HÍREK
A Rovatból

A megkérdezettek 98,5 százaléka nem akarja, hogy alapítványi fenntartásba kerüljön a Szegedi Tudományegyetem

Több mint ezren töltötték már ki a Veritas Virtus Libertas nevű egyetemi polgári csoport online kérdőívét a Szegedi Tudományegyetem átalakításáról.

Link másolása

Felmérést készített a Szegedi Tudományegyetem küszöbön álló átalakításával kapcsolatosan a Veritas Virtus Libertas nevű egyetemi polgári csoport, ennek eddigi eredményét csütörtökön közleményben ismertették - számolt be róla a szeged.hu.

Az 1056 kitöltő 72 százaléka az egyetem hallgatója, összesen 85 százalékuk egyetemi polgár. A felmérés eredménye egyértelmű, a modellváltást szinte egyhangúlag elutasítják: 98,5 százalék nem akarja, hogy alapítványi fenntartásba kerüljön az egyetem.

A legtöbben (88 százalék) az egyetemi autonómia megőrzése miatt nem támogatják az átalakítást, de hasonlóan sok válaszadót (83 százalék) zavart az is, hogy olyan politikai szereplők kerülnének be a kuratóriumba, mint Nemesi Pál és Novák Katalin.

Szintén 83 százalék tart attól, hogy az egyetemet fel fogják darabolni, karokat szüntetnek meg, vagy szerveznek ki más intézményekbe. A munkavállalók helyzetének romlását, a közalkalmazotti jogállás elvesztését 76 százalék említette a legfontosabb problémák között.

A válaszadók egy 1-től (nagyon elégedetlen) 5-ig (teljesen elégedett) terjedő skálán értékelhették az egyetem kommunikációját a modellváltással kapcsolatosan. A kitöltők átlagosan 1,95 pontra értékelték az SZTE átalakítással kapcsolatban nyújtott tájékoztatását.

A válaszadók 51 százaléka azt akarja, hogy az egyetem vezetése mindenáron álljon ellen a modellváltásnak, míg 45 százalék azt szeretné, ha megfelelő garanciákat harcolnának ki az intézmény függetlenségének és autonómiájának megőrzése érdekében. A kormánnyal való együttműködést kevesebb, mint 1 százalék támogatta.

A Veritas Virtus Libertas egyetemi polgári csoport hangsúlyozta, felmérésük nem reprezentatív, azonban nagy számú egyetemi polgár véleménye alapján készült és az eredmények egyértelműen alátámasztják, hogy az egyetemi polgárok elutasítják az egyeztetés nélküli átalakítást, a kuratórium pártpolitikusokkal való feltöltését és az egyetem jövőbeni feldarabolását is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
Fejbe lőtték a halott ukrán katona koponyájával a kezében szónokló orosz zsoldost
Mangusev kapcsolatban állt Jevgenyij Prigozsinnal, az orosz Wagner-csoport vezetőjével. Lehet, hogy az akcióval neki akartak üzenni.

Link másolása

Ivor Mangusev tavaly augusztusban hívta harcba az orosz katonákat egy ukrán katona koponyájával a kezében.

Szombat hajnalban egy támadás során fejbelőtték a 36 éves Ivor Mangusevet, aki a Daily Mail cikke szerint a rettegett orosz Wagner-csoport vezetőjével is kapcsolatban állt.

A zsoldost fejlövéssel szállították kórházba szombaton Oroszország keleti régiójában, Luhanszk tartományban.

Az Oroszország-szakértő Mark Galeotti szerint Mangusev kapcsolatban állt Jevgenyij Prigozsinnal, az orosz Wagner-csoport vezetőjével. Galeotti szerint ez a fejlövés figyelmeztetés lehetett Prigozsin számára.

A Putyin-hívő Mangusev 2022 augusztusában arról híresült el, hogy a kezében egy Mariupolban lelőtt ukrán katona koponyájával a kezében szónokolt, és így uszította az oroszokat Ukrajna ellen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Leválthatja a védelmi minisztert, akár már a jövő héten cserélhet a poszton Zelenszkij
Már azt is lehet tudni, hogy ki lesz az utód. Olekszij Reznyikov helyére Kirill Budanov, a hírszerzés vezetője léphet az ukrán kormányban.

Link másolása

Ukrajna elnöke, Volodimir Zelenszkij egy vasárnapi sajtótájékoztatón reagált az ukrán védelmi miniszter, Olekszij Reznyikov a távozásáról szóló hírekre.

Az Ukrainskaja Pravda vasárnap megjelent cikkében már arról is írnak, hogy Reznyikov helyére Kirill Budanov, a hírszerzés vezetője léphet. Bár Reznyikov azt állítja, hogy ő nem tud arról, hogy távoznia kell, a Pravda úgy tudja, hogy már

jövő héten megtörténhet a védelmi miniszter leváltása.

A lap kormányközeli forrásai szerint abban egyetértés van, hogy Reznyikovnak a jövőben is a felsővezetésben kell maradnia, és felmerült az is, hogy az igazságügyi minisztérium élére kerülhet.

A miniszter távozásában szerepet játszhat az ukrán kormányban januárban kirobbant korrupciós botrány, erről itt írtunk részletesen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
„Lassan azt is fölélem, amit a temetésemre félreraktam” – sokaknak csak átmenetileg nyújt megoldást a februárban érkező dupla nyugdíj
A nyugdíjas szervezetek szerint az emelés ellenére még mindig legalább 300 ezren vannak, akiknek a nyugdíja nem éri el a százezer forintot sem.

Link másolása

Három nappal korábban csenget a postás a februári nyugdíjjal. A 15 százalékkal megemelt összegnek a dupláját kapják az érintettek, most fizetik a 13. havi nyugdíjat is. A bankszámlákra pénteken érkezik az utalás. A nyugdíjas szervezetek szerint az emelés ellenére még mindig legalább 300 ezren vannak, akiknek a nyugdíja nem éri el a százezer forintot sem - hangzott el az RTL híradójában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Csigolyái és bordái törtek el a férfinak, akire egy kettétört fa ágai zuhantak Debrecenben
A kétgyerekes apa épp szánkózott a kicsikkel egy lakótelepi parkban, amikor rázuhantak a 15 méteres nyárfa ágai.

Link másolása

Kettétört fa hatalmas ágai estek egy debreceni férfira a szombati szélviharban - hangzott el az RTL híradójában. Csigolyái és bordái törtek el.

A kétgyerekes apa épp szánkózott a kicsikkel egy lakótelepi parkban, amikor rázuhantak a 15 méteres nyárfa ágai.

Járókelők próbáltak segíteni, amíg megérkezett a mentő. A férfit a kórházban megműtötték.


Link másolása
KÖVESS MINKET: