Bobby Kennedy, „az amerikai ifjúság reménysége” – 50 éve követték el ellene a máig tisztázatlan merényletet

A 2013-ban elhunyt Bill Eppridge, a Life munkatársa készítette e tragikus képet: Kennedy a Los Angeles-i Ambassador Hotel konyhájának padlóján fekszik hatalmas vértócsában, egy fiatal mexikói pincértanuló, Juan Romero tartja a súlyosan sebesült szenátor fejét. Néhány pillanattal a korábban „Bobby” éppen vele fogott kezet…

1968. június 4-én tartották Kaliforniában és Dél-Dakotában az előválasztásokat a novemberi elnökválasztás demokrata párti jelöltjei, Kennedy és Eugene McCarthy minnesotai szenátor között. A hivatalban lévő Lyndon B. Johnson ugyanis márciusban az egyre inkább kudarccal fenyegető vietnami háború fejleményeinek hatására bejelentette: nem indul a következő választáson. Indult viszont alelnöke, Hubert H. Humphrey, ő azonban nem vett részt az előválasztási küzdelmekben. Négy órával az urnák lezárása után Kennedy óriási üdvrivalgás közepette bejelentette győzelmét. Ezután – „biztonsági okokból” – a szálloda konyháján keresztül szervezték meg, hogy eljusson a sajtószobába. „Bobby”, bár kampányfőnöke, Fred Dutton és William Barry volt FBI-ügynök igyekeztek megtisztítani útvonalát, inkább Karl Uecker teremfőnököt követve tört utat magának, miközben a személyzet gratulációit fogadta. Itt támadt rá egy arab fiatalember, Sirhan Bishara Sirhan, aki az egyik fagyasztógép mögül ugrott elő és adott le rá három lövést.

A lövedékek Kennedyt a fején, a nyakán és a mellkasán találták el.

Bár négyen is rávetették magukat a merénylőre, köztük Kennedy két önkéntes biztonsági embere, Rafer Johnson olimpiai bajnok tízpróbázó és Rosey Grier amerikaifutball-játékos, Sirhan még a dulakodás közben is lövöldözött, és további öt embert sebesített meg.

„Mindenki biztonságban van? Oké?” (Is everybody safe, OK?) – kérdezte „Bobby” a föléje hajoló Romerótól, aki egy rózsafüzért nyomott a kezébe.

Ezek voltak a szenátor utolsó szavai. Hiába került 30 perccel a támadás után a Good Samaritan kórházba, és végeztek el rajta azonnali műtétet. Huszonhat órával később, 1968. június 6-án hajnali 1:44-kor Robert Francis Kennedy meghalt. Mindössze 42 éves volt.

Kalifornia megnyerése után hívei úgy vélték, hogy az megnyitotta az utat „Bobby” előtt a Fehér Ház felé, hogy az egyik fő aduja Humphrey-val szemben a vietnami háború befejezése volt. Kennedy New York állam szenátoraként már 1966 márciusában a háború ellen foglalt állást, egy évvel később pedig kezdeményezte, hogy az Egyesült Államok szüntesse be Észak-Vietnam bombázását, az amerikai és az észak-vietnami csapatokat vonják ki Dél-Vietnamból, és váltsák fel őket nemzetközi haderővel. 1967. december 4-én a BBC-nek adott interjúban feltette a kérdést: vajon van-e az USA-nak joga „káoszt, halált és nyomorúságot okozni” a kommunizmus elleni harc címén, és aggodalmának adott hangot, hogy a háború miatt az Egyesült Államok elveszti erkölcsi tekintélyét a világban. 1968. február 8-án chicagói beszédében jelentette ki először, hogy a vietnami háború „megnyerhetetlen”, és ez választási kampányának vezérmotívuma lett.

Ezzel fiatalok millióit nyerte meg, mivel ezekben az években váltak hadköteles korúvá a II. világháború utáni nagy demográfiai robbanás, „a Baby Boom” gyermekei, akik közül egyre többen égették el behívóikat, vagy szöktek Kanadába és Európába, főleg a skandináv országokba.

Ugyanakkor Robert Kennedy szociális érzékenységről is tanúságot tett: New York államban több olyan intézkedést is keresztülvitt, amelyek javították a fogyatékkal élő és szegény sorsú fiatalok tanulási esélyeit. Célja volt olyan szövetségi törvényeket elfogadtatni, amelyek küzdenek a szegénység, az éhezés ellen. Egyúttal aktív támogatója volt az amerikai feketék egyenjogúságának. Martin Luther King meggyilkolása után ő jelentette a reményt azoknak az afro-amerikaiaknak, akik járhatatlannak vélték a Fekete Párducok erőszakos útját. A jogegyenlőség programját, amelyet bátyja indított el, kezdettől fogva magáévá tette, sőt, 1966-ban még az akkor Washington által is támogatott dél-afrikai apartheid-rezsimmel is szembeszállt.

Robert Kennedy népszerűségére jellemző volt, még a lázadó diákok is, szinte egyedül az establishment képviselői közül, benne bíztak. És ennek éppen Kaliforniában volt nagy jelentősége, hiszen ez az állam volt San Franciscóval és Los Angelessel az „ellenkultúra” központja és itt volt New York mellett a legerősebb az amerikai diákmozgalom: Berkeley-ben született meg 1964-ben a Szabad Szólás Mozgalom (Free Speech Movement) és a vietnami háborút ellenző első egyetemi bizottság. 1968 június 25-én, tehát alig három héttel Robert Kennedy meggyilkolása után az egyetem diákjai elfoglalták Berkeley campusát és 1969 májusáig tartották magukat, amikor Ronald Reagan kaliforniai kormányzó, a későbbi elnök a Nemzeti Gárdával verette szét a tüntetőket.

„Bobby”, akit ugyan nem tartottak olyan karizmatikus kisugárzásúnak, mint bátyját, tehetségesebb volt nála, nemcsak a Kennedy-imázst, hanem az elnök félbehagyott politikai életművét is tudatosan igyekezett tovább vinni.

Ellentétben „Jack és Jackie álompárjával”, feleségével, Ethel Skakellel a hagyományos, mélyen katolikus családmodellt testesítették meg: összesen 11 gyermekük született, legkisebb lányával, Rory-val, Ethel három hónapos várandós volt férje meggyilkolása idején. Robert ugyan a nyilvánosság előtt elfogadta a bátyja elleni merénylet hivatalos verzióját, de nemcsak meggyőződése volt, hogy JFK összeesküvés áldozata lett, meg is próbálta felgöngyölíteni a szálakat. 1968 tavaszán már sejtetni engedte, hogy amennyiben elnök lesz, megnyitja a dallasi merényletet vizsgáló Warren-bizottság dossziéit. Mivel a szervezett alvilág elleni kemény fellépése miatt felelősnek is érezte magát bátyja haláláért, kötelességének tartotta, hogy induljon az elnökválasztáson.

Ellentétben John F. Kennedy-vel és Martin Luther Kinggel, Robert Kennedy esetében lehetett tudni, hogy ki adta le a gyilkos lövéseket. Legalábbis azt, hogy ki volt az egyik támadó… Több tucatnyi szemtanú is látta, sőt, a helyi televízió egyenesben „közvetítette” a tragédiát. Tehát abban látszólag biztosak lehetünk, hogy „Bobby” életét Sirhan Bishara Sirhan oltotta ki.

De vajon kik álltak mögötte, mennyire hihető a gyilkos vallomása, mely szerint Kennedy-nek azért kellett meghalnia, mert az 1967-es közel-keleti „hatnapos háborúban” – a hivatalos washingtoni politikával összhangban - Izrael mellett foglalt állást?

Sirhan maga volt a két lábon járó közel-keleti identitászavar: Jeruzsálemben született 1944. március 19-én jordániai keresztény palesztin családban. Tizenkét éves volt, amikor családja menekültvízummal az Egyesült Államokba érkezett. Sirhant a középiskolában nyugodt, udvarias fiúnak és jó tanulónak tartották, aki ráadásul két nehéz nyelvet tanult, az oroszt és a németet, szabadidejében pedig a California Cadets iskolába járt, ahol katonai kiképzést kaptak. A „kadétokat” időnként elvitték a Nemzeti Gárda helyi fegyvertermébe, ahol lőni tanulhattak. 1963-ban főiskolára is beiratkozott, de ezt már nem vette komolyan. Kisebb munkákat vállalt: eladó volt egy élelmiszerboltban, lovász a Santa Anita-i lóversenypályán. Nagyon szeretett volna zsoké lenni, kis termete alkalmassá is tette volna rá, de türelmetlen volt a lovakkal, és néhány kórházban végződő lovasbaleset után letett álmáról. Nem volt túl állhatatos a vallások terén sem. Egy időben a baptistákhoz, máskor az adventistákhoz állt közelebb, de az okkultizmus számos formája is érdekelte.

Az amerikai politikából azonban kirekesztettnek érezte magát, mivel menekültként nem volt szavazati joga. Talán ezért is fordult szülőföldje, a Közel-Kelet felé. Elfogása után a Los Angeles-i rendőrség különleges egysége (Special Unit Senators – SUS) nyilvánosságra hozta Sirhan naplójának néhány bejegyzését: „Robert Kennedyt meg kell ölni 1968. június 5 előtt.” Eltökéltségem, hogy RFK-t megöljem, egyre erősebb rögeszmémmé válik…Fel kell őt áldoznom szegény, kizsákmányolt népemért.” A SUS által kihallgatott tanúk szerint Sirhant két korábbi kampánygyűlésén is látták. Az egyik tanú úgy emlékezett a palesztin fiatalemberre, mint aki „teljesen magán kívül volt” és „baljós érzéseket árasztott magából.” Letartóztatás után Sirhan ennyit mondott: „A hazámért tettem”.

A képlet tehát egyszerűnek tűnik: Sirhan Bishara Sirhant egyszerre frusztrálta az amerikai establishment és a palesztin nép sorsa. Ezért húzta meg a ravaszt RFK ellen.

Pere 1969. február 9-én kezdődött Los Angelesben. Elfogása után a rendőrségen először beismerte tettét, majd később ezt visszavonta, ezért a bíróság nem fogadta el a beismerő vallomást. Sirhan viszont nem emlékezett arra, hogy valaha tagadta volna tettét. A tárgyalás során többször is megismételte, hogy nem vezette személyes rosszakarat Kennedy ellen, csupán Izrael támogatása miatt követte el a gyilkosságot. A védelem elsősorban Bernard L. Diamond, a Berkeley egyetem pszichiátriai jogász professzorának vallomására épített, amely szerint Sirhan a merénylet idején nem volt teljesen beszámítható, és ez vélhetően összefüggött keserves gyerekkorával.

Sirhan B. Sirhant 1969. április 17-én ítélték halálra. Az ítéletet a kaliforniai San Quentin börtön gázkamrájában kellett volna végrehajtani, de miután 1972-ben a kaliforniai legfelsőbb bíróság eltörölte az államban a halálbüntetést, Sirhan ítéletét is életfogytiglani börtönre változtatták. Az immár 74 éves férfi azóta is börtönben van, eddig minden, összesen 15 feltételes szabadlábra bocsátási kérelmét elutasították, utoljára 2016-ban.

Sirhan az évek múlásával gyakran változtatta vallomását. 1980-ban az arab-amerikai együttműködési bizottság főtitkárának, M.T. Mehdinek azt mondta, hogy a gyilkosság napján látta a „hatnapos háború” első évfordulójára rendezett izraeli parádét, és ez annyira feldühítette, hogy tömény szeszt ivott: e kettő együtt vitte őt a gyilkosságba. 1989-ben egy David Frostnak adott interjúban azt állította, hogy „Robert Kennedyről nem tudott mást, csak azt, hogy támogatta 50 bombázó leszállítását Izraelnek.”

2003-ban Lawrence Teeter, aki 1994-től volt Sirhan jogi képviselője, azzal az indokkal akart perújrafelvételt kicsikarni, hogy védence „hipnózis” alatt követte el tettét, hogy fegyverében vaktöltények voltak, és onnan, ahol ő állt, nem is adhatták le a halálos lövéseket.

Ugyancsak Sirhan „beprogramozását” hangoztatta 2011-ben újabb ügyvédje, a Martin Luther King-ügyben is szereplő William F. Pepper. Pepper szerint legalább 10 független tanúvallomás bizonyította, hogy Sirhan a gyilkosság pillanatában pontosan szemben állt Robert Kennedyvel, a gyilkos lövedékek viszont a szenátor jobb fülén hatoltak be az agyába. (A SUS által kihallgatott tanúk utóbb elmondták, hogy valósággal terrorizálták őket). Tehát lennie kellett egy másik támadónak….

Ugyancsak a „két támadó” teóriát erősíti az a tény, hogy Kennedyben és az öt további sebesültben összesen hét lövedéket találtak. Egy lövedék a konyha mennyezetébe fúródott. Sirhan pisztolytára nyolc lövedékes volt. Ehhez képes további négy töltényhüvelyt találtak a helyszínen. Néhány évvel ezelőtt felbukkant egy hangfelvétel, amelyet Stanislaw Pruszynski lengyel riporter készített az 1968-as elnökválasztási kampányról kanadai lapoknak. A felvételt modern technikai eszközökkel felújították, és azon összesen 12 lövést lehetett hallani. Ráadásul két lövés hangja annyira közel volt egymáshoz, hogy nem származhatott ugyanabból a fegyverből.

Még ennél is gyanúsabb Richard Lubic tv-producer élménye: Lubic a lövések idején Kennedy mögött állt, és tőle jobbra látott egy fegyveres kezet, de arcot nem.

Miután Kennedy összeesett, Lubic letérdelt a szenátor mellé, hogy segítsen neki, és közben meglátott egy biztonsági őrt, bizonyos Eugene Cesart, föld felé tartott fegyverrel a kezében.

Cesart a szállodai program idejére állították Kennedy mellé. A producer elmondta ezt a Los Angeles-i rendőrségnek. Ezt követően a nyomozók a lakásán keresték őt fel, és közölték vele, hogy ezt a történetet felejtse el…Több tanú is említést tett egy fehér-fekete mintás ruhát viselő fiatal nőről, aki a merénylet után férfi kísérőjével a vészkijárat felé távozott. „Lelőttük őt!” – mondta a nő Sandy Serrano kampányönkéntesnek. Kérdésére, hogy kit lőttek le, így válaszolt: „Kennedy szenátort”. Kezdetben a Los Angeles-i rendőrség is forró nyomként kezelte a hölgyet, de amikor a médiában is kezdett hangsúlyt kapni, gyorsan lezárták a szálat, és olyan tanúvallomásokat tettek közzé, amelyek már egy élénk zöld ruhás nőről beszéltek, akinek öltözékét citromsárga foltok ékesítették.

Nem kétséges, hogy Kennedynek számos ellensége volt, a még mindig bosszúszomjas alvilágtól a CIA-n át egészen a fegyverlobbiig. Ezért meg kellett akadályozni, hogy eljusson az elnökjelöltségig. Végül az elnökválasztást a republikánus Richard M. Nixon nyerte Humphrey-val szemben, és rá hárult a feladat, hogy véget vessen a vietnami háborúnak. De ez már egy másik, nem kevésbé zűrzavaros történet…

Az évforduló közeledtével azonban lehet, hogy újabb fejlemények lesznek a Robert Kennedy-ügyben. Fia, Robert jr. ugyanis a CBS-nek adott interjúban bejelentette: perújrafelvételt követel. A néhai szenátor fia elmondta, hogy kezdettől fogva érezte, hogy valami nem stimmel a nyomozásban. Nemrégiben meglátogatta a börtönben Sirhant, és azzal a meggyőződéssel távozott, hogy nem a palesztin férfi a gyilkos...