MÚLT
A Rovatból

A láncdohányos magyar zongoraművész 8 éves korától 80 éves koráig koncertezett világszerte

A XX. század egyik legnagyobb zongoristáját mindenhol éltették. Ő mégis a balatoni naplementénél érezte igazán jól magát imádott férjével, Tóth Aladárral.
Tóth Noémi, fotó: Dudva/Wikimedia Commons/CC BY-SA 4.0 - szmo.hu
2020. július 14.



Nem volt kérdés, hogy milyen pályára szánják a kis Fischer Annie-t (1914-1995) a szülei, mivel már kisgyerekként döbbenetes jelét adta őstehetségének. Alig érte még fel a zongorát a kislány, amikor a szomszédban lakó zenetanár miatt átszűrődő dallamokat egy az egyben lejátszotta rajta. A család rögtön taníttatni kezdte Annie-t, aki 8 évesen adta első koncertjét – Beethoven C-dúr zongoraversenyét adta elő –, 11 évesen pedig már Zürichben Mozart és Schumann műveit adta elő. A Zeneakadémiára rögtön felvették korengedménnyel, és 16 évesen bekerült a Zenei Lexikonba. Alig múlt nagykorú, amikor 1933-ban a legfiatalabb versenyzőként megnyerte az I. Nemzetközi Liszt-zongoraversenyt, az ebből kerekedő botránytól még sokáig hangos volt a szakma.

A tehetséges emberek sajátossága, hogy hamar rájönnek, kevés gyakorlással is eredményesek, ezért nehéz őket rábírni a kemény munkára. Erről kering egy legenda Annie-val kapcsolatban, amikor fiatal leányként éppen Amszterdamban lépett fel. Amikor a pályaudvarra érkezett, nem igazán fűlt a foga a gyakorláshoz, mert fáradt volt. Erre az őt fogadó híres karmester, Willem Mengelberg nemes egyszerűséggel egy zongoraterembe vitte, rázárta az ajtót, majd közölte vele, hogy „tessék gyakorolni!”

Fischer Annie tudását senki nem vitatta, egymás után hívták Európa-szerte, hogy élőben láthassák, ahogyan a fekete és fehér billentyűk szenvedélyesen megelevenednek a kezei alatt. Sokat járt Angliába, Franciaországba, Hollandiába, Svájcba, sőt, előbb-utóbb más kontinenseken is szívesen látott vendég volt. Később Amerikában és Japánban is leborultak az előtt, ahogyan visszaidézte Mozart, Beethoven, Schubert, Schumann, Chopin vagy Liszt életművét. Legnagyobb példaképének egyébként Bartók Bélát tekintette.

Egy ismert zenekritikus és esztéta, Tóth Aladár “kivételes kis zongorazseninek” nevezte Annie-t, aztán évekkel később, 1937-ben el is vette feleségül a nála bő másfél évtizeddel fiatalabb lányt. Házasságuk legendásan harmonikusan alakult, és életük végéig tartott. A házaspár a II. világháború idején Svédországba emigrált, de 1946-ban hazatértek, és a sikertörténet folytatódott: Tóth Aladár az Operaház igazgatója lett, Annie hangversenyeit pedig kitörő ováció övezte, akárhová ment. Amikor a londoni Royal Festival Hallban volt visszatérő vendég, a Times zenekritikusa ezt írta: „A reklám teljes hiánya ellenére egyetlen üres hely sem maradt Fischer Annie második londoni hangversenyén. A harmadikra London egyik legnagyobb termét, az ünnepi csarnokot kell majd kibérelni.”

A művésznő zenei nagykövetként járt-kelt az egész világban, mégis sehol nem volt szívesebben, mint Balatonaligán, a szerényen berendezett nyaralójukban. Egyszer azt nyilatkozta, hogy a balatoni naplementét semmiért sem cserélte volna el. Férjével, Tóth Aladárral éjszakai baglyok voltak, előszeretettel hallgattak és kommentáltak komolyzenei felvételeket, Annie pedig színvonalas vacsorák készítésével és rejtvényekkel is töltötte az időt.

A mindig elegáns, csinos asszonynak volt egy kevésbé nőies szokása is: erős láncdohányos hírében állt, akár napi négy doboz cigarettát is elszívott. A koncertjein már a közönség tapsolása alatt meg kellett gyújtani neki a dohányt a színfalak mögött, hogy amint a függöny mögé ért, rögtön beleszívhasson. A zongoristának voltak más allűrjei is: nem szerette, ha gyakorlás közben figyelték, és interjút sem szívesen adott, sőt, a stúdiófelvételeket is kerülte. Annie-val azért volt nehéz lemezfelvételt készíteni, mert örökké elégedetlen volt a végeredménnyel, és egyfolytában újrajátszotta a műveket. Végül pedig általában nem a hibátlanul előadott változatra esett a választása, hanem a technikailag tökéletlenebb, de kifejezőbb előadásmódra, amiben megvolt az a bizonyos varázslat. Annie egyébként is híres volt arról, hogy soha nem játszott el darabot kétszer ugyanúgy, emiatt a karmesterek nem szerettek vele dolgozni, mert túlságosan szabadon értelmezte a darabokat.

Mivel a felvétel-undora miatt kevés hanganyag maradt fenn Fischer Annie-ról az utókornak, sok kalózfelvétel kering a zenerajongók köreiben. Volt, hogy titokban kazettás magnót csempészett be egy rajongója a koncertjére, és amikor be akarta kapcsolni a készüléket, véletlenül rossz gombot nyomott meg, és az ülés alól Szepesi György sportkommentátor futballközvetítése hallatszott, egy lelkes „GÓÓÓL” felkiáltással. Fischer Annie állítólag az előadás végén csak annyit kérdezett, hogy „mi történt”?



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
„Mindenkit megölünk!” – 27 éve történt a Columbine középiskolai mészárlás, az Egyesült Államok történelmének egyik legvéresebb iskolai ámokfutása
A hatóságok két és fél évtizeddel később emberölésnek minősítették Anne Marie Hochhalter halálát, aki 26 évvel élte túl a columbine-i lövöldözést. Az elkövetők a támadás során a könyvtárban azt kiabálták: „Minden sportoló álljon fel!”


1999. április 20-án a Columbine Gimnázium neve örökre egyet jelentett a modern kori iskolai erőszakkal – két és fél évtizeddel később pedig egy újabb áldozat halálával hivatalosan is átíródott a mérleg.

Aznap hunyt el Anne Marie Hochhalter, aki a 27 évvel ezelőtti lövöldözésben súlyosan megsebesült és deréktól lefelé lebénult. A halottkém a halál okát emberölésnek minősítette, mivel a támadáskor szerzett sérülései közvetlenül hozzájárultak a halálához. Ezzel a columbine-i áldozatok hivatalos száma 14-re emelkedett – írta az Associated Press.

A két elkövető, a 18 éves Eric Harris és a 17 éves Dylan Klebold eredetileg nem lövöldözést, hanem egy nagyszabású robbantást tervezett. Két, egyenként közel tíz kilós, PB-gázpalackból készült bombát helyeztek el az iskola menzáján, amelyeket helyi idő szerint 11:17-re időzítettek, amikor a legtöbb diák, nagyjából 500 fő tartózkodott ott.

A tervük az volt, hogy a robbanások után a menekülőket a parkolóból lövik le. A menzában elhelyezett bombák azonban a hibás vezetékezés miatt nem robbantak fel.

Miután a tervük kudarcot vallott, a két diák fegyverrel indult az iskola nyugati bejárata felé. Az első lövések 11:19-kor dördültek el, azonnal megölve egy diáklányt, Rachel Scottot. A helyszínen tartózkodó rendőr, Neil Gardner helyettes 11:22 körül kapott riasztást, és szinte azonnal tűzharcba keveredett az egyik támadóval.

Eközben a bent rekedt tanár, Dave Sanders diákok százait terelte biztonságba, amíg őt is halálos lövés nem érte.

A támadók 11:29-kor hatoltak be az iskola könyvtárába, ahol a legtöbb áldozatukkal végeztek. Szemtanúk szerint az egyik elkövető azt kiabálta:

„Minden sportoló álljon fel! Mindegyikőteket meg fogjuk ölni.”

A mészárlás a könyvtárban alig több mint hét percig tartott, ezalatt tíz diákot öltek meg. Az elkövetők 12:08-kor a könyvtárban öngyilkosságot követtek el.

A speciális egységek 12:06-kor hatoltak be az épületbe, kevesebb mint egy órával az első lövések után, a korabeli protokolloknak megfelelően azonban nem nyomultak be azonnal mélyebbre. A rendőrök nem voltak felkészülve egy ilyen szintű fegyveres támadásra.

A késlekedés miatt a súlyosan megsebesült Dave Sanders tanár délután három óra körül elvérzett, mielőtt a segítség elérhetett volna hozzá. Az eset alapjaiban változtatta meg az amerikai rendőrségi taktikát; ennek nyomán vezették be az azonnali behatolást előíró protokollt aktív lövöldöző esetén.

A tragédia után egy hónappal Bill Clinton akkori elnök és a first lady, Hillary Clinton a közösséghez szólt. „Amerika szívét átütötte” – mondta a first lady. Az elnök pedig a fegyvertartási és fegyvervásárlási rendszer hézagos szabályozására hívta fel a figyelmet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
MÚLT
A Rovatból
Európa hősként ünnepelte, a bécsi udvar elárulta: egy vadkan végzett a magyar történelem egyik legnagyobb hadvezérével
Ötszázoldalas eposzt írt, ellenséges hídját égette fel a tél közepén, és egész nemzetet tanított önvédelemre: 406 éve, a ma elfogadott magyar szakirodalmi adat szerint 1620. május 3-án született Zrínyi Miklós, a költő-hadvezér, akinek életműve ma is egyszerre irodalmi és stratégiai iránytű.


Zrínyi Miklós születésnapja nem csupán egy dátum a naptárban, hanem alkalom arra, hogy felmérjük, mit kezdünk ma egy olyan örökséggel, amely a kard és a toll egységére épült egy olyan korban, amikor a nemzet sorsa naponta forgott kockán.

Zrínyi Miklós főnemesi család sarjaként, többnyelvű műveltséggel felvértezve, itáliai és bécsi hatások között nevelkedett. Ez a kettős látásmód tette lehetővé számára, hogy egyszerre lásson rá a Habsburg-udvar finom politikai játszmáira és a magyar végvári világ kíméletlen realitására. Ez a háttér kovácsolta azzá a hadvezérré és gondolkodóvá, aki a tettekben és a szavakban egyaránt a legmagasabb szintet képviselte.

Pályája a végvárakban indult, ahol a mindennapos portyák és ostromok adták a gyakorlati leckét, de hamar túllépett a napi szintű hadviselésen. Reformtörekvései egy állandó, professzionális, „rendszeres hadsereg” felállítását célozták, felismerve, hogy a portyázó, alkalmi seregekkel nem lehet hosszú távú biztonságot garantálni.

Stratégiai gondolkodásának csúcspontja az 1664-es téli hadjárat volt, amely európai hírnevet szerzett neki.

A Dráva mentén, a tél kellős közepén, fagyos körülmények között mélyen benyomult az ellenséges területre, és felégette a török utánpótlás kulcsfontosságú láncszemét, a monumentális eszeki hidat. Ez a hadművelet nemcsak katonai bravúr volt, hanem politikai üzenet is Bécs és Európa felé: Magyarország képes és hajlandó a saját védelmében kezdeményezni. A merész vállalkozások mögött azonban nemcsak bátorság, hanem egy koherens politikai program is állt.

Zrínyi politikai írásaiban és levelezésében újra és újra visszatért a központi gondolathoz: az országnak a saját erejére kell támaszkodnia.

A „Ne bántsd a magyart!” röpiratától a hadtudományi munkákig mindenhol azt hangsúlyozta, hogy a külső segítség bizonytalan és feltételekhez kötött, a valódi biztonság záloga a belső erő és szervezettség. Folyamatosan egyensúlyozott a Habsburg-udvarral való együttműködés és a magyar érdekek képviselete között, ám tervei többször ütköztek a bécsi udvar döntéseivel.

Ezt a programot emelte elvont eszményből közösségi tapasztalattá tizenöt énekből álló eposza, a Szigeti veszedelem. A mű nem csupán a dédapa, Zrínyi Miklós szigetvári hős tetteinek megéneklése; valójában egy politikai-erkölcsi példázat. Az eposz a hősi önfeláldozáson keresztül mutatja be, hogy a közösségért hozott áldozat a legfőbb erény, és egy maroknyi, de elszánt sereg képes szembeszállni a túlerővel, ha a vezető és a katonák egységet alkotnak.

Zrínyi nyelvi erejével, barokk képeivel és feszültségteremtő dramaturgiájával a magyar irodalom egyik csúcsművét hozta létre, amely egyszerre volt imádság, haditerv és nemzeti program.

A hősi eszmény azonban nemcsak könyvlap, hanem cselekvés – és itt visszakanyarodunk a sorsfordító utolsó hónapokhoz. 1664 nyarán a szentgotthárdi csatában a keresztény seregek győzelmet arattak, de a császári győzelem után megkötött vasvári békét a magyar rendek rendkívül kedvezőtlennek tartották, ami óriási felháborodást keltett.

Ugyanezen év november 18.-án vadászni ment néhány főúrral a Csáktornya melletti erdőbe. Már hazafelé készülődtek, amikor Póka István fővadász horvátul odaszólt Zrínyinek, hogy megsebesített egy vadkant, követte a vérnyomát, és ha utánamennének, még elejthetnék.

Zrínyi nem sokat habozott. Magához vette rövid puskáját, lóra ült, és Póka, valamint egy savoyai fiatalember társaságában elindult a vadkan nyomába. Nem sokkal később Guzics kapitány öccse, Zrínyi olasz inasa és a lovásza is utánuk mentek.

Guzics tért vissza a hírrel, amely pillanatok alatt rémületté változtatta a vadászat végét: Zrínyit súlyos baj érte. A vadkan három sebet ejtett rajta, a lábán és a fején is megsérült, de a halálos seb a nyakán érte.

Bár a korabeli források balesetként írják le az esetet, a hirtelen és tragikus halál szinte azonnal táptalajt adott az összeesküvés-elméleteknek. A halál körüli bizonytalanság csak erősítette a kultuszt, amely a XIX–XXI. században is formálja közgondolkodásunkat.

Zrínyi Miklós egyszerre irodalmi mérték és stratégiai gondolkodó, aki arra tanít, hogy a nagy célokhoz szervezett erő, tiszta vízió és áldozatvállalás szükséges. A kérdés ma is ugyanaz, mint Zrínyi idejében: leszünk-e elég szervezettek és bölcsek ahhoz, hogy a közjót ne csak megénekeljük, hanem meg is védjük?


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
„Rákosi pajtásnak köszönhetjük ezt is” – így indult a legendás Gyermekvasút
A korabeli Néplap cikke a pártot és a vezetőt éltette az 1950-es átadáson. 2015-ben a vonal bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe is.


Amikor 78 éve, 1948. április 11-én a Széchenyi-hegy oldalában megfeszített munkával nekiláttak az Úttörővasút építésének, kevesen sejthették, hogy egyszer Guinness-rekorderré, nemzedékek közös élményévé, s a budai hegyek ikonikus attrakciójává válik.

Ma ugyanazon a pályán, immár Gyermekvasútként, gyerekek irányítják a forgalmat – felelősen, profin, mégis játékos örömmel.

A mai évfordulón ünnepeljük a kisvasutat, amelynek története maga a magyar huszadik század kicsiben, a Rákosi-korszak propagandájától a ma is virágzó közösségépítésig.

Az építkezés 1948. április 11-i megkezdését követően rekordsebességgel haladt a munka: az első, nagyjából három kilométeres szakaszt Széchenyi-hegy és az akkori Előre (ma Virágvölgy) állomás között már július 31-én átadták.

A korabeli sajtó szerint az első szerelvény „pontosan fél tíz órakor indult el”.

A következő év júniusában a vonal elérte Szépjuhásznét (akkor Ságváriliget), majd 1950. augusztus 20-án megindult a forgalom a teljes, Hűvösvölgyig tartó pályán. Bár egy várostörténeti forrás szerint április 11-én a nyomvonalat jelölték ki és a munka másnap indult, a hivatalos narratíva ezt a napot tekinti a kezdőpontnak.

A dátumok mögött azonban egyedülálló működési modell áll, amely a vasút igazi szívét jelenti.

A forgalmi és kereskedelmi feladatokat 10 és 14 év közötti gyermekvasutasok látják el, természetesen felnőtt állomásfőnökök és vasúti szakemberek felügyelete mellett.

A fiatalok komoly tanfolyamon vesznek részt, ahol elsajátítják a szolgálati napló vezetését, a jelzési és biztosítóberendezések kezelését, a váltóállítás szabályait és az utastájékoztatás fortélyait.

Ez a rendszer ma is él és virágzik, tavaly júniusban például 155 újonc tett fogadalmat Hűvösvölgyben.

2015-ben a budapesti Gyermekvasút hivatalosan is bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe mint a világ leghosszabb olyan vasútvonala, ahol a forgalmi és kereskedelmi szolgálatot gyermekek látják el.

A hitelesített hossz 11,7018 kilométer. A 760 milliméteres nyomtávú pálya a budai hegyekben kanyarog, 235 méteres szintkülönbséget küzd le, miközben a legnagyobb emelkedője eléri a 3,4 százalékot.

A vonal népszerűsége a hatvanas években érte el a csúcsát, 1961-ben például 800 ezer utast szállított. Ma a teljes menetidő a két végállomás között körülbelül 40-50 perc.

A vonalról csodálatos panorámák nyílnak a környező hegyekre, és számos turistaút csatlakozik az állomásokhoz.

A Gyermekvasút azonban több mint közlekedési eszköz; egyben korszakok lenyomata is. Az ötvenes években a szocialista nevelés és propaganda fontos eszköze volt.

Egy korabeli tudósítás érzékletesen tükrözi a korszak szellemét: „a Pártnak. Rákosi pajtásnak köszönhetjük ezt is!” - írta a Néplap a teljes vonal átadásakor.

Mára ez a narratíva teljesen átalakult. A vasút a közösségépítés, a felelősségvállalás és a pályaválasztás támogatásának színterévé vált, ahol a gyerekek játékosan tanulhatnak bele egy komoly szakmába.

Története tele van apró, érdekes részletekkel is. Kevesen tudják, hogy 1956 és 1973 között a hűvösvölgyi végállomáson mozgólépcső működött, amelyet vasár- és ünnepnapokon, a metró előtti időkben valóságos látványosságként üzemeltettek.

A járműpark is legendás: a „Kis Piri” néven ismert gőzmozdony ma is feltűnik a nosztalgiajáratokon, az egyik jellegzetes Mk45-ös dízelmozdonyt pedig „Bendegúz”-nak keresztelték.

A Gyermekvasút egyszerre időutazás és jövőiskola; a budai hegyek sínpárján 78 éve fut a történelem – ma is, a gyerekek biztos kezű irányításával.

Via MÁV-csoport


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
A Titanic egyetlen magyar áldozata nem is arra a hajóra váltott jegyet: sztrájk pecsételte meg a sorsát
Weisz Lipót és felesége eredetileg az RMS Lusitania első osztályán utazott volna Kanadába, ám a Titanic másodosztályára irányították át őket.


Egy bányászsztrájk miatt fordult tragédiába a Titanic egyetlen magyar utasának élete.

Eredetileg nem is a végzetes útra tartó óceánjáróra, hanem a Lusitaniára váltott jegyet.

Weisz Lipót, a tehetséges szobrász és felesége, a belga Mathilde Françoise Pëde Kanadában szeretett volna új életet kezdeni.

Szénhiány miatt végül a Titanic másodosztályán találták magukat.

Weisz Lipót magyar származását neve is sejteti, és bár a sírfelirata Pestet jelöli meg születési helyeként, a kutatások szerint Veszprémben látta meg a napvilágot.

 

A fiatalember 19 évesen Angliába emigrált, ahol a bromsgrove-i Iparművészeti Egyesületnél tanult. Itt ismerkedett meg a varrónőként és énekesnőként dolgozó Mathilde-dal, akit feleségül is vett – írta a Promotions.hu.

A tehetséges fafaragó 1911-ben már áthajózott az Atlanti-óceánon, és Montrealban kapott megbízást a helyi Szépművészeti Múzeumtól.

Később Edward Wren bízta meg azzal, hogy a Dominion Express Building homlokzatára kifaragja a korabeli Kanada kilenc tartományát jelképező kőpajzsokat.

Mivel úgy látta, Quebecben meg tud élni a művészetéből, visszautazott Angliába a feleségéért, hogy együtt kezdjék meg közös életüket a tengerentúlon.

Ám a sors közbeszólt.

A Lusitania első osztályára vettek jegyet, de a brit bányászok sztrájkja miatt a Lusitania nem tudott elindulni. Ezért a Weisz házaspárt átirányították a Southamptonból induló Titanicra, a másodosztályra.

A történet szerint Weisz Lipót felszállás előtt a kabátja bélésébe varrta a család teljes vagyonát: mintegy 15 ezer dollár értékű, 21 kilogramm súlyú aranyat.

1912. április 14-én éjjel, egy kései séta után a házaspár épp visszatért a kabinjába, amikor a hajó jéghegynek ütközött. Mathilde a 10-es számú mentőcsónakban kapott helyet, így megmenekült, ám férje a hajóval együtt a fagyos óceánba merült.

Az özvegy április 18-án, a Carpathia fedélzetén érkezett meg New Yorkba, ahol az a veszély fenyegette, hogy nincstelen bevándorlóként visszaküldik Angliába.

A holttestek után kutató Mackay-Bennett hajó azonban megtalálta a 293-as számmal jelölt, mentőmellényes testet, amit a felsőjébe hímzett „W.L.” monogram alapján azonosítottak Weisz Lipótként.

Előkerült az öltönybe rejtett arany is, amit visszaszolgáltattak az özvegyének. Mathilde végül Kanadában maradt, és később újra férjhez ment.

Weisz Lipótot a montréali Baron de Hirsch temetőben helyezték végső nyugalomra.

Sírja sokáig jelöletlen volt, a fejfát csak a katasztrófa századik évfordulóján, 2012 körül állították fel. A sírkövön ez a felirat olvasható: „Leopold Weisz, született 1880 körül Magyarországon, Pesten. 1912. április 15-én halt meg a Titanic katasztrófájában. Nemrég házasodott, és kezdett új életet Montréalban. Tehetséges és ígéretes szobrász, a bromsgrove-i ipartestület tagja, munkáira Montréalban és külföldön egyaránt csodálattal tekintenek.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: