HÍREK
A Rovatból

A közfürdőkből is kitiltották a nőket a tálibok Észak-Afganisztánban

Annak ellenére, hogy sokaknak ez az egyetlen lehetőség a meleg vizes fürdésre. Sőt a nők a fürdőkben végzik az iszlám törvények által megkövetelt rituális tisztálkodást is.
Fotó: MTI/EPA - szmo.hu
2022. január 07.


Link másolása

Tovább korlátozza a nőket a tálib kormány Afganisztánban: a héten bejelentették, hogy az ország északi részén nők ezentúl nem léphetnek be a közösségi fürdőkbe - írja a Guardian.

A fürdő vagy hamman használata ősi hagyomány az afgánoknál is, sőt sokak számára ez az egyetlen lehetőség a meleg vizes tisztálkodásra. Ez főleg télen fontos, mert az országban csípős hideg szokott lenni ilyenkor.

A nők rendszeresen látogatják a fürdőket az iszlám törvények által megkövetelt rituális tisztálkodásra. A fürdőkből való kitiltást egy újabb példának tartják arra, hogy a tálibok továbbra is megsértik a nők alapvető jogait.

Attól tartanak, hogy a tilalmat az ország más részeire is kiterjesztik majd. A kormány ugyanis egyelőre csak Balh és Herát tartományra vonatkozóan döntött erről.

Az északnyugati Herát városában a lakosság alig 39 százalékának van megfelelő hozzáférése a vízhez. Egy 26 éves nő például egy kis házban lakik a családjával. Az épületben nincs hely egy teljes fürdőszoba számára, ahol meleg víz is van, ezért is járt rendszeresen fürdőbe.

"Más családoknak lehet, hogy egyáltalán nincs fürdőhelyük, és teljes mértékben a nyilvános fürdőktől függ a tisztálkodásuk. Ezt a lehetőséget most elvették tőlük"

- mondta.

A lapnak nyilatkozó nők szerint egyébként Herátban már több fürdőt is bezártak.

Egy neve elhallgatását kérő tálib parancsnok pedig azt mondta, nem támogatja a nők kitiltását a fürdőkből, mert szerinte az ország új vezetőinek a "nagyobb harcokra" kell összpontosítaniuk.

Afganisztánt tavaly augusztus óta irányítják a tálibok, miután az amerikai katonai csapatok kivonulása után leigázták az országot és elüldözték az afgán elnököt. Azóta Afganisztán egyre komolyabb gazdasági válságba kerül, a súlyos élelmiszerhiány miatt pedig már humanitárius krízis alakult ki. Az ENSZ idei előrejelzése szerint a lakosság 97 százaléka kerülhet a szegénységi küszöb alá az év közepére.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Másodszor is kirúgták Orbánék brüsszeli konferenciáját a választott helyszínről
Nem talál helyet az MCC annak a konferenciának, ahol Orbán Viktor és az európai szélsőjobb más ismert alakjai is felszólalnának. A második helyszín egy nappal a rendezvény előtt tette ki a szervezőket.

Link másolása

Másodszor is lemondták Brüsszelben azt a rendezvényt, amelyen Orbán Viktor és különböző, az európai szélsőjobboldalhoz tartozó politikusok szólaltak volna fel kedden és szerdán – írja a hvg.hu. A Nemzeti Konzervatív Konferencia (NATCON) szervezője a Mathias Corvinus Collegium (MCC) brüsszeli irodája.

A NATCON eredeti helyszíne a Concert Noble lett volna, ám múlt hét végén visszaléptek, állítólag azért, mert a szélsőjobboildali rendezvény befogadása miatt nagyon komoly nyomás nehezedett rájuk. Az MCC hétfőre talált új helyszínt a hvg.hu szerint, ez a Sofitel Hotel lett volna. Csakhogy most ez is visszamondta a megállapodást.

„Figyelmeztetést kaptam a sajtótól az esemény természetéről és az érkező emberekről. Erről tájékoztattam a helyi rendőrséget, akik felvették a kapcsolatot a Sofitellel, és a vezetőség úgy döntött, hogy lemondja az eseményt”

– idézi a lap Vincent de Wolf, az érintett brüsszeli kerület, Etterbeek polgármesterét. A Brussel Times nyomán azt írják: a szervezők már a szállodában voltak és amikor tájékoztatták őket, hogy a szerződés érvényét veszíti, nem akartak elmenni. Végül a kiérkező rendőröknek kellett elmagyarázniuk, hogy ez nem a szállodán múlott, ekkor a szervezők távoztak.

Újabb helyszínről egyelőre nincs hír. Orbán Viktor mellett egyébként a brexitet elindító Nigel Farage, a francia szélsőjobboldali Eric Zemmour és a volt lengyel miniszterelnök, Mateusz Moravieczki is felszólalna, ha lenne hol. A helyszínkeresést nehezíti, hogy akárhová mennének, a brüsszeli antifasiszta szervezetek is követik a rendezvényt, demonstrációt szervezve annak helyszínéhez – vagy egy ünnepséget, ha végül elmarad a NATCON.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Alakul a FIDESZ-DK-Mi Hazánk nagykoalíció
A Talpra Magyarok alapítója szerint erre utal, hogy közösen támadja őt és pártját a három nagy párt. Szerinte ők azonban napról napra erősebbek lesznek.

Link másolása

Pártja népszerűségéről írt a Facebookon kedd reggel Magyar Péter. A Tisza Párt alelnöke szerint: „Ahogy napról napra egyre többen vagyunk, ahogy nő a TISZA Párt támogatottsága minden korcsoportban és az ország minden településén, úgy a hatalmi elit is egyre inkább pánik üzemmódba kapcsol.”

Hozzáteszi: „Közösen gyalázkodik, rágalmaz és hazudik a kormánypropaganda, és az ellenzéki szatelit pártok vezetői.”

„Alakul a FIDESZ-DK-Mi Hazánk nagykoalíció. Izlelgessük. Végül csak összenő, ami összetartozik”

– vonja le a végkövetkeztetést a nemrégiben politikussá avanzsáló Magyar.

Szerinte ugyanakkor 2024. június 9. sorsdöntő nap lesz. „Üzenjük meg, hogy eddig és ne tovább! Vegyük vissza a hazánkat!” – írja posztjában a NER-t otthagyó politikus.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Döntött a Fidesz: őt indítják Pikó András ellen a VIII. kerületben a polgármesteri címért
Kipróbált emberre bízzák a józsefvárosi választást, aki volt már polgármester és budapesti főispán is.

Link másolása

Budapest főispánja, Sára Botond lesz a Fidesz–KDNP polgármesterjelöltje a VIII. kerületben a június 9-i önkormányzati választáson – tudatta Facebook-oldalán a Fidesz.

Sára Botond 2018-ban lett Józsefváros polgármestere, amikor elődje, Kocsis Máté lemondott a posztról országgyűlési mandátuma miatt. 2019-ben azonban csekély szavazatkülönbséggel alulmaradt a sajtó és média világából érkező Pikó Andrással szemben. Az eredmény nagyon szoros volt, mindösszesen 269 szavazat döntött, Pikó 49,6, Sára pedig 48,42 százalékot kapott. Sára képviselőjelöltként is indult ezen a választáson, de a 12. számú egyéni választókerületben kikapott Szarvas Koppány Bendegúztól.

A 2022-es országgyűlési választáson is elindult, ő volt a Fidesz-KDNP jelöltje Budapest 6. számú, a VIII. és a IX. kerületet lefedő választókerületében. Itt Jámbor Andrással szemben maradt alul, az ellenzék által támogatott Jámbor a szavazatok 48,31 százalékával nyert, míg Sára a szavazatok 41,78 százalékát kapta.

Közben azonban Orbán Viktor 2020 januárjában kinevezte a fővárosi kormányhivatal vezetőjének. 2022-ben tisztségét főispánra keresztelték át.

A bejelentés híre alatt a választókerület országgyűlési képviselője, Jámbor András úgy kommentálta a hírt: „55 nappal a valasztások előtt 0 kampánnyal, 2 vereség után jön a harmadikért. Hát welcome”. De Pikó András is megjegyezte, hogy a választók már kétszer döntöttek úgy, hogy nem kérnek helyben a Fideszből, sem Sára Botondból.

via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Még több önkormányzattól von el pénzt a kormány szolidaritási hozzájárulásként, az összeg egyből az állami költségvetésbe landol
Idén ez 310 milliárd forint bevételt jelent. A pénz nem is közvetlenül a szegényebb településeknek megy.

Link másolása

2023-ban összesen 724 települési önkormányzatnak kellett összesen 237 milliárd forint szolidaritási hozzájárulást fizetnie. Idén 848 önkormányzattól szednék be a hozzájárulást, amiből összesen 310,6 milliárd forint bevételre számítanak – foglalta össze a Népszava. 2024-ben már 848 önkormányzattól várják a hozzájárulást, ami 310,6 milliárd forint bevételt jelent.

Mindez onnan derült ki, hogy Niedermüller Péter az illetékes minisztériumhoz fordult közérdekű adatigényléssel.

A Pénzügyminisztérium (PM) válaszából az is kiderült, hogy

az önkormányzatoktól beszedett szolidaritási hozzájárulást nem osztják vissza közvetlenül a szegény településeknek, hanem az egyenest az állami költségvetésbe kerül – igaz, ott az önkormányzatoknak szánt pénzek közé.

A PM indoklása szerint a „szolidaritási hozzájárulással a kiemelkedően kedvező anyagi helyzetben lévő önkormányzatok támogatják a kedvezőtlenebb anyagi helyzetben lévőket”. Azt viszont a kormány dönti el, hogy melyik önkormányzatot tartja tehetősebbnek. Az adó mértékét az egy lakosra jutó adóerő-képesség alapján határozzák meg, amit az éves központi költségvetésről szóló törvényben rögzítenek. Az összeg azért emelkedik, mert „az érintett települések adóbevétele nagyobb mértékben növekedett”.

A Népszava arról is ír, hogy 2020 óta harmadszor kerülnek az önkormányzatok mínuszba. A szektor hiánya 108 milliárd forintra rúg az Eurostatnak megküldött hiányjelentés (EDP) szerint.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk