SZEMPONT
A Rovatból

A magyar lány, aki nekivágott élete legnagyobb kalandjának Afrikában

Petra egyszerűen fogta a cókmókját, és elutazott a Dél-afrikai köztársaságba önkéntesnek. Nem volt mindig felhőtlen az öröme a kaland során...


Talpraesett, kitartó, erős nő. Vincze Petrát ezzel a három szóval tudnám a legjobban jellemezni. A 26 éves lánynak mindene megvolt, amire egy mai fiatal vágyhat. Munka, pasi, bulizás. Azonban egyik napról a másikra úgy kelt fel, hogy nem boldog. Érezte, hogy változtatnia kell valamit az életében. Hogy mit csinált? Megfogta a kis batyuját és "kiruccant" a Dél-afrikai köztársaságba önkéntesnek. Volt, hogy egyedül az utcára sem merte kitenni a lábát, és volt, hogy egy fegyverrel találta szembe magát. Viszont őt nem abból a fából faragták, hogy meghátráljon, így hát végigcsinálta és azóta is magába akarja szippantani a világ összes megmérettetését, kalandját és csodáját.

hkjh

- Miért mentél ki külföldre önkéntesnek?

Nem bírtam ezt az örökös hajszát, teljesítménykényszert és rohanást, ami itthon Magyarországon van. Egyetemre jártam, remek munkám volt és párkapcsolatban is éltem, de valamiért azt éreztem, hogy nem vagyok boldog. Jó voltam abban, amit csináltam, de ez nem volt elég. Így aztán neki vágtam Afrikának. Tubatse-be, egy kis faluba mentem a párommal hét hónapra.

- Miért pont Afrika?

Létrehoztak egy projektet, ami AIDS-es gyerekekkel foglalkozik. Szerettem volna ezeknek a gyerekeknek elmagyarázni, hogy hogyan tudják megelőzni ezt a szörnyű betegséget.

"
A legfőbb baj, hogy azt hiszik, a helyi sámán segít nekik, és eszükbe sem jut, hogy igazi orvoshoz kellene menniük.

A családok nagy része észre sem veszi, hogy az AIDS tünetei jelentkeznek rajtuk. Hiába fertőzött egy nő, ugyanúgy megszüli a hetedik gyerekét is. Nincs annál szomorúbb, mint amikor egy újszülött már fertőzötten születik. Végül sajnos ebbe a programba nem sikerült bekerülnöm, de egy másikba igen. A fő célja az oktatás volt: megmutattam nekik, hogy Afrikán kívül is van élet.

11057937_10205772257519818_8604031069388588799_n11036302_122864424715877_5212451273234680052_n

- Mit dolgoznak az ottani emberek?

A nők többsége otthon van a gyerekekkel, de akadnak ápolónők is. Összejárnak varrni, kézműves termékeket készíteni, amiket természetesen utána megpróbálnak eladni. Tele van a falu kereskedőkkel, akiknek kis standjuk van, ahol három paradicsomot és négy fej káposztát árulnak. A férfiaknál pedig a legmenőbb szakma a bányász. Az ottani férfiak hetven százaléka bányákban dolgozik, a többiek pedig sofőrök a helyi buszjáratnál. Nagyon tréfás, mert nincsenek megállók, így le kell intenünk a buszokat ahhoz, hogy megálljanak nekünk.

- Mi fogadott amikor megérkeztél?

Mindenki ujjal mutogatott rám, hogy úristen fehér ember, hiszen ezt a falut csak feketék lakják.

"
Náluk a fehér ember egyenlő a pénzzel. Odaszaladtak hozzám, és az első kérdésük az volt, hogy hoztam-e nekik ajándékot?

Hiába mondtam, hogy önkéntes vagyok és nincs nagyon pénzem, nem hitték el. Úgy néztek rám, mint egy pénzautomatára.

- Hogy telt egy napod?

Az első három hónap arról szólt, hogy építsünk egy játszóteret. Mindössze tízezer forintból sikerült. A játszótér hatalmas gumikból állt, amiket a helyi benzinkutakról cipeltünk. Azért szerettünk volna összehozni egy ilyen kis mókavárat, mert amíg a szülők dolgoztak, addig a gyerekek mindig az utcán futkároztak. Így legalább kevesebb veszélynek vannak kitéve és nem az utcán lófrálnak. Ezen kívül próbáltunk összehozni egy ingyenkonyhát, étel adományokból, de sajnos ezt nem tudtuk teljes mértékben létrehozni, de az alapokat lefektettük. Esténként pedig a könyveimhez nyúltam és olvastam. Internet természetesen nem volt.

65

- Milyen volt a gyerekekkel a kapcsolatod?

Sokszor próbálkoztunk az utcán játszadozni velük, de már kiskorukban megjelenik az ellentét. Egy kislány nekem gurított egy gumikereket. Azt mondta azért tette, mert ő meg szeretne engem ölni. Kérdeztem tőle, hogy miért? A válasz az volt, hogy, mert fehér vagy.

- Volt még hasonló ilyen borzalom?

Persze, bár ez már jóval félelmetesebb.

"
Egyszer valaki azt mondta nekem, hogy ha nem adom oda a táskámat, le fog lőni. Elkezdtem nevetni. Aztán meglepődtem, mikor előrántotta a fegyverét.

Hátráltam és volt mögöttem egy biztonsági őr, akinek tudtam szólni, hogy segítsen. Ez volt a szerencsém.

- Ilyen történések után mennyire volt merszed barátkozni?

Próbálkoztam, de nem nagyon jártam sikerrel. Egyik délután körbe vett pár lány, akik fogdosni kezdték a hajamat, majd pár perc múlva már a pólómat akarták. Eleve este hat után már nem mentem ki az utcára és a barátom nélkül sehova sem jártam.

- Sosem esett komolyabb bajod?

Nem. Bár egy estét nem felejtek el. Hallottunk egy hatalmas robbanást. Ezek után beugrott pár ember a kertünkbe. Kiderült, hogy egy zulu család összeveszett egy nem zulu családdal, és az egyik felrobbantotta a másik házát.

711800427_141392489529737_94437560002134403_n

- Kik azok a zuluk?

Egy törzs. A kilencvenes években úgy nézett ki, hogyha te szembe jöttél volna az utcán és megkérdeztem volna tőled, hogy te zulu vagy-e, és te azt válaszoltad volna, hogy nem, akkor én levágtam volna a fejedet. Azóta is harcolnak egymással, hisz még csak tizenhét év telt el.

- Azért valljuk be, nem volt kint könnyű életed.

Nem mondanám, hogy sokat sírtam volna Afrikában, de az utolsó pár hónapban számoltam a napokat, hogy mikor jöhetek már haza. Dühös voltam a mentalitásukra. Nehéz volt elfogadni, hogy miért nem akarnak változtatni az életükön, miért nem akarnak többet? Az elején még próbálkoztam, de ők általában felháborodtak ezen, hogy miért tudnám jobban én, mint ők. Az egyetlen dolog, amit szerintem sikerült elérni az az, hogy az oktatás fontos. Ezzel egyetértettek. Az angoltudásukat fejlesztettük, törit és földrajzot tanítottunk nekik, így már esélyük volt kicsit meglátni azt, hogy nem csak Afrika létezik.

"
Az a baj, hogy nem tanulnak semmi mást a saját országukon kívül és így nincs meg az igényük arra, hogy nyissanak a világra. A földrajzkönyvük 300 oldalból áll, abból 280 oldal Afrika.

- Gondolom, ennyi megpróbáltatás ellenére akadtak örömteli pillanataid is.

- Ó, persze. Isteni érzés volt, mikor ellátogattunk Johannesburg gettó negyedébe, ahol egy családnál részt vehetünk egy szertartáson. Kecskehúst ettünk és napokig főzött tejes sört ittunk. A pia íze szörnyű volt, de maga az összejövetel felejthetetlen. Hihetetlen, hogy mekkora összetartó ereje van Afrikában egy családnak.

Szerettem, hogy kicsit megtapasztalhattam, hogy milyen nélkülözni a kényelmi dolgokat. Tv, internet, meleg víz, stb. Ilyenkor rádöbben az ember, hogy mennyivel fontosabb dolgok is vannak a világon. Afrika abszolút megtanított értékelni, hogy a kis dolgoknak is valóban lehet örülni, értékelni. Hatalmas pozitívum, hogy a dél-afrikai közösségek sokszor összegyűlnek megbeszélni a hétköznapi dolgokat, problémákat. Ilyenkor mindenki kitesz magáért és hatalmas lakomát szerveznek. Csirke, céklasaláta, édesburgonya és tökpüré mindig található a szerény kis asztalukon.

Imádtam a naplementéket. Szavakkal nem lehet kifejezni, hogy mennyire csodálatos érzés úgy nézni a messzeségbe, hogy közben mindig hallod valamelyik törzs zenélését. Az egyik legjobb dolog, hogy ott mindig süt a nap. A 7 hónap alatt összesen kétszer borult be az ég.

"
Az afrikai emberektől megtanultam, hogyan legyek boldog akkor is, ha az élet nagyon rossz lapot osztott.

Összességében mindenképpen pozitívnak mondanám ezt a pár hónapot, hisz ez egy nem mindennapi élmény, tapasztalat, ami a megpróbáltatások ellenére jobb emberré tett és egy újfajta világképet adott. Máshogy látom a világot, könnyebben boldogulok az itthoni életemben és emberi kapcsolataimban, bátrabb vagyok és nyitottabb.

11169152_122864614715858_776047702664730067_n11078162_101656450170008_8665052780416680050_o

- Mit tanácsolnál annak, aki szintén egy ilyen afrikai utazásra vállalkozna?

Felejtse el, hogy honnan jött. Felejtse el, hogy mit csinált eddig és, hogy kicsoda volt. Azzal az érzéssel menjen oda, hogy ő újjá akar születni. Ne legyen benne semmi előítélet, ne foglalkozzon azzal, hogy hogyan nevelték. Így igazán élvezhető lesz.

- Mi mit tanulhatnánk tőlük?

Stressz nélküli élet, boldogság, vidámság. Egyszerű az életük, de ők abban maximálisan megtalálják az örömöt. A mi szemszögünkből ötvenszer annyi problémájuk van, de nem látni rajtuk, hogy ők ezt érzékelnék. Szinte egész nap nevetnek.

- Mi hiányzik neked a legjobban Afrikából?

A nyugalom. Nem kellett rohannom, nem kellett folyton teljesítenem, mint egy robot. Türelmesebb lettem és nyitottabb. És persze az avokádófa, amiről bármikor ehettem.

11701174_133387090330277_2923948584657309003_njjlkj

- Sok emberre ráférne egy ilyen "kiruccanás".

Az biztos. Ez nem csak egy önkéntes program volt, hanem egy önismereti kaland is. Szerintem ilyenkor tud az ember farkasszemet nézni magával őszintén, "meztelenül" a tükörbe. Ráadásul a célomat sikerült elérnem. Megmutattam nekik, hogy a világ több lehetőséget is tartogathat számukra. Van értelme küzdeni, remélni és álmodni. Biztos vagyok benne, hogy akad majd 1-2 gyerek, aki kitör és megvalósítja önmagát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Vidéki Prókátor: Ami az Orbán-rendszerben ment, az minden tekintetben teljes mértékben abnormális volt
Fülöp Botond, a Vidéki prókátorként elhíresült ügyvéd a Magyar Hang műsorában összehasonlította az 1990-es és a 2026-os rendszerváltást, és elmondta, miben más az Orbán-rendszer leváltása, mint a Kádár-korszaké. Szerinte ha a jogállam helyreáll, elkerülhetetlen lesz a volt miniszterelnök felelősségre vonása a családja gazdagodása miatt.
F. O. - szmo.hu
2026. június 10.



Fülöp Botond, a magát korábban a „Vidéki prókátor” álnév mögé rejtő ügyvéd volt a Magyar Hang Kompország című műsorának vendége, ahol a közéletbe való visszatéréséről, a kegyelmi ügy kirobbantásának hátteréről és a rendszerváltás utáni politikai helyzetről beszélt. Elmondta, hogy az élete nem változott meg negatív irányba azután, hogy a választások után felfedte kilétét. Állítása szerint ez is jelzi a magyarországi komoly változásokat.

„Igazából csak pozitív visszajelzések jöttek. Tehát egyetlenegy negatív visszajelzés nem jött, egy negatív tartalmú gyalázkodó vagy sértő hangnemű üzenetet nem kaptam” – fogalmazott.

Mint mondta, mindig is természetesnek tartotta a közéleti szerepvállalást. „Nagyon fiatal korom óta részt veszek a közéletben, névvel, arccal, mindenhogy, tehát számomra ez a normális állapot, és nagyon örülök annak, hogy a normális állapot, most úgy néz ki, hogy visszaállt Magyarországon” – mondta, hozzátéve, hogy a közéleti szerepvállalásait az ügyvédi munkájától szigorúan elválasztja.

Arra a kérdésre, hogy mi történt volna, ha a Fidesz nyeri a választást, nem tudott egyértelmű választ adni; úgy véli, egy újabb kétharmados győzelem esetén valószínűleg olyan lelkiállapotba került volna, hogy felhagy a közéleti írással: „Könnyen lehet, hogy úgy döntöttem volna, hogy nincs értelme”.

A kegyelmi ügy kirobbantása előtti időszakról elmondta, hogy a 2022-es választás után az egész országra jellemző apátiába süllyedt, és elhatározta, hogy kevesebb időt tölt politikai tartalmak fogyasztásával, mert nem látott reményt a közeli változásra.

„Álmomban nem gondoltam volna, hogy ez így egy-két éven belül meg fog történni” – jelentette ki.

A botrányt elindító információra egy kúriai határozat böngészése közben, szakmai munka során bukkant rá. Amikor a 444 megjelentette az erről szóló cikket, és beindult a lavina, az egyszerre volt számára ijesztő és jóleső érzés. Úgy fogalmazott, „egyfajta jóleső érzést is okozott, hogy ezt én okoztam, ezt én indítottam el”, és bízott abban, hogy az eseményeknek pozitív hozadéka lesz az ország számára.

Az ügy jogi és politikai hátterét elemezve Fülöp Botond kifejtette, hogy Novák Katalin és Varga Judit is súlyos hibákat követett el. Novák Katalinnal kapcsolatban úgy véli, egy komoly köztársasági elnök nem engedheti meg, hogy protekciós alapon járjanak ki nála közjogi döntéseket, és fel kellett volna mérnie a politikai kockázatokat is. Varga Judit felelősségét az ellenjegyzési jog természetével magyarázta, amely szerinte a felelősség átvállalását jelenti a kormány részéről.

„Tulajdonképpen közjogi értelemben Novák Katalin nem terhelte felelősség. Tehát ha Novák Katalin azt mondta volna, hogy a kormány magára vállalta az én egyébként rossz döntésemért a politika és a közjogi felelősséget, és én meg innentől kezdve mosom kezeimet, akkor tulajdonképpen jogi értelemben Novák Katalinak igaza lett volna” – magyarázta.

Véleménye szerint egy komolyabb alkotmányos hagyományokkal rendelkező országban az ügy kormányválságot okozott volna. A parlamenti vizsgálóbizottság munkájától nem vár sokat.

„Csodálkoznék azon, hogyha a parlamenti vizsgálóbizottság előtt megjelenő bármelyik személy, ha valóban van köze, akkor ezt ott elmondaná, hogy van köze” – mondta az Orbán család esetleges érintettségére utalva.

Saját életútjáról elmondta, hogy bár gépészmérnöki diplomát szerzett, mindig is humán beállítottságú volt, és a rendszerváltás idején, 19 évesen aktívan politizált az MDF-ben. Később elvégezte a jogi egyetemet, majd hat évet dolgozott az Európai Bíróságon Luxemburgban. A hazatérését a hazaszeretettel és azzal indokolta, hogy mindig is ügyvéd szeretett volna lenni. „Az ember igazán boldog, igazán teljes életet, azt a hazájában tud élni” – idézte Eötvös Józsefet.

Az Orbán-kormány és az Európai Unió konfliktusát Fülöp Botond logikus következménynek tartja. Szerinte a Fidesz hatalomgyakorlása összeegyeztethetetlen volt az uniós értékekkel, ezért az ebből fakadó konfliktusokat egy Brüsszel-ellenes narratívával kellett leplezniük a szavazóik előtt.

Azt a döntést, hogy a hatalom megtartása érdekében lemondtak az országnak járó uniós forrásokról, egyértelműen nemzetárulásnak nevezte: „Erre szerintem nincs jobb szó, ez konkrétan nemzetárulás volt”.

Azt is hozzátette, hogy az Orbán-kormány működése minden tekintetben abnormális volt.

„Ami itt az Orbán rendszerben ment, az minden tekintetben teljes mértékben abnormális volt, és olyan mértékben volt ellentétes a nemzeti érdekeinkkel, hogy szerintem ez mégis sokkal inkább elmondható volt rájuk, mint akár a 80-as évek késő Kádár-rendszerére”

– jelentette ki.

Az interjúban összehasonlította az 1990-es és a 2026-os rendszerváltást. Úgy látja, a mostani fordulat sokkal inkább a nép által kiharcolt esemény volt, szemben a '90-es, elitek által letárgyalt váltással.

„Ez sokkal inkább a társadalom által akart, várt és kiharcolt változás volt, mint a 90-es” – mondta. Szerinte az Orbán-rendszert a társadalom jelentős része jobban gyűlölte, mint a késő Kádár-korszakot, amivel sokan pozitívan tudtak azonosulni.

„A Kádár-rendszerrel a magyar társadalom nagy része pozitív módon tudott azonosulni. Én arra nem számítok, hogy a Kádár nosztalgiához hasonlóan majd egyfajta Orbán-nosztalgia is ki fog alakulni.”

Az új kormány előtt álló kihívásokról és az igazságtétel kérdéséről is beszélt. A közjogi méltóságok eltávolítását azzal indokolta, hogy itt nem egy normális kormányváltás, hanem egy maffiaállam lebontása zajlik, ugyanakkor elismerte, hogy ez egy normális jogállamban elfogadhatatlan lenne.

„Egy normális jogállami működés során egy új többség alkotmányozó hatalmat szerez, és ezt arra használja fel, hogy idő előtt megszünteti közjogi méltóságok megbízatását, ez álláspontom szerint sem férne össze mindazzal, amit mi a jogállamról gondolunk” – vezette fel, majd így folytatta: „Itt arról van szó, hogy egy maffiaállamot kell lebontani<, és helyébe fel kell építeni egy jogállamot. A magyarok, akik a Tisza Pártra szavaztak, kifejezetten arra adtak felhatalmazást a Magyar Péternek, hogy ezt a rendszerváltást valósítsa meg”.

Úgy véli, az Orbán-rendszer lényege az volt, hogy a jogállami intézményeket a saját embereikkel töltötték fel.

„Ők azáltal tudták ezt a jogállami működést kisiklatni és elvinni egy maffiaállam felé, hogy megfelelő embereket helyeztek a megfelelő pozíciókba” – magyarázta.

Emiatt szerinte „azok a közjogi szereplők, akik egyébként a maffiaállamot kiszolgálták, méltatlanná váltak arra, nem is élvezik a társadalom bizalmát sem, hogy ők egy jogállomban is közjogi méltóságot töltsenek be.”

Az eltávolításuk azért is szükséges – tette hozzá –, mert „ők ennek a maffiarendszernek személyükben is jelképeivé váltak.”

„Az egész, amit mi elszámoltatásnak nevezünk, ez lényegében semmi mást nem jelent, mint hogy az országnak úgy kellene működnie, ahogy egyébként tényleg a jogszabályok szerint kell.”

Ennek következménye szerinte egyértelmű: „Ha az állam mostantól kezdve úgy működik, ahogy egy jogállamnak kell, hogy tényleg kompromisszumok nélkül, kíméletlenül működik a törvény előtti egyenlőség, akkor mindenki, aki bűncselekményt követett el, azért menni kell, és őellene büntetőeljárást kell indítani.” Úgy véli, ez Orbán Viktorra is vonatkozik.

„Azt, hogy egy politikai vezető regnálása alatt a családjának minden tagja milliárdos lett, a gyerekkori barátja milliárdos lett, és őt ezért semmilyen adott esetben büntetőjogi felelősség ne terhelje. Hát ez azért szerintem elég nagy fantázia kell, hogy ezt így elképzeljük” – fogalmazott.

Az interjú végén elmondta, hogy Magyar Péterrel még nem találkozott, és az új kormány részéről sem keresték, de nyitott lenne egy felkérésre. „Ha olyan feladatra érkezne mondjuk megkeresés vagy felkérés, ami úgy érzem, hogy nekem való, és legalább olyan mértékben hasznosnak is látom a közösség, a nemzet számára, mint a mostani munkámat, akkor persze, akkor nyitott lennék rá” – árulta el.

A teljes beszélgetés:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk