HÍREK
A Rovatból

A német egészségügyi miniszter szerint jövő tavaszra véget érhet a koronavírus-járvány az országban

Jens Spahn szerint ekkorra alakulhat ki a nyájimmunitás a németeknél, ha továbbra is így halad az oltás üteme.


Kezdete után két évvel, 2022 tavaszán érhet véget Németországban a koronavírus-járvány a szövetségi kormány egészségügyi minisztere szerint.

Jens Spahn egy szerdai lapinterjúban elmondta, hogy jövő tavasszal alakulhat ki az új típusú koronavírussal szembeni közösségi immunitás, amely véget vet a járványnak.

Ha nem jelenik meg olyan új vírusváltozat, amely ellen nem hatékony a védőoltás, akkor tavasszal túl leszünk a világjárványon és visszatérhetünk a normalitáshoz

– mondta a kereszténydemokrata (CDU) politikus az Augsburger Allgemeine című lapnak. Kiemelte, hogy nagyon valószínűtlen az oltóanyagoknak ellenálló variáns kialakulása. Mint mondta, az egyetlen kérdés az, hogy a közösségi immunitást az oltási kampány vagy a fertőzés révén érik-e el. „A védőoltás mindenképpen a biztonságosabb út” - mondta.

Aláhúzta, hogy a vakcina nemcsak a beoltott egyént, hanem a környezetét is védi. Minél magasabb az átoltottság és minél alacsonyabb a fertőzési arány, annál jobban meg lehet védeni azokat is, akiket még nem lehet beoltani, köztük a 12 éven aluli gyerekeket – mutatott rá Jens Spahn.

A szövetségi kormány és a tartományi kormányok egy sor eszközzel igyekeznek új lendületet adni az oltási kampánynak. Az előző héten országos oltási akcióhetet szerveztek, több ezer helyszínen, például bevásárlóközpontokban állítottak fel ideiglenes oltópontokat, hogy az emberek minél kevesebb ügyintézéssel, kellemetlenséggel és időráfordítással hozzájuthassanak a vakcinához. Az akció révén mintegy félmillió embert oltottak be.

Az oltási hajlandóság növelését szolgáló közvetett eszközök közé tartozik az az október 11-től életbe lépő rendelkezés, miszerint megszűnik a SARS-CoV-2 gyorsteszt-szolgáltatás ingyenessége az oltástól elzárkózóknak.

Szerdán a szövetségi kormány és a tartományok szakpolitikai fórumán, az egészségügyi miniszterek konferenciáján arról állapodtak meg, hogy november 1-jétől nem pótolják közpénzből mindazok kieső fizetését, akik azért kerülnek karanténba, mert nem rendelkeznek teljes oltással, holott az életkoruk és az egészségi állapotuk alapján beadathatták volna a vakcinát.

Az oltás továbbra is önkéntes, de a méltányosság elve megköveteli, hogy aki beoltathatná magát, de úgy dönt, hogy ezt mégsem teszi meg, az „vállalja a felelősséget a következményekért, beleértve a pénzügyi költségeket”

– nyilatkozott Jens Spahn a tanácskozás után.

A szövetségi kormány szerdai összesítése szerint a 271 napja tartó oltási kampányban 106,1 millió adag vakcinát adtak be. Legalább egy adagot a lakosság 67,4 százaléka - 56 009 980 ember - kapott, teljes oltással a lakosság 63,4 százaléka - 52 723 861 - ember rendelkezik.

A Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) szerdai adatai szerint az utóbbi 24 órában 10 454 új fertőződést mutattak ki tesztekkel. Ez csaknem húsz százalékkal kevesebb az egy héttel korábbi 12 455-nél. Az új esetekkel együtt 4 160 970 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t Németországban a járvány tavaly kora tavaszi kezdete óta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Ekkora öngólt már régen rúgtak Felcsúton
A Tisza Párt elnöke szerint Orbán Viktor cáfolata az olaszországi villa ügyében más szempontból felér egy beismeréssel is.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, Orbán Viktor sajtópereket ígért azok ellen a portálok ellen, akik az olasz Domani alapján megírták, hogy az olaszországi Varese (Lombaria) városában magyarországi kormányközeli egyénekhez kerülhetett egy 1,7 milliárd forintot érő villa, amit a sajtótermék csak Orbán-villaként emlegetett.

Magyar Péter posztjában viszont arra utalt, hogy a miniszterelnök cáfolata beért egy beismeréssel is. Mint fogalmazott:

„Ekkora öngólt már régen rúgtak Felcsúton. A miniszterelnök elvtárs az imént egy viccesnek és fiataloschnak gondolt posztban jelentette be, hogy sajtópert indít, mert egy olasz villáról azt állították, hogy az övé.

Érdekes, hogy a hatvanpusztai 13 milliárd forintos uradalmi birtok miatt sosem perelt.

Köszönjük a beismerést, Miniszterelnök elvtárs! Az öngól Felcsúton és a hatvanpusztai pánikszobában is öngól.”

A villáról és a vélelmezett tulajdonosi háttérről korábban itt írtunk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter szerint „az Orbán-kormány őszödi beszéde” került elő – titokzatos dokumentumról beszélt a politikus
A Tisza Párt vezetője szerint egy titokzatos irat alapjaiban írhatja át a kormány háborús kommunikációját. Azt ígéri, hamarosan mindenki láthatja majd a bizonyítékot.


Magyar Péter egy biztonságpolitikai beszélgetésen vett részt Ruszin-Szendi Romolusszal. A Tisza Párt elnöke azt mondta, hogy „egy-két napja befújt az ablakon a szél egy dokumentumot”. Úgy fogalmazott, nem számít, honnan származik az anyag, ő nem is tudja, de hitelesnek tartja – írta meg a 444.

Szerinte „ez az Orbán-kormány őszödi beszéde”.

Azt mondta, ez a dokumentum „alapjaiban írja át azt a narratívát, amit a magyar kormány kifele közvetít a magyar emberek felé”.

Konkrétumokat nem osztott meg, de arról beszélt, hogy a kormány a békéről beszél, miközben háborús veszélyhelyzet van.

Azt mondta, hogy aki eddig látta a dokumentumot, „egyetért abban, hogy ez mindent felülír, amit a kormány eddig ebben a helyzetben kommunikált”. Magyar Péter szerint a bizonyítékot hamarosan nyilvánosságra hozzák. Úgy fogalmazott, az őszödi beszédben is voltak súlyos állítások, de azok nem érintették a magyar nemzetbiztonságot. Ezzel szemben ez a dokumentum bemutatja, „hogyan machinálnak a háttérben és milyen veszélynek teszik ki a hazánkat”.

Ruszin-Szendi Romolusz azt mondta, ez egyértelmű bizonyíték lesz arra, „hogyan hazudnak és próbálnak megtéveszteni bennünket évek óta”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Meghalt F. Várkonyi Zsuzsa
A pszichológusnő évtizedeken át segítette a hozzá fordulókat és tanította a leendő segítőket. Sikerkönyvéből még film is készült, amely az Oscar-versenybe is bekerült.


Hosszú betegség után, vasárnap este elhunyt F. Várkonyi Zsuzsa. A klinikai pszichológus 76 éves volt. A hírt a Nyitott Akadémia közölte a Facebook-oldalán, amelynek ő is szerzője volt.

F. Várkonyi Zsuzsa Budapesten született 1948. november 21-én. A Gondolat kiadónál kezdte pályáját, ahol pszichológiai könyveket szerkesztett. Később a Békásmegyeri Nevelési Tanácsadónál dolgozott, gyerekekkel foglalkozott pszichoterapeutaként.

Az ELTE Tanárképző Főiskolai Karán is tanított. Fejlődéslélektani szemináriumokat tartott, ahol minden tanítványa azzal a pszichológiai területtel foglalkozhatott, „ami amúgy is érdekelte”.

1987 és 1991 között az Amerikai Egyesült Államokban élt. Itt kétéves kutatómunkát végzett, amely alapján megírta, milyen feltételek mellett lehet a szülésélmény harmonikus, és milyenek mellett traumatikus. Foglalkozott a Nyitott Örökbefogadás és az Önsegítő Csoportok mozgalmával is.

1991-től a Gordon Iskola Egyesület elnöke, vezető trénere és programfejlesztője lett. A Testnevelési Főiskolán posztgraduális mentálhigiénés képzést vezetett segítő foglalkozásúaknak. Emellett segítő-beszélgetés és tevékenységkísérő szemináriumokat is tartott.

Később egy szervezetfejlesztő csapatban dolgozott vezető coach-ként és trénerként. Élete utolsó aktív szakaszában tréner- és coach-képző programokat vezetett.

Több pszichológiai könyvet is írt. Szépirodalmi munkája, a Férfiidők lányregénye című könyv alapján film készült, amely – Akik maradtak címmel – 2020-ban Magyarországot képviselte az Oscar-díj-versenyen, és bekerült a legjobb tíz külföldi alkotás közé. A könyv magyarul, angolul, németül és héberül is megjelent.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Gyenge kis röpdolgozat” – Érettségizőket kérdeztünk a mai vizsgáról
Könnyű szövegértés, tűrhető novella, nehéz műveltségi teszt – nagyjából így nézett ki a Szeretlek Magyarország által meginterjúvolt fiatalok véleménye.


Ahogy arról a nap folyamán már írtunk, egy interjú alapú szövegértés és egy irodalmi műveltségi teszt után Örkény István egy novelláját kapták a középszintű érettségizők a hétfőn kezdődő vizsgasorozat első napján.

A Szeretlek Magyarország stábja egy budapesti gimnázium előtt kérdezte a frissen végzett diákokat, hogyan sikerült nekik az idei első írásbeli.

Ha egy iskola érettségizői reprezentatívnak számítanak, el lehet mondani, hogy Daniss Győző szövege szinte senkinek nem okozott gondot, az Örkény-novella láttán szintén sokan felsóhajtottak, ugyanakkor az irodalmi tesztet szinte senki nem találta könnyűnek.

Vizsgázók a magyarérettségiről

Link másolása
KÖVESS MINKET: