A szülők nagy része egyáltalán nem akar foglalkozni a tanártüntetésekkel az államtitkár szerint
Több mint 130 ezren küldték vissza a szülői konzultációs kérdőívet, a válaszadók döntő többsége elégedett az iskolával és a tanárokkal, nyugodt szívvel engedi az oktatási intézménybe a gyerekét - mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtök reggel az M1-en.
Az MTI beszámolója szerint a politikus azt is kifejtette:
míg 65 százalék szerint teljesen objektíven értékelik a tanárok a gyerekét.
A válaszok alapján a szülők a legnagyobb problémának azt érzik, ha van az osztályban magatartásproblémákkal küzdő gyerek. A válaszadók 40 százaléka szerint egy-két ilyen van egy osztályban; 18 százalék szerint kettő-négy; 7 százalék szerint ötnél is több.
Az is kiderült, hogy a gyerekek egy-három órát töltenek a házi feladatok végzésével; 22 százalék mondta azt, hogy kevesebb mint egy órát. A válaszadók 60 százaléka mondta azt, hogy van az iskolában jó, ingyenes sportolási lehetőség; 44 százalék azt, hogy van művészeti óra; 46 százalék szerint az iskola szervez elegendő, tanórán kívüli aktivitást.
Az államtitkár a múlt heti, pedagógusokkal tartott értekezlet kapcsán azt mondta: az derült ki, hogy a kezdőbért szükséges a leginkább emelni, illetve a bértáblánál nemcsak az életkort, a pályán eltöltött éveket, hanem az egyéni teljesítményt is jobban figyelembe kell venni.
A konzultáción felmerült egyebek mellett a tankerületek kérdése is, amelyet - közlése szerint - többen kritizáltak. Voltak ugyanakkor, akik azt mondták, így legalább kiszámíthatóan kapják a fizetésüket, mert a korábbi rendszerben volt, hogy a fenntartó önkormányzat három hónapig nem tudott utalni.
„Példaértékű párbeszéd zajlott” - mondta Rétvári Bence az egyeztetésről.