HÍREK
A Rovatból

„A pokol tüzén minden gyalázkodó szavad a húsodba fog vágni!” – írta Hoppál Péter egy kommentelőnek

Elszabadultak az indulatok a miniszteri biztos egyik képe alatt, amin párttársaival és Nick Vujicic társaságában imádkoznak.


Dr. Hoppál Péter vasárnap osztott meg egy képet arról, ahogy Nick Vujicic motivációs trénerrel imádkozik többek között Novák Katalin, Balogh Zoltán és Orbán Viktor. A fotó egy album része volt, amit a nagyböjt 3. vasárnapja alkalmából rakott ki.

A kép alatt viszont elszabadultak az indulatok.

"A képmutatás magasiskolája ez a kép. A hazug álkeresztény-álkonzervatív párt, mely a 10 parancsolat mindegy egyes tételét többszörösen megszegte, borkaikkal, kaletákkal, szájerokkal tömve a saját lelki üdvösségükért imádkozik.

Hiszen minden reggel amikor a tükörbe néznek tudják, hogy amit tesznek, azzal szemenköpik azt, amire felesküdtek. A jó isten irgalmazzon nektek, hiszen más úgysem fog!" - írta egy kommentelő, mire a kiemelt kulturális célok megvalósításáért felelős miniszteri biztos meglepően vágott vissza.

"Bájos, amikor ateista kommunisták ítélik meg az emberek Istenbe vetett hitének őszinteségét"

- válaszolta Hoppál.

"Ez kib@szott szánalmas. Elmeroggyant, retardált paraziták. Ezért van ekkora sz@rban az ország, mert folyamatosan a sötét középkorig vágytok vissza ezzel az ósdi, konzerv, elmaradott vallási fanatizmussal. Aki folyamatosan a múltba réved, az nem képes törődni a jelen dolgaival. Jövőről már nem is beszélve. Viccország, de viccnek qrva szar. Dzsízusz b@zmeg, meg láthatatlan ember, meg ájszten, meg szűzmaris. Hupikék törpikékhez is beszéltek? Hadonászás, motyogás, kecskeszarlánc morzsolgatás, tetem-totem csókolgatás, az megy. A nemlétező csávó így majd elnézi a korrupciót? Az Európai 44 országból a 41. helyen lévő inflációt? a 43. helyen lévő élelmiszer inflációt? Nem azt mondta a főgecc, hogy nem térdel? Zártosztályon a helyetek" - írta egy másik hozzászóló, de erre sem maradt el az éles válasz:

"A pokol tüzén minden gyalázkodó szavad a húsodba fog vágni! De még te is megtérhetsz!"

- reagált a fideszes politikus.

"Ha van Isten, ezen szétröhögte odafönt az agyát" - áll egy harmadik megjegyzésben.

"Aki meg ilyen mondatot leír, az majd szétvisítja odalent az agyát. Hacsak nem tér meg bűneiből"

- válaszolta erre a miniszteri biztos.

Utóbbi komment viszont eredetileg csak az első mondatból állt, a megtérős részt csak később írta hozzá Hoppál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Politikai üzenet kerülhetett az augusztus 20-i tűzijátékba: Orseolo Péter árulásáról szólt a budapesti látványosság narrációja
Az ünnepség forgatókönyvében politikai áthallások is megjelentek, a szöveget papíron is kiosztották a nézőknek.


Az augusztus 20-i budapesti tűzijáték idén is hatalmas látványosság volt, amelyet Európa legnagyobbjaként hirdettek meg. Az ünnepi program bruttó 3,6 milliárd forintba került.

2019 óta a műsor része a történetmesélés is, idén azonban a narrációban egy aktuálpolitikai üzenet is megjelent.

Az M1 Híradó közvetítésében a 15. perc 33. másodpercnél hangzott el az a rész, amely Orseolo Péterről szólt. A szöveget a helyszínen papíron is kiosztották a közönségnek, írta a Népszava.

A narrátor arról beszélt, hogy István király halála után az ország belviszályok és testvérharcok színterévé vált.

A trónra Orseolo Péter került, akinek dölyfössége és felfuvalkodottsága sok szenvedést okozott. A narráció szerint tanácsait idegenek súgták, ezért a magyarok elűzték.

Később azonban az áruló Péter idegen sereggel tért vissza, és egy aranyozott lándzsa képében átadta a német-római császárnak Magyarország királyságát. A történet úgy folytatódott, hogy ami addig szabadság volt, rabsággá torzult, a béke megbomlott, majd amikor a magyarok megelégelték a rabságot, Pétert elkergették és megvakították - szólt az ünnepi sztori.

Közvetlenül ezután Richard Wagner világhírű darabja, A walkürök lovaglása csendült fel a tűzijáték alatt.

Orseolo Pétert valójában I. István király nevezte ki örökösének.

Kétszer uralkodott: 1038 és 1041, valamint 1044 és 1046 között. Ő tette Magyarországot a Német-római Birodalom hűbéresévé, ami későbbi császári és más hasonló követelések alapja lett.

Az Orseolo Péterről szóló epizód párhuzamba állítható azzal, hogy a Fidesz és az Orbán-kormány politikusai másfél éve rendszeresen azt mondják: Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke elárulja Magyarországot a brüsszeli elit kedvéért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Sulyok Tamás törölte az „orosz” szót a munkácsi rakétatámadásról írt reggeli posztjából
A munkácsi támadásról szóló bejegyzésben először orosz rakétatámadás állt, de ezt később módosította a köztársasági elnök. Török Gábor szerint létezik a digitális analfabétizmus.


Ahogy már hírt adtuk róla, csütörtök hajnalban Munkácson, a magyar határtól mindössze 30 kilométerre egy elektronikai gyárat ért robotrepülőgép-találat. A helyszínen tűz ütött ki, amely reggelre is lángolt. A támadásban legalább 12 ember megsérült, közülük ötöt kórházban ápolnak.

Sulyok Tamás köztársasági elnök reggel a Facebookon fejezte ki együttérzését a sérülteknek. Bejegyzésében hangsúlyozta, hogy az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi lezárása mindannyiunk érdeke. „Bízom abban, hogy a háborúzó felek képesek ezt belátni, és a nemzetközi diplomáciai erőfeszítéseknek köszönhetően hamarosan pontot tesznek ennek az embertelen és értelmetlen vérontásnak a végére” – írta.

A köztársasági elnök posztja azonban rövid időn belül módosult.

A Facebook-poszt előzményei szerint a 8:35-kor megjelent szövegben még az „orosz rakétatámadás” kifejezés szerepelt, ám a 9:33-kor frissített változatban már csak „rakétatámadás” olvasható.

A történtekre Török Gábor politikai elemző is reagált.

„Egy újabb gyöngyszem, amely megmutatja, hogy a politikai mellett a digitális analfabétizmus is létezhet.

Amit kiveszel a szövegből, nyilván az lesz a legérdekesebb és a legárulkodóbb” – fogalmazott.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„A Jóisten kegyelme, hogy nem történt nagyobb tragédia” – így élte meg a munkácsi tanár a támadást
Popovics Pál éjszaka arra ébredt, hogy remeg a házuk, majd látta a vörös fényt és hallotta a robbanást. A város felett égett szag terjengett.
F. O. Fotó: - szmo.hu
2025. augusztus 21.



Popovics Pál, a Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola tanára arról számolt be a Magyar Nemzetnek, hogy éjszaka arra ébredt, remeg az egész házuk. Amikor kiment az udvarra,

egy rakéta zúgott el a feje fölött, amelynek olyan hangja volt, mint egy vadászgépnek. Ezt követően óriási vörös fény villant, és – ahogy fogalmazott – a robbanás nagyon félelmetes volt.

Hajnalban vastag, sötét füstoszlop húzódott a város felé, és égett szag terjengett a levegőben. A szél reggel a lakott területek felé sodorta a füstöt, amely nagyon büdös volt, és feltételezhetően káros anyagok is égtek.

A tanár szerint „a Jóisten nagy kegyelme”, hogy nem történt súlyosabb tragédia. A megtámadott gyár három műszakban működik, műszakonként 6-800 ember dolgozik ott,

és most is sokan tartózkodtak az épületben. A légiriadó idején azonban a dolgozókat biztonságosabb helyre vitték.

Popovics a Magyar Nemzetnek hozzátette: jelenleg nyugodtabb a helyzet, de mindenki tudja, hogy ez bármikor megismétlődhet.

(via 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Ebből mi lesz? Amerikai tulajdonban lévő gyárat bombáztak le az oroszok Munkácson
Az ukrán külügyminiszter tájékoztatása szerint ez nem az első orosz támadás amerikai vállalatok ellen Ukrajnában: az év elején Kijevben a Boeing irodáit érte csapás, és más támadások is történtek.


Ahogy már hírt adtunk róla, csütörtök hajnalban súlyos támadás érte Munkácsot, ahol hatalmas tűz ütött ki, mintegy 7000 négyzetméteren. A hatóságok arra kérték a lakosságot, hogy zárják be az ablakokat, és lehetőség szerint maradjanak otthon.

A sürgősségi szolgálat reggel 7 óráig tíz embert szállított a Szent Márton kórházba, ketten maguk kerestek fel orvost. Az ukrán katasztrófavédelem szerint összesen 15 sérültről van szó. Minden érintett megkapta a szükséges ellátást, állapotuk stabil.

Az ukrán külügyminiszter, Andrij Szibiha megerősítette, hogy az orosz erők egy amerikai tulajdonban lévő gyárat támadtak meg. A felvételek alapján a Flex elektronikai üzeme lehetett a célpont.

Szibiha így fogalmazott: „Egy teljesen polgári létesítményről van szó, amelynek semmi köze sincs a védelemhez vagy a hadsereghez. Ez nem az első orosz támadás amerikai vállalatok ellen Ukrajnában: az év elején Kijevben a Boeing irodáit érte csapás, és más támadások is történtek.

Nincs ebben semmilyen katonai logika vagy szükségszerűség – puszta terror az emberek, a vállalkozások és a normális élet ellen országunkban.”

Az ukrán légvédelem közlése szerint csütörtökre virradóra Oroszország 614 célpont ellen indított légi csapást, amelyek közül 577-et sikerült megsemmisíteni. A támadások során 574 Sahíd típusú drónt indítottak, ezek közül több csaliként szolgált. Emellett kilőttek 4 darab H–47M2 Kinzsal aeroballisztikus rakétát Lipeck és Voronyezs megyéből, 2 darab Iszkander–M/KN–23 ballisztikus rakétát Voronyezs megyéből, 19 darab H–101 cirkálórakétát Szaratov megyéből, 14 darab Kalibr cirkálórakétát a Fekete-tengerről, valamint 1 azonosítatlan rakétát a megszállt Krímből.

(viia 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET: