HÍREK
A Rovatból

A nyári munkát vállaló diákok ugyanúgy adóznak, mint a felnőttek

Munkaviszony esetében ragaszkodni kell az írásban megkötött munkaszerződéshez, és a biztosítási jogviszonyt a munkáltatónak be kell jelentenie a NAV-hoz.


A nyári munkát vállaló diákok bejelentésére, adózására ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalókra, kivéve a diákszövetkezeten keresztül történő foglalkoztatást - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

A diákok szülői engedéllyel 16 éves koruktól dolgozhatnak, de szünidőben a 15 éves nappali tagozatos tanulók is vállalhatnak munkát.

A munkavállaláshoz adóazonosító jelre van szükség - húzták alá.

A diákmunkával szerzett jövedelem adója 15 százalék, amit a munkaadó előlegként von le a tanuló bruttó jövedelméből

- mutattak rá jelezvén azt is, hogy adott esetben az egyéni járulékot is a munkaadó vonja le. A foglalkoztató minderről igazolást állít ki, amire a diáknak jövőre, az szja-bevallási tervezetének ellenőrzéséhez szüksége lesz - fűzték hozzá.

Munkaviszony esetében ragaszkodni kell az írásban megkötött munkaszerződéshez, és a biztosítási jogviszonyt a munkáltatónak be kell jelentenie a NAV-hoz - emlékeztettek. Arra is kitértek, hogy egyszerűsített foglalkoztatás (idény- vagy alkalmi munka) esetében nem kötelező a szerződést írásba foglalni.

A NAV szerint célszerű a megállapodás megkötése előtt a leendő munkáltatót ellenőrizni az adóhivatal honlapján az Adatbázisok rovatban, be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztató cégnél ugyanis kockázatos dolgozni.

A július elejétől augusztus végéig tartó nyári diákmunka programra már lehet jelentkezni a munka.hu honlapon - mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. A jelentkezéskor minimális adminisztráció szükséges, a főszabály az idén sem változott, 16-25 év közötti diákok, hallgatók pályázhatnak, a 18 év alattiaknál szülői hozzájárulás is kell. Kiemelte, az eddigi tapasztalat az, hogy a nyári diákmunka programban a többség inkább az önkormányzati világ felé nyitott, ahol 4 és 6 órás foglalkoztatás lehet, míg a versenyszektorban napi 8 óra a foglalkoztatási időkeret. A diákok foglalkoztatásánál is be kell tartani a szabályokat, példaként említette, hogy a munkaszerződésben nevesíteni kell az időtartamot, a fizetést, a munkakört, túlmunka nem állapítható meg, a munkaközi szüneteknek hosszabbaknak kell lenniük, és nem végezhetnek nehéz munkát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Blikk: ByeAlex 20 adagnyi kokaint adott át a rendőröknek
Az énekes mellett a zenekar több tagjánál is házkutatást tartottak. Két tagot szintén kábítószer birtoklással gyanúsítják.
Fotó: RTL - szmo.hu
2025. november 14.



Mint azt mi is megírtuk: szerdán házkutatást tartottak a rendőrök ByeAlexnél, ahol kis mennyiségű kábítószer került elő. Az énekes később egy Facebook-posztban erősítette meg, hogy valóban jártak nála a rendőrök, és „egy nagyon kis cuccot” találtak nála. „Nem én vagyok az Escobar semmilyen szinten, velem a rendőrség nem nagyon nyert semmit” - tette hozzá.

A Blikk most arról ír, hogy információik szerint

ByeAlex önként 5 gramm kokaint adott át a nyomozóknak, amely a szakértők szerint mintegy húsz adagra elegendő mennyiség.

A lap azt is hozzátette: az általuk megkérdezett szakértők szerint 1 gramm piaci ára 35 ezer forint.

Ugyanakkor nemcsak őt, de zenekara két tagját is kábítószer birtoklásával gyanúsítják. A Blikk szerint eljárás alá vonták az együttes 45 éves „mindenesét”, Sz. Zoltánt is, aki beismerte, hogy saját fogyasztásra, barátainak ingyen, illetve értékesítésre is szerzett be kábítószert. A nyomozók gyanúja szerint egy 63 éves olasz férfi, a szórakoztatóiparban komoly érdekeltségekkel rendelkező R. Antonio is érintett az ügyben; nála 4 millió forintnyi valutát és 50 millió forint értékű luxuskarórákat foglaltak le.

Tran Dániel ügyvéd a Blikknek azt mondta, a birtoklást a törvény szabadságvesztéssel bünteti, de ha ez az első eset, csekély mennyiségről van szó, és a gyanúsított együttműködik, elterelésre küldhetik. Sikeres elterelés esetén a büntetőeljárást megszüntetik, és az illető erkölcsi bizonyítványa tiszta marad.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Fordulat a Humanistáknál: csak papíron indítanak jelölteket, akik egyéniben a Tiszára kérik a szavazatokat
Cseh Katalin és Barabás Richárd ezzel a trükkel kerülné meg a választási törvényt. Így a listás szavazatokért versenyezhetnek, miközben szerintük nem gyengítik Magyar Péter jelöltjeit.


Közös videóban beszélt terveiről Cseh Katalin és Barabás Richárd, akik nemrég bejelentették, hogy új pártot alapítanak. A bejelentés hatalmas visszhangot váltott ki, sokan azzal vádolják őket, hogy a párt indításával akadályozzák a Fidesz leváltását.

Megismételték, hogy csak listán számítanak a kormányváltást akarók szavazataira, egyéniben nem. Ennek viszont van egy technikai akadálya, országos listát ugyanis csak az a párt állíthat, amely legalább 71 egyéni választókerületben képes jelöltet indítani.

Barabás Richárd szerint a jogszabályi feltételt teljesítik, de a Humanisták jelöltjei arra fogják buzdítani a választókat, hogy az egyéni választókerületekben ne rájuk, hanem a Tisza Párt indulóira adják a voksukat.

„Megfelelünk a jogszabályoknak, kiállítjuk a jelölteket, majd ezek az emberek elmennek, és szépen elmondják, hogy Magyar Péter jelöltjére kell szavazni. Papíron lesznek csak jelöltek”

– részletezte a tervet, hozzátéve, bízik a választók bölcsességében.

Barabás Richárd azt is elmondta, hogy szerinte a momentumosok mai vezetői kizárják azokat, akik liberális politikai alternatívát kívánnak nyújtani a választáson, és inkább a Tiszának kampányolnak.

„Szerintem azt gondolják, hogy tiszás bársonyszékek lesznek ebből, de kétlem, hogy ez így lesz”

– tette hozzá.

Cseh Katalin pedig arra a vádra reagált, miszerint a Fidesz áll mögöttük. A politikus felidézte, hogy a kormánysajtó korábban azt állította róla, hogy egy botmixeres tömeggyilkos, és drogosnak nevezték az esküvői fotói miatt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
VSquare: Megbukott a nemzetbiztonsági átvilágításon Hilarion metropolita, mégis gyorsított eljárásban kapott magyar állampolgárságot
A lap szerint az Alkotmányvédelmi Hivatal jelezte a kormánynak, hogy az orosz ortodox egyházi vezető FSZB-s kapcsolatai miatt kockázatot jelent, a figyelmeztetést azonban figyelmen kívül hagyták.


Bár a magyar elhárítás nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva nem javasolta, Hilarion metropolita mégis gyorsított eljárásban kapott magyar állampolgárságot 2022-ben - írja a VSquare magyar és cseh forrásokra hivatkozva.

A lap úgy tudja:

a nemzetbiztonsági átvilágításokat végző az Alkotmányvédelmi Hivatal jelezte a kormánynak, hogy az orosz ortodox egyházi vezető FSZB-s kapcsolatai miatt kockázatot jelent, a figyelmeztetést azonban figyelmen kívül hagyták.

Hilarion végül gyorsított eljárásban kaptam meg a magyar állampolgárságot, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes közbenjárásával történt. Röviddel ezután pedig Hilarion édesanyja is magyar állampolgár lett családegyesítés jogcímen.

Gulyás Gergely a Kormányinfón annyit közölt, hogy a metropolitának is át kellett esnie a nemzetbiztonsági átvilágításon, de arról nem beszélt, hogy az milyen eredménnyel zárult.

A Hilarionnal kapcsolatos gyanút egy nemrég nyilvánosságra került videó is erősíti, amelyen Hilarion egy pisztollyal lő egy lőtéren. Oknyomozók szerint a helyszín az orosz titkosszolgálat, az FSZB moszkvai, lubjankai székháza alatt található, a fegyver pedig rendszeresített szolgálati fegyver az orosz hadseregnél és a titkosszolgálatnál is.

Hilarion tagadja a vádakat.

„Soha nem dolgoztam egyetlen titkosszolgálatnak sem...Soha nem kaptam feladatot vagy megkeresést a részükről”

– mondta a BBC-nek adott interjúban, hozzátéve: „Az egyházi szolgálat nem egyeztethető össze a titkosszolgálati munkával. Ez két egészen különböző lojalitást kíván.”

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Szankciómentesség: „Aki fölül van, annak a szava számít” – Orbán Viktor reagált az amerikai külügyminiszter állításaira
Marco Rubio csütörtökön arról beszélt, hogy Magyarország egy évre kapott mentességet az orosz olaj- és gázimporttal kapcsolatos amerikai szankciók alól. A magyar kormány ezzel szemben továbbra is mást állít.


Az múlt heti washingtoni amerikai-magyar találkozó témájával kezdődött Orbán Viktor szokásos péntek reggeli interjúja a Kossuth Rádióban. A műsorvezető rögtön arról kérdezte a miniszterelnököt, hogyan fér össze az a két állítás, hogy az energetikai szankciókról szóló mentesség az amerikai külügyminiszter szerint egy évre szól, a magyar kormány állítása szerint viszont időkorlát nélküli.

„Aki fölül van, annak a szava számít. Az elnök van fölül. Azzal kell számolni, hogy amíg Donald Trump-nak hívják az Egyesült Államok elnökét, és nemzeti kormány van Magyarországon - legyünk szerények, mert nem rólam van szó végülis... - addig a rezsicsökkentés él. Ha bármelyik eleme ennek megváltozik, új helyzet van, akkor a rezsicsökkentésnek nuku...Tehát ez egy személyfüggő megállapodás, ami mögött két vezető személyes megállapodása van. A bürokraták meg leírnak, amit leírnak, de annak nincs semmi jelentősége”

- fogalmazott válaszában Orbán.

Mint azt mi is megírtuk: Marco Rubio amerikai külügyminiszter csütörtökön egy sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy Magyarország egy évre kapott mentességet az orosz olaj- és gázimporttal kapcsolatos amerikai szankciók alól. A magyar kormány viszont eddig időkorlát nélküli mentességről beszélt, Gulyás Gergely még a csütörtöki kormányinfón is ezt állította.

Az amerikai külügyminiszter szavaira Szijjártó Péter is reagált. A magyar külügyminiszter továbbra is mást állított, mint Rubio.


Link másolása
KÖVESS MINKET: