A szülők és az óvodapedagógusok jogai is sérülnek, ha kötelező lesz a keresztény kultúrán alapuló értékrendre nevelni az ovisokat – állítja a PDSZ
Egy friss kormányrendelet szerint az óvodáknak ezentúl a keresztény kultúrán alapuló értékrendet kell közvetíteniük a gyerekek felé, ami a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint a szülők és az óvodapedagógusok jogait is sérti – számolt be róla az RTL Híradó. A rendelet nem részletezi, mit jelent ez a gyakorlatban, de Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter igyekezett eloszlatni a kedélyeket.
Arra a kérdésre, hogy lesz-e kötelező hittan, a miniszter egyértelműen válaszolt.
– mondta Gulyás Gergely, aki szerint a módosításnak inkább elvi jelentősége van. „Szerintem az elvi deklaráció is fontos” – tette hozzá. A miniszter azzal indokolta a lépést, hogy a nyugati országokban szerinte már óvodás korban megpróbálják tönkretenni a gyerekeket, amit a kormány ezzel a rendelettel akar megakadályozni.
– szögezte le.
A pedagógiai innováció és a családbarát oktatás miniszterelnöki biztosa, Balatoni Katalin szerint a rendelet nem jár új feladattal. Úgy véli, ez csupán lehetőséget teremt arra, hogy a gyerekek hozzáférjenek az európai és magyar keresztény kultúra alapműveltségéhez, például tudják, hogy karácsonykor Jézus születését ünnepeljük, vagy ismerjék Szent Miklós legendáját és a magyar szenteket.
Egy 42 év után nyugdíjba vonult óvónő azonban értetlenül áll a változtatás előtt. Gállné Rabatin Edit szerint eddig is az egyetemes emberi értékekre neveltek. „Szerintem a ‘keresztény’ szó itt azt kellene, hogy jelentse – én legalábbis így gondolom –, hogy a tiszteletre, egymás tiszteletére, szeretetére, megbecsülésére nevelünk. Ez eddig is megvalósult, ezért érthetetlen számomra, és szerintem nagyon sokunk számára is, hogy miért kell ezt ennyire kihangsúlyozni” – fejtette ki.
A PDSZ szerint az óvodapedagógusoknak nem feladatuk a világnézeti nevelés, és az új előírás sértheti a jogaikat. „Jelen pillanatban nem munkaköri előírás, hogy ők ilyen világnézeti elkötelezettséget vállaljanak” – hangsúlyozta Nagy Erzsébet, a szakszervezet képviselője. A PDSZ szerint a rendelet a nem keresztény vagy ateista szülők jogait is sérti, akik adójukból egy világnézetileg semleges köznevelést várnának el. „Joggal merül fel, hogy miért nem a világnézetileg elkötelezett oktatást deklaráltan megvalósító intézményekben folyik a keresztény alapú nevelés. Az ő számukra, az ő adóforintjaikból miért nem valósulhat meg az a világnézetileg el nem kötelezett oktatás, ami egyébként a köznevelési törvényben van” – tette fel a kérdést Nagy Erzsébet.
VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója