KÉK HÍREK
A Rovatból

A szemén és a lábán hatolt át a villám a két édesanyának a csongrádi Tisza-parton

40 percen keresztül küzdött az életükért a parton egy tűzoltóként is dolgozó vízimentő és egy szabadnapos orvos.


Mi is beszámoltunk róla, hogy két nőt villámcsapás ért a Körös-toroki szabadstrandon. A baleset áldozatai súlyos sérüléseket szenvedtek, egyikük életéért 40 percet küzdöttek, mire sikerült stabilizálni az állapotát. Jelenleg mindkettejüket a szentesi kórház intenzív osztályán ápolják.

Időközben újabb részletek derültek ki a balesetről. "A csongrádi Körös-torokban strandoltunk. Éppen lángosért indultunk, amikor villámlott egy nagyot, az emberek meg kiabálni kezdtek a parton" – nyilatkozta a vasárnap délután történtekről Herczeg Attila, a szegedi pszichiátriai klinika főápolója a Délmagyar.hu-nak.

"A két hölgy akkor már a földön feküdt, az egyiknek még volt keringése. Égési sérüléseket is szenvedtek. Én úgy tudom, nem a játékokat szedték össze, hanem a homokba szúrt napernyőért mentek vissza, amelynek fémből volt a nyele, az vezethette le a villámot.

"
Hirtelen annyi egészségügyben dolgozó strandoló szaladt össze segíteni, hogy úgy éreztük, mintha egy műtőben lennénk

– idézte fel. Az első hírek még arról szóltak: tűzoltó is segített. A partfürdő üzemeltetője hétfőn arról tájékoztatott, hogy két vízimentő kezdte meg az újraélesztést, mindketten tűzoltók, szabadidejükben látják el ezt a szolgálatot. A többiek hozzájuk csatlakoztak, így jelen volt egy makói nőgyógyász is.

A Blikk is megszólaltatott egy szemtanút, aki azt mondta, hogy amikor elkezdett dörögni az ég és villámlani, mindenki pánikban volt. Az illető elmondta, hogy ők is menedéket kerestek, és látták, ahogy az emberek két földön fekvő alak felé rohannak.

"
Hallottuk, hogy az egyik nőnek a szemén, a másiknak a lábán voltak égési sérülések, valószínűleg ott hatolt be a villám.

A névtelenséget kérő szemtanú szerint egy tűzoltóként dolgozó úszómester, és egy gyermekével strandoló makói orvos ért oda először az áldozatokhoz. Miután a helyszínen újraélesztették a két nőt, a szentesi kórházba szállították őket, a lap szerint jelenleg is az intenzíven vannak.

A Blikk megkereste a makói orvost, ő azonban nem akart nyilatkozni. Az újraélesztésben szintén részt vevő úszómester azonban nyilatkozott, igaz, névtelenül. A férfi elmondta, nagyon örül, hogy a két asszony túlélte a balesetet.

"Nekem ez a dolgom, én csupán a munkámat végeztem. Örülök, hogy segíthettem" – szerénykedett a hivatásos életmentő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Eltűnt egy újszülött Nagydorogon, a rendőrség nagy erőkkel keresi
A rendőrség kiemelten fontosnak tartja az ügy gyors és eredményes lezárását, mivel egy újszülöttről van szó.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2025. augusztus 20.



A körözést a Paksi Rendőrkapitányság adta ki - írta meg a Blikk.

A hatóság arra kér mindenkit, aki információval rendelkezik a csecsemőről, hogy hívja a 36-75/510-640-es telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a 112-es segélyhívón – közölte a police.hu az eltűnt személyek adatai között.

Az ügy kapcsán a Blikk megkereste a rendőrséget, ahonnan azt az információt kapta, hogy augusztus 21-én adnak tájékoztatást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Mérő Vera: Újra megfenyegette Renner Erikát a kiengedett zaklatója
A férfi felkaputelefonált a nőhöz, és halálos fenyegetést hörgött. Mérő Vera bejegyzése szerint a rendőrök perceken belül a helyszínen voltak, miután a zaklató ismét megjelent.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 19.



Mérő Vera a Facebookon írta meg, hogy ismét megjelent Renner Erika zaklatója a nő lakásánál. A férfi felcsöngetett, és azt hörögte:

„még egyszer idejövök és m*göl*m a Renner Erikát.”

A rendőrök közben már a helyszínen voltak, írja a 24.hu.

A bejegyzéshez Mérő fotókat is csatolt a férfiról.

R. László július 18-án szabadult, miután az ügyészség megszüntette a letartóztatását. Korábban azért került rács mögé, mert a Renner Erikával zajló polgári per egyik májusi tárgyalásán fizikailag is bántalmazta a nőt.

Renner így fogalmazott a történtek után:

„Meddig nem tesznek semmit a hatóságok? Meddig kell eltűrni, hogy velem szemben bűncselekményeket kövessen el? Egyszer már elkövettek ellenem egy brutális bűncselekményt, még egyet nem akarok átélni.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Azon verekedett össze két külföldi a Balatonnál, hogy maradjanak-e még nyaralni
Egy éjszakai szóváltás után egy külföldi férfi megütötte barátját, majd elmenekült. A rendőrök negyed órán belül elfogták és előállították, a férfi pedig kihallgatásán elmondta, mi vezetett a tettlegességhez.


A Balatonfüredi Rendőrkapitányság garázdaság miatt hallgatott ki egy 57 éves férfit, írja a police.hu.

A külföldi állampolgár augusztus 17-én éjszaka egy Balaton-parti településen előzetes szóváltás után bántalmazott egy másik külföldit, majd elment a helyszínről.

A rendőrök gyors adatgyűjtésének köszönhetően negyed órán belül elfogták és előállították.

A kihallgatáson a férfi azt mondta,

a barátjával azért veszett össze, mert nem tudtak megegyezni abban, maradjanak-e tovább nyaralni vagy sem.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Beindult a szülés a tűzijáték után egy kismamánál – 160 embert láttak el a mentők Budapesten
Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni. Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba.


Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat az MTI-t a rendezvények befejezését követően, csütörtökön hajnalban.

A közleményben ismertetik, az Országos Mentőszolgálat az idén is komplex mentési terv alapján hajtotta végre az augusztus 20-i tömegrendezvények egészségügyi biztosítását. A mentőegységek a fővárosi tűzijáték idején a Duna pesti és budai oldalának 51, gondosan kiválasztott pontjára települtek.

A fővárosi rendezvényeken az esti órákig 160 ember szorult a mentők segítségére, 80 esetben rosszullétek, közel 30 esetben kisebb sérülések miatt volt szükség elsősegélyre.

Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni.

Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba, egy kismamánál pedig a tűzijáték után jelentkeztek a fájásai, őt szintén kórházba szállították.


Link másolása
KÖVESS MINKET: