„A szabadság hiánya rosszabb, mint a halál” – írta búcsúlevelében az ukrán matematikus, aki öngyilkos lett Moszkvában
Konstantin Olmezov, ukrán matematikus és költő március 20-án lett öngyilkos Moszkvában. Búcsúlevelet is írt, amit az n+1 oldal fordított le angolra. Olmezov a levél részleteit a Telegram-profiljára tette ki időzítve a halála után, és ugyanilyen módszerrel küldte el az ismerőseinek, barátainak is.
A Meduza újságírója beszélt olyannal, aki az első levél után egyből felkereste Olmezovot, de akkor már órák óta halott volt.
A Donyeckben született Konstantin Olmezov mindössze 26 éves volt, matematikával, programozással és költészettel foglalkozott. Miután a szülővárosában nem tudta tovább kamatoztatni a képességeit, Moszkvába költözött, ahol a búcsúlevél szerint életében először a saját lábán állt. Itt jobb lehetőségei voltak a tudományos életben, de amikor megkezdődött a háború, azonnal megpróbált hazamenni, de hiába. Az FSZB emberei elkapták, 15 napig fogságban volt. Miután kiengedték, kilátástalannak tűnt neki a helyzet, ezért véget vetett az életének.
Búcsúüzeneteiben három városról is írt, ahol élt:
„Nagyon szeretem Donyecket, de különös szeretettel. Hitvány gyermekkorom ellenére ez az a város, ahol megírtam az első számítógépes programomat, az első versemet, ahol először léptem színpadra, ahol először kaptam fizetést. Ez az a város, ahol minden apró pad, a parkok kanyargó ösvényei rímekkel telítődnek számomra, problémákkal, melyek megoldásán ott dolgoztam, nevekkel, arcokkal, kellemes és szörnyű eseményekkel. Minden ösvény minden sarkában.”
”Nagyon szeretem Kijevet – Ez az a város, ahol először kezdtem önálló életet, ahol először éltem át éhséget és magányt, ahol először szerettem igazán, ahol a legjobb verseimet írtam. Amíg ott éltem, volt egy időszak, amikor háromnaponta két verset írtam, többet, mint valaha. Minden híd a Ruszanivszki-csatorna felett, minden fa a Lisova metróállomás mögötti erdőben, minden pad a Győzelem parkban számomra a fájdalom és a szerelem egyedi formáival van átitatva.”
„Nagyon szeretem Moszkvát – Ez az a város, ahol először álltam a saját lábamra, ahol anyagilag függetlenné váltam, ahol az első és egyetlen tételemet bizonyítottam, ahol igazán és tényleg kezdtem hinni a saját képességeimben. Ahol ott van a Tsaritsyno! Mindkét fél iránt fájdalmat érzek ebben a háborúban, de látom a szememmel, hogy ki védi a saját földjét, és ki próbálja meg elfoglalni valaki másét.”
Azt írta, csalódott az emberekben, az emberiségben is:
„Amikor a 21. században, az éjszaka közepén egy hadsereg megtámad egy idegen országot, amely nem jelent rá semmilyen veszélyt, és minden katona érti, hogy mit csinál, de úgy tesz, mintha nem értené. Amikor egy kormánytisztviselő azt mondja: »Nem mi támadtunk«, és az újságírók felhangosítják ezt, és minden újságíró érti, hogy ez hazugság, de úgy tesz, mintha nem értené.
Amikor emberek milliói látják és értik, hogy amit tesznek, az a lelkiismeretükön és a történelmükön fog száradni, de úgy tesznek, mintha semmi közük nem lenne hozzá. Amikor a feketét fehérnek és a lágyat keserűnek nevezik, és nem konspiratív suttogással vagy kikacsintó iróniával, hanem látszólag szívből (...) Amikor a világ komolyan fontolóra veszi annak a lehetőségét, amit hetvenöt éve próbált megelőzni, de nem gondolkodott a megelőzés új modelljein. Amikor az erő ismét azt állítja magáról, hogy az igazság fő forrása, az árulás és a képmutatás pedig a béke fő forrása.”
– írta búcsúlevelében.
Ha úgy érzed, segítségre van szükséged, hívd a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot, akár mobiltelefonról is.
