A Megafonnál képezte magát a Tisza Párt egyik jelöltje, aki korábban a Fidelitasban is aktív volt
Kiderült, hogy a kormányközeli Megafon képzésén vett részt a Tisza Párt egyik képviselőjelölt-aspiránsa, aki korábban a Fidelitasban politizált és kormánypárti jelöltek kampányát is segítette. A 24.hu vette észre, hogy
A hírre reagálva Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a Telex élő adásában lényegében megerősítette az értesülést, bár Szabót nem nevezte meg. A pártelnök szerint az eset a jelöltlista sokszínűségét bizonyítja, de hozzátette, magyarázatot kértek az érintettől. „Ez a lista, ez a 309 ember bebizonyítja azt, hogy mi nemcsak szlogenekben mondtuk azt, hogy nincs jobb, nincs bal, csak magyar, hanem tényleg így van. Tényleg mindenféle szakma képviselteti magát” – hangsúlyozta Magyar.
Szabó Péter Mihály a Budapesti Corvinus Egyetemen szerzett diplomát, 2022-től pedig az Energiaügyi Minisztérium munkatársa volt. Politikai tapasztalata is van már: a 2024-es önkormányzati választáson függetlenként mérette meg magát Terézváros 4-es körzetében, ahol 27 szavazattal mindössze 2 százalékos eredményt ért el. Egy, a helyi kampányt ismerő forrás a 24.hu-nak elmondta: Szabó nem igazán erőltette meg magát, miután megszerezte az induláshoz szükséges aláírásokat.
A Tisza Párt jelenleg egy háromfős listáról választja ki a budapesti 1-es körzet végleges jelöltjét, ahol Szabó ellenfele többek között a párt programalkotásért felelős szakértője, Tanács Zoltán is. Amikor az üggyel kapcsolatban megkeresték, Szabó Péter Mihály a Tisza Párt sajtóosztályához irányította az újságírókat.