HÍREK
A Rovatból

A német kormány segíteni akar a mozgósítás elől menekülő oroszoknak

Szerintük jó jel, hogy sok orosz nem hajlandó részt venni az Ukrajna elleni háborúban, ezért az ukrajnai menekültek mellett rendszerkritikus oroszokat is befogadnák.


A német szövetségi kormány segíteni kíván az Ukrajna elleni háború miatt Oroszországban elrendelt részleges mozgósítás elől menekülő embereknek, és a kérdés európai uniós szintű megoldására törekedik - mondta a német külügyminisztérium szóvivője pénteken Berlinben.

Andrea Sasse elmondta, hogy "intenzív egyeztetés" zajlik európai uniós szinten az oroszországi mozgósítás révén keletkező új menekültügyi helyzet kezeléséről. Hétfőn intézményes formában, az EU Tanácsának úgynevezett integrált válságelhárítási mechanizmusának (IPCR) keretében is tárgyalnak erről - mondta a szóvivő.

Kiemelte:

a német kormány segíteni akar, és "nagyon is érthetőnek" tartja, hogy "vannak emberek Oroszországban, akik nem kívánnak részt venni ebben a nemzetközi jogot sértő háborúban", és ezért el akarják kerülni a mozgósítást.

Steffen Hebestreit kormányszóvivő hozzátette, hogy Olaf Scholz kancellár és az egész kormány elítéli az oroszországi részleges mozgósítást. A Kreml lépése Oroszországból nyugatra tartó "menekültmozgást" indíthat el - fogalmazott, jelezve, hogy az ügy az EU-s tagállami vezetők október elejére tervezett prágai informális találkozóján is napirendre kerülhet.

Mint mondta, "jó jel", hogy sok orosz nem hajlandó részt venni az Ukrajna elleni háborúban. Kiemelte, hogy Németország az ukrajnai menekültek mellett "rendszerkritikus" oroszokat is befogad.

Maximilian Kall, a belügyminisztérium szóvivője elmondta, hogy a mozgósítás elől menekülő emberek menedékjogot kérhetnek Németországban. Ehhez ugyan el kell jutniuk Németországba, de erre továbbra is van lehetőség - tette hozzá a szóvivő, idézve a tárcavezető, Nancy Fraeser vonatkozó nyilatkozatát miszerint "a Putyin-rezsimmel bátran szembeszálló" emberek, köztük a "súlyos büntetéssel fenyegetett dezertőrök" politikai menedékjogot kaphatnak.

A katonai szolgálatot megtagadó és a mozgósítás miatt elmenekülő oroszok befogadását a szövetségi parlament (Bundestag) több pártja is támogatja. Pénteken politikai oldalakat átívelő egységben sürgettek lépéseket a kormánytól mások mellett az ellenzéki jobbközép CDU/CSU pártszövetség és a kormányzó szociáldemokratáktól (SPD) balra álló ellenzéki Baloldal (Die Linke) részéről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor Győrben: Nem érdekel az oroszok elnöke, nem tehetek róla, hogy amit mondok, összecseng valaki más érvelésével is
A miniszterelnök a Digitális Polgári Körök győri találkozóján azt mondta: ő csak csak a magyar érdeket hajlandó képviselni.: Most az a kérdés, elég okosak vagyunk-e, hogy most ki tudjunk maradni. - mondta.


„Ez egy háborúellenes gyűlés” – jelentette ki Győrben Orbán Viktor, majd hozzátette: ilyeneket akkor tartanak, amikor veszély van. A miniszterelnök szerint Európa a háború küszöbén áll, az Európai Unió a háború kirobbanása óta folyamatosan pénzzel, fegyverrel segíti Ukrajnát, 2022 óta összesen 190 millió euró értékben. Miközben Magyarország maximum a humanitárius segélyekre korlátozza a tevékenységét, a fegyverszállítást kifejezetten ellenzi.

A rendezvény műsorvezetője szerint a kormánnyal kritikus hangok szerint összecseng a magyar kormány kommunikációja az orosz állásponttal, miszerint a fegyverszállítások a háború elhúzódásához vezetnek.

„Nem érdekel az oroszok elnöke ebből a szempontból, az az ő dolga” – reagált Orbán, és hozzátette: ő csak csak a magyar érdeket hajlandó képviselni, arról nem tehet, ha ez éppen összecseng valaki más érvelésével is.

Orbán szerint az igazi kérdések így hangzanak: van-e esély arra, hogy az orosz-ukrán háború háborús fenyegetést jelentsen a mi életünkre? Orbán szerint igen. Van-e esélye Magyarországnak, hogy egyedül békét teremtsen? Orbán szerint nincs. Ha ez így áll, ki tudunk-e maradni egy európai háborúból? Orbán ezzel a kérdéssel kel és fekszik.

„Tisza István és Horthy Miklós is ki akart maradni az I. majd a II. világháborúból, semmi közünk nem volt azok kirobbanásához. Most az a kérdés, elég okosak vagyunk-e, hogy most ki tudjunk maradni. Van-e elég tartásunk a németekkel szemben, ha ne adj’ Isten ők akarnak megint háborúzni?”

– tette fel a kérdést a kormányfő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Képgaléria: Így gyülekeztek az emberek Magyar Péter győri beszéde előtt
A Tisza Párt rendezvénye a győri Bécsi Kapu téren lesz 14 órától. „Mutassuk meg a digitális harcosoknak, hogy mi vagyunk a békés, derűs, de nagyon határozott többség!” –  írta Magyar Péter elnök.


Politikai erődemonstráció helyszíne Győr szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnök és Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke is rendezvényt tart, alig másfél kilométerre egymástól. A két eseményt teljesen eltérő módon szervezik: míg a miniszterelnök egy zárt körű, csak regisztráltaknak szóló gyűlésen vett részt az Olimpiai Sportparkban, addig Magyar Péter délután tart nyilvános fórumot a Bécsi kapu téren.

Ahogy már írtunk róla, az előkészületek látványosra sikerültek. A Tisza Párt rendezvényhelyszínét a környező lámpaoszlopokra és egy erkélyre telepített kamerákkal szerelték fel

A Tisza Párt rendezvénye a győri Bécsi Kapu téren lesz 14 órától. „Mutassuk meg a digitális harcosoknak, hogy mi vagyunk a békés, derűs, de nagyon határozott többség!” –  írta korábban Magyar Péter elnök.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán: Mivel sem az ukránok, sem az oroszok nem akarnak békét, ezért a nagyhatalmakat kell rávenni, hogy bírják rá a feleket a békekötésre
A miniszterelnök szerint Ukrajnával könnyebb dolguk van a nagyhatalmaknak, mint az oroszokkal. Szerinte Ukrajna megszűnt szuverén országnak lenni, Ukrajna azért van, mert a nyugatiak akarják, hogy legyen.


Orbán Viktor a Digitális Polgári Kör győri találkozóján úgy fogalmazott: a 2010 óta elvégzett munka esélyt ad arra, hogy Magyarország kimaradjon a háborúból, de neki magának is „össze kell szednie magát”.

„Van némi önbizalomhiányom a saját szakmámban, ahogy feltételezhetően mindenkinek, de

ha hiszünk abban, hogy nagy dolgokra vagyunk képesek, és nem feledkezünk bele a saját sikereinkbe, akkor olyan dolgok is kisülhetnek ebből, mint az, hogy az ember az amerikai elnök mellett ül”

– mondta a miniszterelnök.

Orbán szerint a legfontosabb kérdés, hogy a háborúzó felek akarnak-e békét, és erre a válasz az, hogy nem. „Én voltam mindegyiknél” – emlékeztetett arra, hogy tavaly Volodimir Zelenszkij ukrán és Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is tárgyalt.

„Mivel sem az ukránok, sem az oroszok nem akarnak békét, ezért a nagyhatalmakat kell rávenni, hogy bírják rá a feleket a békekötésre.

Ukrajnával könnyebb dolguk van, mert Ukrajna megszűnt szuverén országnak lenni, Ukrajna azért van, mert a nyugatiak akarják, hogy legyen.

Az ukránok ukránok 2022-ben angolszász nyomásra nem kötöttek békét az oroszokkal Isztambulban, ami csak felpaprikázta az oroszokat. Most az a feladat, hogy rávegyék valahogy az oroszokat arra, hogy mégis hajlandók legyenek békét kötni, de nehéz ügy ez, mert Moszkva szerint az idő nekik dolgozik” – mondta Orbán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor: Ha valaki komolyan akar vitatkozni Magyarország jövőjéről, akkor a brüsszeli gazdáival kell lefolytatni, és nem Magyar Péterrel
A miniszterelnök szerint a Tisza Párt egy olyan projekt, amit Brüsszelben találtak ki: onnan finanszírozzák, ott vannak a tartótisztek, ott van, a bábjátékos, aki fogja Magyar Pétert.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2025. november 15.



A Digitális Polgári Körök győri nagygyűlése előtt Orbán Viktor válaszolt a Blikk kérdéseire. Többek között arról beszélt, hogyan állnak jelenleg a Digitális Polgári Körök, összesen hány tagjuk van, tervez-e vitázni Magyar Péterrel, illetve szó esett az orosz olaj- és gázimport amerikai szankcióinak kényes kérdéséről is.

- Későn kezdtük, nagyon gyorsak vagyunk, időben vagyunk még. A digitális polgári körök elődjét tulajdonképpen 2002-ben hoztuk létre.

Most arról beszélünk, hogyan lehetne politikai akcióképes állapota hozni egy társadalmat, hogy lehet az országot rávenni arra, hogy gondolkodjon a számára fontos kérdésekről.

A digitális polgári kör valójában arról szól, hogy jöjjünk össze, beszéljünk meg dolgokat, és ha egyetértünk, csináljuk együtt. Tele vagyunk tehetséges fiatal emberekkel, akik gyorsan felépítették ezt, 100 ezer felett vagyunk már - mondta Orbán Viktor, aki ezt követően arról beszélt hajlandó-e vitázni Magyar Péterrel - és ha nem, akkor miért nem.

- Vitában vagyok egyfolytában a gazdáival. A Tisza Párt egy olyan projekt, amit Brüsszelben találtak ki: onnan finanszírozzák, ott vannak a tartótisztek, ott van, a bábjátékos, aki fogja őt. Ha valaki komolyan akar vitatkozni Magyarország jövőjéről, akkor a brüsszeli gazdáival kell lefolytatni, és nem vele.

Nem örülök, hogy így van, de ilyen lett az európai politika - fogalmazott a miniszterelnök.

Orbán zárásként arról nyilatkozott, mi az igazság az orosz olaj- és gázimport amerikai szankciójáról.

- Mindenki azt mond, amit akar, egy dolog számít, amit az amerikai elnök mond - mondta tömören a kormányfő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk