HÍREK
A Rovatból

A kormány kitakarta a számára kínos adatokat a Fudan Egyetem nyilvánosságra hozott irataiból

A megküldött anyagokból nem derül ki például, hogy a kormány mindenképpen kínai hitelből tervezi megvalósítani a projektet, az előkészítéseket már meg is kezdték egy kínai céggel.
Fotó: Direkt36 - szmo.hu
2021. szeptember 23.



Úgy hozta nyilvánosságra a közpénzből épülő Fudan Hungary Egyetemről szóló terveit az Orbán-kormány, hogy az iratokból kizárólag a számára kellemetlen, politikailag érzékeny információkat takarta ki – derítette ki, és jelentette meg a 444.hu-n a Direkt36 csapata.

A február 24-i kormányülésre készült minisztériumi előterjesztés alapján a Direkt36 robbantotta ki a Fudan-ügyet még áprilisban. A cikkből derült ki, hogy a magyar kormány egy kínai állami óriásvállalattal szeretné megvalósítani a magyar felsőoktatás elmúlt évtizedeinek egyik legnagyobb beruházását, a sanghaji elitegyetem, a Fudan budapesti kampuszának építését. Az erről szóló minisztériumi előterjesztés szerint a kormány által 540 milliárdosra becsült építkezés jelentős részben kínai alapanyagokból, kínai munkával, és nagyrészt kínai hitelből valósulhatna meg, amit Magyarország fizetne.

Karácsony Gergely főpolgármester közérdekű adatigényléssel kérte ki még áprilisban a kínai egyetem építéséről hozott kormányzati határozatokat.

Három hónappal később, július közepén a Miniszterelnöki Kormányiroda úgy küldte el a kért szövegek egy részét, hogy abból bekezdéseken, oldalakon keresztül több dolgot kitakartak.
Egy oldal a kikért Fudan-dokumentumokból

Karácsony ugyanazokat az iratokat kapta meg cenzúrázva, amiket korábban a Direkt36 megszerzett. A két verziót összehasonlítva könnyen beazonosítható, milyen információkat tartott túlságosan érzékenynek a kormány. Az egyik az Innovációs és Technológiai Minisztériumban (ITM) az előterjesztésen dolgozók közül néhány ember neve. Illetve minden olyan szövegrész, amely egyértelműen arra utal, hogy a kormány mindenképpen kínai hitelből akarja megvalósítani a beruházást, ráadásul egy kínai céggel már megkezdte a projekt előkészítését.

Ezek a kitakart részek cáfolják Palkovics László, az ITM vezetőjének állításait, aki az elmúlt hónapokban például többször is letagadta, hogy csakis Kínától vehetnék fel az építkezéshez szükséges sok száz milliárdos hitelt.

A Miniszterelnöki Kormányiroda nemcsak a kínai finanszírozásra utaló részeket húzta ki feketével, hanem a kínai kivitelezést taglaló bekezdéseket is. Ezekben például részletesen szerepel a Kínai Állami Építőmérnöki Vállalat ajánlata, mely 338 milliárd forintért, az ITM 540 milliárdos számításánál olcsóbban húzná fel a kampuszt (a Direkt36 korábban ezt az ajánlatot is bemutatta már az ügyet kirobbantó cikkében).

Fudan-dokumentumok – Fotó: Direkt36

A kormányiroda a cenzúrát azzal magyarázta, hogy „a kitakart adatok az üzleti titok körébe tartoznak, valamint (...) további döntések megalapozását szolgálják”. Ugyanakkor Karácsony Gergely Facebook-posztjában azt írja:

a letakart részeket a magyarok orrára nem akarják kötni, a kínaiak viszont nyilvánvalóan ismerik a részleteket. Suttyomban akarják eladósítani az országot, titokban akarják szolgálni a magyar fiatalok helyett a kínai befolyást.

A főpolgármester úgy fogalmaz: „Márpedig a Diákváros meg fog épülni – erre tettem ígéretet több ezer ember előtt júniusban a Kossuth téren, amikor felemeltük a hangunkat a kormány újabb eszetlen beruházása, a Fudan Egyetem ellen. Ehhez tartom magam ma is, és a kormányváltás után. [...] Suttyomban szolgálják ki Kínát, miközben elköltik a magyar adófizetők pénzét. Ezt pedig nem fogjuk hagyni. A Diákváros meg fog épülni, ezt garantálom. A kormányváltás után nyilvánosságra hozzuk a Fudan anyagait, és minden olyan ügyet, amellyel Orbánék a kínai, az orosz vagy egyéb diktatórikus érdekeket szolgálták.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Az én utamat ilyenkor a magyar állam fizeti" – Orbán Viktor elismerte, hogy adófizetői pénzből utazott haza magángépen a dublini meccsről
Orbán az Ötnek adott interjúban a parlament döntésére hivatkozott. A repülő valójában az OTP tulajdonában van.


Bár a korábbi nyilatkozatokból úgy tűnt, hogy Orbán Viktor saját maga fizeti a magángépes útjait, a miniszterelnök most egy interjúban azt mondta, hogy ezeket mégis az állam állja.

Az Öt című műsorban Orbán úgy fogalmazott: „Az MLSZ elnökének a meghívására, az ő gépén és az ő társaságában mentem, mint ahogy mindig is ezt teszem.” A miniszterelnököt a 444 fotózta le, amikor szombat hajnalban szállt le egy magángépről, miután visszatért a dublini válogatott meccsről.

Orbán az interjúban arra is kitért, hogy „a magyar parlament jóváhagyásával teszem, amit teszek”. Ezzel egy parlamenti bizottság döntésére utalt, amelyben egyébként a fideszes képviselők vannak többségben – emlékeztetett a portál.

Azt is hozzátette:

„Az én utamat ilyenkor a magyar állam fizeti, mert az MLSZ meghívására megyek, és akkor kifizeti a magyar kormány ezt, azt hiszem, az MLSZ-nek. Azért van így, mert betartom, amit a parlament döntött.”

A Kormányzati Tájékoztatási Központ nem válaszolt arra a kérdésre, hogy a miniszterelnök miért magángéppel utazott, és hogy fizetett-e ezért. Csak annyit írtak: „Orbán Viktor miniszterelnök az ír–magyar meccsre a szokásoknak megfelelően az MLSZ elnökével utazott el, és vele is utazott haza.”

A gép azonban nem az MLSZ elnökéé, hanem az OTP tulajdona. Ezért a 444 az OTP-t is megkereste azzal kapcsolatban, hogy ki használta a gépet, és hogy a miniszterelnök fizetett-e az útért. A válasz így szólt: „az Air Invest Kft. nem ad ki információkat az ügyfeleiről. Az állami vezetők minden esetben térítés ellenében, piaci áron használják az Air Invest szolgáltatásait.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Donald Tusk kérte a NATO 4-es cikkének alkalmazását a Lengyelországba repülő orosz drónok miatt
Tusk provokációnak nevezte az orosz lépéseket, amelyek szerinte Lengyelország biztonságát is fenyegetik. A kormányfő a NATO-ban keres erősebb szövetségi fellépést.


Ahogy arról korábban írtunk, szerdán több orosz drón is megsértette a lengyel légteret, ami szakértő egybehangzó véleménye szerint nem lehetett véletlen eltévedés. Több lengyel repteret le kellett zárni, és a NATO repülőit is riasztották.

Donald Tusk lengyel miniszterelnök a parlamentben arról beszélt, hogy „kétségtelen, hogy ez a provokáció Lengyelország szempontjából összehasonlíthatatlanul veszélyesebb, mint az előzőek.”

A kormányfő bejelentette: Lengyelország hivatalosan kérte a NATO 4-es cikkének alkalmazását. Ez a szabály lehetőséget ad arra, hogy a tagállamok egy ügyet az Észak-atlanti Tanács elé vigyenek.

Ilyenkor a szövetségesek tárgyalásokat tartanak, hogy eldöntsék, veszélybe került-e az adott ország területi integritása, politikai függetlensége vagy biztonsága.

Tusk szerint most nagyobb támogatásra van szükség a szövetségesektől, mint korábban. „Ez nem csak az ukránok háborúja. Ez egy konfrontáció, amelyet Oroszország az egész szabad világ ellen hirdetett meg” – hangsúlyozta a miniszterelnök.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Zelenszkij a Lengyelország légterébe behatoló orosz drónokról: Ez rendkívül veszélyes precedens Európa számára
„Nemcsak egy volt, amit balesetnek lehetne nevezni, hanem legalább nyolc Lengyelország felé irányított támadó drón” - fogalmazott az ukrán elnök, aki szerint ez egy újabb lépés az eszkaláció felé.


Ahogy arról korábban írtunk, több orosz drónt hatolt be a lengyel légtérbe. A helyi katonai vezetés arról beszélt, hogy Oroszország „példátlan módon megsértette a lengyel légteret”, miközben az ország négy nagy repterét le kellett zárni.

Az orosz drónokkal kapcsolatban megszólalt Volodimir Zelenszkij is. Az ukrán elnök az X-en úgy fogalmazott, a támadások új szintre emelik az eszkalációt, és közös, határozott választ sürgetett a partnerektől. Szerinte Moszkva folyamatosan feszegeti a határokat, és ha nem találkozik erős válasszal, akkor újabb és újabb szintre emeli az agressziót.

„Ma újabb lépés történt az eszkaláció felé: orosz–iráni drónok repültek Lengyelország légterében, a NATO légterében. Nemcsak egy volt, amit balesetnek lehetne nevezni, hanem legalább nyolc Lengyelország felé irányított támadó drón. Ez rendkívül veszélyes precedens Európa számára”

– hangsúlyozta.

Zelenszkij kijelentette, hogy az oroszoknak érezniük kell a következményeket, és a háborút nem lehet kiterjeszteni, véget kell érnie. Úgy fogalmazott:

„A szankciók szüneteltetése már túl régóta tart. Az oroszokkal és bűntársaikkal szembeni korlátozások halogatása csak a támadások brutalitását fokozza. Elég fegyverre van szükség ahhoz, hogy visszatartsuk Oroszországot. Erős válaszra van szükség – és ez csak minden partner közös válasza lehet: Ukrajnáé, Lengyelországé, minden európaié és az Egyesült Államoké. Köszönöm mindenkinek, aki segít”.

Zelenszkij hozzátette, hogy közben országát is támadás érte: „A mentőalakulatok jelenleg a Hmelnickiji területen lévő Volochyszkban dolgoznak, ahol az oroszok egy teljesen hétköznapi varrodát találtak el rakétával. Jelenlegi adatok szerint három ember megsérült. Ez csak egyetlen helyszíne a mai hatalmas orosz támadásnak: mintegy 415 különböző típusú drón és több mint 40 cirkáló- és ballisztikus rakéta. Tizenöt régió került támadás alá. Szomorú módon egy ember életét vesztette a Zsitomir régióban. Őszinte részvétem a családnak és a hozzátartozóknak” – írta közösségi oldalán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán: Lengyelország területi integritásának megsértése elfogadhatatlan
„Ez az eset is bizonyítja, hogy a békét szorgalmazó politikánk indokolt és észszerű” - fogalmazott a miniszterelnök


„Magyarország teljes szolidaritását fejezi ki Lengyelországgal az éjszakai drónincidens kapcsán.

Lengyelország területi integritásának megsértése elfogadhatatlan”

- írta Facebook-oldalán Orbán Viktor.

Mint azt mi is megírtuk: szerda hajnalra virradóan orosz drónok hatoltak be Lengyelország légterébe. A lengyel katonai parancsnokság közölte: az orosz drónok többször is megsértették az ország légterét. A NATO és a lengyel vadászgépet is riasztották, több drónt lelőttek.

„Ez az eset is bizonyítja, hogy a békét szorgalmazó politikánk indokolt és észszerű. Egy háború árnyékában élni kockázatokkal és veszélyekkel jár. Itt az ideje véget vetni ennek! Ezért támogatjuk Trump elnök úr békét célzó erőfeszítéseit” - fogalmazott posztjában Orbán Viktor.


Link másolása
KÖVESS MINKET: