HÍREK
A Rovatból

A pápával vacsorázott Német László belgrádi érsek, miután senki sem mert leülni az új egyházfő asztalához

Erdő Péter és Német László pápaválasztó bíborosok meséltek a világ legtitkosabb szavazásáról és az új pápáról.


Erdő Péter és Német László pápaválasztó bíboros XIV. Leó megválasztásának körülményeiről, a világ legtitkosabb szavazásáról és az új pápáról mesélt az RTL Híradónak.

„A pápa, mikor bejött a vacsorára tegnap este, a választás után, senki sem mert az asztalához menni. Hát ez így van, az ember megváltozik, fehérben ott állt szegény, és akkor mi ketten, másik két szerzetessel, egy szalézivel és egy ferencessel, mondtuk, hogy nem lehet itt hagyni szegényt egyedül. És kérdeztük tőle, azonnal válaszolta, hogy gyertek, gyertek, úgyhogy tegnap együtt vacsoráztam a pápával”

- mesélte Német László belgrádi érsek, aki vajdasági magyar családban született, és tavaly Ferenc pápa nevezte ki bíborossá.

Azt is elárulta az RTL Híradónak, hogy az úgy egyházfő szerinte nem számított a pápaságra, és ahogy sorra jöttek a szavazatok, fejét a kezébe temette, mikor ráébredt, hogy ő lehet a következő.

„Nem voltak olyan kijelentései vagy fellépései, hogy nyomni akarta volna a karriert, meg hasonló dolgok, tehát nem volt része semmilyen ilyen titkos nagy társaságoknak, amelyek megpróbálják megoldani a világ problémáit. Szerintem egyszerűen hagyta, hogy a Jóisten működjön az életében. És ez egy fantasztikus dolog”

- fogalmazott a belgrádi érsek.

Arról is mesélt, hogy Erdő Péterrel bíborossal már négy évtizede szoros baráti viszonyt ápol, és a konklávé ideje alatt is majdnem egymás melletti szobában laktak a Szent Márta-házban.

Az esztergom-budapesti érseknek bíborosként ez volt a harmadik konklávéja XIV. Leó pápával mindketten Rómában tanultak kánonjogot, így a közös téma adott volt a személyes találkozókon.

„Akkor ismertem meg, amikor Ferenc pápa kíséretében Magyarországon járt. Akkor ő a kúriai tisztségében elég új volt, de úgy látszik, hogy ezt az alkalmat megragadta, vagy pedig a pápa külön kérte, hogy jöjjön el Magyarországra”

- mesélte Erdő Péter.

A bíboros szerint XIV. Leó pápa gyors megválasztása az egységet jelenti, és ő maga is ezt az utat szeretné járni az egyházon belül, ami a szimbólumokban is megmutatkozik.

„Fölvette megint a pápai mocétumot és a Szent Pétert és Pált ábrázoló stólát. Ferenc pápa annak idején azt mondta, hogy ez nem kell és kiment fehér reverendában az erkélyre. Ő pedig elfogadta, hogy ez a hagyomány”

- jegyezte meg Erdő Péter.

A bíborosok egy része most már hazautazik, de jövő vasárnap az új egyházfő első ünnepi nyilvános visszatérnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Meghalt az alvó herceg – 20 év kóma után hunyt el a szaúdi trónörökös
Al-Waleed bin Khaled bin Talal Al Saud 15 évesen szenvedett súlyos balesetet Londonban. Azóta kómában feküdt, családja pedig végig reménykedett a csodában.


Al-Waleed bin Khaled bin Talal Al Saud szaúdi herceg 35 éves korában hunyt el. A halálhírről édesapja, Khaled bin Talal Al Saud herceg számolt be az X-en.

„Allah akaratában és ítéletében hívő szívvel, mély fájdalommal és szomorúsággal gyászoljuk szeretett fiunkat: Al-Waleed bin Khaled bin Talal bin Abdulaziz Al Saud herceget – Allah irgalmazzon neki –, aki ma hunyt el” – írta bejegyzésében.

A férfit sokan „alvó hercegként” ismerték, mivel húsz éven keresztül kómában feküdt.

2005-ben, mindössze 15 évesen szenvedett közúti balesetet Londonban, amikor katonai kadétként tanult az Egyesült Királyságban.

A baleset súlyos agysérülést és belső vérzést okozott. Azonnal orvosi ellátásban részesült, amerikai és spanyol szakorvosok is részt vettek a kezelésében, de nem tért magához.

Később Rijádba szállították, ahol a Szaúd-Arábiát megalapító Abdulaziz királyról elnevezett egészségügyi központban ápolták haláláig.

Al-Waleed bin Khaled bin Talal Al Saud 1990 áprilisában született. Édesapja a szaúdi királyi család egyik ismert tagja, és a milliárdos Al Waleed bin Talal herceg unokaöccse.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Eltűnt Kövér László bajusza, így jelentette be, hogy támadás alatt állnak a keresztény egyházak és a keresztény vallás, valamint az európai nemzeti államok
Az Országgyűlés elnöke vasárnap a Szent István király nevét ma is viselő magyar települések szövetsége, a Szent Király Szövetség találkozójának megnyitóján a csallóközi Királyfiakarcsán mondott beszédet.


Bajusz nélkül jelent meg egy csallóközi rendezvényen Kövér László. Az Országgyűlés elnöke az MTI lakitelki fotóján július 4-én még a szokásos hetyke bajuszát viselte, azonban mára ebból már csak a kissé bánatos borosta maradt (a nyitóképen).

Itt még megvolt a bajusz:

Magyarország a józan ész politikájának leghatározottabb képviselője napjaink Európájában - hangsúlyozta az Országgyűlés elnöke vasárnap a Szent István király nevét ma is viselő magyar települések szövetsége, a Szent Király Szövetség találkozójának megnyitóján a csallóközi Királyfiakarcsán (Kráľovičove Kračany).

Kövér László elmondta, hogy a múltbéli történelmi viták ellenére azért nyújtunk kezet minden országnak és nemzetnek a Kárpát-medencében, mert tudjuk, hogy Közép-Európa államai és nemzetei csak egymással együttműködve maradhatnak talpon a jövő Európájában, csak így válhat Közép-Európa - és benne a Kárpát-medence - Európa szükséges újjászületésének egyik erőforrásává.

Kiemelte, hogy a magyarság a kereszténység felvétele és az önálló magyar állam megszervezése révén maradhatott meg a legnagyobb lélekszámú nemzetnek a Kárpát-medencében.

Hozzátette:

"tapasztaljuk, hogy azok az értékek, amelyek a magyarságot a Kárpát-medencében eddig megtartották, Európában támadás alatt állnak". Mindenhol politikai, gazdasági, pénzügyi és lélektani támadás alatt állnak a keresztény egyházak és a keresztény vallás, valamint az európai nemzeti államok.

Oroszország ukrajnai háborúja pedig ürügyként szolgál arra, hogy az Európai Uniót, a vezetése a béke, demokrácia és jólét ígéretéből a háború, a diktatúra és az elszegényedés valóságává alakítsa - fogalmazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Nem érdekli a kormányoldal támadása az ápolót, akiről a propaganda azt terjeszti, hogy kapcsolatban van az ukrán szolgálatokkal
Razsó Zoltán korábban az Euronewsnak nyilatkozva azt mondta: nem látott verésre utaló nyomokat Sebestyén Józsefen, amikor kórházba került. Korábban együtt szolgált Sándor Fegyirrel, aki jelenleg Ukrajna budapesti nagykövete.


Nem érdekli a kormányoldal támadása. Ezt mondta az RTL Híradónak az az ápoló, aki előzőleg a Euronews-nak arról beszélt, nem verés következtében halt meg a Kárpátalján mozgósított magyar férfi. Az interjú után a kormánypárti média azt kezdte terjeszti Razsó Zoltánról, hogy kapcsolatban van az ukrán szolgálatokkal és magyarellenes csoportokkal.

A magyar külügyminisztérium szerint az ukrán hatóságok embereket félemlítenek meg, hogy hallgassanak, másokat pedig hamis tanúzásra vesznek rá.

Razsó Zoltán korábban az Euronewsnak nyilatkozva azt mondta: nem látott verésre utaló nyomokat Sebestyén Józsefen, amikor kórházba került. Állítása szerint a férfit többször is megvizsgálták, és ha zúzódás vagy véraláfutás lett volna rajta, azt az előírások szerint rögzíteni kellett volna még az osztályra kerülés előtt.

Razsó 27 hónapot szolgált a fronton, és részt vett a bahmuti harcokban is. Korábban együtt szolgált Sándor Fegyirrel, aki jelenleg Ukrajna budapesti nagykövete. Az Euronewsnak azt mondta: büszke magyarnak tartja magát, mégis úgy érezte, harcolnia kell azért az országért, amelybe született.

Elmondása szerint látta Sebestyént sétálni az utcán abban az időszakban, amikor a budapesti állítások szerint már kómában volt.

Később találkozott vele a kórházban is, ahová elmegyógyintézetbe szállították, mert nagyon zavart állapotban volt, és állítólag össze-vissza beszélt.

Razsó azt is elmondta, hogy amikor Sebestyén meghalt, rákérdezett a kollégáinál, mi történt.

Azt a választ kapta, hogy a férfi minden előjel nélkül esett össze a mosdóban, és meghalt. A boncolást végző kórboncnok – akit megbízható embernek nevezett – szerint Sebestyén lábából elindult egy vérrög, ami elakadt az artériákban, ez okozhatta a halálát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kiakadt az EU-biztos: „Megdöbbent, amit látok” – gyerekeket veszélyeztető cumik, mérgező esőkabátok és tiltott vegyi anyagok a Sheinen és a Temun
Az Európai Parlament egyik friss jelentése szerint veszélyes termékekkel árasztják el Európát a kínai webáruházak. Az EU szigorúbb ellenőrzéseket és új szabályokat ígér.
F. O. - szmo.hu
2025. július 20.



Michael McGrath, az Európai Unió igazságügyi biztosa szerint naponta körülbelül 12 millió alacsony értékű csomag érkezik az EU területére olyan online kereskedőktől, amelyek nem tagjai az uniónak, írta a Guardian. A politikus szerint ezek között sok a problémás termék, és hangsúlyozta: „Megdöbbent, amit látok, és kötelességünk megvédeni az európai fogyasztókat.”

Az Európai Parlament egyik friss jelentése szerint

a kínai Shein és Temu platformokon forgalmazott áruk között több veszélyes terméket is találtak.

Ezek között szerepeltek például olyan babacumik, amelyekről könnyen leválnak a gyöngyök, és nem rendelkeznek a szabályozott méretű légzőnyílással. A vizsgálatok során mérgező vegyszereket mutattak ki gyermekeknek szánt esőkabátokban, valamint olyan napszemüvegekben, amelyek nem szűrik az UV-sugarakat. Találtak olyan gyerek rövidnadrágokat is, amelyek túl hosszú zsinórja miatt könnyen balesetet okozhatnak. Emellett egyes kozmetikumokban jelen volt a 2022 óta betiltott butylphenyl methylpropional (Lillal), amely káros hatással lehet a termékenységre és a magzati fejlődésre.

McGrath szerint ezek a platformok nemcsak a fogyasztók biztonságát veszélyeztetik, hanem komoly versenyhátrányt is jelentenek az európai vállalkozásoknak.

Mint mondta: „A növekedés elképesztő, és óriási nyomást helyez a tagállamok rendszereire.” Hozzátette: az uniós cégeknek jelentős költségeket kell viselniük a szabályok betartása miatt, miközben olyan eladókkal kell versenyezniük, akik nem tartják be ezeket az előírásokat.

Az Európai Unió hamarosan közzéteszi egy titkos vásárlói akció eredményeit is, amelyek újabb bizonyítékokkal szolgálhatnak arra, hogy egyes kereskedők megkerülik az uniós szabályozást.

Az uniós hatóságok fontolóra vették a jelenlegi, 150 eurós vámmentességi határ eltörlését, valamint egy csomagonkénti kezelési díj bevezetését. Ez nemcsak csökkenthetné az alacsony értékű rendelések számát, hanem fedezhetné a további vámellenőrzések költségeit is. Emellett az is felmerült, hogy létrehoznának egy közös uniós vámhatóságot. A kérdést várhatóan napirendre tűzik a július 25-i EU–Kína csúcstalálkozón is.

A Shein reagált a felvetésekre, és közölte, hogy idén 15 millió dollárt fordít megfelelőségi és biztonsági intézkedésekre, többek között 2,5 millió termékbiztonsági teszt elvégzésére.

A cég eddig 500 beszállítót zárt ki a platformjáról. A vállalat szóvivője kiemelte: számukra fontos a vásárlók bizalma, ezért szigorú biztonsági előírásokat várnak el partnereiktől.

Az EU Safety Gate riasztórendszere 2023-ban 4137 alkalommal jelzett veszélyes, nem élelmiszer jellegű termékek miatt, ezek egyharmada kozmetikumokra vonatkozott.

(via 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET: