismertette a Závecz Research legfrissebb felmérésének eredményét, melyet 1000 fős, országos mintán végzett. Adataik alapján:

A TISZA Párt 54 százalékot, a Fidesz-KDNP 40 százalékot érhet el.

Ez azt jelenti, hogy a Závecz Research is kétpárti parlamentre számít.

A Mi Hazánk 4 százalékot, a Demokratikus Koalíció és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt pedig 1-1 százalékot kaphat, azaz nem jutnának be a parlamentbe.

A közvéleménykutató mandátumbecslést is közzétett, ahol a Tiszát ők is kétharmad közelébe mérik, ugyanis 127-133 képviselői helyet tartanak valószínűnek.

Mivel a kétharmadhoz 133 képviselőre van szükség, náluk is bizonytalan, eléri-e ezt Magyar Péter pártja.

A Fidesznél 66–70 helyre számítanak, valamint ők is úgy látják, hogy az országgyűlésben egy roma nemzetiségi képviselő is helyet kaphat.

Via ATV


Link másolása
KÖVESS MINKET: