HÍREK
A Rovatból

A Spar is bezár karácsonykor, de elárulták, hol tartanak nyitva mégis

A szenteste napján munkát vállalók 100 százalékos túlórapótlékot kapnak. Lesz néhány nagyobb bolt, ami nyitva tart majd.

Link másolása

Sok más üzlethálózat után a Spar is bejelentette, hogy boltjainak nagy része zárva tart december 24-én.

„A karácsony az ünneplés, az elmélyülés időszaka, ám a kereskedelemben dolgozó kollégáinknak az ezt megelőző időszakban a szokásosnál is nagyobb erővel, energiával kell helyt állniuk az üzletekben. Annak érdekében, hogy 14 ezer munkatársunk többsége otthon, a családja és barátai körében, békésen és méltó módon tölthesse a szentestét, készülhessen az ünnepekre,

vállalatunk úgy döntött, hogy saját üzemeltetésű egységeinek többségét zárva tartja december 24-én”

– ezt a vállalat elnök-ügyvezető igazgatója, Heiszler Gabriella jelentette be szerdán.

Az INTERSPAR hipermarketek, valamint egyes bevásárlóközpontokban lévő SPAR és City SPAR szupermarketek nyitva lesznek december 24-én déli 12 óráig. Azok a munkatársak, akik ezen a napon dolgozni fognak, köszönetképpen 100% túlórapótlékban részesülnek.

„Munkatársaink és vásárlóink érdekeit egyaránt figyelembe vettük a döntésnél. Azt szerettük volna elérni, hogy a lehető legtöbb dolgozónk maradjon otthon, ám nyitva fogunk tartani ott, ahol a vásárlók nagyobb számban vannak jelen - ilyenek az INTERSPAR hipermarketek, és a bevásárlóközpontokban működő egyes üzleteink. Ezért óriási köszönet illeti azokat, akik szenteste napján is dolgozni fognak. Reméljük, hogy a jövőben létrejön majd egy olyan egységes szabályozás, amely a december 24-i nyitvatartást az egész kereskedelmet érintően szabályozni fogja” – tette hozzá Heiszler Gabriella.

Korábban a Penny, a Lidl, a Rossmann, a Diego, a Jysk és a Libri könyvesboltok is csatlakoztak ahhoz a kezdeményezéshez, ami szabaddá akarja tenni a december 24-ét. Bár a kormány eddig nem állt egyértelműen az ötlet mellé, az ötlet többek között a kormánypártot erősen támogató, a Békemeneteket is szervező Civil Összefogás Fórum (CÖF) felől érkezett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Somos András végleg befejezi a pedofilos kijelentése után: „felfüggesztem a televíziós tevékenységemet”
A tévés a közösségi oldalán köszönte meg, hogy tagja lehetett az ATV csapatának. Azonban leírta azt is, hogy a jelenlegi közhangulatban jelenlétével nem terhelheti ezt az ígéretes cégcsoportot, az ATV Groupot.
H. M. - Fotó: ATV - szmo.hu
2024. február 21.


Link másolása

Korábban írtunk arról, hogy a műsorvezető ellen fegyelmi eljárást indított az ATV, miután a csatorna kedd reggeli, Szigorlat című műsorában azt mondta, hogy Kaleta Gábor nem pedofil. Az ATV Start című műsor vendége Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Néppárt elnöke volt, ekkor hangzott el az ominózus párbeszéd.

A stúdióban ugyan négyen voltak, de egyedül Márki-Zay Péter háborodott fel az elhangzottakon.

A szóban forgó részletet itt lehet megnézni 2:15-től.

Ezek után a műsorvezető ellen fegyelmi eljárást indított az ATV, levették a képernyőről a tévést, aki később bocsánatot kért a történtek miatt a közösségi oldalán.

Szerda délután pedig egy újabb posztban Somos András bejelentette, hogy végleg otthagyja a műsorvezetést.

„Fájó szívvel hoztam meg éjjel a döntést: felfüggesztem a televíziós tevékenységemet”

– közölte Somos András műsorvezető a Facebookon.

Somos leírta, hogy 1995 óta párhozamosan két szakmában próbált maximálisat nyújtani.

„Hálás vagyok a sok ismeretért és tapasztalatért, amelyeket az évek során megszereztem. A kettős terhelés 2018 óta, mikortól önálló ügyvéd is vagyok, mostanra ütött vissza, a reggeli adásban elkövettem egy súlyos hibát, amely egyébként – aki ismer tudja – a gondolataimtól, a számomra oly fontos áldozatvédelemtől, a bántalmazottak iránt érzett ösztönös szolidaritástól teljesen távolra sodort a befogadó szemében. Egész újságírói létem az elesettek védelméről, a bántalmazottak segítéséről szólt.

Köszönöm, hogy tagja lehettem az ATV csapatának, 14 év alatt nagy utat tettünk meg együtt. Hálás vagyok azért, hogy kollégáim ezen az úton végig segítettek. A mostani helyzetben nem lehet másképp: a jelenlegi közhangulatban jelenlétemmel nem terhelhetem ezt az ígéretes cégcsoportot, az ATV Groupot.”

- írta Somos András a közösségi oldalán.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Meghalt Czakó Gábor
A 82 éves korában elhunyt író 1991-től az Új Magyarország című lapot kiadó Publica Rt. elnöke, 1992-től 1998-ig a Magyar Szemle szerkesztője volt. Szervezője volt a hazai katolikus újságíróképzésnek. 2011-ben Kossuth-díjjal tüntették ki.

Link másolása

Hosszan tartó betegség után halt meg életének 82. évében a Kossuth- és József Attila-díjas író, kritikus, nyelvrégész.

Czakó Gábor 1942-ben született Decsen. A Pécsi Tudományegyetemen 1965-ben szerzett jogi diplomát, ezt követően 1972-ig jogászként dolgozott.

Czakó Gábor az Új Tükör, a Mozgó Világ és a Négy Évszak szerkesztőjeként is tevékenykedett, utóbbinál 1985-86-ban a főszerkesztő-helyettesi posztot is betöltötte. 1989-90-ben az Igen című katolikus lap főszerkesztője lett, 1991-től az Új Magyarország című lapot kiadó Publica Rt. elnöke, 1992-től 1998-ig a Magyar Szemle szerkesztője volt. Szervezője volt a hazai katolikus újságíróképzésnek.

1990-ben Antall József miniszterelnök tanácsadója volt, 1997-től 2001-ig a KDNP képviseletében az MTI tulajdonosi tanácsadó testületének tagjaként dolgozott. 2007-től volt a Magyar Művészeti Akadémia tagja.

Fontos alkotásai között van a Várkonyi krónika (regény, 1978) és a Luca néni föltámadása (regény, 1987). Megváltó című - első kiadásában erősen cenzúrázott - regénye kísérlet volt egy tágabb szociológiai és viselkedéslélektani korképhez illő epikus ábrázolásmód kidolgozására.

Czakó Gábor képzőművészként könyv- és lapterveket, szobrokat, szatirikus "kerti emlékműveket" készített, 1997-ben önálló kiállítása volt az óbudai Banán Klubban. 1997-től a Duna Televízióban Beavatás címmel esszésorozatot készített, a forgatókönyvek könyv alakban is megjelentek.

2011-ben Kossuth-díjjal tüntették ki a magyar katolikus újságíróképzés megszervezéséért, a televíziós esszé műfajának megteremtéséért, sokoldalú, műfajgazdag irodalmi munkássága elismeréseként.

2019-ben Nemzet Művésze díjat, 2022-ben a Magyar Érdemrend Középkereszt a Csillaggal kitüntetést kapott.

(via MTI)

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orosz tisztviselő fenyeget: ha az orosz csapatok Magyarország határán állnak, Európa máshogy beszél majd
Konsztantyin Gavrilov a katonai biztonságról és fegyverzet-ellenőrzésről szóló bécsi tárgyalásokon mondott nagyot.

Link másolása

Európa hozzáállása Oroszországhoz a biztonsági párbeszédben konstruktívabbá válik, amikor az orosz hadsereg megközelíti az Ukrajnával határos keleti EU-államokat – jelentette ki a katonai biztonságról és fegyverzet-ellenőrzésről szóló bécsi tárgyalásokon részt vevő orosz küldöttség vezetője, Konsztantyin Gavrilov a RIA tudósítása alapján.

„A hév akkor fog csökkenni, amikor csapatok állnak majd Lengyelország, Románia, Magyarország és Szlovákia határánál. Teljesen más lesz a hangnem.”

- mondta Gavrilov.

Egy ilyen helyzetben kezdődhetnek majd komoly tárgyalások fékekről és egyensúlyokról, garanciákról. Hozzátette, ésszerű partnerek beszélnek egy ilyen forgatókönyvről.

(via Mandiner)

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kellemetlen... Baleset történt egy brit atomtengeralattjáró rakétakilövése során
A tesztkilövés során a rakéta a hajó mellett a vízbe csapódott, és egyszerűen elsüllyedt. Állítólag épp ekkor a hajón tartózkodott a brit védelmi miniszter is.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. február 21.


Link másolása

„Rendellenesség” történt az HMS Vanguard teneralattjáró gyakorlata során Florida partjainál, írja a brit védelmi minisztérium jelentése alapján a Sky News. A közleményből kiderül, hogy a történtek ellenére a a nukleáris elrettentő eszköz továbbra is továbbra is biztonságos és hatékony.

A január 30-i balesetről először a The Sun számolt be. Értesüléseik szerint Grant Shapps védelmi miniszter a tengeralattjárón tartózkodott, amikor célt tévesztett, majd az óceánba zuhant egy atomtöltet hordozására is alkalmas Trident ballisztikus rakéta. Legutóbb 2016-ban akadt gondja a brit haditengerészetnek egy ilyen típusú rakéta tesztkilövése során.

A The Sun úgy tudja, hogy az HMS Vanguard a víz alatt végrehajtotta a Trident II rakéta kilövését. Az első fokozat gyorsítórakétái azonban nem gyulladtak be, így a robbanófej-utánzatokkal felszerelt 60 tonnás rakéta az Atlanti-óceánba csapódott és elsüllyedt. A lapnak nyilatkozó forrás szerint a Trident a tengeralattjáró mellett pottyant a vízbe és egyszerűen elsüllyedt.

Az eset azért különösen kínos, mert nemrég fejezték be az HMS Vanguard 500 millió font (226 milliárd forint) értékű felújítását. A tengeralattjáró az utolsó teszteken vett részt, mielőtt visszatért volna a nukleáris járőrözésre.

Az Egyesült Királyságnak négy nukleáris fegyverzettel felszerelt, elrettentésre használt tengeralattjárója van, melyek az országot vagy szövetségeseit ért támadás esetén válaszcsapásra is alkalmasak.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk