HÍREK
A Rovatból

„A legrosszabb dolog, ami történhet, egy szörnyű kudarc” – lefagyott Meloni tolmácsa a Trumppal folytatott tárgyalás közben

Maiolini-Rothbacher azt mondta, örül, hogy legalább nem mondott semmi butaságot. A Politico szerint a megbeszélésen olyan témák kerültek szóba, mint Ukrajna, a NATO és a védelmi kiadások.


Valentina Maiolini-Rothbacher, Giorgia Meloni olasz miniszterelnök tolmácsa több hibát is elkövetett a csütörtöki találkozón Donald Trump amerikai elnökkel a Fehér Házban. A sajtónyilvános megbeszélésen egy ponton többször is elakadt, ezért Meloni végül átvette a szót, és angolul folytatta a beszélgetést Trumppal.

Maiolini-Rothbacher a Corriere della Sera olasz napilapnak mesélt a történtekről. Azt mondta: „a legrosszabb dolog, ami egy tolmáccsal történhet, egy szörnyű kudarc”. Azt is hozzátette, hogy ilyen helyzet még soha nem fordult elő vele.

A tolmács elárulta, hogy a találkozó óta nem beszélt Melonival.

„Mindenekelőtt azt sajnálom, hogy nem voltam hasznos” – mondta. Szerinte a miniszterelnök helyesen döntött, amikor félbeszakította. „Nagyon fontos megbeszélés volt, és minden szónak nagy súlya volt. Azt akarta, hogy Donald Trump tökéletesen megértse.”

Maiolini-Rothbacher azt mondta, örül, hogy legalább nem mondott semmi butaságot. Hozzátette: „Meloninak teljesen igaza volt, hogy közbeszólt. Ez egy nagyon fontos találkozó volt, és minden szónak nagy jelentősége volt. Szerencsére nem mondtam semmi ostobaságot, de így is…”

Azt is elmondta, hogy még soha nem járt a Fehér Házban, a megbeszélésen nem volt senki, aki levezette volna az eseményt, ráadásul a háttérben kiabálást is lehetett hallani. Trump még külön hozzá is fordult: „Please, please” – azaz „kérem, kérem”. „Talán mindez összezavart engem” – mondta a tolmács a Die Welt szerint.

Arról is beszélt, hogy bár a Fehér Házban most járt először, korábban már több magas szintű találkozón dolgozott, többek között a G20-ak csúcstalálkozóin is.

A nemzetközi politikában a tolmácsok szerepe kulcsfontosságú, még akkor is, ha a politikusok beszélnek angolul. Hivatalos eseményeken sokan – így Meloni is – szívesebben használják az anyanyelvüket.

A Politico szerint a megbeszélésen olyan témák kerültek szóba, mint Ukrajna, a NATO és a védelmi kiadások.

Donald Trump a találkozó után nyilvánosan is méltatta az olasz kormányfőt. A Truth Social nevű közösségi oldalán azt írta: „Szereti a hazáját, és fantasztikus benyomást tett mindenkire!!!” – a „fantasztikus” szót nagybetűkkel emelte ki.

A Fehér Ház közölte, hogy Trump elfogadta Meloni meghívását, így „a közeljövőben” Olaszországba látogat. A tervek szerint akár amerikai–európai csúcstalálkozó is szóba jöhet az út során. Jelenleg Trump alelnöke, J.D. Vance van Rómában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Toroczkai László: Nem Schadl György volt a végrehajtói maffia feje, hanem egy miniszter
A Mi Hazánk elnöke azt állítja, hogy jövő héten olyan bizonyítékot hoznak nyilvánosságra, amely „megrendíti a kormányt”.


Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke nemrég Magyar Péter fórumán beszélt arról, hogy hamarosan nyilvánosságra hoz egy, a végrehajtó maffiával kapcsolatos bizonyítékot hoznak, amely „megrendíti a kormányt”.

Az ATV Egyenes beszéd című műsorában Toroczkai most elárult néhány részletet ezzel kapcsolatban. A politikus elmondta, hogy jövő héten a YouTube-csatornáján teszik közzé a bizonyítékokat, amelyek elmondása szerint hangfelvételek.

Toroczkai azt állította, hogy nem a végrehajtói kar bíróság előtt álló, korábbi vezetője, Schadl György volt a végrehajtói maffia feje.

„Nem ők voltak a csúcson. Amit mi meg fogunk mutatni, az egy miniszter, egy kormánytag”

– fogalmazott a Mi Hazánk elnöke, de azt nem árulta el, hogy az illető jelenleg is tagja-e a kormánynak. Azt ígérte, két héten belül elmondja, kiről van szó.

Megnevezett azonban egy személyt, aki állítása szerint kapcsolatban állt a miniszterrel: Bohács Zsoltot, aki ötszörös kenu világbajnok volt, és 2010–2014 között a Fidesz színeiben országgyűlési képviselőként dolgozott.

Toroczkai azt mondta, állítását hangfelvétellel tudja igazolni, és feljelentést tett Bohács ellen. Azt viszont nem részletezte, pontosan milyen ügyben. Annyit mondott, hogy „ugyanúgy adták-vették 20 millió forintokért a végrehajtói helyeket”.

Szerinte a nyomozati anyagban egyáltalán nem szerepelnek azok a szálak, amelyeket feltártak.

A forrásaival kapcsolatban azt is elárulta, hogy végrehajtók segítik a munkájukat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Újabb fotó Hatvanpusztáról: Hadházy most egy 193 négyzetméteres étkezőről posztolt
A független országgyűlési képviselő azt állítja, hogy eljutottak hozzá a hatvanpusztai birtok két nagyobb épületének tervei. Azt ígérte: ezeket is hamarosan bemutatja.


Folytatta sorozatát Hadházy Ákos: a független országgyűlési képviselő ezúttal a hatvanpusztai birtok „vendégháznak” vagy „nyugati szárnynak” nevezett épületének étkezőjéről posztolt fotót a Facebook-oldalán.

„Mivel eljutottak hozzám a kastélykomplexum két nagyobb épületének tervei, azt is tudjuk, hogy ez a szerény étkező 193 négyzetméteres...”

– fogalmazott a képviselő, aki azt ígérte: rövidesen részletesen bemutatja a terveket.

„Addig álljon itt egy kis bepillantás Pusztaverszáj »félkész mezőgazdasági üzemének« egyik kis étkezőjébe” – tette hozzá Hadházy, aki megkért egy építészt, hogy tárgyilagosan írja le, mit láthatunk az általa megosztott képen.

„Kerámia lapburkolat, a külső nyílászáró tömör (nemes?) fa lehet, archaizálni hivatott látszó gerendás, deszkás födém, beépített spotlámpákkal, acél pillérek és gerendák, amelyeknek láthatóan tartószerkezeti szerepe is van, de esztétikai okokból választották. A középső fapadló: hajópadló valószínűleg kemény, esetleg minőségibb fenyő”

– sorolta.

„Namost, ha valaki megmondja nekem, hogy ebben az étkezőben milyen mezőgazdasági munka fog folyni, akkor ígérem, azonnal lemondok és hamut is szórok a fejemre”

– jegyezte meg Hadházy, aki szerint a „félkész” meghatározás is nehezen értelmezhető.

„Lehet, hogy arra gondolt a miniszterelnök, hogy nincsenek még mindenhol bent a bútorok? Ez igaz, csak a »Tisztilaknak« nevezett épület van berendezve, igaz, az fényűzően”

– fogalmazott a képviselő, aki hozzátette: rendkívül meg lenne lepve, hogyha „a korábban 150 évig a »Vendégház« helyén álló, Orbánék által lerombolt ipari műemlékként védett juhakol így nézett volna ki”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Ukrajna nagykövete szerint az ukrán katonák mutatják meg, hogy egy atomfegyverrel rendelkező országot is meg lehet állítani
Fegyir Sándor arról beszélt, hogy a magyar társadalom támogatása kézzelfogható segítséget ad Ukrajnának. Példaként civilek által küldött drónokat is említett.


„A magyar–ukrán kapcsolatok olyanok, mint a nyári időjárás – egyszer esik, máskor süt a nap, de ez teljesen természetes. Ahhoz, hogy tudjuk, mi a jó, kell tudnunk azt is, mi a rossz” – mondta el Sándor Fegyir, Ukrajna budapesti nagykövete a Magyar Hangnak egy szántódi táborban. A XII. kerületi önkormányzat által szervezett programban ukrán gyerekek nyaralhattak tíz napon át magyar civilek adományainak köszönhetően.

A nagykövet hangsúlyozta, hogy a párbeszéd a legfontosabb a két ország kapcsolatában. Ha két szomszéd között feszültség van, azon nem külső szereplők segítenek, hanem az, ha a politikusok leülnek megbeszélni a problémákat.

„Ha viszont valaki nem akar beszélgetni, az még nagyobb problémákhoz vezethet. Ezért a diplomaták azon vannak, hogy több konferencia, szeminárium, megbeszélés legyen. Mi magunk is ezen dolgozunk”

– emelte ki.

A tábor szerinte azt is bizonyítja, hogy van alapja a jó viszonynak. A gyerekek közül sokan elvesztették az édesapjukat a háborúban.

„Az ukrán szülők biztosan nem engednék, hogy egy rossz szomszédhoz utazzanak a gyerekeik, hiszen ők a legdrágább kincseik”

– mondta. Úgy tapasztalta, a helyiek is nyitottan fogadták a kicsiket, akik fegyelmezetten viselkedtek.

Arra a kérdésre, hogy a magyar kormány részéről tapasztalható-e nyitottság a kommunikációra, úgy válaszolt: „Most egy forró időszak van: jön a választás Magyarországon.” A 2026-os választásokkal kapcsolatban pedig azt mondta, őket nem érdekli, ki győz. „Mi tudjuk, hogy a magyar társadalom nyerni fog. A magyar nép pedig ezeréves történelme során megmutatta, hogy nincsen problémája az ukrán emberekkel” – fogalmazott.

A kárpátaljai együttélésről saját családját hozta példának. Édesapja magyar, édesanyja ukrán, így otthon mindkét nyelvet használják. Egyetlen nehézséget említett: követik a Gergely- és a julián naptárt is, ezért kétszer ünneplik a karácsonyt és a húsvétot. „De mindent megbeszélünk, az a feladatunk, hogy megtaláljuk a középutat” – mondta.

A nagykövet arról is beszélt, hogy ő maga is szolgált két éven át az ukrán seregben, őrmesterként. „A háborúra is érvényes az a szabály, hogy a nehéz helyzetekben derül ki, kik valójában az ember barátai” – fogalmazott. Kiemelte, hogy a magyar nép nemcsak humanitárius segítséget nyújt Ukrajnának, hanem a katonákat is támogatja, például drónokkal, amelyeket civilek adományoztak.

Azt mondta, a diplomácia dolga eldönteni, kinek van igaza, de a valóságban

„ma minden a frontvonalon dől el. Nem az Egyesült Államok vagy Oroszország fogja eldönteni, hogy mi történjen, hanem az ukrán katonák. Mert ők azok, akik megmutatják, hogy egy atomfegyverrel rendelkező országot is meg lehet állítani.”

Végül hozzátette, hogy bízik a magyar emberek további támogatásában. „Mi nagyon hálás nép vagyunk, és sosem felejtjük el azokat, akik velünk voltak” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Szijjártó Péter: újabb támadás érte a Barátság-kőolajvezetéket
„Ez egy újabb támadás hazánk energiabiztonsága ellen. Egy újabb kísérlet arra, hogy belerángassanak minket a háborúba” - fogalmazott a külügyminiszter.


„Az éjszaka folyamán kaptuk a hírt, hogy ismételten - rövid időn belül immár harmadszor - támadás érte a Barátság-kőolajvezetéket az orosz-belorusz határnál.

A Magyarországra irányuló kőolajszállítás újra leállt!”

- közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Facebookon.

„Ez egy újabb támadás hazánk energiabiztonsága ellen. Egy újabb kísérlet arra, hogy belerángassanak minket a háborúba”

- írta a miniszter.

„Nem fog menni! Mi továbbra is minden erőnkkel támogatjuk a béke iránti erőfeszítéseket, a nemzeti érdekeinket pedig megvédjük!” - áll a bejegyzésben.


Link másolása
KÖVESS MINKET: