JÖVŐ
A Rovatból

A mesterséges intelligencia tudni fogja, hogy mi van a hűtőszekrényben, és rá lehet majd bízni a bevásárlást

De vajon lesznek önálló szándékai? Lesz szabad akarata? Megváltoztathatja majd egyszer saját magát? A téma egyik magyar szakértőjét, Lukács András matematikust kérdeztük.


A Chat GPT elérte, hogy a mesterséges intelligencia a legfelkapottabb témák közé kerüljön. Mire lesz jó? Tartanunk kell-e tőle? És egyáltalán, intelligens-e a mesterséges intelligencia?

Kevesen tudnak többet Magyarországon erről a területről, mint Lukács András, aki az ELTE Matematikai Intézetének MI Kutatócsoportját szervezi. Vele beszélgettünk.

– Még nagyon a hajnalán vagyunk valaminek, és biztos, hogy tíz év múlva rendkívül primitívnek fogjuk tartani a mostani rendszereket. De ami most itt van, az már használható. Jelenleg és a közeljövőben mire használhatjuk a mesterséges intelligenciát?

– Egész biztos, hogy lesznek olyan szakmák, amiket háttérbe szorít, illetve lesznek olyan területek, ahol csak a legkreatívabb résznek van túlélési esélye, ugyanakkor, ahogy ez lenni szokott, új szakmákat fog teremteni. Nem gondolnám azt, hogy például a grafikusok eltűnnének azért, mert majd helyettük megcsinál mindent a gép, hanem innentől kezdve többet várhatunk el egy grafikustól. Ez hozzákapcsolódik ahhoz a kérdéshez, hogy például egy egyetemen egy házi dolgozatot szabad-e majd bármilyen mesterséges intelligencia segédlettel megírni? Erre valószínűleg az a helyes válasz, hogy szabad, azonban nem a mostani színvonalon kell ezeket elkészíteni, hanem ki kell használni a technológia adta lehetőségeket. Tehát már egy egyetemi dolgozat keretében is sokkal jobb dolgot kell produkálni.

– Tehát sokkal magasabb színvonalon, sokkal nagyobb tudással lehet a végterméket előállítani, hogyha kutatási asszisztensként az ember a ChatGPT felhasználásával dolgozik?

– Igen. Innentől kezdve elfogadhatatlan lesz, ha nincsen rendesen megfogalmazva a szöveg. Miért nem használta a ChatGPT-t? Az más kérdés, hogy a képzés során fontosnak tartjuk-e, hogy a hallgató, vagy akár a középiskolás diák, megtanuljon fogalmazni MI nélkül. Ez egy dilemma, amire valami választ kell adni. Nyilván valamilyen szinten muszáj megtanulni, hiszen egyéb képességeknek is feltétele a szabatos fogalmazás.

– Mindenkinek lesz egy személyi titkára?

– Biztos, hogy egy évtizeden belül megjelennek az ilyen személyes asszisztensek. Ennek az előjelei már megvannak, például amikor beszélő dobozokat próbál eladni a Google vagy az Amazon. Ezek már most sokmindent tudnak, és képzeljük el, ha nemcsak egy internetes kereső van mögöttük, hanem egy ChatGPT. Előbb-utóbb nehéz lesz megkülönböztetni egy társalkodó partnertől, de emellett

azt is tudni fogja, hogy mi van a hűtőszekrényben, és tényleg rá lehet bízni, hogy intézze el a bevásárlást, hogy rendeljen önállóan.

Valószínűleg elég jó minőségben megoldja majd ezeket a feladatokat, mert ismeri az adott háztartás korábbi fogyasztási szokásait. És itt nincs vége. Például, egy mérnök munkájának vannak bizonyos rutinszerű részei, amit rá lehet bízni egy ilyen eszközre. Rábízhatja majd például egy szimuláció elindítását, vagy egy adott típusú modell alkalmazását. És akkor a saját munkájában sokkal-sokkal hatékonyabb lesz ez a szakember. Egyszerűen több mindent ki tud próbálni, több mindent átlát, és kevesebb dolgot fog elfelejteni, mivel ezek az asszisztenciák emlékezni fognak mindenre. Mindez ki fog egészülni például az automatizált járművekkel, az is egy nagyon más világ lesz. Sokkal kevésbé lesz annak a jelentősége, hogy az ember egy autót tartson a város közepén. Azonban ennél bátrabb nem nagyon mernék lenni. Az még elképzelhető, hogy az élet más területein, például triviális dolgoknál, mint egy konzervnyitó, a mesterséges intelligencia képes lehet nagyságrendekkel tökéletesebbet alkotni. Bár megjegyzem, a konzervnyitóról tudjuk, hogy főleg a penge élességén múlik, mennyire hatékony.

– Egykori történelemtanárom a nyolcvanas évek első felében határozottan állította, hogy mesterséges intelligencia márpedig sohasem fog létezni. Kérdés persze, hogy a ChatGPT annak tekinthető-e? Attól, hogy valami képes emberi módon társalogni velünk, közelebb van egyfajta gépi öntudathoz, mint egy cipőkanál?

– Nem az ön történelemtanára volt az első, aki téves jóslásokba bocsátkozott a technológiák fejlődését illetően. Emlékezetes Lord Kelvin kijelentése, miszerint „a levegőnél nehezebb tárgyak sohasem fognak repülni”.

– De nevezhetünk-e intelligenciának egy olyan programot, ami nem más, mint egy nyelvi modell?

– Mi az, amit megtanul egy ilyen nyelvi modell? Mert nyilván valamit megtanul. Az interneten elérhető, könyvekben, könyvtárakban elérhető okosságokból dolgozik. Továbbá angolul, de már magyarul is, majdnem tökéletesen tud szövegeket alkotni, és sok mindenről tud helyes mondatokat alkotni, mivel korábban már látott ilyen helyes mondatokat, vagy legalábbis nagy tömegében találkozott helyes mondatokkal, amelyek a valóság különböző eleméről szólnak. És itt érhető tetten a hiányossága is. Amikor a ChatGPT olyan kérdésre kell válaszoljon, amire nincs „kiátlagolható” tudás az interneten, akkor a GPT elkezd hallucinálni. Tehát akkor valamit odaképzel, korábban már látott, de az adott tárgyban mégsem releváns információk alapján.

Persze felmerül az a kérdés, hogy mi lesz akkor, ha a ChatGPT, vagy annak egy utóda elkezd beszélgetni egymilliárd emberrel, és tíz éven keresztül beszélget. És minden, ami ezekben a beszélgetésekben elhangzik, beépül a tudásába.

Ezen keresztül lehet, hogy már egész speciális szaktudásokra vonatkozó információk is megjelennek a nyelvi modellben, és ha felteszünk egy kérdést, akkor a nyelvi modell, a „tankönyv szerint”, mármint a szakértők konszenzusa szerint fog válaszolni.

Ekkor vajon meg tudjuk-e ezt különböztetni attól, hogy valóban egy szakértő válaszolt? De ez még így sem egy emberi intelligencia, mert annak számos tulajdonságával nem rendelkezik, viszont bizonyos tulajdonságait mégiscsak nagyon jól imitálja.

– A nyelv és a gondolat viszonya már az ókori filozófusokat is foglalkoztatta, és különböző nézeteket alakítottak ki róla. Például Platón azt gondolta, hogy a nyelv a gondolkodás eszköze, amely segít megközelíteni az örök igazságokat. Arisztotelész viszont azt vallotta, hogy a nyelv a valóság leképezése, amelynek szabályait logikailag kell elemezni. Ez a vita a mai napig tart. Mintha itt is erről lenne szó. Adott egy nyelvi modell, de ahová eljutunk, azok maguk a gondolatok.

– A tudattal foglalkozó kutatók, nyelvészek tettek föl ilyen típusú kérdéseket, és nyilván az agykutatásnak is előbb-utóbb majd kell valami választ adni ebben a tekintetben, hogy ahogyan mi reprezentáljuk a valóságot a fejünkben, az hasonlít-e egy nyelvi modellre, vagy nem? Vagy valami más struktúra van ott. Valószínűleg az az igazság, hogy több rendszer van az agyunkban erre, ami idővel változott is. Nyilván az ősember esetében sokkal inkább mozgásokhoz kapcsolódó valóságleírás szerepel, amit egyébként kisgyermekeknél tetten lehet érni. Később jön a beszéd jellegű reprezentáció, és fel lehet tenni azt a kérdést is, hogy a formális logikának például van-e az agyban önálló reprezentációja.

– Arthur C. Clarke sci-fi író már a hatvanas években már egy mesterséges intelligenciáról, amely egy ponton öntudatára ébred. Ez a 2001 Űrodisszeia. Mielőtt ez megtörténik, az is csak egy szofisztikált nyelvi modell.

– Szerintem a választóvonal az, hogy az MI-nek vannak-e önálló szándékai. A ChatGPT nyelvmodelljébe belegondolva egyszerűen nem látszik az a mechanizmus, ami akár saját maga megváltoztatását eredményezné. Azaz

sok minden hiányzik még, ami egy humán intelligenciánál teljesen magától értetődően megvan.

És akkor ez szépen átcsúszik a szabad akaratnak a kérdésébe. Mindenesetre az, hogy a humán intelligencia folyamatosan képes újratanulni a dolgokat, az nyilván nem kérdés. Persze nyilván benne van a pakliban, hogy a következő, vagy a tizedik ChatGPT változat már maximálisan önjáróan tudja majd magát bővíteni. De szerintem ahhoz, hogy önálló akarat legyen benne, speciális mechanizmusok kellenek, amik ezt generálják. Ennek még a lehetősége sincs meg a mostani rendszerekben.

A mesterséges intelligencia (MI) kutatása több mint hetven éve tart, kezdve a korai számítógépekkel, amelyek képesek voltak matematikai műveletekre. A 1950-es években Alan Turing brit matematikus fogalmazta meg a „gondolkodó gép” (thinking machine) koncepcióját, ami alapjaiban határozta meg a MI kutatásának irányát.

Az első MI algoritmusok egyszerűbb problémák megoldására korlátozódtak, például a sakk játék megoldására. Az 1960-as években pedig elkezdett terjedni a gépi tanulás (machine learning) használata, amely mára az MI egyik legfontosabb ága lett.

Az 1980-as években az MI kutatásának fellendülése után elérkezett egy időszak, amikor már látszott, hogy az MI fejlődése lassabb lesz, mint azt előzetesen gondolták. Azonban az elmúlt évtizedekben az MI technológiái egyre inkább részeivé váltak mindennapi életünknek, például az autonóm járművekben, az okos otthonokban, az egészségügyben, az üzleti döntéshozatalban, stb.

A MI kutatásának jelenlegi fókusza nagy adatbázisok felhasználásával egyre többet tudó, pontosabb modellek kialakítása. Az MI kutatások leglátványosabb iránya az erős mesterséges intelligencia (artificial general intelligence - AGI) megvalósítása, ami azt jelenti, hogy az MI ne csak egy dologra legyen képes, hanem általában is meg tudja oldani azokat a feladatokat, amelyekre az ember képes.

Az MI kutatása továbbra is dinamikusan fejlődik, és a jövőben egyre több területen lesz jelen életünkben, és egyre fontosabb szerepet játszik majd a gazdasági, társadalmi és tudományos fejlődésben.

– Kicsit még rugóznék az öntudat kérdésén. Mi a különbség aközött, ahogy egy kisgyerek megtanul beszélni, és aközött, ahogy egy mesterséges intelligenciát erre képzünk? Mikor lesz a nyelvi modellből öntudat?

– Én ott látom a különbséget, hogy az embernél jóval több módon történnek meg a visszacsatolások. Egy újszülött először a taktilitás, mozgás, szintjén kommunikál és fog fel a világból. Nyilván nagyon gyorsan elkezdik egyre komplexebb ingerek érni, meg kell tanulnia a hangokat, a látás útján történő érzékelést. Egyetlenegy példát mondok, amitől nyilvánvalóan a gép nagyon messze van, hogy nekünk van egy testtudatunk. És ez a testtudatunk, ez biztos, hogy nem a nyelvhez van kötve. Tehát ez valami korábbi reprezentáció, és egyébként egy fontos dolog, ami a gyereknek, csecsemőnek az egészséges fejlődéséhez kell. A későbbi fejlődésre is nagyon komoly hatással van, ha itt valami elmarad. Tehát itt létezik egy egymásra rétegződés, ami a MI esetében nincsen még.

Nem arról van szó, hogy csináltunk egy robotot, aminek van valami belső reprezentációja arról, hogy ő hogy létezik fizikailag a világban, és egy adott ponton még a gravitációt is megtanulja, és utána erre ráteszünk egy rétegnyi ChatGPT-t, és az egészet összeintegráljuk.

Jelenleg ott tartunk, hogy itt az interneten, meg a könyvtárakban található szövegekből összeraktunk egy gépet, amelyik az ott megjelenő, vagy az ilyen módon reprezentált tudást szépen, párbeszéd formájában vissza tudja adni, ráadásul még nem is hiánytalanul.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


JÖVŐ
A Rovatból
Moldován András: Rengeteg fanyalogva számlákat tologató, papírt nyomtató ember munkáját a mesterséges intelligencia veszi át
A Cápák között megmondóembere szerint Európa lemarad azok mögött az országok mögött, ahol érték a munka, de a mesterséges intelligencia és a robotika mindent megváltoztat. Interjúnkból kiderül az is, miért lett újra cápa, és mekkora üzlet ez.


Az ismert üzletember egy év kihagyás után úgy döntött, visszatér a műsorba, ráadásul új könyve is megjelent Határtalan keretek címmel. Ez már bőven elég indokot szolgáltatott arra, hogy ismét interjút készítsek vele.

– Határtalan keretek című új könyvedben azt írod, a mesterséges intelligencia sokaknak el fogja venni a munkáját. Ez önmagában még nem olyan meglepő, a világ jelentős része fél ettől. Te viszont még azt is hozzá teszed, hogy örülsz ennek.

– Az elmúlt években kialakult egy olyan világ, ahol a munkavállalók szívességet tesznek a munkáltatónak azzal, hogy egyáltalán elmennek dolgozni. Amikor azon múlik, hogy kinyitom-e az üzletet, hogy egy nem túl tanult, nem túl felkészült személy bejön-e napi 30 ezerért hamburgert sütni vagy mosogatni, az szerintem a kapitalizmus megcsúfolása. Véleményem szerint a mesterséges intelligencia és a vele együtt fejlődő robotika ki fogja ezt váltani.

Nem kell majd több mosogató meg hamburgersütő, mert ezeket a feladatokat átveszik majd a humanoid robotok.

Az autógyárban már ma sincs szükség annyi dolgozóra, mint régen, mert robotok dolgoznak. Az emberek újból meg fogják becsülni, hogy van munkájuk és fizetésük, ha ismét küzdeni kell majd ezekért. Tisztelni fogják azokat, akik ezt adják, és nem játsszák a sértett mártírt, amiért dolgozniuk kell. És persze nincs "mindig" meg "soha", én se mindenkire mondom ezt, hanem csak látom, hogy a nyugati világ, különösen Európa elindult egy ilyen irányba és ennek eredményeként azt látom, hogy lemarad. Azok a népek, akik alázattal, tisztelettel, becsülettel sokat dolgoznak, előrébb járnak. Nézd meg Kínát. Nézd meg Dél-Koreát. Nézd meg, hogy 2017 óta hány százalék GDP növekedés volt az Egyesült Államokban és hány százalék Európában. Vagy mennyit költöttek Európával szemben ezek az országok adatközpontok létrehozására. A szakadék napról napra nő.

Hogy a politikusok ezt hogyan fogják kezelni, és hogy a sok 10 vagy 100 millió munkanélkülivel mit lehet kezdeni, az nagyon érdekes kérdés lesz.

Az előre látó politika talán ezért kezdte pedzegetni, hogy mindenki kapjon egy minimális, havi fix illetményt, ami azt fogja eredményezni, hogy tettre, munkára, harcra kész emberekből nyugdíjasokat csinálnak, ez pedig borzasztó.

– Nem tudom, mennyire lehet az általad sorolt országokat és Európát összehasonlítani.

– Szerintem túl messziről nézed. Közelről nézve a „city” pénzügyi részében az összes gyakornok heti 80 órát dolgozik. Halálra dolgozzák magukat. Este kilenckor sétálsz, és még mindenütt ég a villany az irodaházakban. Ugyanez van Japánban, Dél-Koreában. Kínában ketten alszanak egy ágyban, mert az egyik nappal dolgozik 12 órát, azután cserélnek. Európában pedig 32 és 35 órás munkahétről beszélünk. Ez nem megy. Ezt az MI ki fogja váltani.

Rengeteg fanyalogva számlákat tologató, papírt nyomtató ember helyett MI fogja végezni a munkát, és el kell menniük majd máshova dolgozni.

Akkor majd nem lesz hiány kertészből meg fagylaltosból, és visszabillen helyére a világ.

– Közben azt is írod a könyvedben, hogy az ember lehetőség szerint olyasmivel foglalkozzon, amihez van tehetsége.

– Pontosabban azt írom, hogy olyasmit csináljon, amivel boldog. Szerintem ez a fontos. És általában abban vagyunk boldogok, amit szeretünk csinálni. És talán az helyes, hogy azt szeretjük csinálni, amiben tehetségesek vagyunk.

– De mi van, ha mondjuk kellene egymillió fagylaltos, de csak 500 ezer olyan ember van, aki fagylaltos szeretne lenni?

– Nem lesz mindenki boldog. Ez hamis gondolat. Szerintem most sok kihívás előtt áll az emberiség, és ennek leginkább az az oka, hogy határtalanok lettek a keretek. Úgy gondolom, a szorosabb etikai, anyagi keretek között működő, jól szabályozott struktúrákban élő emberek jobban teljesítettek és teljesítenek még ma is. És még egyszer mondom: azokban az országokban, ahol sokat dolgoznak, ahol érték a munka, ott nem lettek határtalanok a keretek.

– Mert nem értelmezzük helyesen az asszertivitást, ahogy a könyvedben is írod?

– Nagyrészt. Az asszertivitás az önérdek érvényesítése, mások érdekének figyelembevétele mellett. Ezzel szemben a politikai korrektség korában az önérdek érvényesítése már nem lehet fontos, csak a másik érdekének a figyelembevétele. Na, ezek lettek a határtalan keretek.

Az én világomban az egyszemélyes vécére nem kell ráírni, hogy fiú vagy lány. Az egy egyszemélyes vécé.

Az emberek egyenlők. És nem három féle vécét kell csinálni három különböző nemnek, a férfinek, a nőnek meg a nem tudom milyennek. Hanem olyat, ahol egy ajtó mögött van egy vécé és mindenki bemehet. A sok wc előtt pedig az emberek együtt is tudnak kezet mosni.

– Nagyon szimpatikus, ahogy a tehetséget meghatározod a könyvedben.

– Tehetséges az, aki többet tud, mint amennyit tanult. De ami a legfontosabb: ez a definíció nem mondja azt, hogy a tehetségesnek nem kell tanulnia. Azt mondja, hogy nagyon sokat kell tanulnia, csak picit előnyben van.

De ha valaki kisebb tehetséggel többet tanul, akkor simán megelőzheti a tehetségesebbet, ha az lustább nála!

– Térjünk vissza a fagylaltoshoz: mit tehet az, aki nem tud elhelyezkedni abban, amiben tehetséges, mert mondjuk, nem kell annyi fagylaltos?

– A tehetség utat tör. Nézd meg, hogy a világ tele van olyan mélyről jövő emberekkel, akik hegedűművészek, operaénekesek, matematikusok lettek. Az igazi tehetség utat tör, és az igazi tehetségek megvalósítják az álmaikat!

– Neked miért fontos a könyvírás? Mit ad neked?

– Fiatalon ötévig újságíró voltam. Nekem öröm és boldogság, hogy írhatok! Örülök, hogy van egy kiadó, ami már a második kötetemet adja ki.

– A személyes branded szempontjából fontosnak érzed, hogy írsz?

– Igen, ez része a brandemnek. Két könyv, az azért már valami, nem? Ez így jó. Az előadásaim is jók, meg a videókurzus is, ez mind tudástranszfer, remélem értéket teremtek. A Cápák között is jó, mert az is én vagyok, és nagyon szeretem.

– Akkor beszéljünk a Cápákról. Miért mentél el, és ha már elmentél, miért jöttél vissza?

– Azért mentem el, mert volt egy pillanat, amikor úgy éreztem, hogy a műsor nagyon arról szól, mit mondok egy vállalkozónak, vagy mit nem. Hét éve csináltam, és úgy éreztem, hogy elég. Picit szereplőnek kezdtem érezni magamat. Eltelt egy év, felhívtak és megkérdezték, mit gondolok, hogy látom, néztem-e a műsort. Nyilván néztem és azt mondtam, hogy szerintem ez egy nagyon jó formátum. De kellene találni bele egy palit, aki kicsit vicces, aki kicsit mást mond, mint amit várnak. Több életet tudd vinni a cápák közötti kommunikációba. Ők erre azt felelték, hogy ez vagyok én.

Én pedig úgy voltam vele, hogy cápának lenni jó, és ha komolyan gondolják, és van egy új csapat, akkor boldogan visszajövök. Szeretek cápa lenni.

Most összeállt egy olyan társaság, akikkel én sosem szerepeltem még együtt. Wáberer György, Varga Sándor, Csillag Péter, Tóth Ildikó és én. Elképesztő emberek, olyan hét napot töltöttünk együtt, hogy elmondani nem tudom, milyen jó volt. Ezért jöttem vissza, és ameddig akarják, boldogan maradok. És soha többet nem mondok fel, az is biztos. Ha legközelebb nem vagyok benne a műsorban, akkor az azt jelenti, hogy kiraktak. Kétszer nem lehet felmondani, mert a másodiknál nincs visszaút.

– Üzletileg ez mennyire nagy buli? Hány olyan üzletet találtál, amire azt mondod, hogy ezért megérte benne lenni?

– Nekem abban a hét évadban, amiben eddig szerepeltem, összesen hét befektetésem valósult meg. Háromban a tulajdonrészemet jelentősnek nevezhető haszonnal eladtam, négyben megvan a tulajdonom, amit valamilyen módon növeltem is. Ha megengeded, szívesen elmondom, hogy ez a Molin AI, a Giggle, a WerMamba és a Suncity. Végtelenül izgalmas cégek. Hogy ez nagy üzlet-e, az relatív kérdés. Fiatal vállalkozásokról beszélünk, nagyon sokat fejlődtek, nagyon sokat nőttek. Ma már bőven 100 milliót meghaladó bevételű vállalatok, a semmiből. Szerintem még egy-két év és nyereségesek is lesznek! De persze, több olyan is volt, ami nem valósult meg. A műsorban az hangzott el, hogy beszállok, de aztán mégsem lett belőle semmi.

– Ennek mi az oka?

– A műsor összehozza a feleket, de mi nem tudjuk, ki jön be az ajtón, nincsen internetünk. Ott kell megítélni az egész helyzetet, az egész világot.

Mivel sok pénzről beszélünk, simán benne van, hogy később meggondolja magát az ember.

Például említhetném a Natuirti, ami első látásra szerelem volt. Egy fantasztikus vállalkozó, egy csodálatos ember. Rengeteget dolgoztunk azon, hogy megvalósuljon, és mégsem tudott. Van olyan is, amikor a vállalkozó gondolja meg magát!

– A vállalkozások jövőjét is befolyásolja az MI. Ha elveszi a munkákat, akkor szerinted milyen területekre érdemes átképeznünk magunkat, milyen vállalkozásokat indítsunk? Például nagyon hosszú időn keresztül az informatikus volt az álomfoglalkozás, most pedig ők vannak a legnagyobb bajban.

– Igen, mert az eddigi 50 informatikus helyett elég lesz 1, aki kijavítja a kódokban azokat a hibákat, amiket az MI vétett. Viszont sok MI tervező mérnök kell. Az egyik szakma, ami biztonságban van, a villanyszerelő. Nem tudom elképzelni, hogy az elkövetkező 10-20 évben R2D2-k fogják behúzni a kábelt vagy megjavítani a lámpát.

Sok olyan kétkezi munka van, amit még hosszú ideig nem tud majd átvenni robot. És nyilván ez a szakmunkás szektor nagy részére igaz lehet.

De olyan masina biztos lesz, hogy kiválasztod 50 képből, milyen frizurát akarsz, sőt, lefényképez és javasol neked egy frizurát, bedugod a fejedet és 13 másodperc alatt levágja a hajadat. A bárban a pult mögött csak egy ember fog állni, és hat robot szolgálja ki az italt. Az MI egyszer ránéz a bárpultra, és onnantól fogva tudja majd, melyik ital hol van. A világ össze koktélja benne lesz a fejében, és mindent meg tud csinálni, ráadásul mindig és minden körülmények között pont ugyan úgy! Viszont az okos, gondolkodni képes embert sosem fogja helyettesíteni a valamire megtanítható mesterséges intelligencia!

– Az is nagy kérdés az MI-vel kapcsolatban, amiről sok szó esik mostanában, hogy szükség van-e még lexikális tudásra. Hiszen az MI mindenre tudja a választ.

– De ha nem szerzünk lexikális tudást, honnan fogjuk tudni, hogy mit kérdezzünk az MI-től? Most ott tartunk, hogy lesz két füles, amit ha felvesz egy spanyol meg egy magyar, érteni fogják egymást, és beszélgethetnek. Akkor minek kell nyelveket tanulni? Miért íratnak az egyetemek végén szakdolgozatot? Micsoda pazarlás! Az MI biztos jobbat ír. De ha nem tanulunk egyetemen, hogy fogjuk megmondani neki, milyen forrásokat használjon, és mi a kutatásunk célja? Felfedező nem lesz az MI! A világ nagyon izgalmas, de mostanában olyan gyorsan változik, hogy nem nagyon értjük! Soha nem volt még ilyen izgalmas az emberiség sorsa.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
JÖVŐ
A Rovatból
Mérnöki bravúr kell: 80 kilométeres fallal védenék meg a világot a végítéletnapi gleccsertől
Kutatók nemzetközi csapata egy 152 méter magas víz alatti szerkezetet javasol a Thwaites-gleccsernél. A terv célja időt nyerni a klímaváltozás elleni harcban, de a megvalósítás hatalmas mérnöki kihívás.
F. O. - szmo.hu
2026. február 18.



Ha a Thwaites-gleccser elbukik, a tengerszint akár 65 centivel is emelkedhet – most egy 80 kilométeres, tengerfenékhez rögzített „függönnyel” próbálnák feltartóztatni a meleg víz rohamát. A „végítéletnapi gleccserként” is emlegetett képződmény nagyjából 192 ezer négyzetkilométeren terül el, és a kutatók egyetértenek abban, hogy a meleg tengervíz folyamatosan pusztítja alulról. Abban már nincs egyetértés, hogy ez milyen gyorsan történik: egyes tanulmányok évi 800 méteres zsugorodásról írnak, míg mások ezt túlzásnak tartják.

A Seabed Anchored Curtain nevű projekt klímakutatókból és mérnökökből álló csapata most egy radikális megoldást javasolt az olvadás lassítására – írta az Interesting Engineering.

A szakemberek egy 80 kilométer hosszú és 152 méter magas szerkezettel fizikailag vágnák el a meleg tengervíz útját. Ezt a falat a Thwaites-gleccser előtti tengerfenék kulcsfontosságú részein rögzítenék. A kutatók hangsúlyozzák: a tengerbe telepített függöny nem oldaná meg a klímaváltozás problémáját, de adna némi időt arra, hogy a kibocsátáscsökkentő lépések elkezdjék éreztetni a hatásukat.

A terv mögött többek között a Cambridge-i és a Chicagói Egyetem, valamint az Alfred Wegener Intézet kutatói állnak. Az első fázis egy hároméves tervezési és prototípus-tesztelési időszak. Jelenleg 10 millió dollárt gyűjtenek az előzetes munkálatok megkezdéséhez. A koncepció lényege, hogy a függöny a mélyből érkező melegebb vízáramlatok beáramlását akadályozná meg, ezek ugyanis a jég alulról történő olvadásának fő hajtóerői.

A megvalósítás hatalmas mérnöki kihívás. A leendő eszköznek túl kell élnie a szélsőséges antarktiszi körülményeket, a hatalmas víznyomást, a jég mozgását és az óceánban töltött hosszú idő viszontagságait. Emiatt még évekbe telhet, mire egy ilyen szerkezetet telepítenek.

A projektet ráadásul viták is övezik: támogatói szerint a gleccserek megmentését célzó nagyszabású beavatkozások kutatása elengedhetetlen, mert a hagyományos kibocsátáscsökkentés önmagában már kevés lehet a katasztrófa elhárításához. Más szakértők szerint azonban az ilyen tervek magas költségük és bizonytalan ökológiai hatásaik miatt veszélyesek, és elterelik a figyelmet a valódi megoldásról, a gyors szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséről.

A projekt nemzetközi jogi kérdéseket is felvet, mivel egy ilyen beavatkozás az Antarktiszi Egyezmény és az ENSZ tengerjogi keretei alá tartozna. A csapat közben a gyakorlati előkészületeket is megkezdte: januárban műszereket készítettek elő, hogy a gleccser körüli tengeri árokban telepítsék őket. Az első adatcsomagot még idén, a másodikat pedig 2028-ban várják, ami elengedhetetlen a pontos tervezéshez. A végső kérdés az, hogy a függöny bizonyíthatóan, elfogadható kockázatok mellett képes-e csökkenteni a jég alulról történő olvadását, időt nyerve ezzel az emberiségnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

JÖVŐ
A Rovatból
Letaglózó adat érkezett: A Végítélet Órája még soha nem állt ilyen közel az éjfélhez
A tudósok vészjósló bejelentést tettek. De miért pont most ugrott előre a mutató, és melyik fenyegetés a legsürgetőbb mind közül?


Vészjóslóan ketyeg az óra: már csak 85 másodperc van hátra a szimbolikus világvégéig. A Végítélet Órája január 27-én, kedden négy másodperccel került közelebb az éjfélhez, így már csak 85 másodpercet mutat. Ez a legközelebbi állás a mutató 1947-es bevezetése óta.

Az „éjfél” a globális katasztrófát jelképezi, az időt pedig a Bulletin of the Atomic Scientists tudósai állítják be minden évben.

A tudósok több tényezővel indokolták a döntést. Ezek között szerepel a nukleáris fegyverek, a klímaváltozás és a bomlasztó technológiák, például a mesterséges intelligencia kontrollálatlan terjedése által jelentett növekvő kockázat. Alexandra Bell, a szervezet elnök-vezérigazgatója szerint „minden másodperc számít, és fogy az időnk”. A helyzetet súlyosbítja a nemzetközi bizalom leépülése is. Daniel Holz, a tudományos és biztonsági testület elnöke hozzátette:

„a nagy országok még agresszívabbá, ellenségesebbé és nacionalistábbá váltak”.

Szerinte ez azért veszélyes, mert „ha a világ egy »mi kontra ők« típusú, zéró összegű játszmára bomlik, az növeli annak a valószínűségét, hogy mindannyian veszítünk”.

Az órát 1947-ben azért hozták létre, hogy felhívják a figyelmet a nukleáris háború veszélyeire. A hidegháború végén, 1991-ben állt a legtávolabb, 17 percre az éjféltől. Azóta a fenyegetések összetettebbé váltak, és 2010 óta a mutató csak előre mozdult. A helyzetet tovább élezi, hogy február 5-én lejár a New START, az utolsó amerikai–orosz stratégiai fegyverkorlátozási szerződés, és egyelőre nincs kilátásban új megállapodás.

A fizikai fenyegetések mellett egy másik válság is zajlik. A Nobel-békedíjas Maria Ressa szerint „információs Armageddonban élünk”, amelyet a hazugságokat a tényeknél gyorsabban terjesztő technológia hajt.

„Tények nélkül nincs igazság. Igazság nélkül nincs bizalom. Ezek nélkül pedig lehetetlen az a radikális együttműködés, amelyet ez a pillanat megkövetel. Nem tudunk megoldani olyan problémákat, amelyeknek a létezésében sem értünk egyet”

– figyelmeztetett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

JÖVŐ
A Rovatból
Kínai robothadsereg a gálán: 20 ezer humanoidot dobnak piacra, de a valódi csata csak most kezdődik
A Unitree humanoidjai a kínai újévet ünneplő gálán mutattak be fegyveres, harcművészeti elemeket. A cég a gyártási költségek letörésével akarja megelőzni amerikai versenytársait a piacon.


A világ legnézettebb tévéműsorának színpadán, pár méterre gyerek harcművészektől, tucatnyi kínai humanoid robot kardozott, nunchakut pörgetett és asztalokon át vetődve szaltózott – élő adásban. A China Media Group februári Tavaszi Fesztivál Gálája a hivatalos közlés szerint több mint 23 milliárd megjelenést ért el, a figyelem középpontjába pedig a hangcsoui Unitree Robotics humanoidjai kerültek.

A cég állítása szerint nem előre programozott bábuk táncát láthattuk, hanem egy teljesen autonóm, valós időben szinkronizált humanoid-klaszter világpremierjét.

A színpadon a Unitree G1 modelljei olyan akrobatikai elemeket mutattak be, amelyek eddig legfeljebb zárt laboratóriumi videókon tűntek fel. A vállalat hivatalos közleménye szerint a robotok folyamatos, freestyle parkourt adtak elő, egyedi katapultok segítségével három méter feletti csúcsmagasságú szaltókat hajtottak végre a levegőben, és bemutattak egy 7,5 fordulatból álló Airflare pörgést is. A fejlettebb, H2-es csúcsmodell több karakteres szerepben is megjelent: a pekingi főszínpadon „Kardnagymesterként” vezette a finálét, míg egy másik helyszínen a Majomkirály páncéljában, robotkutyákból formált „bukfencfelhőn” ereszkedett le. A produkcióban más kínai robotcégek, köztük a Noetix, a MagicLab és a Galbot modelljei is feltűntek, jelezve, hogy a humanoid robotika immár központi iparpolitikai kirakatprojektté vált.

A látványos mozdulatok mögött új technológiai megoldások dolgoztak. A tucatnyi gép mozgását egy nagy áteresztőképességű, alacsony késleltetésű klasztervezérlő rendszer szinkronizálta, a mozdulatok időzítését pedig 0,1 másodperces pontosságra hangolták. A robotok valós idejű helymeghatározását egy mélyfúziós MI-megoldás végezte, amely a belső szenzorok adatait egy 3D lézerszkennerrel ötvözte, másodpercenként százszori frissítéssel.

Ennek köszönhetően a humanoidok még gyors, akár 14,4 kilométer/órás futás közben is precíz alakzatot tartottak.

A cégvezető szerint a legnehezebb elemeket, mint a magasból való stabil földet érést, százmilliós nagyságrendű szimulációval tökéletesítették. „Közelről nézve még a plafon magasságát is elérik” – mondta Wang Xingxing, a Unitree alapító-vezérigazgatója.

A tavalyi gálán a cég robotjai még egy jóval visszafogottabb, néptánc-jellegű koreográfiát adtak elő. Az idei dinamika – a fegyveres párbajok, a parkour és a gyors alakzatváltások – egy év alatt elért ugrásszerű fejlődést demonstrál. Mindezt élő adásban, változó fények, mozgó díszletek és emberi szereplők között kellett hibátlanul végrehajtani, ahol nincs lehetőség a korrekcióra. Az esemény így egyfajta végső stressztesztként is szolgált.

A Unitree célja, hogy az idei évben 10–20 ezer humanoid robotot szállítson ki, ami jelentős növekedés a tavalyi, körülbelül 5500 darabos teljesítményhez képest. Az ipari elterjedés legnagyobb akadálya azonban továbbra is a költség.

Iparági elemzések szerint egy valóban hasznos humanoid robot gyártási költsége ma könnyen meghaladhatja a 100 ezer dollárt

(körülbelül 32 millió forint), a tömeges bevezetéshez pedig 20 ezer dollár (nagyjából 6,4 millió forint) alá kellene szorítani az árat. A Unitree a G1 modell 99 ezer jüanos (hozzávetőleg 4,6 millió forintos) indulóárával már ebbe az irányba mozdítja a piacot.

„Peking ezeket a nyilvános robot-fellépéseket arra használja, hogy ‘felképesztse a hazai és nemzetközi közönséget Kína technológiai erejére”

– nyilatkozta Kyle Chan, a Brookings Institution Kína-szakértője. Szerinte a humanoid robotika az a terület, ahol Kína a gyártási kapacitások felskálázásával az Egyesült Államok elé vághat. Georg Stieler iparági tanácsadó szerint azonban „a színpadi teljesítmény még nem egyenlő az ipari robusztussággal”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk