A Szuverenitásvédelmi Hivatal munkatársa szerint jó, hogy 1956-ban nem segített nekünk a Nyugat
Még Orbán Balázs hasonló kijelentése előtt mondta egy podcastben. A nyugati világ Ukrajnával kapcsolatos hozzáállása a hivatal munkatársa szerint „kétszínű és aljas”.
Somkuti Bálint, a Szuverenitásvédelmi Hivatal munkatársa és az MCC kutatója az Ultrahang című műsorban arról beszélt, hogy
„milyen jó, hogy '56-ban nem segítettek bennünket, mert lehet, hogy mi is úgy jártunk volna, mint az ukránok”.
Somkuti elmondta, hogy a nyugati vezetők döntései hibásak, és a lépéseik nem a várt eredményeket hozzák, hanem olyan következményeket, amelyeket nem gondoltak végig. A nyugati világ Ukrajnával kapcsolatos hozzáállását „kétszínűnek és aljasnak” nevezte.
Nem sokkal később Orbán Balázs a Mandiner egyik műsorában próbálta magyarázni, hogy
Magyarország 1956-os helyzetéből kiindulva nem tett volna úgy, mint az ukrán elnök.
Kissé zavaros gondolatmenetét a Telex kérdésére annyival egészítette ki, hogy „Ukrajnában nem csinálnánk, Magyarországon csinálnánk”.
Somkuti Bálint, a Szuverenitásvédelmi Hivatal munkatársa és az MCC kutatója az Ultrahang című műsorban arról beszélt, hogy
„milyen jó, hogy '56-ban nem segítettek bennünket, mert lehet, hogy mi is úgy jártunk volna, mint az ukránok”.
Somkuti elmondta, hogy a nyugati vezetők döntései hibásak, és a lépéseik nem a várt eredményeket hozzák, hanem olyan következményeket, amelyeket nem gondoltak végig. A nyugati világ Ukrajnával kapcsolatos hozzáállását „kétszínűnek és aljasnak” nevezte.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Videón a százhalombattai olajfinomítónál történt robbanás és a felcsapó lángok
Az Időkép webkamerája rögzítette a robbanást, ami után tűz ütött ki az olajfinomító területén, az egyik alapanyag-feldolgozókban. A tűzoltók jelenleg is küzdenek a lángokkal.
Tűz ütött ki hétfő este a Mol százhalombattai olajfinomítójánál. A katasztrófavédelem szerint egy alapanyag-feldolgozó üzem gyulladt ki. A helyszínre elsőként a létesítmény tűzoltói értek ki, majd az érdi, törökbálinti, budapesti, szigetszentmiklósi tűzoltókat is riasztották. A Pest és a Komárom-Esztergom vármegyei mobillabort is a helyszínre küldték.
A tűz oltásához hab- és vízágyúkat is bevetnek.
A Mol a Telex kérdésére azt írta: „Hétfő éjjel tűz ütött ki a Dunai Finomító AV3-as üzemében. A tüzet lokalizálták a tűzoltó és jelenleg is dolgoznak a területen. Személyi sérülés nem történt, a baleset pontos okát vizsgálják.”
Az Időkép tököli webkamerájának felvétele
Egy kommentelő azt írta, egy helyen csaptak fel a lángok, felvételen látható a többi láng a biztonsági fáklya fénye volt.
Mások is posztoltak videókat, amin a hanghatás hallható. A közeli településeken sokan hallották a robbanást, és a tűz fényét kilométerekről is látni lehet.
Tűz ütött ki hétfő este a Mol százhalombattai olajfinomítójánál. A katasztrófavédelem szerint egy alapanyag-feldolgozó üzem gyulladt ki. A helyszínre elsőként a létesítmény tűzoltói értek ki, majd az érdi, törökbálinti, budapesti, szigetszentmiklósi tűzoltókat is riasztották. A Pest és a Komárom-Esztergom vármegyei mobillabort is a helyszínre küldték.
A tűz oltásához hab- és vízágyúkat is bevetnek.
A Mol a Telex kérdésére azt írta: „Hétfő éjjel tűz ütött ki a Dunai Finomító AV3-as üzemében. A tüzet lokalizálták a tűzoltó és jelenleg is dolgoznak a területen. Személyi sérülés nem történt, a baleset pontos okát vizsgálják.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Még mindig oltják a tüzet a MOL százhalombattai olajfinomítójánál, a teljes finomító leállhat
A tűzoltóknak sikerült lokalizálni a tüzet. Személyi sérülés szerencsére nem történt. Az erős füst viszont a környéken több településről is észlelhető. A százhalombattai polgármester közlése szerint a katasztrófavédelem mobillaborja a helyszínen van, és folyamatosan méréseket végez.
Még dolgoznak a tűzoltók Százhalombattán az olajfinomítóban keletkezett tűz oltásán - közölte a katasztrófavédelem kedden kora reggel az MTI-vel.
A közlemény szerint
egy alapanyag-feldolgozó üzemben tűz és robbanás volt hétfőn késő este; a helyszínre elsőként az üzem létesítményi tűzoltói érkeztek ki.
A legmagasabb riasztási fokozatban kezelt esethez Érdről, Törökbálintról, Szigetszentmiklósról, illetve a fővárosból vonultak hivatásos tűzoltók.
Emellett riasztották a fővárosi és a Komárom-Esztergom vármegyei katasztrófavédelmi mobil labort, Budapestről vegyi konténer, illetve por-hab konténer érkezett, és a vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is a helyszínen van.
A beavatkozásban a létesítményi erőkkel együtt tizenhét tűzoltóegység vesz részt, a tűzoltórajok az egyik oldalról négy vízágyúval, a másikról szintén négy vízágyúval és egy habszitával avatkoznak be.
A tüzet kedd hajnalra sikerült körülhatárolni, de a munkálatok még zajlanak
- áll a közleményben.
Mint azt mi is megírtuk: hétfő éjjel tűz ütött ki a MOL Dunai Finomító AV3-as üzemében. A százhalombattai polgármester által is megosztott hivatalos tájékoztatás szerint „a MOL létesítményi tűzoltósága a riasztást követően azonnal megkezdte a beavatkozást, és rövid időn belül sikerült lokalizálni a tüzet, jelenleg is dolgoznak a területen”.
Azt is hozzátették, hogy
„a tűz oltása során keletkezett erős füst a környéken több településről is észlelhető”.
Egy kommentelő kérdésére a polgármester közölte:
a katasztrófavédelmi mobil labor a helyszínen van, és folyamatosan méréseket végez. A szél jelenleg Martonvásár felé fúj, a füst a várost nem veszélyezteti.
A mérési eredményekről azonban az önkormányzat jelenleg nem rendelkezik adatokkal.
A tűzeset következtében személyi sérülés nem történt, és a környező településeket veszély nem fenyegette - jegyzik meg a MOL tájékoztatásában.
Azt egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a tüzet. A MOL közlése szerint a hatósági és belső vizsgálatok jelenleg is zajlanak a baleset okainak feltárása érdekében.
Nem az első ilyen incidens idén: legutóbb júliusban történt hasonló eset a finomítónál. Akkor egy technológiai berendezés meghibásodása miatt fokozott fáklyázást kellett végezni. Ez egy olyan eljárás, amikor a különböző forrásokból érkező gázokat ellenőrzötten égetik el.
Mint azt mi is megírtuk: hétfő éjjel tűz ütött ki a MOL Dunai Finomító AV3-as üzemében. A százhalombattai polgármester hajnalban azt közölte: a tűzoltók még mindig oltják a lángokat, a tüzet viszont sikerült lokalizálni.
A Facebookon több videót is megosztottak, melyeken látni, hogy hatalmas lángok csaptak fel az üzemben.
„Az a k.rva, szinte az egész üzem b.zdmeg”
- mondja egy férfi azon a felvételen, amit Kardosné Gyurkó Katalin miniszteri biztos osztott meg a Facebook-oldalán.
Ezen a felvételen azt is látni, hogyan dolgoztam a tűzoltók:
Az egyik Facebook-csoportban megosztott videóból az is kiderül, hogy a városból is jól lehetett látni a tüzet. A lángok vörösre festették az éjszakai eget a házak felett, miközben ijesztő morajlást hallani a felvételen. A videó készítője azt is elmondja, hogy kicsit csíp a szeme, ezért inkább bemegy a lakásba.
Egy éjszaka készült felvételhez is azt írták, hogy bár a nagy tűz már nem látszik,
a füst nagyon erős és zárt kocsiban is csípi az ember szemét.
Cikkünk írásakor, még mindig dolgoznak a tűz oltásán. Azt egyelőre nem tudni, mitől csaptak fel a lángok.
Mint azt mi is megírtuk: hétfő éjjel tűz ütött ki a MOL Dunai Finomító AV3-as üzemében. A százhalombattai polgármester hajnalban azt közölte: a tűzoltók még mindig oltják a lángokat, a tüzet viszont sikerült lokalizálni.
A Facebookon több videót is megosztottak, melyeken látni, hogy hatalmas lángok csaptak fel az üzemben.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megszólalt Orbán Viktor a MOL kigyulladt olajfinomítójáról: A lehető legszigorúbban kivizsgáljuk az eset körülményeit
A miniszterelnök azután posztolt az ügyről, hogy egyeztetett a MOL vezetőivel és a belügyminiszterrel. A magyarországi üzemanyag-ellátásról is beszélt.